Békés Megyei Népújság, 1977. szeptember (32. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-02 / 206. szám

1977. szeptember 2., péntek MUNKÁSLEVÉL A Darvas József-olvasótáborról, ahogy én látom A Békés megyei Néjmjságban 1977. augusztus 26-án jelent meg Sass Ervin cikke a Darvas József-olvasótáborról. Sze­retném megtoldani azzal, hogy a benne el­mondottak miatt semmi esetre sem azok­nak kell restelkedniük, akik mégis meg­csinálták Gyopároson a tábort. De azoknak se, akik a megnyilvánuló értetlenség elle­nére ott voltak. A gazdasági vezetők termeléscentrikus álláspontjához is — ha szabad — néhány mondatot. A termelés nemcsak most, de mindig is a legfontosabb lesz. A művelő­dés pedig éppen a termelés érdekében na­gyon fontos. Minden gazdasági vezetőnek észre kell vennie, hogy minél szélesebb látókörű emberekkel dolgozik, annál könnyebben old meg nagy termelési fel­adatokat. Nem érdeke-e hát minden gaz­dasági vezetőnek, hogy minél több ilyen, a közösségért, a társadalomért felelősséget érző embere legyen? E célhoz pedig csak a művelődésen keresztül vezet az út. A művelődésnek egyik módja — sok egyéb mellett — az olyan olvasótábor is, melyet szocialista brigádok tagjai részére szervez­nek. Ilyen szempontból a Darvas József-ol- vasótábor — úgy érzem — mégis elérte célját. Hiszen szélesebb körben és alapo­san megismertük Darvas József életét, harcait, munkásságát, és közelebb kerül­tünk az egyetemes irodalomhoz is. Na­gyobb kört jelent ez a részvevők számá­nál, hiszen otthon maradt munkatársaik A jó klubközösség legfőbb jellemzője a tartalmi munka — vallja Hevesi József is beszámoltatják őket, és a kapott infor­mációk beépülnek mindennapjaikba. Nekünk, részvevőknek, felemelő érzést, maradandó élményt jelentett az olyan előadókkal való személyes találkozás, akik barátai, harcostársai voltak Darvas Jó­zsefnek életében és emlékének hű őrzői halála után. Szép és igaz gondolatokkal gazdagodtunk miközben emberi, baráti kapcsolatok alakultak közöttünk észrevét­lenül, amitől talán egy kicsit az életünk is megszépült. Olyan magot sikerült itt el­vetni, amiből hiszem, hogy kinő majd az a mozgalom, amelyiknek egyik elindítója országos méretekben éppen Darvas Jó­zsef volt. ö mondta, hogy: „Hallatlanul nagy jövőt jósolok az olvasótáboroknak és szeretném, ha ez a jóslat beteljesed­ne.’’ Azt hiszem, Orosházán sikerült elin­dítani a jóslat megvalósítását. Az út nem lesz könnyű. De az a tény, hogy az olva­sótábort egy munkásbrigád kezdeményez­te, azt mutatja, van erő is hozzá, van mire támaszkodni. Különösen, ha számba vesszük, hogy azért nemcsak egy olyan szocialista brigád létezik a megyében, amelyikben megvan a vágy, az akarat a cselekvésre. Csak öntevékenyen is csele­kedni merő, kényelmüket, „tekintélyüket” nem féltő, bennük bízó, felelős művelődé­si szakemberek kellenek, akik irányt mu­tatnak és mozgósítani tudják őket. Urbán András lakatos, MEZŐGÉP 3. számú gyára, Orosháza Újabb sír került elő a Csolt- monostor területén Megyénk egyik legjelentő­sebb régészeti ásatásánál, Csoltmonostoron tovább folytatódik a feltárás. Bár a diákok, akik segédkeztek már elmentek, hogy az is­kola kezdetéig hátralevő né­hány napot pihenéssel tölt­sék, itt a munka nem állt meg. T. Juhász Irén irányí­tásával tovább vallatják a, földhalmok titkait. Előke­rült a monostor déli falai közelében egy újabb csont­váz, amellyel a feltárt sírok száma már meghaladta a kétszázat. Hírt adtunk jpár arról, hogy megtalálták a monos­tor kútját is, amelytől sokat várnak a régészek. A hét végén hozzákezdenek a kút- ban található — remélhető­en nagy számú — tárgyak, használati eszközök felszín­re hozásához. A régészeti ásatásokat szeptember vé­gén fejezik be. Fotó: Béla Ottó Örökmozgó, fiatalember Hevesi József, a kétszeres kiváló és kétszeres arany- koszorús békéscsabai Tízek Ifjúsági Klub vezetője. A megyei tanács előadója, most államvizsgázott a marxiz­mus—leninizmus esti egye­tem szakosítóján és szeptem­berben a harmadik évet kez­di ugyanott, a közművelődé­si szakon. Am javában fog­lalkoztatják már klubbeli teendői is, hisz nemsokára kezdődik az évad. — Mi az, ami az elmúlt nyolc esztendőre visszate­kintve leginkább megma­radt emlékezetedben? — Az első évek küszködő lelkesedése. A sok segítő klubtag, akik lassan már is­kolába viszik gyereküket. Nem mondom azt, hogy most nem lelkes a közönségünk, de régebben valahogy még­is más volt ez, talán többet akartunk. És természetesen szívesen emlékszem a mun­kánk elismeréseképpen ka­pott kitüntetésekre. — Nehéz tőmondatokban megfogalmazni egy klub cél­ját, de tegyük fel, most mégis muszáj. Ügyelj a fontossági sorrendre is! — 1969-ben, az alapítás­kor készítettünk egy tagfel­vételi kérelmet, melynek hátoldalára ezt írtuk: „A klub célja a KISZ-tagok és a KISZ-en kívüliek számá­ra teret és lehetőséget nyúj­tani tudományos, művészeti és politikai érdeklődésük ki­elégítésére, a közösségi élet megszerettetésére.” Amit ak­kor magunk elé tűztünk cé­lul^ ma is helytálló, kiegé­szítve talán azzal, hogy 1977-ben a közösségi életet venném legelőre. — Mindent feltehetően nem sikerült megvalósítani az elképzelésekből? — Igen, maradt a tervek­ből holnapra is. Itt van pél­dául a szabad idő eltöltésé­nek hogyanja. Ez a problé­makör csak most kezdi iga­zán az embereket foglalkoz­tatni, s nemcsak a fiatalo­kat. Ügy érzem, még a köz- művelődésben dolgozók is elég járatlan úton próbál­koznak. A klubvezetőknek sincs könnyű dolguk. A sok­irányú érdeklődés, az életko­ri sajátosságok, a rendelke­zésre álló anyagiak, az igé- nyek-lehetőségek közti tá­volság mind-mind befolyáso­ló és szinte parancsoló vo­nalvezető munkánkban. És arról még nem szóltam, hogy mondjuk a 18 évest nem az érdekli legjobban, mint a 30 évest. — Itt van a discók ügye. Elég sok klub programját lé­nyegében ez tölti ki. — Kétségtelen. Nem mon­dom, ez is kell, nálunk is gyakran szól a beat. Végső soron helyes, ha a vezetőség épít a rockzene iránti von­zalomra. De nagy hiba len­ne azonban csak erre építe­— Nem a II. hely és a 20 ezer forintos jutalom mon­datja velem, de végre egy lap, amely példamutatóan csinálta végig pályázatát Programokat, vándorkiál­lítási anyagot, műsoros mag­nókazettát bocsátott rendel­kezésünkre, egyszóval nagy­szerűen segítette a közmű­A nyári kirándulás egyik emléke. Krasznahorka vára előtt kattant Ilovszky Béla fotóriporter masinája ni! Amelyik klub munkája mögött nincs tartalmi mun­ka, vajmi keveset ér az egész, mert a tartalom a jó klubközösség legfőbb jel­lemzője. Érdekes emberek­kel való rövid beszélgetések­re, jó filmekre, vitákra, esz­mecserékre kell „rátelepíte­ni” a szórakozást.­— Ami a neves, ismert, ér­dekes embereket illeti, Ti igazán nem panaszkodhat­tok. — Nem is panaszkodunk. Megismerkedhettünk Würtz Ádám grafikusművésszel, sokszor volt vendégünk dr. Szij Rezső művészettörté­nész. Jól érezte magát ná­lunk Chrudinák Alajos, sike­rült egy kicsit csabaivá ten­ni Zalatnay Saroltát. Tiszte­letbeli tagunk Novotny Zol­tán és Komjáthy György. Közelről ismerjük a Sebő-, a Bojtorján-, a Kaláka együttes zenéjét. De ugyan­ilyen szép és maradandó él­mény a sok kirándulás, ame­lyet itthon és külföldön tet­tünk. — Jól szerepeltek az Űj Tükör klubpályázatán. TÓTH LAJOS: REKVIEM EGY KUTYÁÉRT 9. Eszter ezen a reggelen nem vitte ki a gyereket, mert a kötelező orvosi ellenőrzésre kellett vele mennie a ren­delőbe. Nem volt számára szokatlan, hogy apósa szu­nyókált a kocsiban. Hogy fel ne ébressze, előbb a gyerek kocsiját tolta le halkan a lépcsőkön, s csak utána ment be érte. Az öregnek se volt szokatlan, ha úgy ébredt, hogy a menye nincs itthon, hiszen délelőttönként gyak­ran eljár hol ide, hol oda. Délfelé járt, mikor Eszter visszaérkezett a gyerekkel, mert a nagymamához is be­néztek. Nem sokáig voltak, hiszen Eszter tudta, hogy apósa ekkorára mindig fel­ébred. Anyjával nincs még semmi baj. Ahogy az utca­sarkon befordultak, a szom­szédasszony sietett eléjük, aki már hosszú idő óta vár­ja őket. „Nagyon ugat a ku­tyátok, Esztike!” — mondta. — A szomszéd pedig nem felel, hiába kiabáltam be ne­ki többször is. Csak a rádió szól. — „Jaj istenem! — szaporázta meg lépéseit Esz­ter. — Jöjjön velem Bözsi néni, hátha megint rosszul van!” Az öreg már nem volt rosszul. Nem sokkal azután, hogy Eszter elindult a gyerekkel, felébredt. Észrevette, hogy maga van. Fel akart ülni, de nagyon fáradtnak érezte ma­gát, a feje is kóválygott. A rádiót nagy nehezen bekap­csolta, hátha felélénkíti. A lassú ritmusú zene azonban tovább bágyasztotta. Homlo­kát kiverte a verejték. Le akarta törülni, de alig bírta megmozdítani ép kezét. Még annyi ereje azért volt, ha nehezen is, de a szemét csí­pő cseppeket letörölte. Ép karja is ernyedten hullott le. Fáradtsága nem volt kín­zó. Könnyűnek érezte magát, olyannak, mint aki nemcsak lebegni, de szárnyalni is bír­na a levegőben. Hirtelen szállni szeretett volna. Csu­kott szeme világában már látta is, amint mind a két ke­zével hasítja a levegőt. Akár­csak a surranó madarak, akiket oly sokszor 1 megcso­dált. Pillanatképek forgata­ga vibrált már soha ki nem nyíló szeme sötét függönye előtt. Pista volt előtte elő­ször. Kint feküdtek a kert­ben az egyik meggyfa alatt, s a gyerek az első önálló lé­pésekkel próbálkozott... Majd Eszter, akinek a kezét csó­kolgatta... A tanya! A régi, amit még nem kezdett ki az idő... A két pej, amint hajt­ja őket a szövetkezet köz­pontjába, a belépés utáni napon... A koporsóban levő apja, akit most rázkódva si­ratott, pedig a temetésekor nem jöttek könnyek a sze­mébe... Az asszony, mellén a szopó Pistával... Bodri sza­ladgált körbe-körbe a tanya­udvaron... Aztán egy hatal­mas fekete karika, mely egyre aprózódott... Végül a lét és a nemlét határán egy felhorkanás... Feje oldalra billent... A közeledő Eszteréket az öreg kutya fel-le rohangál­va várta az udvarban. A fia­talasszony idegességében alig találta meg a kulcsot reti- küljében. Annyira remegett a keze, hogy Bözsi néni nyitotta ki helyette a kisaj­tót. Eszter szaladt apósához. A gyereket a szomszédasz- szony vitte be. „Apuka, apu­ka!” — kiáltotta kétségbe­esve Eszter. Felemelte a kó- kadt fejét, de az a másik ol­dalra billent. Ekkorára már Bözsi néni is a tolókocsi mellett állt. „Vége” — fogta át a rázkó­dó fiatalasszony vállát, mi­után végignézett a vértelen arccal fekvő szomszédon, aki ekkor már megbékélt nem­csak a már elmenőkkel, ha­nem a még itt maradókkal is. „Nyugodj meg gyerekem! — vigasztalta Esztert Bözsi néni. — Ez a sorsa mind­egyikünknek. Kinek így, ki­nek úgy. Nem kerülhetjük el.” Eszter Pistáért telefonált, akit a hír a szövetkezet tej­üzemében ért el. Mire ha­zaért, a szomszédasszony le­vetkőztette és megmosta az öreg gazdát, majd nagy nehe­zen becipelték Esztivel a kisszobába, ahol feladták rá ünneplő ruháját, lefektették az ágy előtti szőnyegre, s egy fehér lepedővel letakar­ták. „Hagyjatok magamra!” — mondta a síró asszonyoknak Pista, miután néhány másod­percig meredten állt a nyi­tott ajtóban. Betette az asszonyok mö­gött az ajtót, de még nem volt ereje, hogy odalépjen apja teteméhez. Az utóbbi hónapokban szinte minden­nap várta, hogy eljön ez a pillanat. Magányos óráiban, olykor még éjszaka is, ha felébredt, mind gyakrabban járt a fejében, hogyan vi­selje el azt a pillanatot, ami­kor apjából már elszállt az élet. Tudatosan készült erre. Mindenféle lehetségest végig­gondolt. Legjobban attól félt, ha néznie kell apja haláltu­sáját. S a drága jó öreg et­től is megkímélte. A tele­fonhír után csak annyit mondott az irodában levők­nek, hogy haza kell mennie, s anélkül, hogy kérdezték volna, már sietett is és ült az aütójába. Hazafelé jövet egyre lassabban kellett ve­zetnie, mert mind homályo­sabban látta az utat, a ki­kívánkozó könnyeket azon­ban visszafogta. De most, eb­ben a borzongva várt ket- tességben felülkerekedett az értelmen az erővel leszorított fájdalom. Zokogni kezdett — majd szinte ösztönösen — egy széket húzott apja tete­méhez, és arcát két tenyeré­be szorítva hullatta a fájda­lomenyhítő könnyeket. (Folytatjuk) velődési célok valóra váltá­sát. — Hogyan telt a nyarad? — Utaztam, utaztunk. Klu­bunk kirándult Zakopánéba, Expressz-csoportot vezettem Primorszkóba, a bolgár ten­gerpartra. Mindenütt figyel­tem. Plakátokat, műsorokat és mindent, amiből ötlet meríthető a klubmunkához. Azon is gondolkodtam, kit hívjunk meg a jövő évad­ban. Arra gondoltunk, több figyelmet fordítunk a kör­nyezetünkben élő neves em­berekkel való találkozásra. Várjuk a Jókai Színház új művészeit, a békéscsabai vá­logatott sportolókat, a II. szovjet—magyar ifjúsági ba­rátságfesztivál részvevőit, Sediánszky Jánost, Ipper Pált, Zoránt, Magyar Zol­tánt, Presser Gábort és Adamis Annát... Továbbra is ápolni, erősítem szeret­nénk kapcsolatainkat a társ­klubokkal, a Pedagógus, a Gyopár, a Manzárd, a gyu­lai Délibáb, a Sarkadi Cu­korgyár, az eleki Ifjúmun­kás Klubbal. Ha már enyém a szó, megragadom az alkalmat, hogy felhívással forduljak a megye többi ifiklubjához. Kérjük, törekedjenek a tar­talmi munka további javí­tására, a programok kapcso­lódjanak a NOSZF 60. év­fordulójához, segítsék a XI. világifjúsági találkozóra a felkészülést. — Akkor viszontlátásra szeptemberben, az ifjúsági ház negyedik emeletén!... (fábián) Mai tévéajánlatunk 20.25 HÁLAADÖ ÜNNEPI VENDÉG Truman Capote nevét a méltán világhíres Hidegvér­rel című regénye alapján is­merik az olvasók. Ez a fur­csa című rövid játékfilm egy gyermekkori emlék feldolgo­zása, mint a nem régen be­mutatott Karácsonyi ének. Baddy, a kisfiú nagynénié­vel él, meglehetős szegény­ségben. Iskolatársai között van egy fiú, aki gyakran bántalmazza, beugratja. A nagynéni — jó pedagógus. Meghívja Od Hendersont a hálaadó ünnepre. A vendég azonban ahelyett, hogy ősz- szebarátkoznának, még okot is ad arra, hogy Baddy ld- csúfolja, megszégyenítse.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents