Békés Megyei Népújság, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-06 / 184. szám

1977. augusztus 6., szombat Vándorkiállítások szervezése megyénkben Iskolakörzetesítési gondok Dombegyházán A napokban Békéscsabán találkoztak az Országos Kép­zőművészeti Alap Kiadó Vál­lalatának képviselői a me­gyénk városaiban és közsé­geiben működő kulturális in­tézmények vezetőivel. A HNF Békés megyei bizottsá­gán tartott megbeszélésen elsősorban a XIX. és a XX. századi magyar festők alko­tásait bemutató kiállítás szervezési kérdéseit vitatták meg a részvevők. Egy-egy gyűjtemény 80— 100 reprodukcióból áll. A ki­adó vállalat vezetősége egy- egy településnek legalább Bár a bizottság szívesen felruházta Oswaldot a mes­terlövész és a távfutó ter­mészetfölötti tulajdonságai­val, arra mégsem volt haj­landó, hogy azt a képességet tulajdonítsa neki, hogy egy­szerre két helyen tud lenni. Következésképpen a bizott­ság kezdettől fogva kizárta azt a lehetőséget, hogy a gyilkos vagy a gyilkosok a vasúti töltés felől tüzeltek. Evégből a bizottság kényte­len volt több mint ötven ta­nú vallomását figyelmen kí­vül hagyni. (Azok,, akik azt állították, hogy a tankönyv- raktár irányából hallottak lövéseket, majdnem hússzal kevesebben vannak.) Azok a tanúk, akik a töltés felől történt lövésekről beszéltek, mint Lee Bowers, bizonyo­sak voltak abban, hogy pon­tosan mit láttak és hallottak. Sőt mi több, sok vallomás megegyezik egymással a leg­fontosabb részletek tekinte­tében, ezek a részletek pe­dig szigorúan sajátságosak. S. M. Holland például, aki a viaduktról figyelte a jelene­tet, a töltés fölött kis füst- felhőt látott, amely nyom­ban a , lövések után jelent meg. A vasúti töltésen túl levő parkolóhelyen Bowers néhány ismeretlen gépkocsit kéthetes időtartamra tudná kölcsönözni a kiállítás anya­gát. Ez viszont gondot okoz több községben is, mert el­venné a helyet más rendez­vényektől. Éppen ezért töb­ben javasolták, hogy a Me­gyei Művelődési Központ vállalja magára a gyűjte­mény „vándoroltatását” és a bemutató ütemezését. A kiállításokkal egy idő­ben — valószínűen ősztől — sor kerül művész-közönség találkozókra. Lehetőség nyí­lik továbbá szakmai előadá­sokra, ezek megtartására a vett észre. Szavai szerint, az egyikben ülő ember — neki úgy rémlett — egy mikro­fonhoz hasonló tárgyat tar­tott az arca előtt, s valamit mondott. Több vallomást megerősí­tenek a dokumentumfilmek. Nix filmje például megörö­kített néhány embert, aki közvetlenül a lövések után a töltés irányába . szaladt, a töltésen pedig két ember a földre vetette magát Az is látszik, hogy az elnöki gép­kocsi után haladó két mo­torkerékpáros leszáll jármű­véről, az egyik pedig pisz­tollyal a kezében a töltés fe­lé rohan. Lawson utasításai Még egy rendőr szaladt oda a töltéshez: Joe Smith, aki a Houston Street és az Elm Street keresz­teződésénél a forgalmat irá­nyította. Egy nő kiáltására siettek oda: „A bokrok mö­gül tüzeltek az elnökre!” Smith elmondta az FBI nyo­mozóinak : ■ „Már-már kihúz­tam pisztolyomat a tokból, de nyomban ez jutott az eszembe: ostobaság. Hiszen azt sem tudom, kire lőjek. Ebben a pillanatban az az ember (akire Smith már­szervezők neves művészet- történészeket is felkérnek. Az Országos Képzőművé­szeti Alap Kiadó Vállalatá­nak szocialista kollektívája segítséget nyújt azoknak az intézményeknek, üzemek­nek és más gazdasá­gi egységeknek, amelyek például egy-egy történelmi évfordulóval vagy politikai eseménnyel kapcsolatos mű­vészeti kiadványokat szeret­nék beszerezni helyi kiállí­tások, kulturális jellegű ren­dezvények, vetélkedők szer­vezése céljából. már rászegezte a pisztolyát) kijelentette, hogy ő a titkos- szolgálat ügynöke.” Mindebben, csak egy pon­tatlanság akad. A titkosszol­gálat okmányaiból kiderült, hogy azon a napon egyetlen ügynöke sem tartózkodott a töltésen. Azon a napon valóban sok ember nem ott volt, ahol lennie kellett volna. Winston Lawson, a titkosszolgálatnak az elnöki menet útvonala biztosításáért felelős ügynö­ke később azt jelentette,, hogy a motorkerékpáros rendőrök azt a parancsot kapták, hogy „az elnök gép­kocsijától jobbra és balra” haladjanak — ez megnehezí­tette volna a kereszttüzet. A motorkerékpárosok azonban — mint a filmekből világo­san látható — az elnöki au­tó csomagtartója közelében voltak, s ez ugyancsak Law- son utasításai szerint történt. A gyilkosság után, amikor a texasi tankönyvraktár ki­járatait lezárták, az épület­ben egy teljesen idegen em­berre bukkantak, akinek semmi keresnivalója sem volt ott. Ez James Powell, a hadsereg hírszerző szolgála­tának ügynöke volt. Az ut­ca túlsó oldalán, a tankönyv­Hosszan elterülő falu Dombegyház. Nem látni benne hivalkodó, túlcifrázott emeletes házakat. Még a ta­nácsháza épülete is alig-alig nyúlik a fák koronája fölé. Pedig 1970. június 1-től meg­nőtt a község tekintélye, hi­szen Kisdombegyház és Ma- gyardombegyház közigazga­tási központja is lett. A ranggal viszont növekedtek a gondok. A tanácsi vezetők­nek a legtöbb fejtörést a kényszer is szülte iskolai körzetesítés okozza. Ezekről a gondokról, az iskolák hely­zetéről beszélgettünk a dombegyházi községi közös tanács elnökével, Tapasztó Istvánnal. Az energikus, ha­tározott fellépésű elnök nem sokat köntörfalazott, rögtön a problémák felsorolásába kezdett. — Elmondom röviden mi­ről van szó, aztán végigjár­juk a három község iskoláit, óvodáit, hogy mindenről a saját szemével győződjön meg. Ahogy jöttek, láthatta a Magyardombegyházra ve­zető utat. Az a falu kezd el­néptelenedni, már. csak pár száz lakosa van. Az iskolát már bezártuk. Az idén egy elsőst iskoláztunk be onnan, de a második, harmadik és negyedik osztályokban is ösz- szesen 11 gyerek van. A szü­lők megértették, hogy eny- nyi gyerekért nem lehet egy iskolát fenntartani. Szeptem­berben busszal hozzuk be Dombegyházra az iskoláso­kat, a hat óvodás pedig Kis- dombegyházán kap helyet. Kisdombegyházán kéttan- termes iskolánk van. Az el­sősök — mindössze 11-en — szeptemberben már itt kez­denek, a negyedikeseket pe­dig a jövő tanévben hozzuk be. A tervek szerint 1980-ra ezt az iskolát is felszámol­juk. A bejárást iskolabusz- szal tudjuk megoldani. Gondjainkat megértette a békéscsabai 8-as számú Vo­lán, és orosházi kirendeltsé­ge egy nagy buszt bocsát majd rendelkezésünkre, ami két fordulóval tudja majd behozni a mintegy 106—108 ■ingázó gyereket. A tervet végre kell hajtani, nincs me­raktárral szemben, a Dal- Tex Building emelkedik. A kutatók régóta úgy vélték, hogy onnan is tüzelhettek. A rendőrség nyilvánvalóan ugyanezen a véleményen le­hetett, mivel a gyilkosság után a rendőrök ebben az épületben letartóztattak egy bizonyos fiatalembert, aki a rendőrségi jelentés megálla­pítása szerint, „elegendő in­dok nélkül” tartózkodott ott Bár a jelentésből világo­san kitűnik, hogy a seriff­hez kísérték, sem a nevét, sem bármiféle magyarázatot nem rögzítettek. A fiatalem­ber nyilvánvalóan egyszerű­en „légneművé változott”. Az eltűnt agyvelő Azokat a vitákat, hogy a töltésről vagy a Dal-Tex épületéből lőtt-e valaki, el lehetett volna dönteni oly módon, ha megvizsgálják az elnök agyát ért sérüléseket. Éppen e célból a boncolás után az agyvelőt kiemelték és formalinoldatba tették. Később az agyvelőt, más tár­gyi bizonyítékokkal együtt, a Nemzeti Levéltárnak adták át. Amikor azonban dr. Cy­rill Wecht, Alleghany kerü­leti vizsgálóbíró, a kevés szá­mú független szakértők egyi­ke, aki a boncolásról készí­tett fényképet és a röntgen- felvételeket tanulmányozta, arra a kellemetlen felfede­zésre jutott, hogy az agyvelő eltűnt a levéltárból. A gyilkost kereső bizott­ság figyelmen kívül hagyta a tanúk vallomásait és fi­gyelmét teljesen egy Lee Harvey Oswald nevű, 24 éves volt tengerészgyalogos­ra összpontosította. (Folyt, köv.) se. Az osztályokat felduzzasz- tottuk, csoportbontásra len­ne szükség. Ehhez pedig új tantermek kellenek. Jelenleg 14 osztálytermünk van, az is négy különböző helyen. Az iskola étkezdéjében 8 cso­portban ebédeltetnek, ami azt jelenti, hogy alaposan el­húzódik az ebédidő. — Mégis, hány tanteremre lenne szükség a várható ta­nulólétszám ismeretében? — Körülbelül egy 8 tanter­mes új iskola oldaná meg gondjainkat. A helye meg is van. Csak pénz nincs... — A tanács nem tudná ki- • gazdálkodni? — Most nagyon le va­gyunk kötve. Mindjárt indu­lunk az iskolába, és a sar­kon megláthatja az épülő új egészségügyi központunkat. Erre megy minden pénzünk. Az irodában éppen a bu­dapesti KGM Iparszervezési és ’ Számítástechnikai Intézet egyik szocialista brigádjának képviselőjével beszélgetett az iskola igazgatója, Novák Er­nő. —r Á brigádtagok régóta dolgoznak osztálytermeink és a kultúrház jobb világításán. Most azért jöttek, hogy fel­mérjék az anyagszükségletet, aztán hozzá is fognak társa­dalmi munkában a szerelés­hez — magyarázza az igaz­gató. Nem könnyű az isko­la helyzete. Most négy épü­letben folyik a tanítás. In­gáznak a tanárok, és így ne­héz a tanítási óra védelmét és a szüneti ügyeleteket megtartani. A felszámolt is­kolák pedagógusainak is be kell járni. Igaz, nincs nagy távolságról szó, de a megol­dást mégis a pedagógusok lakáshelyzetének rendezése jelentené. Most is három pe­dagógusunk hiányzik. Éppen itt egy állásajánlat, tessék megnézni! Bevallom, nagyon megle­pődtem, hogy a juttatásokkal együtt 2700 forintos végösz- szeg állt a papíron. Ennyit kapna itt egy friss diplomás! És mégsem jönnek... Ellátogattunk Magyar­dombegyházra. Az óvodában szomorú látvány fogadott. A gyönyörű épület tágas ter­meiben mindössze 6 apróság játszott. Az iskola bezárva, az ablakok lehúzott redőnyei vaksin néztek ránk. — Mi lesz e két szép épü­let sorsa? — kérdeztem. A tanácstitkár, Csizmadia János keserűen elmosolyo­dott: — Senkinek sem kell. A falu kezd elnéptelenedni. Ki venné meg? A kisdombegyházi két- tantermes iskolában éppen lakkozzák a padokat, festik az osztálytermeket. Az egyik szeptembertől itt is gazdátlan lesz. Kovács János ott él, ott tanít. Hogy mi lesz velük, még maga sem tudja. Kérdé­semre csak széttárta a kar­ját. Az óvoda láttán végre ki­csit felvidámodtam, szép, jól felszerelt óvoda a kisdomb­egyházi. Éppen ebédhez ké­szülődtek a gyerekek, ök még nem tudják, hogy szep­tembertől új pajtásokat kap­nak, a 6 „magyari” óvodást Igaz zsúfoltabb, de nagyon szép mind a két dombegyhá­zi óvoda is. Ugyanezt láttam a több helyre szétszórt isko­lai 'osztályokban. Látszik, amit saját erőből meg tud­nak tenni, azt megteszik á község gazdái. Gondjuk sem a megyében, sem az ország­ban nem egyedülálló. És az is lehet — mert nagyon is véges a megyei művelődés- ügyi osztályok iskolaépítésre fordítható anyagi lehetősége —, hogy szűkösebb körülmé­nyek között kell még néhány évig a három község nebu­lóinak tanulni. De abban a községben, ahol ilyen felelős­séggel, igazi gazdaaggódás­sal, akadályt nem ismerve munkálkodnak a gondok megoldásán, nem csak az új egészségügyi központ, hanem a körzetesítési problémákat megoldó iskolacentrum is fel fog épülni. B. Sajti Emese HANG­SZÓRÓ Négymillió év Nem fogadjuk különösebb hurrával, mert ha jól bele­gondolunk, az kell, hogy ter­mészetes, magától értetődő legyen a rádió műsorában, ha hangszóróhoz kötő műso­rokat sugároznak. Mégis szánni kell rá egy jegyzetet, nemcsak a kezdeményezés, az ötlet friss maisága miatt, ha­nem döntően éppen azért, amiről szó volt szerdán dél­előtt az Ifjúsági Rádió prog­ramjában „Négymillió év alatt történt egy, s más” cím­mel. Többek között, illetve lé­nyegében az történt, hogy bolygónkon kialakult az em­beriség, színtérre lépett az ember különös, varázsos szubjektumával, a természet­be beépülő, közben azt for­málni igyekvő, megmásítha­tatlan akaratával. Ez a négy­millió év a világmindensé­get tekintve röpke pillanat, vagy annak is tört része csu­pán, számunkra azonban majdhogynem teljesen belát­hatatlan időfolyam, időtávol­ság. Most azonban nem az a fontos, hogy ezen elmélked­jünk, és hovatovább lenyű­gözve érezzük magunkat a megmérhetetlenség iszonyú súlyától; sokkal inkább fon­tosabb és megmérhetőbb az, amiről és ahogyan Rékai Gá­bor beszélgetett húsz percig Szentágothai János profesz- szorral. Hogy miről is be­széltek? Az életről. A múlt­ról, a jövőről. A lehetőségek­ről, ahová eljuthat az em­beriség és a veszélyekről is, ahová nem kell eljutnia. Pu­ha, süppedős, elkényelmese- dett világ vár ránk? —kér­dezte a riporter, a professzor azonban nem teljesen osztot­ta a véleményét. „Cselekvés­szegény világ az lehet” mondta, „hiszen már most is majdnem az”. Fordulatos, vi­lágos eszmefuttatás követke­zett itt, a beszélgetésnek eb­ben a fázisában a professzor világosan, egyértelműen le­szögezte: a kellő fizikai munka, a mozgás hiánya a jövő legveszedelmesebb le­hetősége. Amikor a beszélgetés idáig érkezett, biztos, hogy nem akadt hallgató, aki elcsavar­ta a készülék gombját más állomásra. Mert Szentágothai professzor lebilincselően jár­ta körül a témát, csevegett velünk, hallgatókkal a sze­rényen, de korántsem célta­lanul kérdező riporter által, aki nemsokára feltette a fia­tal hallgatók számára legiz­galmasabb kérdést: hogyan lett Szentágothai professzor azzá, ami lett, mikor és ho­gyan dőlt el élete útja, mely idáig elvezette? Sokszor beszélünk arról, hogy nagy sorsfordulók men­tén nem egyszer egészen kis dolgok állnak jelzőtábla gya­nánt, hogy látszólag jelen­téktelen események, dolgok döntik el egy-egy ember éle­tének változásait, irányát. És amikor erről beszélünk, ritkán tesszük hozzá, hogy éppen ezért kell sokkal job­ban érteni-érezni a kis dol­gok üzenetét, felismerni je­lentőségüket, mi több, elébe is menni azoknak. Azt hiszem, Rékai Gábor sorozata, mely hat beszélge­tésből áll, és még hátra van belőle négy, a hézagpótló műsorok fajtájából való. Ezerszer elmondtuk már, mennyi tennivalónk van ab­ban, hogy a fiatalokat meg­felelő életpályára segítsük, irányítsuk, eszközeink-mód- szereink azonban még min­dig nem eléggé sokrétűek, színesek, az életkori sajátos­ságokra sem figyelmeznek úgy, ahogyan elvárható len­ne. Nos, az Ifjúsági Rádió beszélgetéssorozata híres tu­dósokkal, nagy emberekkel, a módszer, ahogyan életük alakulását, fiatalkori indíté­kaikat, élményeiket kutatják — mindenképpen újszerű és érdekfeszítő. Sass Ervin HMtMWMIMMMMtMtWMMMtWtMtMMHMMniUMiMMMMWMMMMMnHMMV A FÉK képzőművészeti stúdió kiállítása A napokban nyílt meg Békéscsabán a Fegyveres Erők Klubjában a klub képzőművészeti stúdiójának kiállítása. Képünk a kiállítás egy részletét matatja be a megnyitó utáni per­cekben , Fotó: Gál Edit A Kennedy-ügy újra kísért 5. „A bokrok közül tüzelnek”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents