Békés Megyei Népújság, 1977. szeptember (32. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-06 / 209. szám

1977. szeptember 6. NÉPÚJSÁG TELEX BUDAPEST Biszku Béla, a Magyar Szocialista Munkáspárt Poli­tikai Bizottságának tágja, a Központi Bizottság titkára hétfőn fogadta Ibrahim Ka- bouyát, az Algériai Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) központi vezetőségének párt- és tömegszervezeti felelősét, aki az MSZMP vendégeként hazánkban üdül. * • • Huszár Istvánnak, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­sének, az Országos Tervhi­vatal elnökének meghívásá­ra hétfőn hazánkba érkezett Václav Hula, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság mi­niszterelnök-helyettese, az állami tervbizottság elnöke, hogy tárgyalásokat folytas­son a két ország közötti gaz­dasági kapcsolatok fejlesz­tésének lehetőségeiről. □ GENF Hétfőn Genfben megtartot­ta 207. ülését a hadászati fegyverek korlátozásáról folytatott tárgyalásokon részt vevő szovjet és amerikai kül­döttség. □ MOSZKVA Szovjet—japán tudomá­nyos tanácskozás kezdődött hétfőn Moszkvában, az ázsiai béke és biztonság kérdései­ről. A háromnapos szimpo- zionon a két ország számos nemzetközi hírű jogásza, szaktudósa vesz részt, köz­tük a japán gazdaságkutató intézet igazgatója is. A szov­jet küldöttséget Nyikolaj Inozemcev akadémikus, a Szovjetunió tudományos aka­démiája világgazdasági és nemzetközi kapcsolatokkal, foglalkozó intézetének igaz­gatója vezeti. □ SZÓFIA Nicolae Ceausescu, a Ro­mán Kommunista Párt főtit­kára, a román államtanács elnöke, köztársasági elnök hétfőn Todor Zsivkovnak, a BKP KB első titkárának, a bolgár államtanács elnöké­nek meghívására hivatalos, baráti látogatásra Szófiába érkezett. Hétfőn délután a szófiai Bojana kormányre­zidencián megkezdődtek a hivatalos tárgyalások Todor Zsivkov és Nicolae Ceauses­cu között. □ SANGHAJ Joszip Broz Tito, a JKSZ elnöke, jugoszláv államfő és kísérete hétfőn Kína legna­gyobb városába, Sanghajba érkezett. A jugoszláv dele­gációt elkísérte Li Hszien- nien, a KKP KB alelnöke, a Kínai Népköztársaság ál­lamtanácsának alelnöke is. Gromiko és Waldheim tárgyalásai Moszkvában A szovjet kormány meg­hívására vasárnap hivatalos látogatásra Moszkvába érke­zett Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára. A világszer­vezet főtitkárát Vaszilij Kuz- nyecov, a szovjet külügymi­niszter első helyettese és Oleg Trojanovszkij, a "Szov­jetunió állandó ENSZ kép­viseletének vezetője fogad­ta a vnukovói repülőtéren. Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügy­minisztere hétfőn megbeszé­lést folytatott dr. Kurt Waldheimmel, az Egyesült Nemzetek Szervezetének Moszkvában tartózkodó fő­titkárával. A tárgyszerű légkörben le­folyt megbeszélésen Gromiko és Waldheim véleményt cse­reit az ENSZ tevékenységét érintő kérdésekről, valamint néhány időszerű nemzetközi problémáról. Hangsúlyozták az ENSZ erőfeszítései aktivi­zálásának szükségességét az alapokmányban meghatáro­zott feladatok megvalósítása, a nemzetközi béke és biz­tonság előmozdítása, az új háború veszélyeinek kikü­szöbölése érdekében. Andrej Gromiko hétfőn ebédet adott az ENSZ főtit­kárának tiszteletére. Dr. Kurt Waldheim hét­főn délután a moszkvai Lo­monoszov egyetemre látoga­tott. Az egyetem rektori ta­nácsának tagjai jelenlétében a rektori teendőkkel megbí­zott Jevgenyij Szergejev az egyetem díszdoktori diplo­máját nyújtotta át dr. Kurt Waldheimnek. A vüágszervezet főtitkára a nemzetközi együttműködés terén kifejtett gyümölcsöző tevékenységéért és a népek közötti béke és barátság megszilárdításáért folyó harcban való aktív részvé­teléért vált méltóvá a magas kitüntetésre. Az ENSZ főtitkára a nap folyamán felkereste a moszkvai Nagyszínház kore­ográfiái intézetét, az esti órákban pedig a szovjet ENSZ-társaság aktivistáival találkozott. Választás előtt Pakisztánban Ziaul Hak tábornok, a pa­kisztáni katonai kormányzat vezetője új, a polgári poli- , tikusok tevékenységére és az október 18-ra tervezett vá­lasztásokra vonatkozó rende­leteket hirdetett ki. A tábornok határozata ér­telmében tizenöt napon belül vagyonbevallást kell tenniük mindazoknak, akik az 1970 decembere óta ' eltelt idő­szakban parlamenti képvise­lőkként működtek. A va- gyonbevallás elmulasztóit kényszermunkával, - pénzbír­sággal, vagyonelkobzással vagy mindhárommal büntet­hetik. Az új rendeletek értelmé­ben a választási kampány szeptember közepén kezdőd­het meg az országban. Utcai tömegrendezvények tartását a katonai kormányzat nem engedélyezi, s politikai gyű­léseket is csak abban az esetben lehet tartani, ha eze­ket 24 órával korábban be­jelentik a rendőrségnek. Jordániái—francia megbeszélések Hétfőn délután kétnapos hivatalos látogatásra Párizs­ba érkezett Husszein jordá- niai király. Párizs Orly re­pülőterén az uralkodót Gis- card d’Estaing köztársasági elnök fogadta. Kedden dél­előtt Giscard d’Estaing négyszemközti megbeszélést folytat Husszein királlyal, majd a két fél küldöttségei­nek részvételével tartanak tanácskozást. A jordániai—francia meg­beszélések főtémája minden bizonnyal a közel-keleti helyzet alakulása, különösen pedig a Husszein király ál­tal igen aggasztónak tartott új izraeli kormánypolitika lesz. A hasemita uralkodót nyugtalanítja további izrae­li települések létesítése Cisz- jordániában és a Begin-kor- mányzat merev diplomáciai állásfoglalása. Francia részről ugyancsak aggodalommal követik a kö­zel-keleti helyzet alakulását. Mint ismeretes, Párizs sze­rette ' volna elősegítem egy átfogó rendezés megvalósítá­sát még idén, ilyen értelem­ben nyilatkozott maga Gis­card d’Estaing és a francia diplomácia több képviselője is. Párizs az elmúlt hónapok­ban többször állást foglalt a palesztin nép hazára való joga mellett, anélkül, hogy tisztázta volna, hogy ponto­san mit ért ezen: önálló pa­lesztin államot-e, avagy más megoldást. x Giscard levele Tengnek Kínában nyüvánosságra hozták Giscard d’ Estaing francia köztársasági elnök Teng Hsziao-pinghez, a KKP KB és a kínai államtanács alelnökéhez intézett üdvözlő levelét. A levélben Giscard, hivat­kozva azokra a „rendkívül fontos felelősségekre”, ame­lyek a július közepén reha­bilitált Tengre, „a Kínai Kommunista Pártban és kor­mányban várnak” kijelenti: levelének 'címzettje „nagy szerepet fog játszani Kína új, történelmi jelentőségű korszakában”. ’ Pekingben meglepetést keltett a levél nyilvánosság­ra hozatala. A francia elnök, a szövegből ítélhetően, sze­mélyes természetűnek szán­ta gratulációit — emellett szól, hogy a levél nem a szo­kásos úton, a pekingi francia nagykövetség révén, hanem valószínűleg Kína új párizsi nagykövete közreműködésé­vel jutott el a kínai fővá­rosba. Nem érdektelen vonása az ügynek, vajon miért adott személyes természetű kom­munikációnak Kína nyilvá­nosságot. A rehabilitált és pártelnöki tisztében a XI. kongresszus által megerősí­tett Tenget külföldről eddig senki más — legalábbis do­kumentálhatóan — nem üd­vözölte, még kevésbé vállal­kozott arra, hogy a politikus­nak „nagy szerepet” jósoljon Kína életében. Végezetül a furcsaságok tárát bővíti, hogy Giscard d’ Estaing — hivatkozzék bár kétszer is Hua Kuo-feng ve­zetésére — a KKP KB elnö­két, az államtanács elnökét levele végén Teng Hsziao- ping révén üdvözölheti. A Centropress hétfő esti kommentárja □ BECS Több tízezer ember vett részt a Volksstimmenek, az Osztrák Kommunista Párt lapjának kétnapos bécsi ese­ménysorozatán. Az ünne­pély tükrözte az osztrák kommunistáknak a Szovjet­unióval és más szocialista országokkal való szoros szö­vetségét, valamint kifejezés­re juttatta a nemzetközi szo­lidaritást. Franz Muhri, az Osztrák Kommunista Párt elnöke kijelentette, hogy a neutronbomba gyártását be kell tiltani, s felszólította az osztrák kormányt és a par­lamentet, támogassák a kö­vetelést. □ LONDON Hétfőn Londonban 66 éves korában elhunyt John Gollan, a nemzetközi kom­munista és munkásmozga­lom kiemelkedő személyisé­ge, Nagy-Britannia Kom­munista Pártja Központi Bi­zottságának főtitkára. A kairói konferencia Az egyiptomi fővárosban ülésezik az Arab Liga kül­ügyminiszteri tanácsának 68. ülése. A magas sorszámnév jól érzékelteti, hogy az arab országok e szervezete nagy múltra tekinthet vissza. Ha azonban ez a szám a liga ál­tal már megoldott kérdése­ket jelezné, aligha lenne ilyen magas. A szervezet te­rületi, vallási és politikai motívumokra épül, de fő­leg ebben az utóbbi értelem­ben sosem jellemezte — nem is jellemezhette — az egyér­telmű egység. Ez természetes. Az arab országoknak megvannak a maguk közös érdekei, de — legalább ennyire — léteznek társadalmi-politikai különb­ségekből fakadó nézeteltéré­sek is. A kairói tárgyaló- asztal rendkívül gazdag, több mint negyven napiren­di pontból álló „terítéke” most is egyformán jól érzé­kelteti a szervezet lehetősé­geit és korlátáit. Kezdjük a lehetőségekkel. Mint várható volt, a konfe­rencián meglehetős egység mutatkozik néhány Izraellel kapcsolatos, alapvető kér­désben, elsősorban Begin legutóbbi telepítési bejelen­tései nyomán. Az Arab Li­ga ebben az ügyben viszony­lag könnyen és gyorsan fo­gadott el egységes akcióter­vet a küszöbön álló ENSZ- közgyűlésre. Izrael dél-libanoni fenye­getésével kapcsolatban már nem lesz ilyen könnyű a dolog. Ebben a kérdésben már közvetlenül érdekelt a PFSZ — már pedig a pa­lesztinokhoz való viszony a ligán belül nem éppen az egység kovásza ... erre — a sok közül — jó példa az a most elterjedt (és cáfolt) hír, hogy Husszein jordániai király a közelmúltban talál­kozott Dajan izraeli külügy­miniszterrel. A kairói ülésen számos olyan terv került szóba, ame­lyek — megvalósulásuk ese­tén — látszólag egységtörek­vések jelei lennének, tartal­milag azonban alaposan megkérdőjelezhetők. A li­gán belül mind erősebb a reakciós arab országok olaj- dollármilliárdokban gazdag tömbje, amely adott esetben nyilván megpróbálhatja a saját céljaira felhasználni a létrehozandó „arab döntőbi­zottságot”, vagy éppen az ENSZ-csapatok mintájára megteremtendő „összarab katonai erőt”. Az ilyen tendenciák léte, sőt erősödése világosan ki­derült a haladó etiópiai rendszer elleni akcióknak nyújtott eddigi támogatás jellegéből, amelynek politi­kai előjele félreérthetetlen. E jórészt Szaúd-Arábiából kiinduló magatartás lényege a szokásos. A köntös ugyan vallási, de az alatt megcsillan a politikai cél: a térség kon­zervatív hadállásainak erő­sítése minden haladó kísér­lettel szemben. Harmat Endre hírek hírek hírek Ma: Zakariás napja A Nap kél 5.09 — nyugszik 18.15 órakor A Hold kél 23.09 — nyugszik 13.42 órakor ÉVFORDULÓ Nyolcvanöt évvel ezelőtt. 1892. szeptember 6-án szü­letett — és 1965-ben hunyt el — Edward Victor Apple- ton Nobel-díjas angol fizi­kus. A fizikai Nobel-díjat 1947- ben kapta „a felső atmosz­féra tulajdonságaival kap­csolatos munkásságáért, kü­lönösképpen a róla elneve­zett ionoszféra-réteg felfede­zéséért,” — KIÁLLÍTÁS A KÖTÖTT­ÁRUGYÁRBAN. Lakberen­dezési, a lakáskultúra fej­lesztését bemutató kiállítás nyílik holnap, szeptember 7-én, a Békéscsabai Kötött­árugyárban. Az egy hétig nyitva tartó kiállítás, a laká­sok virággal való díszítését sok érdekes és hasznos pél­dával szemléltetik. — A KECSKEMÉTI Kodály Zoltán Zenepedagógiai Inté­zetben mozgalmas lesz az új tanév. Tíz országból várnak hallgatókat a zeneszerző szü­lővárosának neves intézmé­nyébe. A külföldi zenepeda­gógusok — szeptember kö­zepétől kezdve — tíz hóna­pon át ismerkednek majd a kodályi elvekre alapozott ze­nepedagógiai módszerek el­méleti és gyakorlati kérdé­seivel. — AZ EURÓPAI KÖLTÖK IV. budapesti találkozóját október 9. és 16. között ren­dezi meg a Magyar írók Szö­vetsége. Az idei találkozó az Ady-centenáriumhoz fűző­dik, az Ady Emlékbizottság kiemelt programjai között szerepel. Az eseményre mintegy 80 külföldi vendé­get várnak a szocialista or­szágokból. — JÓ MUNKÁJA jutalmául 12 fiatal Békés megyei szö­vetkezeti dolgozó utazik szeptember 8-án Balatonbe- rénybe, hogy két hetet tölt­sön el az OKISZ üdülőjé­ben. — TIZENKÉT ORSZÁGBÓL érkező külföldi kiállítók, va­lamint 25 magyar vállalat és szövetkezet részvételével rendezik meg a kőbányai vá­sárváros „D” pavilonjában szeptember 16. és 25. között — a BNV-vel egy időben — az első budapesti nemzetkö­zi játékkiállítást, az INTER- PLAYEXPO-t. — IGAZGATÁSI ÉS VÁ­ROSPOLITIKAI kérdések­ről, azaz „A városi és terüle­ti információs rendszerek Vl. európai kongresszusáról” tart előadást dr. Kovács Attila kandidátus csütörtökön dél­után Budapesten, az urba­nisztikai társaság klubjában. — JÓ ÜTEMBEN HALAD az OKGT Nagyalföldi Kuta­tó- és Feltáró Üzeme új, kor­szerű, 175 fős munkásszálló­jának építése Orosházán. Az ottani kirendeltségen hozzá­kezdtek egy új fürdő és öl­töző építéséhez is. — SILÓK ELÖREGYÁR- TOTT ELEMEKBŐL. Előre­gyártott, a helyszínen össze­állítható elemekből készít ta­karmánytároló silókat a Bor­sod megyei Épületelem Gyár az állatok téli takarmányo­zásához. — SZÁLLÍTÁS VÍZEN. A Hármas-Körös bökényi zsi­lipjének használhatatlansága miatt a Szolnok megyei Ti- szaugon rakodik terményt a Füzesgyarmati Lucernater­mesztési Rendszer, amely megyénkben elsőnek szervez­te újjá a vízi szállítást: Tovább tart a meleg » Várható időjárás ma estig: Időnként megnövekvő felhő­zet, számottevő csapadék nélkül, napközben kissé megélénkülő északias szél, a várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet általában 11—16, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet 24—29 fok között. A Balaton vizének hőmér­séklete hétfőn Siófoknál 22 fokos volt. Távolabbi kilátások pén­tek reggelig: Általában kevés felhő, csak néhány helyen jelentős mennyiségű csapadék, a me­leg idő tovább tart. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 11—16 fok kö­zött, legmagasabb nappali hőmérésklet 23—28 fok kö­zött. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 30 száza­lékán várható. (MTI) — EURÓPA legjelentősebb élelmiszeripari szakvására a kölni ANUGA, szeptember 10-én nyílik. A mindig nagy látogatottságnak örvendő magyar standon a bemuta­tott élelmiszer- és italkülön­legességeken kívül a TE- RIMPEX képviselője, a Nie- derreuther cég detailárusítást rendez a nyugatnémet pia­con közkedvelt magyar sza­lámiból, kolbászból és bo­rokból. A MAVAD — amely először vesz részt a kiállítá­son — különlegességszámba menő meglepetést tartogat: a helyszínen frissen készüli fürjpecsenyével várja leen­dő üzletfeleit. — SZÁLLODAI BÚTOROK a Szovjetunióba. Egy új ung­vári szálloda bútorainak el­készítésére kapott megrende­lést a Budapesti Bútoripari Vállalat gyulai gyáregysége. A bútorzat 40 millió forint értékű. — ÚJ ÜSTÖKÖST fedeztek fel a szovjet tudósok egy 40 centiméteres, kettős telesz- kóp-asztrográf segítségével. A gázfelhőbe burkolt égi vándor magva megfelel a 15-ös csillagnagyságnak. Csóvája rövid és délnyugati irányú. Jelenleg a Hal csil­lagképben tartózkodik, s a tudósok véleménye szerint a Jupiter családhoz tartozik. — A MISKOLCI Herman Ottó Múzeum kismonográfi­ák sorozatának ötödik köte­teként most jelentette meg az egyik legrégibb borsodi gyár, az Ózdi Kohászati Üze­mek finomhengerdéjében használt, úgynevezett jelbe­szédről készített összeállítást. Az üzemekben, különösen 8 zajos munkahelyeken a gyár­tás közben a munkások jel­beszéddel érintkeztek egy­mással. — RENDŐRSÉGI HÍREK. Szeptember 2-án a Békés­csaba és Gyula közötti út­szakaszon Máté Mihály 63 éves békéscsabai lakos sze­mélygépkocsijával körülte­kintés nélkül kanyarodott balra és nem vette figye­lembe az őt szabályosan elő­ző Retter Peter motorkerék­páros külföldi állampolgárt és összeütköztek. A baleset következtében a motorkerék­pár vezetője nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. Szeptember 4-én a Szarvas—Endréd közötti út­szakaszon Gacza András 19 éves szarvasi lakos vezetői engedély nélkül vezetett. Gyakorlatlansága következ­tében az általa vezetett sze­mélygépkocsi az útlcanyar- ban kisodródott, majd az árokba borult. A személy- gépkocsiban utazó Nagrant János szarvasi lakos súlyos, életveszélyes, míg a többiek könnyű sérülést szenvedtek. Az anyagi kár 15 ezer fo­rint.

Next

/
Thumbnails
Contents