Békés Megyei Népújság, 1977. szeptember (32. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-11 / 214. szám

1977. szeptember 11., vasárnap NÉPÚJSÁG TELEX BUDAPEST Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghívására Ivan Bogyulnak, az SZKP KB tagjának, Moldavia Kommunista Pártja Közpon­ti Bizottsága első titkárának vezetésével szovjet pártmun­kásküldöttség tett látogatást hazánkban. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára a KB székházában találkozott Ivan Bogyullal. A küldöttséget fogadta Né­meth Károly, a Politikai Bi­zottság tagja, a Központi Bi­zottság titkára. A delegáció­val megbeszélést folytatott Gyenes András, a KB titká­ra, Kovács Antal, a KB osztályvezetője, Romány Pál mezőgazdasági és élelmezés­ügyi miniszter és Szabó Ist­ván, a TOT elnöke, a Köz­ponti Bizottság tagjai. □ BELGRAD Harmincöt esztendje — 1942. szeptember 10-én — alakult meg a jugoszláv nép­felszabadító hadsereg első tengerészegysége a makarsz- kai tengerpart felszabadított területén levő Podgora falu­ban. Az évfordulóról e hét végén országos ünnepségek keretében emlékeznek meg. Tito marsall, az ország fegy­veres erőinek főparancsnoka ez alkalomból táviratban köszöntötte a haditengerészet tisztjeit és katonáit. □ BONN Az NSZK hatóságok nem­csak megtagadták a meg­szöktetett náci háborús bű­nös, Kappler kiadatását Olaszországnak, hanem még félmillió márka nyugdíjat is megállapítottak számára — írja az Unsere Zeit, a Né­met Kommunista Párt lap­ja. Mint ismeretes, Kappler a második világháború idején több mint 300 római polgárt gyilkoltatott meg és ezért életfogytiglani börtönbünte­tésre ítélték. A háborús bű­nös azonban egy hónappal ezelőtt felesége segítségével az NSZK-ba szökött és a bonni kormány az olaszok ismételt követelése ellenére sem hajlandó kiszolgáltatni. □ BECS Dr. Rudolf Kirchschlä­ger osztrák szövetségi elnök szombaton ünnepélyes kere­tek között megnyitotta a bé­csi nemzetközi őszi vásárt. A szeptember 18-ig tartó sereg­szemlén — amelynek közép­pontjában ezúttal a mező- gazdaság áll — 39 ország mintegy 4100 kiállítója mu­tatja be termékeit. A magyar—osztrák keres­kedelmi kapcsolatok fejlődé­sének megfelelően évről év­re több magyar vállalat mu­tatja be exportcikkeit az osztrák piacon. Az idei bécsi vásáron — a HUNGEXPO szervezésében — 11 magyar külkereskedelmi vállalat van jelen. □ BRÜSSZEL „Le a fasizmussal!” — „Távozzék Pinochet!” — „Veletek vagyunk, chilei ha­zafiak !” feliratú transzpa­rensekkel és plakátokkal vo­nultak fel Brüsszel utcáin annak a szolidaritási meg­mozdulásnak a résztvevői, akik a chilei fasiszta hata­lomátvétel negyedik évfor­dulója alkalmából szolidari­tásukról biztosították a chilei népet. □ ANKARA A török kormány a belföl­di fogyasztás korlátozására szigorú takarékossági intéz­kedéseket jelentett be. Ezek keretében a benzinárakat azonnali hatállyal 103 száza­lékkal felemelték. Az elekt­romos áram, a telefon és a repülőjegyek ára is jelenté­kenyen emelkedik. A mozi­jegyek és a sportrendezvé­nyek belépőjegyei 50—110 százalékkal drágulnak. A hét két kérdése A chilei fasiszta puccsnak már a negyedik évfordulója előtt áll a világ. Sok helyütt — mint például az igen pol­gári és konzervatív gondolkodású Svájcban is — „chilei hetet” rendeztek és rendeznek, hogy a közfigyelmet rá­irányítsák Pinochet tábornok és klikkjének viselt dolgai­ra. A santiagói junta vezetője ugyanakkor meghívást ka­pott Washingtonba, legyen ott a Panama-csatorna sorsát szabályozó új szerződés ünnepélyes aláírásánál. Mi több, még külön is vendégül látták a Fehér Házban... Az első kérdés: mit akart elérni Carter elnök Latin-Amerika ve­zetőinek látványos meghívásával? Politikai krimi, különösen véres és kegyetlen, zajlott le Kölnben, abban a városban, ahol az NSZK belügyminiszté­riuma székel. A nyugatnémet gyáriparosok szövetségé­nek elnökét elrabolták, „testőreit” és gépkocsivezetőjét meggyilkolták. Jogos a kérdés: milyen politikai következ­ményekkel járhat a Schleyer-ügy? O MIT AKART ELÉRNI CARTER A LATIN-AMERIKAI VEZETŐK LÁTVÁNYOS MEGHÍVÁSÁVAL? A Panama-csatorna sorsát szabályozó új szerződés el­lentmondásos hatású az Egyesült Államokban: hiva­talos helyeken igyekeznek bizonygatni, hogy Washing­ton és Latin-Amerika között, íme kialakult az együttmű­ködés, no meg azt is emle­getik, hogy az új szerződés az USA biztonsági és gaz­dasági érdekeit messzemenő­en és sokáig (2000-ig) szol­gálja, ugyanakkor azonban Kaliforniában és Floridában vagy ahol még a türelmetle­nül reakciós politikusok mozgósítani tudják a közvé­leményt, ott a hangulat álta­lában a csatorna-szerződés ellen fordul. A szenátusban a jelek szerint még nincs meg a ratifikáláshoz szüksé­ges kétharmados többség. Carter némileg hazárd módon szinte befejezett tény elé akarja állítani a wa­shingtoni honatyákat. Ha egyszer már úgyszólván va­lamennyi latin-amerikai ál­lam magas képviselőjének jelenlétében került sor a szerződés ünnepélyes aláírá­sára, akkor talán csak nem fogja ezt visszautasítani a szenátus? Carter diplomáciá­ja ugyanakkor gondosan ügyelt arra, hogy éppen a latin-amerikai fasiszta dik­tátorok, az igen konzervatív, jobboldali gondolkodású ál­lam- és kormányfők gyűlje­nek egybe mindenekelőtt a washingtoni aláírási aktus­nál. A csatorna-szerződés el­lenzéke az USA-ban ugyan­ilyen reakciós, konzervatív, jobboldali elemekből áll... Talán meggondolják magu­kat azok, ha látják, hogy La­tin-Amerika hasonszőrű ve­zető politikusai amolyan „er­kölcsi garanciával” szolgál­tak. Pinochet meghívásában még egy szempont is közre­játszhatott. A fasiszta chi­lei diktatúrának újabb se­gítséget úgy helyezhet kilá­tásba az Egyesült Államok, ha majd cserébe Santiagó- ban valamilyen látszatintéz­kedést hoznak „az emberi jogok” terén. (Részleges am­nesztia, egyik-másik halál­tábor bezárása, stb.) Akkor aztán a Fehér Házban azt mondhatják: íme, hatásos volt az elnök fellépésé! O MILYEN POLITIKAI KÖVETKEZMÉ­NYEKKEL JÄRHAT A SCHLEYER-ÜGY? Talán nem fölösleges em­lékeztetni arra, hogy a nyá­ron a nyugatnémet polgári sajtó mindegyre a Schmidt —Genscher kormány válsá­gáról cikkezett. Voltak, akik azt latolgatták, mikor for­dít hátat a szociáldemokra­táknak a koalíció kicsiny, de nélkülözhetetlen tagja, a Szabaddemokrata Párt? Két­ségtelen, sok vita kavargott a gazdasági helyzetben szükséges intézkedések kö­rül: miként küzdjenek a munkanélküliség ellen, ho­gyan biztosítsák az expor­tot, akár az infláció növeke­dése és a márka értékének csökkenése árán is, és így tovább. A Kappler-botrány sem volt éppen kellemes a bonni kormány számára, bár éppen a jobboldali ellenzék megnyugvással és elégtétel­lel fogadta, hogy nem tör­tént semmi a háborús bűnös SS-alezredes elfogatására. A terrorizmus már év^Jt óta politikai vitakérdés az NSZK-ban. A Baader— Meinhof csoport vagy az ál­lítólagos „Vörös Hadsereg Frakció”, amelynek a mos­tani szörnyű kölni bűntettet tulajdonítják, a polgári saj­tó beállítása szerint „balol­dali” és „forradalmár” len­ne... A terrorizmus elleni harc címén a kormányt az országban igen jelentékeny jobboldali erők jobbfelé akarják tolni. A „kinek használ?” kérdésre most, Schleyer elrablása után is csak azzal lehet válaszolni: a jobboldalnak. A kormány az úgynevezett „nagy válság-törzs” üléseire meghívta Kohlt, a CDU ve­zetőjét. Franz-Josef Strauss, a CSU vezére, az események kezdetén Kanadában üdült, majd gyorsan fiazasietett, hogy maga is részt vegyen a következő fordulatok ki­alakításában. A helyzet komolyságára jellemző, hogy a bonni kor­mány teljes hírzárlatot ren­delt el, ami elég szokatlan az NSZK-ban, hiszen ott in­kább a tájékoztatás demok­ratizmusát szeretik hangoz­tatni. Száz éve született Dzerzsinszkij A Moszkvába látogató tu­risták aligha kerülhetik el a szovjet főváros egyik köz­ponti terét, hiszen a Kreml­nek, s a történelmi Vörös, térnek közvetlen közelében van. A forgalmas tér köze­pén szobor magasodik — hosszú köpenyes, szikár, sza­kállas férfi szobra. Dzer- zsinszkijt ábrázolja az em­lékmű, róla nevezték el a teret is, ahol két, talán lát­szatra ellentmondó rendelte­tésű épület helyezkedik el. A tér egyik oldalán a hatal­mas gyermekáruház — a Gyetszkij Mir tömbje áll, vele szemben magasodik az Állambiztonsági Bizottság székháza. Erőltetettnek tűn­het a párhuzam — de mind a két intézménynek van va­lami köze a tér névadójá­hoz. Feliksz Edmundovics Dzerzsinszkij, akit legtöbben, mint a szovjet kémelhárítás és állambiztonság szervének, a Csekának megalapítóját is­merik, egyéb munkája mel­lett sok-sok gyermekotthont is szervezett az elhagyott, éhező, háborús árváknak... A most száz éve, 1877. szep­tember 11-én született férfi azonban mindenekelőtt hiva­tásos forradalmár volt. A ti­zenkilencedik és a huszadik század embere, nagyszerű konspirátor, rettenthetetlen bátorságú, egyenes szavú bolsevik. S ami ezzel nem ellentétes — érző szívű, né­ha talán érzelmes ember, humanista. A hely, ahol született, a cári Oroszország egyik leg­elmaradottabb vidéke, Litvá­nia. Lengyel eredetű nemesi család gyermeke. A dzerzsi- novói földbirtokos fia na­gyon korán bekapcsolódottá forradalmi mozgalomba. Ti­zenhét éves gimnazista, ami­kor tagja lett az illegális vilnói szociáldemokrata szer­vezetnek. Ettől kezdve élete a mozgalomé. Szervezője a lengyelországi és litvániai szociáldemokrata mozgalom­nak, szorosan együttműkö­dik oroszországi elvtársaival, első között érti meg a lenini út lényegét. Tizenegy esz­tendőt tölt börtönben. Húsz­esztendős, amikor először le­tartóztatja a cári Ohrana, a hírhedt titkosrendőrség. Ez­után megjárta a birodalom szinte minden olyan fegyhá- zát és száműzött telepét, ahol politikai elítélteket őriztek. Varsó, Moszkva, Pétervár börtönei, Szibéria isten háta mögötti táborai voltak rab­ságának színhelyei; A harcot a börtönben is folytatta — emberi méltósá­gáért, a foglyok jogaiért. Öt­ször szökött meg. Szabadság- vágyát nem tudták megtör­ni, sőt .az csak még erősebb lett. Az illegális harc tapaszta­latai, a forradalmárok fontos mesterségének, a konspirá­ciónak művészi szintű elsa­játítása tette többek között képessé arra, hogy a forra­dalom védelmének egyik legfontosabb szervezete, a VCSK — azaz a Cseka élé­re álljon. Az össz-oroszor- szági Különleges Bizottság elsőrendű feladata az ellen- forradalmi belső diverzió, a külföldi kémek és a speku­láció elleni harc volt. Ki­próbált bolsevikek, harcok­ban edzett matrózok, kato­nák, munkások sajátították el Dzerzsinszkij vezetése alatt a kémelhárítás nehéz mesterségét... Lenin tanítványa a mun­káshatalom védelmére tette fel életét, ö, a humanista azt vallotta: a többség érdeké­ben könyörtelennek kell len­ni az ellenforradalommal a burzsoá-földesúri összeeskü­vőkkel, tűzzel-vassal kell harcolni a szabotázs, a nép­gazdaságot veszélyeztető spekuláció ellen. Harcban élt akkor is, ami­kor már Oroszországban el­csitult az intervenció csata­zaja. 1924-ben Dzerzsinsz­kij t nevezték ki a Legfel­sőbb Népgazdasági Tanács elnökévé, s energiáját, tu­dását a háborúk által szét­roncsolt gazdaság helyreállí­tásának szolgálatába is állí­totta. Az elhárítás irányítá­sán kívül vezette a Közleke­désügyi Népbiztosságot és továbbra is tevékenyen részt vett a párt vezető szerveinek munkájában. Nemcsak az ellenséggel volt kíméletlen, önmagát sem kímélte. 1926. július 20- án, negyvenkilenc évesen halt meg, egészségét felmor­zsolta a szakadatlan harc. Dzerzsinszkijjel, a forradal­márok lenini nemzedékének olyan alakja távozott el, aki­nek életútja érvényes példa maradt a mának is. M. G. Ma: Teodóra napja A Nap kél 5.16 — nyugszik 18.05 órakor A Hold kél 3.00 — nyugszik 16.53 órakor Holnap: Mária napja A Nap kél 5.17 — nyugszik 18.03 órakor A Hold kél 4.07 — nyugszik 17.23 órakor ÉVFORDULÓ Száz évvel ezelőtt, 1877. szeptember 11-én született és 1926-ban halt meg Feliksz Dzerzsinszkij, a bolsevik párt és a szovjet állam ki­váló személyisége. (Cikkünk ugyanezen az oldalon.) Nyolcvan évvel ezelőtt, 1897. szeptember 12-én szü­letett és 1956-ban halt meg Irene Joliot-Curie Nobel-dí- jas francia tudós, atomfizi­kus. Tagja volt a Béke-világ- tanácsnak, 1955-ben Lenin- békedíjjal tüntették ki. A kémiai Nobel-díjat 1935-ben nyerte el, megosztva férjé­vel, az általuk felfedezett „új, mesterséges radioaktív izotópok kémiája területén végzett munkájukért”. — EREDMÉNYES BRIGAD­MUNKA. A napokban érté­kelték a novemberi jubileu­mi évforduló tiszteletére vál­lalt feladatok végrehajtását a Tótkomlós és Vidéke ÁFÉSZ vezetői. Az értéke­lés summája: a teljesítések időarányosak, a brigádok legtöbbje elvégzi vállalt fel­adatait. — BALETTOKTATÁS Bé­késcsabán. Az ötévesektől a 14 évesekig az idén is sok jelentkezőt vár a Megyei Művelődési Központ balett­iskolája Békéscsabán. A ti­zenéveseket minden vasár­nap össztánc fogadja a Pen­gőn zenekarral, a szünetben discóval. — VADÄSZHÄZ társadalmi munkában. Kötegyánban a helyi vadásztársaság házat vásárolt; az épületet társa­dalmi munkában alakítják át a társaság központjának. A tagok szombaton és va­sárnap is dolgoznak, hogy a házat mielőbb átadják ren­deltetésének. — HASZN OSAN YAGG YÜ J- TÉS. Az orosházi járásban működő KlSZ-alapszerveze- tek összesen ezer mázsa ér­tékes hulladék — vas, pa­pír és textil — és öt má­zsa színesfém összegyűjtését vállalták az idén. Ebből ed­dig 685 mázsa vasat és fé­met, valamint 28 mázsa pa­pírt gyűjtöttek. — MEGVADULT ELEFANT rontott rá zarándokok egy csoportjára Bihar indiai ál­lam Radzsgir városában — jelentette az indiai hírügy­nökség. A hatalmas állat négy embert agyontiport, kettőt pedig megsebesített. A rendőrök és a helyi vadá­szok hajtóvadászatot indítot­tak az elefánt után, amely bevetette magát az őserdőbe. — CSAKNEM HÉTSZÁZ százéves vagy száz éven fe­lüli matuzsálem él Japán­ban — közölte a tokiói egészségügyi minisztérium. A 122 férfi és az 575 asszony közül a legöregebb 1865-ben született — azaz ebben az évben ünnepli 112. születés­napját. Hűvös szél Várható időjárás ma estig: Időnként megnövekvő felhő­zet, egy-két helyen futó eső­vel, záporral. Lassan mér­séklődő északi, északnyugati szél. Hajnalban helyenként átmenetileg köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 5—10, legmaga­sabb nappali hőmérséklet vasárnap: 18—23 fok között. A Balaton vizének hőmér­séklete szombaton 11 órakor Siófoknál 20 fok volt. (MTI) — ÉPÜL A TORNACSAR­NOK. A megyei tanács tá­mogatásával a nagyközségi üzemek és intézmények je­lentős társadalmi munkával öt és fél milliós értékű is­kolai tornacsarnokot építe­nek Sarkadon. Átadását jö­vő tanévre tervezik. — BÁBKÉSZÍTÉSI BEMU­TATÓ. Az orosházi ifjúsági házban működő bábcsoport tagjai és az óvodai KISZ- alapszervezet fiataljai báb­készítési bemutatót tartanak szeptember 11-én délelőtt 9 órától a Petőfi Művelődési Ház előtti téren (rossz idő esetén az előcsarnokban). A bábkészítés után mesejáték­kal szórakoztatják a báb­csoport tagjai a gyermeke­ket. — MTESZ-RENDEZVÉ- NYEK. A Szervezési és Ve­zetési Tudományos Társaság és a Közlekedéstudományi Egyesület tart évadnyitó ve­zetőségi megbeszélést hétfőn délután 4 órakor Békéscsa­bán, a Körös Szállóban, il­letve a Technika Házában. — BÖLCSÖDEÉPlTÉS. Me- zőkovácsházán jövőre fog­nak hozzá egy 60 személyes bölcsőde építéséhez. A léte­sítményt társadalmi munká­ban tervezik, anyagi támo­gatását a nagyközségi gazda­sági egységek és intézmé­nyek vállalták. Az építkezés ötmillióba kerül. — TÍZNAPOS hajtóvadászat után leterítették azt az oroszlánt, amely az elmúlt három hónapban nyolc em­bert ölt meg Kibaha tanzá­niai város közelében. A vad­állat bekerítésében több mint ezer katona, rendőr és népi milicista vett részt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 36. játékhéten öttalálatos szelvény nem akadt. Négy találata- 94 fogadónak volt, nyereményük egyenként 69 510 forint. Három talála­tot 8851 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 369 fo­rint. A kéttalálatos szelvé­nyek száma 258 349, ezekre egyenként 16 forintot fizet­nek. — NÉGY ÜJ ZENETANÁR­RAL többen tanítanak az idén az Erkel Ferenc Zene­iskolában. Gordonka, oboa, zongora és hegedű szakokra vehetnek fel így a tavalyi­nál több növendéket. — MONGÓLIÁI ÉLMÉNY- BESZÁMOLÓ. 12-én, hétfőn este diaképes élménybeszá­molót tart mongóliai útjáról a békéscsabai ifjúsági és út­törőház Tízek Ifjúsági Klub­jában Horváth László tanár. — ÖT TONNA marijuanát emeltek ki az atlanti óceán vizéből pénteken, a floridai partok mentén. A kétszáz bála értéke 3 millió dollár közelében mozog. Eddig még nem találtak magyarázatot arra, hogyan került a kábí­tószer a hullámok közé: a hatóságok feltételezik, hogy szerencsétlenség történt, de elképzelhetőnek tartják» azt is, hogy a csempészek tűz­harcot vívtak egymással.

Next

/
Thumbnails
Contents