Békés Megyei Népújság, 1977. szeptember (32. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-28 / 228. szám
NÉPÚJSÁG 1977. szeptember 28-, szerda Korszerű, tartós anyagok kislakásépítőknek Homlokzatfesték — fröccsvakolat — quarzplastik A családi ház és a magánkislakás építkezések száma az V. ötéves terv időszakában sem csökken, sőt még a következő tervidőszakban sem. Ugyanakkor a lakosság igényei a modern, korszerű otthonnal szemben tovább növekednek. Ez az oka annak. hogy a kislakások építőanyaga terén is forradalmi változásoknak vagyunk tanúi. A TÜZÉP építőanyagtelepein a kor követelményeinek megfelelő falazóanyagok, nyílászáró szerkezetek, stb. kaphatók, ám az sem közömbös, hogy az új lakóház formájában, homlokzatának külső megjelenésében, hogyan illik bele a város- vagy a faluképbe. Természetesen nem arról van szó, hogy az építkezők egymással versengjenek, kinek szebb, drágább a háza. Ahhoz azonban, hogy egy-egy ház külső homlokzati megjelenésében, szegényebb vakolatával, színhatásával ne lógjon ki a sorból, már nem jelent külön anyagi megterhelést. Az Alföldi TÜZÉP Vállalat e téren új homlokzatfesték és vakolóanyag forgalomba hozásával kíván az építeni, illetve házukat tatarozni kívánók segítségére lenni. Ilyenkor természetesen felmerül a minőség kérdése. Mint ismeretes, a lakosság részére forgalomba kerülő áruk minőségét rendszeresen vizsgálja, figyelemmel kíséri a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet, vagy ahogyan röviden mondjuk: KERMI. Védi a vásárlók érdekeit, kivizsgálja a reklamációkat, sok esetben a hibás áru kicserélésére kötelezi a kereskedelmet. A jó áru pedig többek között az intézet véleményezése alapján nyerheti el a háromszögletű emblémát, a kiváló címet. Tavaly áprilisban a sellyei Agrokémiai Szövetkezet nyújtott be pályázatot a Kiváló Áruk Fóruma elé, hogy az általa gyártott Stollogen homlokzatfesték megkaphassa a kiváló minőségjelet. A KERMI vegyipari főosztálya az alábbi szakvéleményt adta: Vizsgálati eredményeink alapján megállapítottuk, hogy a sellyei Agrokémiai Szövetkezet által bemutatott Stollogen homlokzatfesték kitűnő tulajdonságokkal rendelkezik. A készítmények színezőképességét fehér színű Stollogen homlokzatfestékbe keverve vizsgáltuk. Fenti arányban történő bekeverés után tetszetős, pasztell szín- árnyalatok nyerhetők. A fehér és zöld színű, valamint a színezőpasztákkal összekevert festékekből képzett bevonat vízzel, mosószeroldattal és kvarcfénnyel szembeni ellenállóképessége kiváló. A sokoldalú laboratóriumi vizsgálatok alapján — a váltakozva fény. víz és hideg hatásának kitett bevonaton huszonötször ismételt vizsgálat után hólyagosodás, foltosodás, krétásodás nem tapasztalható — a bevonat tartóssága jó. A Stollogen homlokzatfesték nem fagyveszélyes, előnyösen alkalmazható kül- és beltérben levő beton és vakolt falfelületek festésére. A Stollogen homlokzatfestéket a kiváló cím elnyerésére — műszaki szempontból — alkalmasnak tartjuk. A KERMI végül leszögezi, hogy a Kiváló Áruk Fóruma megkülönböztető minőségjel használatára jogosult termékkel szemben támasztott nagyobb követelmények miatt az áru minőségének ellenőrzését évenként két alkalommal megismételik. Vizsgálta a Stollogen homlokzatfestéket az Építésügyi Minőségellenőrző Intézet is, amelynek jegyzőkönyvéből a következő értékelést olvashatjuk: Az elvégzett laboratóriumi vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a vizsgált Stollogen homlokzatfesték kiállta a próbát és megfelelő minőségű termék. MIÉRT JÖK A STOLLOGEN ANYAGOK? Az építkezésekhez, illetve a házak homlokzatának tatarozásához tehát új, korszerű, az eddigieknél jóval időtál- lóbb, színtartóbb homlokzatfesték és vakolóanyag kerül hazánkban is forgalomba. Nézzük, miről is van szó. Az oldószertartalmú homlokzatfestékek évtizedek óta ismertek már a tengeren túli államokban. Az utóbbi években Európában is egyre szélesebb körben alkalmazzák. Ily módon elmondhatjuk, a világ legkülönbözőbb időjárási zónáiban állták már meg helyüket ezek a festékek. Nagy előnyük a korábban használatos diszperziós festékekkel szemben, hogy a velük való munkát az időjárástól függetlenül, biztonságosan lehet végezni. Az anyagok tapadóképessége szokatlanul jó, mert az alapba mélyen behatolva jó kötődést biztosítanak, még a csak kissé ledörzsölhető felületre is felhordhatok minden külön előkészítés nélkül. Az alapanyagok teljesen fagyállóak, így hideg időben is minden további nélkül alkalmazhatók. A nagyon rövid száradási idő (normális körülmények között 10 perc) lehetővé teszi, hogy a felület az említett rövid idő után már az erősen rácsapódó esőnek is ellenáll. A nem szappanosodó kötőanyag megengedi, hogy al- kális (lúgos kémhatású) felületre, fiatal vakolatra, betonra, eternitre minden előkezelés nélkül felhordható legyen, nem kell előzőleg fluátozni (különleges kezelés). Felhasználhatósága igen széles körű, sőt bármilyen régi festett felületen is alkalmazható a Stollogen, a laza részek eltávolítása után. A Stollogen egy kaucsuk- szerű polimerizációs gyantára felépítve anyagában nem avul és feszültségmentes filmet képez. A kötőanyag nem dagad, ily módon a Stollogen lényegesen kisebb mértékben szennyeződik és szürkül, mint az eddig ismert festéktípusok. Nagyon jó ellenállást mutat vegyi behatásokkal szemben, ami a magyar szenek és olajok magas kéntartalmából adódó légköri szennyeződések ismeretében nyer különös jelentőséget. Mindezek a tulajdonságok — amelyeket a hivatalos vizsgáló laboratóriumok elismeréssel igazoltak — a Stollogennek - egy lényegesen nagyobb élettartamot biztosítanak, mint az eddigi anyagoktól ezt megszoktuk. Annak ellenére, hogy ez az anyag oldószer alapra van felépítve, könnyen, foltmentesen dolgozható fel és a különböző szívóképességgel rendelkező felületeken is egyenletes, matt felületet képez. A Stollogen homlokzatfestékként készül, de kapható, mint FRÖCCSVAKOLAT ÉS QUARZPLASTIKA is. Az alábbi adatok az anyagszükségletről adnak különböző falfelületekre vonatkozó felvilágosítást, továbbá a festékbehatolásának mélységéről, tapadóképességéről, páraáteresztő képességéről, száradási idejéről, kopás- ellenállóságáról és néhány fizikai jellemzőjéről. Az alapanyagba való behatolás mélysége 15-től 100 mikron mélységig terjed. Tapadóképessége 100 százalékos, száradási ideje: felszáradás 8 perc, porszáraz állapotba 20 perc alatt kerül, a teljes átszáradás 120 perc alatt következik be. Kopás- ellenállósága: hosszan tartó szappanoldattal való kefélés után sem leválás, sem leper- gés nem volt tapasztalható, továbbá a festékfilm dagadá- sa sem volt észlelhető. Hideg-meleg próba: a Stollogennel befestett anyagot egy óra hosszat vízben áztatták, majd mínusz 20 Celsius-fokon fagyasztották, ezt követően pedig kiolvasztották. Ezt húsz alkalommal ismételték, s az ezt követő mikroszkopikus vizsgálat sem leválásokat, sem repedéseket nem észlelt. A festékfilm tehát kiváló tapadóképességről és rugalmasságról tett tanúbizonyságot. FELHASZNÁLÁS A Stollogen tehát oldószertartalmú, matt felületet adó homlokzatfesték, amely szükség esetén épületen belül is alkalmazható. Kitűnt kiváló időállóságával, mosható, tisztítható, jó víztaszító tulajdonságokkal rendelkezik, fészültségmentes. kopásellenálló, alkáliellenálló és fagymentes. A Stollogen mélyen behatol a felületbe, így jól köt és minden szilárd felületre előkezelés nélkül felhordható. A Stollogen nem szappanosodik, és ezáltal alkális (lúgos kémhatású) felületeken, fiatal vakolatokon- friss betonon, azbesztcementen különleges kezelés nélkül alkalmazható. Alapozás: a Stollogen homlokzatfestéket 30 százalékos Stollogen hígítóval hígítva ecsettel vagy festékszóróval hordjuk fel az alapra. Fedőréteg: a festéket kb. 5 százalékos Stollogen hígítóval keverve ecsettel, bárányszőr hengerrel, (teddy) esetleg festékszóróval visszük fel a felületre. Stollogen fröccsvakolat alapozása: hasonlóan történik mint a homlokzatfestésnél. Fedőréteg: hígítatlanul tölcsérpisztolyos szórógéppel hordjuk fel az alapozott felületre. Stollogen quarzplastik alapozás: hasonló a homlokzat- festési eljáráshoz. Fedőréteg: kissé hígítva (maximum 3 százalékosan) hordjuk fel a felületre és perion, illetve bárányszőr, (teddy) hengerrel adjuk meg a felületnek a kívánt színha- t.ást. Anyagszükséglet: Homlokzatfestéshez 1 kilogramm Stollogen szükséges, 5 négyzetméter felületre. A fedőréteghez ugyanennyi anyagra van szükség. Fröccsvako- lathoz 1 kilogramm kell öt négyzetméterenként, a fedőréteghez 1 kilogramm négyzetméterenként. Stollogen quarzplastikából 1 kilogramm szükséges öt négyzetméterenként, a fedőréteg 1 kilogrammnyi anyagot igényel négyzetméterenként. A Stollogen homlokzatfesték fröccsvakolat és quarzplastik gyártási licencét az osztrák Stolllack cégtől vásárolta meg a sellyei Agrokémiai Szövetkezet. Mint a cikk elején ismertetett KERMI- vizsgálatok is igazolják, kitűnő homlokzatfesték és vakolatanyagot bocsát a kislakásépítők, családi ház építők és házaikat tatarozni kívánók részére. Az Alföldi TÜZÉP Vállalat a választék bővítése és az anyagellátás folyamatossága érdekében (ugyanis a hazai bányák a szállítási nehézségek miatt az építőanyag-telepeket nem tudják minden időben kőporral ellátni) kapcsolatba lépett a sellyei Agrokémiai Szövetkezettel. Ily módon a Stollogen homlokzatfestékek sokféle színárnyalatban beszerezhetők az Alföldi TÜZÉP Vállalat kecskeméti, szegedi és békéscsabai telepein. A színskálát még növelni lehet az egyéni ízlésnek megfelelően. A festés nem igényel különösebb szakértelmet. Vagyis nem többet, mint azé a falusi asszonyé, aki saját maga meszeli házát. A fröccs- és quarzvakolat felhordása hasonlóan egyszerű művelet, az Alföldi TÜZÉP Vállalat azonban bármikor megfelelő szaktanácsadással áll vevői, illetve a szakiparosok rendelkezésére. (X) APRÓHIRDETÉSEK Wartburg de Luxe, egy eves eladó. Gyulavári, Széchenyi utca 58/1. szám.________________________ Orosháza, Kisfaludy utca 5. számú ház beköltözhetően, sürgősen eladó. _______________' M egkímélt 175-ös Jawa motor- kerékpár 4000 Ft-ért eladó, valamint 18 levelű datolyapálma el- adó. Békéscsaba, Kiss Ernő u. 4. Üres lakást keres Békéscsabán, gyermektelen, intelligens házaspár 2 és fél — 3 évre. Minden lehetőség érdekel. Válaszokat „Megbízható” jeligére a lapkiadóba. Üzemképes 1500-as Polski Fiat, karosszéria karambolos, eladó. Érdeklődni mindennap 17 órától 19 óráig, Elek, Gyulai u. 33. Fiat 850-eshez 65,4 dugattyú eladó. Szarvas. Bethlen u. 10., Farkas. 17 óra után.____________ M enyasszonyi ruha eladó. Békéscsaba, Tanácsköztársaság út 9. Megtekinthető 10—13 óráig. Nagyobb mennyiségben morzsolt kukorica eladó. Békés, Széchenyi kert 66., Petrovszki. _ 6 01-es Trabant eladó. Gyula, Horváth F. 13.__________________ Kétszobás, szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni: du. 6 után, Békéscsaba, Or u. D. 6. D IV. 13. Here, vagy bodorka szénát megvételre keresek. „Kp” jeligére a békéscsabai hirdetőbe.___________ Házaspár részére szoba, konyha, bútorozott lakás kiadó, „Fürdőszoba-használattal” jeligére a békéscsabai hirdetőbe.___________ G yula, Szabadság tér 3. m. emelet 17., kétszobás lakás kp. plusz 120 000 OTP-átvállalással eladó. (Vas-műszaki bolt felett.)________ G yermekágy eladó. Kétszobás OTP-öröklakás OTP-átvállalással eladó. Érdeklődni: Békéscsaba, Révai 3.__________________ Z O-s piros Lada 1300-ast cserélnék hasonló rendszámú Trabant Combira árkülönbséggel. Sarkad, Piac tér 2. (Keverőüzemnél.)_______________________ K ülön bejáratú utcai fél ház eladó. Békéscsaba, Gyöngyösi 83. Eladó új, vegyestüzelésü lemezkazán. Békéscsaba, József utca 22. Érdeklődni: egész nap. UM-es fehér Zsiguli Combi, műszaki vizsgázott, eladó. Érdeklődni lehet mindennap. Doboz, Vendéglő (Simák).______________ Z ártkert eladó Telekgerendáson, az Orosházi út mellett. Érdeklődni lehet: Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 29—33. B IV, em. 40.__________________ B eköltözhető, kertes ház eladó. Békéscsaba, Bem u. 16. A Gyulai Húskombinát felvesz szakképzett és szakképzetlen HŰTŐGÉP- KEZELŐKET. Jelentkezni lehet: Gyula, Béke sugárút 50. Szeptember 30-ig tart a bútorkiállítás és vásár S Medgyesegyházán A Kner. Nyomda felvesz férfi segédmunkásokat Jelentkezni lehet: Kner Nyomda Békéscsaba, Lenin út 9—21. Terv- és munkaügyi osztály. Szeptember 29-én BATTONYAN és DOMBEGYHÁZÁN további értékesítési akciót tartunk. Különböző divatárukat 40%-kal, porszívókat 20%-kal olcsóbban árusítunk. A békéscsabai Május 1. Mgtsz takarmányozásra alkalmas FÖZÖTÖKÖT ÁRUSÍT, 20,— Ft/q egységáron. Érdeklődni az mgtsz Dobozi úti központjában lehet. Kőbányai Sörgyár kirendeltsége, Békéscsaba felvesz GÉPKOCSIRAKODÓKAT. Jelentkezés: Békéscsaba, Lipták András u. 7. elhívás! Felhívjuk a tisztelt pébe-gáz fogyasztóink figyelmét, hogy vállalatunk 1977. október 1-én ÁLTALÁNOS PALACKLELTÁRT TART a pébé-gáz cseretelepein. Ez idő alatt a palackcsere szünetel. DEGÁZ Férfi raktári dolgozót és takarítónőt keresünk felvételre. Jelentkezni lehet: ÁFÉSZ, Békéscsaba, Lázár u. 1. ________ T akarítónőket keresünk felvételre, napi 4, vagy 6 órás és 8 órás munkaidőre. Jelentkezni lehet: SZÖVKER. Békéscsaba, Luther utca 14._______________________ A Békésszentandrási Szőnyeg- szövő Hnsz felvesz nagy gyakorlattal rendelkező gépkocsi- vezetőt. Jelentkezés a szövet- kezet személyzeti vezetőjénél. Békéscsabai élelmiszeripari vállalat gyakorlattal rendelkező kereskedelmi előadót, valamint gépészmérnököt keres felvételre. Jelentkezéseket írásban „Hivatás” jeligére a békéscsabai lap- kiadóba kérjük._________________ A BUBIV gyulai bútorgyára azonnali belépéssel felvesz géplakatos szakmunkásokat, vizsgázott kazánfűtőket, bútorszállító munkásokat, egyéb területekre pedig női és férfi dolgozókat. Jelentkezni lehet: Gyula, Balázs Deák u. 6. A Híradótechnikai Vállalat 1. sz. gyáregysége felvételre keres: mechanikai műszerész, lakatos, esztergályos, villanyszerelő szakmunkásokat, férfi és női szakma nélküli dolgozókat, segédmunkást, valamint gyakorlott gyors-, gépírót. Jelentkezni lehet: Bé- késcsaba, Temető sor 8._________ A zonnali belépéssel felvételre keresünk férfi raktári dolgozókat, éjjeliőrt, valamint villanyszerelőt. Jelentkezés: VlDIA Kér. V. ki- rendeltsége, Békéscsaba, Szerdahelyi út. _________________________ A békéscsabai sertéstelep etetőket és kazánfűtőket keres felvételre. Szükség esetén munkás- szállást biztosítunk. Jelentkezni lehet a Kétegyházi úti hizlaldá- ban, I. sz. telep._________________ A békéscsabai Szabadság Mgtsz felvesz mg.-i gépszerelő, autó-, motorszerelő, lakatos, géplakatos, hegesztő, nehézgépkezelő, gépkocsivezető, mg.-i kovács szakmunkásokat, valamint üzemanyag-raktárost és rakodómunkásokat. Jelentkezni a tsz központjában a személyzeti vezető- nél. Kocsikísérőket, raktári segédmunkásokat, takarítónőt, valamint déligyümölcs-válogatókat felveszünk. FÜSZÉRT, Békéscsaba, Csorvási út. Űjra teljes kapacitással üzemel a FELSŐBABÁÉI ÁLLAMI GAZDASÁG KAVICSBÁNYÁJA. Jó minőségű bányakavics a helyszínen korlátlan mennyiségben kapható. Garantáljuk, hogy a gépkocsi az E—5-ös útról a bugyi elágazásnál letérve 30 perc múlva rakottan folytathatja útját újra az E—5-ös úton. FELSÖBABÁDI ÁLLAMI GAZDASÁG Az Orosházi Üveggyár felvételre keres dolgozókat az alábbi munkakörökbe: üvegosztályozó (nő), gépkezelő, kazánfűtő, lakatos, kőműves, ládaszegező, férfi és női segédmunkások. Jelentkezni lehet a gyár felvételi irodájában. Sertéshizlaló kistermelők! 1978-ban a 100 és 125 kg közötti szerződéses hús- és húsjellegű hízott sertésekért 27,50 FT-OS ALAPÁRAT FIZETNEK az állatforgalmi és húsipari vállalatok, illetve a helyi megbízottak. A 100—125 kg közötti hús- és húsjellegű hízott sertések után — a több éves szerződéses felárral és a mennyiségi felárral együtt — 28,50—29,50 Ft-os kilogrammonkénti eladási ár is elérhető. Már most kösse meg a több évre szóló sertéshizlalási szerződést az állatforgalmi és húsipari vállalatokkal, illetve azok megbízottaival! állatforgalmi és Húsipari Tröszt