Békés Megyei Népújság, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-31 / 204. szám
1977. augusztus 31., szerda Halló Bécsi Halló Isztambul! Halló Budapesti Megvallom, már egész dokumentációt vezetek a naponta érkező olvasói levelekből. Jelentkezett Paraizs Irén férjének húga, Kati, aki nem sajnálta a fáradtságot, és sűrűn telegépelt három és fél oldalon tájékoztatott a Paraizs család sorsáról. A legnagyobb segítséget mégis azzal nyújtotta, hogy beszerezte a Békés megyei Népújságban megjelent cikkeket, több példányban is, ezeket eljuttatta Gyomára a bátyjához, aki — mint írja, ismeri a test- ' vérek címét, s megküldi nekik az újságot. Ez annál is fontosabb, mert Paraizs Elek Bécsből szintén szeretne példányt a lapból. Onnan tudom, hogy dr. Varga Lajos személyesen hozta a testvér levelét! Fölutazott Kecskemétről Budapestre. Sajnos nem voltam otthon. Ám beszéljen helyettünk maga a levél: „Drága, jó barátom, Lali! Megkaptam leveled, és a mellékelt újságcikket. Ez életem legnagyobb meglepetése. Nem is tudtam először végig olvasni, csak itt-ott, mert elfogott a sírás. Nem akartam hinni a szememnek. Jó lenne, ha mielőbb megkapnám az elveszett Imre bátyám címét, hogy azonnal fölvehessem vele a kapcsolatot. Remélem, vesz annyi bátorságot, és írni fog ... Na- gyon-nagyon örülök és szeretnék még egyszer az életben találkozni vele...” Dr. Varga Lajos tehát még akkor, amikor őt „elveszettnek” hittük, segítségünkre sietett Bécsbe küldött levelével. A kapott válaszban pedig ott van a harmadik Paraizs testvér Egyesült Államokbeli címe is. És most tegyünk egy kis kitérőt. Megígértem magamnak és az olvasóknak is, hogy Imre bácsit körültekintően fogom tájékoztatni, óvatosan, nehogy az örömtől baja essen. Nos, a levelet a fényképekkel, testvérei címével kis kerülővel juttattam Isztambulba. Attila Onaran szobrászművész, aki Székesfehérvárnak ajánlotta Alba Regia című köztéri szobrát sajnos az elmúlt esztendőben váratlanul elhunyt. Így én ottjártamkor már csak édesanyjával, Ilonka Lömbardo- val tudtam beszélgetni, már amennyire a gyász egy ilyen beszélgetést lehetővé tesz. Ilonka Lombardo Kalocsán született, s a tízes években, édesapjával gyermeklányként került Törökországba. Beleszeretett és feleségül Ilonka Lombardo közölte a hirt... ment egy csinos török fiúhoz. Ebből a házasságból született Attila, a művész. Ilonka édesapja egészen addig nem tudta megbocsátani ezt a házasságot, míg unokája meg nem született. Akkor — mivel visszatért Magyarországra — levélben megkérdezte lányát, mit szeretne nászajándékként. Lányának bő humorérzéke lévén visszaírta: egy lovat! Am a lóra még csak futotta, a szállításra, vagonra már nem. S mi történt? Apja felült a lóra, s átporoszkált vele a kontinensen ... Ma Ilonka már sokszoros nagymama, de elmondott életsorsa alapján reá bíztam, tudassa Imre bácsival a hírt. Utcarészlet Isztambulban Azt ugye nem kell mondanom, hogy a címeket sorra eljuttattam a testvéreknek. A posta pedig lassan jár, különösen ha az ember nagyon türelmetlen. — Megkapják-e időben? — Nincs-e baj? S hasonló kérdések zaklatják a várakozót. S lám a posta tulajdonképpen milyen gyors. Másfél óra alatt beszéltem Isztambullal, beszéltem Béccsel. Ilonka Lombardo ismerősen mély hangja eszembe juttatta Isztambul lejtős, romantikus utcáit. — Imre bácsi sírt is, meg nevetett is. Se látott, se hallott az örömtől. Azonnal írnunk kellett Bécsbe és őszszel, ha megyünk haza, visz- szük magunkkal, persze, ha lehűl egy kicsit az idő, október végén... Gondolatban elém gurultak a rubinpiros gránátalmák, a decemberben is meleg éjszakák vibráló fényei, s ránéztem a hősugárzómra, ami még mindig nem elég melegen izzott... Azután beszéltem Béccsel. Paraizs László felesége vette fel a kagylót, s mondta, már útban a levél. Túl sok olvasónak kellene köszönetét mondanom, hogy segítettek. Aligha férne rá egy egész oldalra. Segítségük nagyságát példázza az a tény, hogy két hónappal ezelőtt Gyoma—Besenyszög szülötte, Paraizs Imre bácsi azt sem tudta, hol van az isztambuli magyar konzulátus, s két hónap múlva itthon ünnepli, itthon szeretné ünnepelni hetvenedik születése napját. ötven év után újra találkoznak a testvérek. Amennyiben tervük sikerül, boldog percekről fogok majd újra tudósítani. Oláh Éva (A szerző felvételei) Szeptember 1-től, az ősz beköszöntével a békéscsabai mozik mindennap három előadást tartanak. A kora délutáni előadásokon gyakran vetítenek ifjúsági filmeket, mint például a Brigád moziban szeptember 1- től 3-ig, felújítják az Óz, a csodák csodája című amerikai filmet. Az izgalmas kalandok kedvelőihez a méltán népszerű Charles Bronson, a Szöktetés című film főszereplője látogat vissza a Brigád mozi nézőterére szeptember 1-től 5- ig az esti előadásokon. Beköszönt a szeptember a címe az új szovjet filmnek, amelyet szeptember 6—7-én vetít a Brigád mozi. Moszkvába utazik egy örmény öregember, Levon Pogoszjan, hogy unokáját ő kísérhesse először az iskolába. Barátságos vidámsága mindenkit meghódít, bármerre jár. Oj barátjának, a nyugalmazott alezredesnek panaszolja csak Magyar—szlovák Egyedi rajzokból közös kiállítást szervez a Magyar Képzőművészeti Szövetség észak-magyarországi területi szervezete és a közép-szlovákiai testvérszervezet. A megállapodás értelmében, mintegy harminc-harminc magyar, illetve szlovák képzőéi, hogy a háború óta testében hordoz egy robbanás okozta repeszt, amely gyakran fájdalommal kínozza. Az alezredes orvoshoz viszi, s csak ő tudja meg a vizsgálat szörnyű eredményét. Rosszindulatú daganat fejlődött ki a sebesülés környékén. Társadalmi dráma ez a film, amelyet minden korosztály megnézhet. Finom humorral átszőtt történet, kedves jelenetekkel, az öregség gondjainak, problémáinak, szépségeinek hiteles ábrázolásával, így nem válik tragikussá a befejezés. A főszereplő, Armen Dzsigar- horjan játszott már a Prémium című filmben is. A szabadság mozi szeptember eleji műsorában a szórakozást a Duroc, a katona című francia vígjáték nyújtja szeptember 1-től 4-ig. Lírain szép szovjet filmet láthatnak a nézők szeptember 5—7-ig, a címe Átkozottak vagyunk Irina. rajzkiállítás művész alkotásaiból összeállított tárlatot először Kö- zép-Szlovákia városaiban, többek között Besztercebányán és Komáromban, majd Észak-Magyarországon, Miskolcon, Egerben, Salgótarjánban és Balassagyarmaton mutatják be. JEGYZET Nyári tűnődés A nyaralás fő vonása az utazás: levegő- és környezetváltozás okán, világlátás, egymás megismerése céljából. Fölkerekedik az ember, más tájakat, városokat jár be, idehaza és határokon átkelve. Fölüdít ez, megújít, erőt, ihletet ad. így a művészet is: nyaranta mintha fölkerekednék, világjáró útra indulna, a szélrózsa minden irányába. Idehaza is. Nyárra egyszerre csak színházi város lett egész sor helység, ahová különben csak vendégszerepelni jár egy-egy színház. Nemcsak Szegeden játszott szabadtéri színház, s nemcsak Gyulán — ahol már régebb óta szokás ez. Hozzátartozik már a nyár kulturális életéhez a szombat- helyi Iseum és a táci Gor- sium, hozzá az egri színjáték és a szentendrei. Vendégjáték valamennyi, ha a legtöbb előadáson csupán hazai vendégek szerepelnek is, de előfordul, hogy a nyári színpadokon egy-egy külföldi művész vagy — énekes, táncos — együttes lép föL A különös, hogy ez alól szinte csak a Balaton környéke a kivétel, az a táj tehát, ahol a legtöbb vendég fordul meg, hazai üdülők és külföldi turisták egyaránt. Itt maradandóbb és mélyebb művészi élményt jobbadán csak a zene ígér és ad, a tihanyi és a köröshegyi koncertek elsősorban. De a Balaton partján még az a nézet járja, hogy a pihenés, a nyaralás, a kikapcsolódás csak könnyű műélvezetet tűr meg. Szabadtéri játékok vannak az országban itt is, ott is, de nincsenek a Balaton partján. Balatoni játékok nincsenek, nincs ott színházi fesztivál, nincs odaillő operaelőadás. Drámai mű, prózai színházi előadás ne lenne egyetlenegy sem, amely élményt adhatna a tó partján pihenőknek? TÓTH LAJOS: REKVIEM EGY KUTYÁÉRT 7. „Reggel visszaköltözők a tanyába. Csak ezt akartam mondani” — s keze már a kilincsen volt. „Mert ahol a kutya láb alatt van, láb alatt van annak a gazdája is.” „Hogy mondhat ilyet apuka?” — tiltakozott Eszter. „Ott a mi helyünk!” — s indulni akart. „Oda vissza nem mennek!” — pattant fel a székről Pista. „A tanya az enyém, a kutya az enyém — mondta lassan az öreg. — Miért ne mennénk?” „Se maga, se a kutya!” — csapott öklével az asztalra Pista. „Azt verheted, fiam. De a kutyámat nem!” „Nem bántom én a maga kutyáját többet apám. Tőlem itt eheti meg a fene!” „Akár csak engem, igaz?” — nézett Pistára gúnyosan az öreg. „Igazad van! Előbb a kutyától, aztán a gazdájától” — nyitottá ki az ajtót. „Azt a kis időt, ami még hátra van, ott töltjük el.” „De hogyan, SPllkä^** Ír ó»»l al Tj'o rr4-zxv* gyújtott. Eszter mosogatni kezdett, közben lopva többször is Pistát figyelte, aki maga elé meredten ült, néha idegesen meg-megrán- dult az arca, a szájához emelt cigaretta is remegett a kezében. „Menj be hozzá, és beszélj vele!” — mondta a mosogatás vége felé Eszter. „Előbb felgyújtom azt a kurva tanyát!” — csapta bele a csikket a hamutartóba Pista. „Megőrültél?” —csattant fel Eszter is. „Míg az a putri ott áll, nem lesz itt békesség soha!” „S akkor lesz, ha elköveted ezt az őrültséget?” Pista hallgatott „Várjuk meg a reggelt — tanácsolta Eszter. — Addigra mindketten lecsillapodtok.” „Bármi legyen, de a tanyába vissza nem engedem!” — állt fel az asztaltól Pista. „A gyerek alszik már?” — kérdezte, csak hogy másfelé terelje a mind kínosabbá váló szóváltást „Régen — válaszolta Eszter, majd megtörülve kezét „Rendben van. De azért meghallgatsz, ugye?” Pista hagyta, hogy újra belekezdjen Eszter, csakhogy minél hamarabb befejezze. „Harag csak újabb haragot szül. Apukát, mióta anyuka meghalt, a tanya egészen magához kötötte. Meg az emlékek, az egész élete. Azt mindig otthonának érezte és érzi is. Ne csodáld, hogy ennyi idő alatt nem szokott meg nádunk. Kinti magányában ez a kutya olyan észrevétlen lett a mindene, mint ahogyan egy idegen apa egy bizonyos idő után érzi, hogy az övé az idegen gyerek. Előbb csak tűrte, aztán megszerette.” „És a saját kölke?” — fordult el dühösen Esztertől Pista. „Ott akarta őrizni a tanyát — folytatta Eszter a maga gondolatait. — Ha megtűröd itt, akkor apuka se kívánkozik ki.” „Nem ismered te az apámat. Ez a nyüves dög csak ürügy neki. Hülye voltam! Nekem kellett volna ki, hogy a sintérhez vitte, ö is hazudott!” „Kérdezted tőle, hogy elvitte-e?” „Mindig hittem az apámnak.” „S most már nem?” Pista válasz helyett bement a nagyszobába, ahol a tv van. Cseppet sem volt kedve nézni a műsort, de Eszter közelsége is idegesítette. Az asszonyka is, miután elrakta az edényeket, eszközöket, villanyt oltott a konyhában, s mintha érezte volna, hogy Pista egyedül akar lenni, a gyerek szobájába ment. Az egyenletesen lélegző csöppség szu- szogása őt is mindinkább el- bágyasztotta. Egy darabig még hallgatta a halkan átszűrődő műsort, majd őt is elfogta a buzgóság. A kisszobában ekkor már az öreg gazdát a kaszás előhírnöke közelítette. Alomban volt, a tudatalatti kegyetlenül viaskodott agyában. A dögtelepen járt. Tucatjával hevertek sorban a szétvert fejű kutyák. Bodrit kereste, de egyikben sem lelt rá, miközben a kutya hátborzongató nyüszítését hallotta. Hirtelen változott a kép. A tanyáról érkezett mp? A lHsaitón cekig nem fogta föl, mi van a képernyőn. Képzelete a vacsora előtti és közbeni vitatkozás körül kalandozott. Százféle ötlet vibrált benne, miként tudná meggyőzni az apját, hogy az öreg, azt, ami még hátra van, békességben élje le. önmagában is, családja körében is. Arra ocsúdott, hogy vége a műsornak. Recsegve, vakító fehéren vibrált a képernyő. Kikapcsolta a készüléket. Lefekvés előtt még kiment a konyhába inni. A tucatnyi cigaretta elszívása után jólesett a két pohár hideg víz. Amikor elkattintotta a villanyt, s indulni akart Eszter mellé, megtorpant. Szokatlan zajt hallott apja szobájából. Néhány másodpercig hallgatózott. Hörgés, majd nagy huppanás. Kirántotta az ajtót. A beszűrődő holdfényben megpillantotta apját az ágy előtt. Karjába kapta, s visszafektette. Villanyt gyújtott, majd be Eszterhez. „Hívd az orvost!” — rázta fel a fiatal- asszonyt. „Mi van, apa?” — riadt fel Eszter. „Hívd az orvost, apám rosszul van!” — rohant vissza a kisszobá- ba, ahol az öregje halálsá- padtan zihákolt. Pistát megszállta a tanácstalanság és tehetetlenség iszonyú érzése. „Apám! Apám!” — ráz„Ez a mi dolgunk lesz” — lépett ki a konyhából az öreg. A feszélyezett hangulatban a fiatalok is szótlan- ná váltak. Pista kényszeredetten kanalazta a lencse- főzeléket, pedig reggel éppen azt kérte Esztertől, hogy ezt főzzön neki. Eszter is csak Pista kedvéért evett. Vacsora után Pista még ottmaradt a konyhában. Ráíjluuoíí itjjcti. luagax a erőltetett gyengéd mosollyal megsimogatta férje arcát. „Te olyan okos vagy” — kezdte halkan Eszter. „Gúnyolódsz?” „Valóban őrült vagy!” — húzódott hátrább Pistától. — „Hallgass meg!” „Egy őrült?” — fészkelte magát az ördög Pistába. „Nem komolyan mondtam.” „Én meg komolyan mondtam, amit mondtam!” v-x v íiiiiviii a. oiukuncz., ex ti kor, amikor kint volt a tanyán. Aztán hazudtam volna bármit.” „Hazudtál volna neki a kutya miatt?” „Naná! Például azt, hogy úgy járt, mint az anyja. Ez az! Agyoncsaptam volna, és kész. Kiszökött, s elütötte egy autó. Ezt kellett volna tennem. De még nem késő!” „Gondolod, hogy ezek után elhinné?” „Én elhittem nemegpillantotta, hogy Pista fehér- köpenyben lépett ki az udvarba, de derekán a sintér szutykos bőrköténye volt. Kezében csillogó élű fejsze, s a kutyaól felé tartott. „Ne! Ne!” — kiabálta. Azt még látta, hogy a fia felemeli a fejszét, s utána rászakadt a sötétség. Közben Pista viszolyogva nézte a műsort. Olykor perta gyengéden az öreg vállát — „Édesapám!” — tört ki kétségbeesve. A kaszás előhírnökével küszködő alig-élet azonban csak hör- gött, s szájából habos nyál csordult az áliára. (Folytatjuk) S találkozik-e az utas er- re-arra járva művészettel is? Múzeumok szinte mindenütt vannak, sok helyütt láthatók olyan klasszikus ' vagy mai műalkotások, amelyek előtt a legsietósebb turistának is érdemes megállnia. Kiállítást nézni persze nehéz dolog. Könnyű akkor, ha valaki épp csak átszalad a termeken, nem is igen figyel rá, mi van a falakon, csak az útikalauzból kiválasztott legfontosabb látnivaló előtt áll meg egy-két percre. Ez is elég arra, hogy elmondhassa: mit látott a nevezetes múzeumban. Persze, egyetlen mű szembeötlő szépségét könnyű fölidézni. Ha többet lát az ember, meg kell pihenni előttük, az élményeket elhelyezkedni engedni, esetleg egybevetésekkel próbálkozni, egyszóval eltűnődni a látottak felett. Mindezt hazai múzeumokban és kiállításokon is megteheti az ember: sokfelé rendeznek tárlatokat, még a Balaton mellett is elég bőségesen. Aki utazás közben pihenésül, nyaraláskor a művészettel is találkozik, nemcsak testét üdíti föl, hanem olyan élményekkel gazdagodva tér vissza a munkába, a mindennapokba, amelyek nemcsak hetekig, hónapokig, nemcsak egy munkaévre elegendőek. Életre szólóak némelykor — kivált, ha folyamatosan éhessé tesznek a szépre. (zay)
