Békés Megyei Népújság, 1977. szeptember (32. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-24 / 225. szám
I 1977. szeptember 24., szombat A föld vallatói Lassú, gondos munkát igényel a leletfeltárás A szeptemberi Kincskereső Egyik községünk gyermek- könyvtárának nagy tapasztalat^ a gyermekeket jól ismerő könyvtárosa beszélt így a Kincskeresőről: „Nem ismerik a gyerekek úgy ezt az újságot, amint megérdemelné. Hogy mi lehet az oka? Igaz, hogy a rangos irodalmi értékű anyagok időnként nagyobb figyelmet, tudást igényelnek, mint amit 10—14 éves gyerekektől elvárhatnánk. Az is igaz viszont, hogy az iskolai irodalmi órák menetében nagyszerűen felhasználható, élvezetes olvasmányokat találhatnának benne a pedagógusok. Amint a gyermekfolyóirat szeptemberi számát olvasom, aggódom, megértik-e, értékelik-e annyira tizenéveseink, hogy átböngésszék a gondolkodtató 3-4 oldalas novellát? Nem irigylem a szerkesztőket sem, akik magasra emelt mércéjüket szinten tartva szeretnének közelebb férkőzni a gyermekek érzelemvilágához. Könnyebb dolguk lenne, ha akadna olyan ember, aki közvetlenül, kedvesen, nem „kötelezően” elmagyarázná a diákoknak, milyen szép költői képekkel festi le Zalán Tibor Rézarany rajzszegét, az eget, vagy irodalomórákon közös sétát tennének Szekér Endre kalauzolásával a kecskeméti emléktáblák nyomában. Ez a Kincskereső mesél nagy sikerű nyári táborozásról Szegeden, a Tisza partján. Közel száz gyerek gyűlt össze itt az ország minden zegéből-zugából. író-olvasó találkozók Janikovszky Évával, Kiss Benedekkel, több más gyermekíróval, költővel, az öntevékeny szabadvers, rímfaragás, bábozás, színjátszás felejthetetlen élmény- nyé tették a nyaralást. A folyóirat közöl is néhány gyermekverset, cikket, rajzot a táborozás terméséből. B. Zs. Bölcsészhallgató koromban mindig csodálkoztam azon a néhány „megszállotton”, akik a boldog nyári vakáció idejét is képesek voltak — nemhogy feláldozni, de örömmel eltölteni — régészeti ásatásoknál. Bevallom, nem találtam semmi izgatót a csontok, régi törött edények hetekig tartó, óvatos lassúsággal, ecsettel, spaknival történő kikapargatásában. Nem szégyellem bevallani tévedésem, amire most, a Battonyától három kilométerre fekvő Vid-parti ásatásoknál jöttem rá, ahol engem is elkapott a régész- szenvedély. De kezdjem pz elején. A múlt héten telefonmeghívást kaptunk és a beszélgetés alapján sebtiben felvázolt térképünk segítségével — kisebb kitérők után — érkeztünk meg az ásatás helyére. Támpontunk a már messziről látható lakókocsi volt. Közelebb érve hamar megpillantottuk az onnan már csak pár méterre dolgozó régész házaspárt és segítőit. Nem vették észre érkezésünket, mi pedig percekig csendben figyeltük munkájukat. A fényesre kopott ásó lassan mélyedt a szürkés földbe, majd hirtelen megállt. Beleütközött valamibe. A régészek lehajoltak, óvatosan, kézzel hántották le a meglazult rögöket, majd egy kis, gömbölyű ivóedényt emeltek ki. Izgalmas pillanatok voltak! Egy ötezer éves lakóház romjaival, a kiégett, összeomlott falak alatt megőrződött használati tárgyakkal a múlt világát vallatta itt a Munkácsy Mihály Múzeum két régésze, Szénászky Júlia és Gold- mann György. A pillanat varázsát megtörve közelebb léptünk. Már vártak bennünket. A 120 négyzetméter területű ásatás felszínén csontvázak hevertek. Szívszorító volt az égjük sírban egy, karjai között pár hónapos csecsemőt tartó, anya csontvázának látványa. — A Maros szabályozása előtt a Szárazér bő vize jó letelepedési lehetőséget nyújtott több évszázadon át. Ez magyarázza a környék régészeti leletgazdagságát — mondja a régésznő. Beszélgetés közben előkerültek a lakókocsiból és a mellette álló sátorból a papírzsákokba, kis zacskókba gondosan becsomagolt, feljegyzésekkel ellátott tárgyak. — A régészet munkájához sokszor szerencse is kell. Most hogyan játszott a kezükre? — A közelben utat építenek és a hatalmas földgyaluk innen szállították a földet. A föld elhordása közben bukkantak rá az elpusztult ház romjaira, s így kezdtünk hozzá a feltáráshoz. Az om- ladékos, mintegy 120 négyzetméter területen egy leégett, majd összedőlt ház romjaira bukkantunk, ami a beomlás következtében, szerencsénkre, maga alá temette a belső használati tárgyakat és a berendezést is. Így őrződött meg sok minden az utókor számára. Nézze ezt a két agyagnehezéket! ötezer éves szövőszék alkatrészei. De megtaláltuk két gabona- tároló hombár töredékét is,' szép agyagedényeket, az egyiket éppen az előbb emeltük ki. Ebben a zacskóban egy ritka szép emberi arcot ábrázoló, domborítással ékesített agyagedény van. E tárgyak alapján az itt élt kultúra magas művészeti színvonalát feltételezhetjük. Közben két átfúrt kőbalta, csontár és obszidiánpengék kerülnek elő a lezárt fcsoma- gokból. — Obszidiánt csak a vulkanikus eredetű Tokaj környékén bányásznak — folytatta Goldmann György —, ez bizonyítéka a már akkor virágzó kereskedelemnek. — Hogyan kerültek a ház romjai fölé a sírok? — Ugyanezen a területen a falu pusztulása után kétezer évvel, a késő bronzkorban temetkezési hely volt. Eddig nyolc sírt tártunk fel. A sírokból csont- és kagylógyöngyök, valamint bronz- ékszerek kerültek elő. Ugyanitt, a török elnyomatás időszakából egy elpusztult falu romjai ‘ is előkerültek. A további feltárásra a lehetőségek ismeretében nagy szükség van, mert 40 centiméterre a föld felszínétől további gazdag régészeti anyagot feltételezünk. A feltárással igyekeznünk kell, mert az első szántás mindent tönkretehet. — Ki támogatja az itt folyó feltárásokat? — A battonyai Nagyközségi Tanács jelentős összeggel járult hozzá az értékes leletek feltárásához, de nemcsak anyagi, hanem erkölcsi támogatásukat is érezzük. A battonyai Petőfi Tsz elnöke, Keszthelyi András és a vezetőség gyakran kilátogat hozzánk és érdeklődnek eredményeink iránt. Battonya környéke lassan az ország egyik legjelentősebb új kőkori régészeti centrumává válik. Országos régészeti és kultúrtörténeti jelentősége van abból a szempontból is, hogy a feltárt leletek elemzésével nagyban hozzájárul a Kárpát-medencében honos kultúrák és a Balkán-mediterrán népek között kiépített kapcsolatok vizsgálatához is. Míg vártam, hogy értem jöjjenek, magam is segédkezni kezdtem az ásatásnál. Nemhiába. Üj kéz, szerencsés kéz. Szép, míves kancsó kifejtésénél bábáskodhattam. B. Sajti Emese A fellegvár árnyékában Varga Dezső: 9. Feketelistán A sztrájk sikerrel járt, de a szervezők a rendőrség üldözöttéi lettek és nem vette vissza őket Lipták György, az Excelsior igazgatója. Mind az öten gyalog mentek Budapestre münkát keresni. Gal- bicsek Károlyt azonban a fővárosban is utolérték a rendőrpribékek és kénytelen volt elhagyni az országot, mert itthon lehetetlenné tették számára az elhelyezkedést, feketelistára került. Külföldön is részt vett a kommunista pártok harcaiban, egyik szervezője volt Uruguayban a sztrájkoknak, aktív résztvevője Hollandiában a bérmozgalmaknak, majd az Amerikai Egyesült Államok Kommunista Pártjának tagja lett. 1948-ban érkezett ismét haza, az új világot építő Magyarországra. Először az ország legnagyobb textilgyárának, a GFB-nek dolgozója, majd az államosítás után első munkásigazgatója lett. Utána a Váci Kötöttárugyár igazgatásával bízta meg a Könnyűipari Minisztérium. I960—ölben a váci városi pártbizottság titkárául választották, majd a Pest megyei pártbizottság ipari osztályának vezetőjeként dolgozott nyugdíjaztatásáig. Jelenleg Vácott élvezi küzdelmes életútja pihenő éveit. A város és egész megyénk textilmunkás-mozgal- mának akkori főszervezője Botyánszki Pálné (haláláig a szeretve tisztelt Botyi-mama) is feketelistára került több társával: Jeszenszki Judittal és Erdei Rózsival együtt. Fáradhatatlan szervező, harcra buzdító munkájukkal elérték, hogy a sztrájkoló munkásokat vegyék vissza a textilüzemek, de egyik gyártulajdonos sem volt hajlandó Bo- tyánszkinéékat visszavenni. A szervezett dolgozók azonban nem hagyták cserben Botyi- mamát. 1933-ban a békéscsabai textilmunkás szakszervezet függetlenített titkárául választották, de 34-ben kiutasították Békéscsabáról. (Jeszenszki Juditnak és Erdei Rózsinak már 1932-ben kellett elhagyniuk Békéscsabát) Nevelő munkájuk sok kádert adott a későbbiekben is az országnak. Galbicseken kívül Kucsera Mihályt, Szombati Andrást, aki az Excel- siorban töltötte inaséveit, itt kapcsolódott be a munkás- mozgalomba, s aki 1948-ban a Könnyűipari Minisztérium több osztályán vezető beosztásban dolgozott, majd 1951- ben a Hubertussal egyesült Rokka (mai kötöttárugyár) igazgatója lett egészen nyugdíjba meneteléig. S feketelistára kerültek a munkásharcok későbbi szervezői, akik állandó rendőri felügyelet alatt álltak a válság után erőre kapó Horthy- fasizmus háborúra készülődésének éveiben. Mert mint a kapitalizmus törvénye diktálta: a forradalmi megmozdulások eredményeit, minden kiharcolt vívmányát az erpre kapó tőkés uralkodó osztály lassan mindig visszaveszi, megsemmisíti. Szinte figyelmeztetésként szólt erről a válság utolsó évének legutolsó röpcédulája, amit az illegális kommunista párt 1933. március 14-én, Marx Károly halálának 50. évfordulóján adott ki, és amelyet Gálik András illegális kommunista sejtje hozott Békéscsabára. A szoc. dem. párt országos központja is megemlékezett az évfordulóról. De csak úgy, hogy lapjában pusztán név, és születés— halál évforduló dátumainak aláírásával közölte Marx Károly arcképét. A kommunista párt röplapja ugyanezt a képet, ugyanilyen formában szintén tartalmazta, de a fénykép másik oldalán a közlemény fő mondanivalója is ott volt: a Kommunista Kiáltvány, mely arra hívta fel a dolgozók figyelmét, hogy a kapitalizmus a végét járja és sírjának megásását siettetni kell a dolgozók egységes harcával, a kommunisták köré tömörülésével. A megyei párt-archívum ma is őrzi ezt a röplapot, mellyel akkor elárasztották a várost. A magyar uralkodó osztály nyíltan a német fasizmus mellé állt. Hitlerék uralomra jutása után hazánkban Gömbös kormánya a munkaellenes intézkedések egész sorát indította el a 30-as évek elejétől. Csakhamar váltás következett a textilgyárak vezetésében is a zsidótörvény következtében. A Rokka élére gróf Lázár Imre került 1939-ben, aki korábban a főváros polgármesterének titkára volt, személyzeti igazgató vitéz Poór Rezső lett, a vállalat igazgatóságába báró Felitzsek Jenő, dr. Czeyda Pommersheim László kerültek, a fináncoligarchia képviselői. A tőke tovább koncentrálódott. A már háborúra készülődő fellendülés versenyében az Excelsior alulmaradt, gépeit 1939-ben megvásárolta a Rokka Rt. Munkásai a csabai textilgyárakban helyezkedtek el, s a kényszerűség a legminimálisabb béreket is elfogadtatta velük ismét. A fejlődő Rokkába a Hubertusból tó többen átkerültek, de csak eben gubát cseréltek. A textil munkások ekkori helyzetéről jellemző az a jelentés, melyet Gereblyés László írt 1937- ben megjelent könyvében. Elmondja, hogy a fővárosi bérszínvonalnak mélyen alatta volt a vidéki, és különösen az Alföld textilmunkásainak a bére. A Rokkában, a Hubertusban, a Merkúrban és az Excelsiorban is csakúgy, mint a gyulai Columbiában, vagy a mezőbe- rényí szövőgyárban 6—8 filléres órabérek mellett a dolgozók a túlórával együtt sem kerestek többet heti 6—8 pengőnél. A régi munkásokat átsorolták a „betanított” munkások kategóriájába, hogy még kevesebb bért kelljen fizetni nekik, mondván: a német és cseh mesterektől lopták a szakmát. A munkaidőt ismét njníjtani kezdték. Igaz, gróf Lázárék napközit létesítettek a Rokkában, de csak azért, hogy a jelentkező hadimegrendelések teljesítése ne ütközzön olyan kifogásba a munkásnők részéről, hogy haza kell menni a gyerek miatt. A fokozódó terror mellett ezekben az években sem szűnt meg a textilmunkások küzdelme a tőkésekkel. A kisebb csatározásokon, a munkásotthonbeli összejöveteleken, a választási, s Nép- szava-agitáción, az illegális röplapok szórásán túl kiemelkedő megmozdulás volt 1936-ban a Rokka dolgozóinak két ízben is tartott sztrájkja, valamint a Merkur munkásainak sikeres bérmozgalma. Először a Rok- kások tagadták meg a munkát. Dr. Keresztes Andor rendőrkapitány augusztus * 27-én erről így tett jelentést Békéscsaba polgármesteré- . nek: „Békéscsabán, a Rokka Kötszövőgyár telepén 400 férfi és női kötszövőmun- kás... sztrájkba lépett. A bérmozgalom közvetlen előidézője az volt, hogy a gyár vezetősége az 1936. július 22- én rendezett munkabéreket időközben leszállította, ezzel ellentétben a sztrájkba lépett munkások nagyobb ará- nyú béremelést kívánnak, kívánják továbbá, hogy a gyárnál a szokásos bírságolási rendszert szüntesse be a gyárvezetőség, a munkásokkal szemben emberségesebb magatartást tanúsítson...” Először tehát július 16-án álltak le a Rokkában, mert az igazgatóság az órabér helyett ismét akkord-bérrendszert akart bevezetni. Ezért kezdtek sztrájkba a rokkabeliek, ami akkor 315 munkás egységes fellépése után sikerrel végződött, mert a gyárvezetőség visszaállította az órabérrendszert és 20 százalékos béremelést adott. Augusztusban azonban ismét lefaragták a béreket. A második sztrájk ezért tört ki. A Merkúr munkásai augusztus 24-én álltak le, mert három helyett egy munkással akartak négy szövőszéken dolgoztatni. Két napig állt a munka itt, a Rokkában egy hétig. Mindkét helyen visz- szaállítötták a régi béreket. Eredményt vívtak ki a Hubertus dolgozói is a bérharcban, akik ekkor sztrájk nélkül terjesztették 25 százalékos órabéremelési követelésüket az igazgatóság elé 600 munkás nevében. A Horthy-rendszer urai azonban nem tűrték, hogy ismét fellángoljon Békéscsabán a szervezett munkások harca. Ügy válaszoltak a megmozdulásra, hogy 1936 októberében újra feloszlatták a textilszakszervezet helyi csoportját. A rendőrpribékek letartóztatták a sztrájkok akkori szervezőit, a mozgalom új kádereit. Ekkor került rendőrkézre Farkasinszki Mária, Tarjáni Sándor, Kristóf Andrásné, Rohoska Ilona és Piti Péterné, akik vezették a textilmunkások megmozdulásait, akiket később szabadon engedtek. (Folytatás: Szemben a terrorral) HANGSZÓRÓ 2:1 A cím nem valamely szoros labdarúgó-mérkőzés eredményét jelzi, hanem arról tudósít, hogy az Ifjúsági Rádiószínpad csütörtök esti bemutatóján két öröm mellett egy bosszúság is ért. Első pillanatban ez jó aránynak tűnik, bár a helyzet kissé hasonlít az egyszeri ember esetére, aki egy jó és egy rossz hírt közölt a barátjával. A jó hír: öt találata van a lottón! A rossz pedig, hogy az egészet csak álmondta... Tréfát félretéve vegyük először a csütörtöki örömöket. Igazán nem mondható, hogy ellensége lennék a különböző fajsúlyú muzsikáknak, mégis különös boldogság számomra, ha a rádióműsorok zenezuhatagában egy-egy hangjátékkal is találkozom. Teljes együttérzéssel figyelem a rádió különböző osztályainak szerkesztőit, akik reggel fél öttől éjfélig műsorokat bíznak az éter hullámaira, s közben igyekeznek kielégíteni a különböző érdeklődésű hallgatók igényeit. Nem csoda, ha a napi választékban egyre több az ismétlés és az egyébként is könnyen konzerválható zenei felvétel. Természetesen szó sincs arról, hogy ezek hallgatása nem jelent élvezetet, hiszen például egy jól elkészített riport gyakran művészi erővel is hat. Túlzás lenne azt állítani, hogy a rádióművészet eredeti képyiselője, a hangjáték, kiveszőiéiben van, de azt sajnos észre kell venni, hogy a rádiószínház rangos bemutatói ritka vendégek lettek. Érthető érdeklődéssel várom tehát a „láthatatlan színház” jelentkezéseit, s csütörtök este az első öröm annak szólt, hogy az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatóját ígérte az előzetes program. Megelégedéssel hallgattam, hogy Litauszky István A negyedik ágy című hangjátéka aktuális kérdésekről szólt. Napjainkban ugyanis sokfelé találkozni széthulló családokkal és az sem ritka, hogy a biztosnak hitt otthonok kötőanyaga a mindenáron való harácsolás, a pöf- feszkedő szerzési vágy. Litauszky István rádiójátékában az otthontalanságot és a tartalmatlan törtetést igyekezett szembeállítani egymással. Történetének hőse a 18 éves Varga Erzsi, aki 6 éves kora óta nevelő- otthonban élt, és mindig békés otthonról álmodozott. Intézeti életének utolsó hónapjaiban megismerkedett egy fiatalemberrel, akire talán lehet támaszkodni, aki esetleg társ lesz az életben is. Ám a fiú szülei durván elutasítják a kislányt, hiszen számukra még ma is csak a jómód a fontos, és hogyan merészkedjen ebbe a zsíros világba egy állami gondozott? A társát kereső magányos ember drámája lehetett volna a mű. A kispolgári életforma árnyaltabb bemutatását is ígérhette a téma, de sajnos, a megvalósítás csak felemás eredményeket hozott. Még leginkább Erzsi szobatársnői — Császár Angéla, Borbás Gabi és Győri Franciska által megformált figurák — voltak azok, akik hihető színt vittek az előadásba. A többi szereplő inkább csak egy tanmese tételeit mondta fel. A laza szerkezetű cselekmény pcr- gése során kimódoltnak hatottak a konfliktusok, s a levegőtlen környezetben mozgó főhős sorsával a hallgató csak nagy erőfeszítés árán tudott azonosulni. Igaztalan dolog volna egyetlen rádiószínházi bemutatón- számonkérni a műfaj jelenlegi méljrpontját, hiszen a hullámvölgyből való továbblépésre a csütörtöki előadásnál igényesebb produkciókra lenne szükség. (Andódy)
