Békés Megyei Népújság, 1977. szeptember (32. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-16 / 218. szám
1977. szeptember 16., péntek ilZijdiMitj Tanévnyitó az óvónőképzőben Veri az ördög a feleségét Az iskola vezetősége köszönti az új tanév kezdetét wwmTOwwwwwwMwwwHwwwwwwwiwwtwwMwwwmwwwMW Színházi hét Szolnokon Közel kétszázhúsz hallgató gyűlt szeptember 13-án, kedden délelőtt a Szarvasi Óvónőképző Intézet nagy előadótermébe, hogy az Okta- tatásügyi Minisztérium, a megye, a járás, a város és az iskola tanárainak, valamint vezetőinek jelenlétében ünnepeljék az új tanév megnyitását. Az intézet igazgatója, Ben- csik Endre ünnepi beszédében emlékeztette a jelenlevőket az óriási fejlődésre, amelyet az iskola az utóbbi években megért. 1975-ben a pedagógusképző iskolák közül elsőként itt alakítottak ki közlekedési mintaparkot, a következő évben zárt láncú televíziós rendszerrel tették még hatékonyabbá az oktatást, a közeljövőben pedig a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulóján lehelyezik az új 250 személyes gyakorló óvoda alapkövét. A tanévnyitó ünnepséget követően arany, gyémánt, és vas diplomákat adtak át 50 és 65 évvel ezelőtt végzett óvónőknek, majd megnyitották az óvónőképző intézet legújabb büszkeségét, a régi Tessedik-házban kialakított 32 ezer kötetből álló, modern berendezésű iskolai könyvtárat. A pedagógiai, pszichológiai és egyéb szaktárgyi könyvekkel kitűnően ellátott könyvtár a hallgatók tanulása mellett kutatási célokat is szolgál majd. A 25 éves szolnoki Szigligeti Színház az évforduló tiszteletére 1977. szeptember 19—25. között jubileumi hetet rendez. Az évfordulót ki- terebélyesíti a hazai színházak közös ünnepe. Erre utal, hogy a városban vendégszerepei a pécsi balett, a kecskeméti Katona József Színház, a kaposvári Csiky Gergely Színház és a budapesti Vígszínház. A pécsi balett Verdi: Rekviem című kétfelvonásos balettjével nyitják meg a jubileumi hetet szeptember 19-én, hétfőn este 19 órakor, húszadikán a Szigligeti Színház viszi színre Goldoni : Karneváli éjszaka című kétrészes vígjátékát. 21-én este ugyancsak a házigazda Szigligeti Színház adja elő Bulgakov: Álszentek összeesküvése című színművét. 22-én a kaposvári Csiky Gergely Színház Osztrovszkij: Erdő című komédiája lesz műsoron. A kecskeméti Katona József színház 23-án pénteken lép fel Németh László: VII. Gergely című történelmi drámájával, Gábor Miklós Kossuth-díjas kiváló művésszel a címszerepben. 24- én, szombaton ismét a Szigligeti Színház művészei mutatják be Shakespeare: Athéni Timon című tragédiáját. Az ünnepi hét a Vígszínház vendégszereplésével zárul. Gogol: Egy őrült naplója című művét Darvas Iván érdemes művész adja elő. A szolnoki Szigligeti Színház igazgatósága és művészei, a város és a környék művészetpártolói és értő közönsége tisztelettel és nagyrabecsüléssel várja a szép, harmonikusan fejlődő Tisza- parti városba a meghívott vendégegyütteseket. Mint Székely Gábor, a színház igazgatója mondotta: ez a találkozás bizonyára az élmények gazdag tárát nyújtja majd a művészeknek és a közönségnek egyaránt. Jó eszköze lesz a kapcsolatok további erősítésének a hazánk különböző tájain működő színházak között. Endresz Sándor r Uj magyar filmvígjáték Ne sandíts a szomszédra, Kedves Olvasó — mégin- kább Kedves Néző — bizony rólunk szól András Ferenc filmje, amely jó és szellemes címet visel: Veri az ördög a feleségét. Ragyogóan süt a nap, majd hirtelen elered az eső, az ilyen becsali időre mondják: veri az ördög a feleségét. Hazug idő, esőnek, napsütésnek sem igazi, s hiába szép a szivárvány, becsapja az embert. Mint ahogyan megtévesztő az a gyűjtögető, hajnaltól éjszakáig güriző életforma, az a látszat jólét is, amelyet a filmbéli Kajtár család teremtett meg magának. Ugyanakkor döly- fös kivagyiság, hivalkodó maszek szocializmus (vagy inkább álszocializmus) az egész gazdaság, ha az embertelen hajrában, a mindennapi több műszakos gürizésben nem jut idejük a legfonto-_ sabbra, az életre. Az értelmes életre. A film alkotói természetes egyszerűséggel és magabiztossággal pergetik a cselekményt, a szereplők mindennapi ismerőseink, gesztusaik, cselekedeteik, szavaik hitelesek. Máról szóló, s fontos üzenetet közvetítő szatíra a Veri az ördög a feleségét, legszívesebben így írom: realista szatíra, hiszen az ironikus groteszk hangvétel nagyon is valós, helyenként még a naturalista stílust is vállaló ábrázolással társul. * * * Egy ünnep története a film. Nem is akármilyen ünnep elevenedik meg, pontosan augusztus 20-a, amely nagyon is összetett és különböző tartalmat hordoz, s ily módon mindenki magáénak tekintheti. A három generációt átfogó Kajtár család — tagjai társadalmilag hiteles, nagyszerűen jellemzett figurák — sebbel-lobbal készül a nagy ünnepre. Az alkotmánynapi nagygyűlésre, Szent István napjára körmenettel, búcsúval, ahol egy gyékényről vásárolják a Jézus Krisztussal és Korda Györggyel ékesített olcsó csecsebecséket — nem beszélve a vég nélküli eszemA fellegvár árnyékában A másik oldal — törvényen kívül Hogyan emlékeznek az első békéscsabai textilgyár megalapítására, s az azt követő nehéz évekre a munkások, akiknek dolgos két keze teremtette meg a Hubertust és annak későbbi hírnevét? Sokuknak ma már sajnos, csak írott emlékeit idézhetjük, mert nincsenek közöttünk, sokan pedig, mikor a gyárak vezetői, szak- szervezeti bizottságai meghívják őket a nyugdíjas ösz- szejövetelekre, még saját szavukkal idézik fel a fiatalok előtt a régi idők emlékeit. — A mai Férfifehérnemű- gyár helyén és környékén egészen a Tanácsköztársaság útjáig hatalmas sziktér, vizenyős talaj volt. 1912-ben itt kapott helyet gyáralapításra Deutsch Vilmos — idézte emlékeit Farkas Já- nosné, akit akkoriban a szövőlányok Melis Margitnak hívtak. — Emlékszem, olyan vizes, süppedős volt a talaj, hogy a gyár udvarán csak nagy pallókon tudtunk közlekedni. Még harmincán sem dolgoztunk az elejibe, Mária, Te megőrizted azokat a fényképeket, mutasd csak meg a lányoknak! — Bizony lányok! Nem volt nekünk akkor egyebünk, csak a kezünk, amit szinte semmiért adtunk el Deuts- chéknak. — A törvény nem a mi pártunkon állt. — Fili- pinyi Mihályné gémberedett kezeit mutatta a lányoknak. — Látjátok, ma sem egyenesedik ki az ujjam. Még a selyemfonodában görbült meg... Gyönge csontú, 13 éves lány voltam. Munkavédelem? Azt se tudtuk, mi fán terem. Hiába szóltam, panaszkodtam az olasz munkavezetőnek: „Fáj, nem tudom tovább csinálni..„Akkor állj odébb!” — Ilyen egyszerűen intéztek el bennünket... Otthon, Kígyóspusztán is hiába panaszkodtam édesanyámnak, hogy én nem megyek vissza. Sok volt otthon az éhes száj, a puszta sem fogadott be. Egyheti bérért éppen hogy csak elvitt a kisvasút Kígyóspusztára. Sokáig őriztem az első borítékomat. Csak gyümölcs telt a bérből, lekvár, meg ruszli. Kenyeret otthonról kaptam. Az igazgatóság ilyeneket alkalmazott, mint én, mert az ilyeneknek még jóval kevesebbet fizethetett. Tizenhat kézi síkkötővel kezdte a Hubertus. Reggel hattól este hétig kellett hajladozni. Tíz évig voltam kötőlány, de még a kutya kosztjáért is elküldött az igazgató. S míg az egyre többfajta gép érkezett a gyárba és egyre több mintájú árut gyártottunk, mi magunk csak álmodoztunk egy valamirevaló jobb ruháról, de főleg arról, hogy egyszer egy hétig egyfolytában jókat ehessünk... A textilmunkások nyomorúságos életéről, főleg a vidékiekéről sokat cikkezett a korabeli sajtó. A gyárak, mint a Hubertus is, túlnyomó többségben női munkaerőt alkalmaztak. A női munkaerő kizsákmányolása elképesztőnek tűnik a mai szemmel. Igaz ugyan, hogy a gyár megalapításával Békéscsabán csökkent a munka- nélküliség, ám ez csak egy csepp volt a tengerben. A valóság az, hogy a nyomor fokozódott relatíve és nőtt az elkeseredettség. Egyik újságcikk megírta; hogy a gyár sok szegényembernek kenyeret adott, de rögtön hozzátette: száraz kenyeret! Majd így folytatta: „Olyik- nak jut 50—60 krajcár, másiknak 20—30 krajcár egynapi megfeszített munka után... Javarészt nőknek adott a gyár munkát és tessék nézni a statisztikát... A tüdőbaj, mióta a gyár fennáll, erősebben szedi az áldozatait. Élni kell valahogyan. Élni napi 30—50 krajcár keresetből, folytonos munka közt, egyenlő a lélek- és a testöléssel, a tüdőbajjal. Ámde ez csekélység ahhoz képest, hogy higiénikus szempontból hogyan bánnak a munkásokkal és munkásnőkkel! A kötszövőgyár dolgozik nappal, éjjel. Reggel 6 órakor bejönnek a nappali munkások, este 7-kor felváltják őket az éjjeli munkásnők ... Aki késik, büntetést kap ... De a higiéniára senki sem gondol. Minek is! Hiszen csak ötven-hatvan krajcáros munkásnők egészségéről van szó! Vasárnaptól vasárnapig egyazon levegőben kell minden munkásnak dolgoznia ...” Hiába volt városszerte visszhangja a cikknek, hiába zúgolódtak a hubertusbeliek egyénileg, — e helyzet fenntartásán gazdagodtak éppen mérhetetlenül a gyár tulajdonosai. Míg az alapítás évében, 1912-ben mindössze tizenhat kézi síkkötő volt az egész géppark és harminc munkást foglalkoztatott az üzem, addig 1916-ban már 120-ra nőtt a dolgozók száma és új gépeket állítottak termelésbe. Bővítették a varrodát, a kötődét, az orsózót és az üzemfenntartó műhelyt. Ekkor már több mint negyven gépet szolgáltak ki a munkások, melyek közül több modern, motormeghajtású volt. Egyedül a varrodában 25 gép üzemelt. A háborús konjuktúra fellendítette a termelést. A gyár katonai megrendeléseket kapott. Az olcsó tömegcikkek — pulóverek, gyermekszvetterek stb. — mellett rátértek a katonai lábszárvédők, hasmelegítők, hósapkák gyártására. A konjuktúra ellenére azonban a bérek nem emelkedtek, csak a munkaidő nőtt meg, sok esetben a vasárnappal is bővült a „hazafias kötelezettségek teljesítésére” hivatkozva, ami a hadsereg ellátását jelentette. Ki mert ez alól kibújni? A néhány éve üzemekben dolgozó textilmunkások még félve hallgatták Orvos Pál, Tóth iszommal járó névnapról, mert, hogy három István is van a családban. Még egy körülmény emeli az ünnep hangulatát: a család fővárosba szakadt asszonylánya főnökét, a magas beosztású, fontos embert hozza vendégségbe. Az ilyen vendéget pedig nemcsak barátsággal fogadni, hanem traktálni is illik, különösen egy olyan fontos tekintélyes elvtársat, mint. aminő dr. Vetró, akinek szocialista összeköttetéseitől oly. sokat vár a család. Mester- vizsgát a behemót fiúnak, kényelmes állást a csitri lánynak, jól fizető IBUSZ- vendégeket, stb., stb. Reális képsorokkal mutatja be a film ezt a nagy ünnepi sürgést-forgást, amelynek középpontjában egy nyűhetetlen asszony áll, aki kora reggeltől vakestig süt, főz, takarít, állatokat gondoz, szőlőt kapál, miközben megregulázza borissza vasutas férjét, s egyengeti a gyerekek életútját. A gasztronómiai részletek szépségét akár Krúdy is vállalhatná, csakhogy itt ironikus színezetet kap az ábrázolás, hogy a végén méginkább csattanjon a poén. Mert hiba csúszik a számításba, mégpedig olyan hiba, amilyenre egyáltalában nem számított ez a paraszti-vasutas-hivatalnok, egyszóval „vegyes” család. Pál nyomdász és Urbán Mihály építőmunkás tüzelő szavait, hogy ne hagyjátok magatokat, tagadjátok meg a munkát, követeljetek kevesebb munkaidőt és magasabb bért. A munkást hajszoló, s tőkés gazdáikat hűen kiszolgáló munkavezetők — kevés kivétellel — könyörtelenül elnyomtak minden tiltakozást. Minden disszonáns esetet jelentettek főnökeiknek, s büntetés büntetést követett a „fegyelmezetlenségekért”. Még arra is éberen vigyáztak, nehogy hárman- négyen összedugják a fejüket dologidő alatt, vagy W.C.-re járás közben. Idegen nem tehette be a lábát az üzem területére. Szavaik azonban eljutottak mégis a sötét üzemrészekbe és lassan világosságot kezdtek gyújtani az agyakban. A háború szedte áldozatait, s a lövészárkokban maradt lábszárvédők csak fokozták a katonai megrendeléseket. 1918-ra már kicsinek bizonyultak a gyár eredeti munkatermei. A részvénytársaság ismét bővítette az üzemet. Ekkor húztak emeletet a régi épületre és az adminisztráció külön irodába került. Ám 1918-ra a Hubertus munkásainak is „szűkké” vált a gyári falakon belüli láthatár. A frontról hazatérő katonák, s az itthoni munkásvezetők kezdték ledöntögetni ezeket a falakat és mind hangosabban arról beszéltek, hogy Oroszországban megváltozott a világ, elzavarták a cárt és a munkások . vették kezükbe a hatalmat. (Folytatás: A Nagy Október első győzelme Békéscsabán.) A szóban forgó „hiba” egyébként a film nagy ötlete. Csillogó Mercedesen érkezik a fontos vendég, mindenki körülrajongja, a nagyapa egyforma lelkesedéssel beszéli hajdani forradalmi emlékeit és idézi a Szent Jobbot szállító aranyvonatot, amelynek a harmincas évek végén ő volt a masinisztája, bemutatják a kis birtokot, az új villát és természetesen a legújabb keletű státusszimbólumot, a családi kriptát is. Fanyar humorú életképek követik egymást: főzik a levest, készül a rántott csirke, az ünnepi rétes, a legújabb borokat tálalják az asztalra. Már min- renki éhes, várja a nap fénypontját, a traktát — talán a közönség is! — csakhogy. .. Csakhogy a magas vendég gyomorbajos. Nem ehet, nem ihat, különben is el van foglalva saját beosztásával, s az egymást érő napok hivatalos hajrájában szinte már elszakadt az emberektől, fanyar, életunt, semmiben nem leli örömét, s mint idegen turista csadálkozik rá a nem minden érdek nélkül barátkozni akaró család furcsa jólétére. Ez a pont, ahol összefut a kétféle emberi magatartás. Kajtárékat a szerzés vágya hajszolja a vég nélküli munkába, tülekedésbe, s ezért nem jut idejük arra, hogy emtyeri életet éljenek. De nincs ideje az életre, az emberi kapcsolatok kialakítására az agyonhajszolt funkcionáriusnak sem, s így okos szónoklatai üresen konganak a film végén, senki sem fii gyei rá. S mert ez a vezető ember művelt és szimpatikus is, méginkább sajnálatra méltó, s egyértelműen példázza: így sem szabad élni. * * * Traktás ünnepeinkről, egy család magatartásáról nyújt ppntos megfigyelésen alapuló látleletet ez az új magyar film, amely nem parodizál, egy az egyben komolyan ábrázolja az életforma fonákságait, éppen ezért könnyed és mulatságos a történet. Az operatőr, Koltai Lajos életszerű, helyenként részletező képsorai, pompázó színei pontos leírást adnak erről az eléggé divatos életformáról. A rendező a lehető legjobb szereposztást választotta: Pásztor Erzsi, Pécsi Ildikó, Szabó Lajos, Anatol Constantin, Sarlai Imre és a többiek is kitűnően élik, játsz- szák szerepeiket. Tetszik a film, őszintén lelkesedem érte, ám hadd fogalmazzam meg aggodalmaimat is. Filmjeink túlságosan méretre készülnek, másfél órásra, vagy még hosszabbra, akkor is, ha csupán 70—80 perces a téma. Tömörebb fogalmazás, lendületesebb tempó András Ferenc filmjének is hasznára vált volna. A másik gondom: félek, nem arat érdeme szerinti közönségsikert ez a film. Akik megnézik, azoknak tetszeni fog, de mert nem „kedvencek”, nem „sztárok” szerepelnek a filmben, kevesebben ülnek be a mozikba. Erre gondolni talán nem felesleges. Márkusz László
