Békés Megyei Népújság, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-09 / 186. szám

NÉPÚJSÁG! 1977. augusztus 9., kedd Mai tévéajánlatunk 20.00 KISFILMEK A NAGYVILÁGBÓL Az összeállítás elején Fré­divel és Bénivel, a két kőkor, szaki szakival találkozhatnak a nézők, akik most ismét ti­zenegy epizódon keresztül lesznek láthatók, új kaland­jaik hőseként. Az első rész címe: Frédi nővér. Egy ausztrál rövidfilm se­gítségével a nézők is részesei lehetnek annak az expedíció­nak, amely a pingvinek vo­nulását követve igyekezett megfigyelni és felvevőgép lencséjén keresztül megörö­kíteni a pingvinek életét. Az örök hó birodalmában elő, nagy, fekete-fehér madarak különös tevékenységét a Dél­sarki tél című filmből ismer­hetik meg. Az NDK területén igen sok műemlék — templom, vár, kastély, lakóház — található. Ezek közül a románkori mű­vészet maradványaival is­mertet meg a Románkori művészet az NDK-ban című rövidfilm. Filatéliai hírek Parafilatélia 77. Novem­ber 12-én nyitja kapuit, amelynek alkalmi bélyegzője, postahivatala és emléklapja lesz. A kiállításra 70 gyűj­tő jelentette be igényét 500 keretre. Első alkalommal vesznek részt országos para- filatéliai kiállításon külföldi gyűjtemények a Szovjetunió­ból, Csehszlovákiából, Romá­niából. Nagy számban talál­kozhatunk ifjúsági anyaggal is. A versenyen kívüli osz­tályban részt vesz a Képző- művészeti Alap Kiadóválla­lata és a Kartográfiai Válla­lat. Külön érdeklődésre tar­hatnak számot a baráti ál­lamok béke tárgyú első napi borítékai, láthatók majd le­velezőlapok 1879-től, Kárpát- Ukrajna bélyegzői és rang­jegyei, postai levelezőlapok 1867—1950-ig, kereskedelmi hajóposta, helikopterposta, Emlékezzünk, felszabadulási emlékművek és szobrok car- te-maximumon, Lenin élete szovjet benyomott díjjegyű levelezőlapokon, Leningrád carte-maximumokon, Romá­nia 3000 éves építészete című gyűjtemények. A kiállításnak minden bizonnyal nagy sike­re lesz. Augusztus 19—21. között rendezik meg Nyugat-Ber- linben a Fisa védnöksége aiatf a Luposta 77. nemzet­közi légipostabélyeg kiállí­tást, amely az IAPC — In­ternational Aero Philatelie Club — fennállásának 50. évfordulójáról is megemlé­kezik. A kiállításon külön osztályban mutatják be az űrkutatással kapcsolatos bé­lyegeket. Kanizsafila 77. Nagykani­zsa gyűjtői rendezik meg a hat város kiállítását a mű­velődési központban, amely szeptember 24-én nyitja ka­puit. A rendezvényen Ljubl­jana, Trieszt, Velence, Zág­ráb, Szombathely és Nagy­kanizsa bélyeggyűjtői mu­tatják be bélyeggyűjtemé­nyeiket. Már több év óta erős kapcsolat alakult ki kö­zöttük, s ez a kiállítás bi­zonyára még szorosabbra fű­zi ezen városok bélyeggyűj­tőit. Vas Tibor Statisztikai könyvszemle I lakásépítés és megszűnés 1971-1974 A kiadvány tájékoztatást ad az 5 éves lakásfejlesztési program lakásépítkezéseiről és lakásmegszűnéseiről. Ezen belül részletesen is­merteti az egyes tervidősza­kok és az 1975-ös év lakás- építési adatait, az utóbbi évet területi részletezésben is. Külön fejezetben találha­tók az országos településhá­lózat-fejlesztési koncepció irányelvei szerint csoporto­sított lakásépítési és lakás­megszűnési adatok, valamint az állami kivitelezésben épült lakások adatai. Részletesen foglalkozik a tiadvány az állami lakásépí- ,és költségeivel, a lakások kivitelezési idejével és fel­szereltségével. Külön feje­zetben találhatók a lakás- építkezésekre vonatkozó, ösz- szehasonlítást szolgáló nem­zetközi adatok. Clelmiszeripari adattár 1970-1975 Az adatgyűjtemény sokol­dalú és részletes ismertetést ad az élelmiszeripar helyze­téről és fejlődéséről az 1970—1975. közötti időszak­ban. Az élelmiszeripar ala­pos bemutatásán túlmenően különféle statisztikai adato­kat közöl az élelmiszeripar­hoz közvetlenül kapcsolódó ágazatokra vonatkozóan is. A kiadvány függeléke infor­mációt tartalmaz az élelmi­szeripar ágazati rendszeré­ről, valamint annak a KGST és az ENSZ ágazati rendszere szerinti csoportosí­tásáról. Magyar statisztikai zsebkönyv, 1977 A kiadvány részletes ada­tokat közöl hazánk helyzeté­ről, fejlődéséről. Foglalkozik a népesség, a népmozgalom és a nemzeti jövedelem ala­kulásával. Tájékoztat a beru­házások, az ipar, a mező- gazdaság helyzetéről, vala­mint a műszaki fejlesztés eredményeiről. Általános érdeklődésre tarthatnak számot az iskolai oktatás, a szakemberképzés adatai. Jelentős terjedelemben kö­zöl adatokat a bel- és kül­kereskedelem, az idegenfor­galom alakulásáról, a ha­zánkba látogató külföldiek és a külföldre látogató ma­gyarok számáról, valamint az általuk igénybe vett szol­gáltatásokról. Külön fejezet foglalkozik hazánk lakosságának szociá­lis ellátottságával. A zseb­könyvben megtalálhatók a legfontosabb meteorológiai adatok is. A hazai és külföl­di érdeklődők számára egy­aránt érdekes és hasznos ki­adványt színes ábra- és gra­fikonanyag egészíti ki. Hz MHSZ szeghalmi járási vezetősége Füzesgyarmaton tartotta meg a tartalékosok 1977. évi honvédelmi versenyét. Az eredmények ezek voltak: II. korcsoport. (35 éven aluliak). 1. Pénzes Benjá­min (Okány), 2. Pesti Lász­ló (Okány), 3. Tóth Lajos (Füzesgyarmat). Csapatban. 1. Okány, 2. Füzesgyarmat, 3. Körösladány. I. korcso­port. (35 éven felüliek). 1. Pénzes Imre (Okány), 2. Kuttor Géza (Okány), 3. Oszlács István (Zsadány). Csapatban. 1. Okány, 2. Kö­rösladány, 3. Füzesgyarmat. Kétsopronyon, 391. számú tanya lebontásra Is eladó. Érd.: szom­bat, vasárnap. Szarvason, Mangolzugban, Kő­röstől 10« méterre, gyümölcsös áron alul*eladó. Érd.: Kondoros, Csabai út 38. alatt. Békéscsaba, Szarvasi út mellett tanya eladó. Érd.: műút melletti 8. sz. vegyesboltban. King galambok, ezüst, fekete el­adók. Békéscsaba, Márlássy u. 3. szám. Pénzügyi főiskolát kezdő fiatal, társadalmi ösztöndíjas szerződést kötne békéscsabai Ipari üzemmel. „3 év múlva” jeligére a békés­csabai hirdetőbe. Mondein galambok eladók. Oros- háza, Posta u. 23. _______________ B abetta, új áUapotban eladó. Békéscsaba, Tanya 1711. (Sza­badság Mgtsz.) A Kner Nyomda felvesz gyakorlattal rendelkező villanyszerelőt és segéd­munkásokat Jelentkezni lehet: Kner Nyomda, Békéscsaba, Lenin u. 9—21. Terv. és munkaügyi osztály. Lambéria (falburkoló léc), par­ketta szegőléc minden mennyi­ségben megrendelhető. Harango- zó, Pj kígyós, Kossuth 66/3. Külön bejáratú utcai fél ház és NDK-sátras sport gyermekko­csi eladó. Békéscsaba, Gyöngyösi 83. szám._________________________ A ntik ebédlő és háromszázas kel­tetőgép, jutányosán eladó. Sza- badkigyós, Lenin 28/1,___________ B ékéscsaba VH. kér., Hold út 33. sz. alatti ház, központi fűtés­sel eladó. Két szoba, fürdőszoba és több mellékhelyiségből áUó udvari házrész eladó. Békéscsaba, Jó- zsef u. 8. Érdeklődni egész nap. öt db 165x13-as radlál köpeny el­adó. Békéscsaba, Dózsa György út 15. Családi ház eladó. Békéscsaba, Csorba u. 3. Érdeklődni: délelőtt. Skoda Octávia felújított motor­ral alkatrészként eladó. Békés­csaba, Mátyás kir. u. 117. Érdek­lődni: 17 óra után. Gyümölcsöskert eladó Békésen, Csabai útról könnyen megköze­líthető. Érdeklődni: Békés, V., Lenkei u. 11._____________________ ír rendszámú, Trabant Combi eladó. Doboz, Árpád 26._________ E lcserélném várpalotai, három- szoba-hallos, összkomfortos, új tanácsi lakásomat hasonlóra, vagy két szoba összkomfortos­ra, Békéscsabára, vagy Gyulára, sürgősen. Cím: Tural Jánosné, 8100 Várpalota, Kulich Gy. u. 25. szám. Tanya eladó, kövesúthoz, busz­megállóhoz közel, nagy gyep mellett. Gyula, Szent Benedek 99. Érdeklődni: délután. Felvételre keresünk 4—5 éves gyakorlattal rendelkező forgalmi könyvelőt, gyors- és gépírót, továbbá autó-, motorszerelőt, tehergépkocsi-vezetői jogosítvánnyal rendelkező nehézgépkezelőt, és fél műszakra ebédkiosztót. Jelentkezés: Kertészeti és Köztisztasági Vállalat, Békéscsaba, Széchenyi-liget. Állami gazdaságok, A műtrágyázott rétek és legelők egész évben bőséges takarmányt adnak! A rétek és legelők műtrágyázása is gazdaságos! A bő választékból minden növényhez megfelelő műtrágya kapható az AGROKER-vállalatoknál! HUMOR — Hallom nem sikerült le­tenned a gépkocsivezetői vizsgát. — Nem. — Mit nem tudtál? — A kereszteződéseket. Azt mondták, hogy majd ké­sőbb jelentkezzem újra. — Mikor? — Akkor, ha minden ke­reszteződésnél felüljárók és aluljárók lesznek. * * * Marika dicsekszik a ba­rátnőjének: — Nézd milyen szép kabá­tot vettem magamnak. Tet­szik? — Nagyon szép. Alig kell rajta valamit igazítani: csak egy kicsit legyen bővebb és hosszabb és azután festesd át... • • • — Az élet olyan, mint a távirat... — Hogyhogy? — Rövid, és tele van hibá­val. — A vőlegényem mindig azt mondja, hogy szép lányt vesz el... — Ez igazán nem szép tő­le! — Miért? — Hiszen már több mint egy éve veled jár! • • * A feleség mondja a férj­nek: — Vegyél valamit a bolhák ellen. De az istenért nehogy megmond, hogy mire kell! • • • — Vádlott, miért vágta a férje fejéhez a vasalót? — Azért, mert nem akarta elhinni, hogy békés termé­szetű vagyok! • • • Egy bemutató előadáson a kritikus az első felvonás után a ruhatárba siet és kéri a kabátját. — Már elmegy? — kérdezi a ruhatárosnő. — Az első felvonást már láttam — válaszol a kritikus — és gondolom, hogy a másik kettőt is ugyanaz a szerző Ir­ta! A Békés megyei Tégla-- és Cserépipari Vállalat gépgyártó üzeme Békéscsaba, Orosházi út 32. FELVÉTELRE KERES: öntödei segédmunkásokat, esztergályos szakmunkásokat. Jelentkezni lehet: az üzemvezetőnél. Köszönetnyilvánítás Fájdalomtól megtört szív­vel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonok­nak, jó szomszédoknak, jó ismerősöknek, akik drága jó édesapám, apósom, nagyapánk, GAJDÁCS GYÖRGY temetésén megjelentek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek, részvétükkel fáj­dalmunkat enyhíteni igye­keztek. Külön köszönetét mondunk az Építőipari Dol­gozók Szakszervezetének. A gyászoló család A Medgyes egy házi BORTEX Szövetkezet cipőszakmában jártas szakembereket vesz fel — termelésirányító, — MEO-s munkakörökbe. Cipőipari szakközépiskolát végzettek és technikusok előnyben. Felvételre keresünk továbbá: gyors-gépírókat adminisztratív munkakörbe. Fizetés, megegyezés szerint. Jelentkezés a szövetkezet személyzeti vezetőjénél. A Medgyesegyházi BÖRTEX Szövetkezet eladásra kínál 1 db vegyes használatú Nysa gépkocsit Érdeklődni a szövetkezet üzemfenntartási osztályvezetőjénél. Az Építőipari Szállítási Vállalat békéscsabai kirendeltsége lóhaj­tó és takarmányosi munkakör betöltésére hirdet felvételt. Vi­dékiek részére munkásszállás biztosítva. Jelentkezni: a fenti címen Miklós János kirendeltség­vezetőnél. A Göngyölegellátó Szövetkezeti Vállalat felvesz fűrészgépkezelőt, fürészgépi leszedőt, szegezőt, 6 hónapos betanulási időt fizetünk. Felveszünk még gépjárműveze­tőt és anyagmozgatókat. Jelent­kezni lehet: Békéscsaba, Gyár u. 4. szám. A Békéscsabai Építőipari Szö­vetkezet (5601 Békéscsaba, Vörös Október sor) felvesz: gépiró ad­minisztrátorokat, műszaki mun­kahelyre, kőműves, asztalos, fes- tő-mázoló, villanyszerelő (tmk), lakatos (tmk), ács-állványozó szakmunkásokat, nehézgép­kezelőket, férfi-női segédmunká­sokat. Kunágota, Medgyesegyhá- za, Almáskamarás, Békéscsaba útvonalon autóbusszal szállítjuk dolgozóinkat. Jelentkezni lehet a személyzeti vezetőnél. Takarítónőt felveszünk. MÉSZÖV Békéscsaba, Petőfi u. 3. A Kelet-magyarországi Vízügyi Építő Vállalat békési főépítés- vezetősége „F” kategóriával ren­delkező darusgépkocsi-vezetőket vesz fel. Jelentkezni lehet: KE- VIEp főépitésvezetősége. Békés, Verseny u. 4. Telefon: Békés 120. A körösújfalui Rákóczi Mgtsz juhász családot alkalmaz. Szol­gálati lakást biztosítunk. Je­lentkezés írásban, vagy szóban Kovács Mihály föállattenyésztő- nél. A Ganz Villamossági Művek re- légyára, Gyula, felvételre keres: gépészmérnököt, közgazdasági végzettséggel rendelkező anyag- gazdálkodót, értékkönyvelőt, pénztárost, továbbá esztergályos, műszerész, gépszerelő szakmun­kásokat, szerszámszerkesztőt, be­tanított férfi- és nődoigozókat, anyagmozgatókat. Jelentkezni lehet: Gyula, Ferencesek tere 2­A Békéscsabai Konzervgyár gya­korlattal rendelkező vontató- vezetőket, és rakodómunkásokat vesz fel, azonnali belépéssel. Je­lentkezni a szállítási osztályveze­tőnél lehet. ______________________ A Hőtechnika Epitő és Szigetelő Vállalat a következő munkakö­rökbe felvételre keres: kőműves, lakatos, hegesztő, bádogos, szak- és betanított munkásokat, továb­bá építőipari segédmunkásokat. Munkásszállást a távol lakóknak biztosítunk. Jelentkezni lehet az üveggyárban Orosházán, a válla­lat építési kirendeltségén és a Gyulai Húskombinátban, a válla­lat építési kirendeltségén, Gyu­lám ______________________________ G épírni tudó számlafelirót felve­szünk. DÉLTEX, Békéscsaba, Orosházi út 103. Hirdessen lapunkban! A kardoskúti Rákóczi Mgtsz felvételre keres lakatos, villanyszerelő, kovács, hegesztő, motorszerelő szakmunkásokat Orosházáról a munkahelyre és hazaszállítás biztosított. Jelentkezés a gépműhelyben. Vállalatok! Magángépkocsi üzemeltetők! A Volán 10. sz. Vállalat korszerűen berendezett hűtófelújító üzemében, rövid határidőre vállal minden típusú autóhűtók, gépjármű fűtőberendezés (radiátor), valamint olajhűtők javítását, illetve felújítását. A hűtők javítását, felújítását korszerű technológia alkalmazásával végezzük. Javítás előtt a hűtőket vízkőtelenítjük. Az elvégzett javítási munka után 3 hónapos garanciát vállalunk. CÍMÜNK: Volán 10. sz. Vállalat Szeged, Bakay Nándor u. 48. sz. II. sz. Porta.

Next

/
Thumbnails
Contents