Békés Megyei Népújság, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-28 / 202. szám

1977. augusztus 28., vasárnap NÉPÚJSÁG Portré helyett Godár Mihályról, a nagy- szénási Október 6. Tsz párt- bizottságának titkáráról akartam portrét írni, így is kezdtem a beszélgetést. De hát hiába erőltettem, hogy magáról beszéljen. Akárhogy is kezdte, vagy igyekezett a kedvembe járni, mindig az egésznél, a titkárok, kom­munisták munkájánál kö­tött ki. Elöljáróban annyit, hogy a szénási Október 6. Termelő- szövetkezet az erősek közé tartozik minden szempont­ból. Pártszervezetileg is. Négy alapszervezetében 205 párttag tevékenykedik, a nagyközség kommunistáinak csaknem ötven százaléka. Godár Mihály pedig, bár csak negyvenéves, a mozgal­mi munkában már tapasztalt embernek számít. Nyolc évig a KISZ orosházi járási bi­zottságának titkára volt, 1969-től 71-ig Kondoros köz­ségi párttitkára, majd 1975- ig a tsz-ek egyesüléséig a nagyszénási Dózsa Tsz elnö­ke. Azóta pedig az Október 6. Tsz pártbizottsági titkára. — Mi a dolga a párttitkár­nak a termelőszövetkezet­ben? — Elsősorban tisztában kell lennie a pártfeladatokkal, hogy a szorosan vett helyi érdekek és a népgazdasági érdek szinkronba kerülését elősegíthesse. Ismernie kell a tsz tervfeladatait éves és kö­zéptávon, hogy a gazdasági vezetés munkáját a kommu­nisták aktivitásával támogat­hassa. De, ha csak a titkár ismeri ezeket, az még semmi. A párt tagjait, és segítségük­kel az egész tsz-tagságot mindenről tájékoztatni kell. Ismerni szükséges továbbá a tagság véleményét, hangula­tát és válaszolni szükséges a kérdéseikre, észrevételeik­re. Ügy, hogy mindebből a gazdasági feladatok teljesí­tésére való mozgósítás kere­kedjen ki. Folytassam? Már a tervek előkészítésében is részt kell venni. Ám ezt se teheti egymaga. Taggyűlé­seken, szocialista brigád- és ágazati tanácskozásokon kell kérni a javaslatokat és azo­kat tiszteletben tartani, be­építeni a tervekbe. Legnehe­zebb ágazatokra bontani a tervet és az ott dolgozókkal megismertetni. Ügy, hogy azt ezután sajátjuknak tekint­sék. Tizenkilenc pártcsopor­tunk, négy alapszervezetünk segítsége nélkül ez is elkép­zelhetetlen lenne. No és a segítőtársakat mindenről tá­jékoztatni sem lennék képes egymagám. A végrehajtó bi­zottságunk tagjai terveink, s cselekvési programunk sze­rint dolgoznak. Ez a kollek­tív pártmunka a lelke min­dennek, én csak a pártbi­zottság titkára vagyok... s mondjuk a mozgatója, ösz- szefogója a helyi pártmunká­nak. .. — Mindez belefér a mun­kaidejébe? — Bele. Ha a terveinket betartjuk, akkor mindenre jut idő, akkor szinte szalag- szerűen haladnak a dolgok. Megvan a pontos ideje a ha­vi titkári értekezleteknek, a pártcsoport-megbeszélések- nek, a tsz különféle előre tervezett tanácskozásain va­ló részvételünknek, a KISZ- szervezettel, MSZBT-csopor- tunkkal, vöröskeresztes mun­kánkkal való foglalkozásnak, a járási pártbizottság — melynek tagja vagyok — ülé­sein, a nagyközségi párt vb- és a tanács ülésein való rész­vételemnek. Sőt, arra is jut idő, és ezt rendkívül fontos­nak tartom, hogy ha úgy adódik, hajnali öt órakor is kimenjek a munkahelyekre, mondjuk az állattenyésztők­höz, vagy a növénytermesztő ágazathoz és szót váltsak az emberekkel egy-egy jelzett problémáról. — Milyen problémák adód­nak, amelyek megoldására a pártszervezeteknek különö­sen ügyelniük kell? — Elsősorban a termelés folyamatosságával kapcsola­tos észrevételek. Mi nem „ke­ressük” a hibákat, nem gyűjtjük, hogy aztán asztalra tegyük egy-egy megbeszélé­sen. Ha rábukkanunk, ak­kor menet közben igyek­szünk elejét venni a nehéz­ségeknek. így történt a nyá­ri munkák szervezése ide­jén, amikor az alapszerveze­tektől, a két ágazat (növény- termesztők és kombájnosok) közös megbeszéléseiről fi­gyelmeztetést kaptunk, hogy a betakarítás emberi oldalá­nak szervezésére is ügyel­jünk: gondoskodjunk az ebéd, a szódavíz, stb. mun­kahelyekre történő szállítá­sáról, legyenek vöröskeresz­tes aktívák a területeken szükség esetére, tartózkodjon állandóan kint a szervizes kocsi — tavaly egy volt, most kettőt állítottunk be a javas­latokra —, alkatrészekről is gondoskodjunk, hogy ne áll­janak emiatt hosszú ideig a kombájnok. Arra is felhív­ták a figyelmünket, utalva a kiszámíthatatlan időjárásra, hogy mozgósítsunk más ága­zatokat is a betakarítás se­gítésére, ha úgy hozza a sors. Kérték, hogy a háztáji, és nyugdíjas-járandóság beta­karításáról, illetve szállítá­sáról is gondoskodjunk. Mindezt meg is tettük és si­keres volt a betakarítás. — Személyes ügyekben is fordulnak a pártbizottság titkárához? — Most szabadságon va­gyok, de házépítési kölcsön- től óvodai elhelyezésig sok­sok dolog intézése végett megkeresnek. Berecki István tanácstitkár is délelőtt járt nálam, hogy biztosított-e a tsz-ben vállalt társadalmi munka egy út építéséhez. Sí­nen van ez is, hiszen fejlő­dő nagyközségünk ügye a tsz ügye is. Segítünk, ahol tudunk. De meg kell monda­nom, ma már nem úgy van, mint régebben, amikor csak a panaszok felsorolásából állt a párttitkár felkeresése. Az egyesülés után a párt- szervezetekhez, így a hozzám is fordulók, elsősorban a terméssel kapcsolatos ügyek­ben mondják el véleményü­ket, a közös ügyért buzgól­kodnak. És ez, azt hiszem, a javuló politikai munka hatá­sa is... — Akad úgynevezett nép­szerűtlen feladat a pártmun­kában? — Szerintem ilyen nincs, de nehézségek vannak. Ta­valy például az aszály, és annak előtte a belvíz akar­ta elszedni tőlünk a terve­zett jövedelmet. Ez nem a jó hangulatot segítette a tsz- men. Az emberek elé kellett állnunk, hogy elmondjuk őszintén, mire számíthatnak év végére. Ha csak... nem sikerül más jövedelmi forrá­sok megteremtésével pótolni a kieséseket. Egyszóval sike­rült bizakodóvá változtatni politikai munkánknak ■ a hangulatot és az évet — ép­pen a kollektíva derekas helytállása révén — nem zár­tuk veszteséggel. Mindenről őszintén szükséges beszélni az emberekkel, mert csak ve­lük egységben oldható meg mindenfajta nehézség. Ez a politikai munka alfája és ómegája. A mi pártalapszer- vezeteink így tesznek. — Milyen embernek tart­ják a pártbizottság titkárát? — Godár elvtársat? Ren­desnek, aki érti a dolgát, nem hiába van politikai fő­iskolája, meg mezőgazdasági technikuma... Mezőgazdasá­gi munkás volt, megérti a magafajtáját és segít, ahol csak tud... — igy beszélnek róla az Október 6. tagjai. Varga Dezső Takarosán formált házso­rok vezetnek az aprócska templomhoz Szentetomyán. El sem tévedhetünk, éppen ráfordul az országút az ál­talános iskola sárga épüle­tére. Néma szemű ablakok sora fogadja még a látoga­tót. Üres a ház, üres az ud­var, csendesek a termek. Szorgosan szépítő kezek nyomát őrzik már a falak. Festékes vödör, meszelő ta­núskodik a készülődésről, közeledik az évnyitó. A ta­valyi tanév maszatfoltjait, porát lefedte a friss fes­tés, feketén fénylik a pad­ló. A padló még olajos — Sajnos nálunk még ola­jos — mutat a padok alá Fodor Antalné igazgató. Kaptunk pénzt a várostól, de sürgősebb munkára kel­lett költenünk. Elöregedtek a villanyvezetékek a falban, életveszélyes volt az áram használata. Így hát csak jö­vőre parkettázunk. Segítet­tek a szülők az iskola szé­pítésében. A szülői munka- közösségnek nem kellett so­kat verbuválnia, hogy fes­teni, takarítani, javítani jöj­jenek a szentetornyai embe­rek. — Van, akinek a nagyap­ja is idejárt a betűvetést tanulni — veszi át a szót az igazgatóhelyettes, Agócs Mi­hály. Húsz éve az én kezem áléi is kikerült néhány ge­neráció. Névről, foglalkozás­ból'ismerem az egész falut. Egyik-másik csibésznek a huncutságait sem feledtem el. Hallgatnak rám sok min­denben az itteniek. Tanító bácsi maradok nekik akkor is, ha már régen koptatták a padot. Nem igazi falu ez a Szentetornya. Mindig Oros­házára jártunk az ügyes-ba­jos dolgainkban, most meg már a városhoz tartozunk közigazgatásilag is. Hosszan elnyúlik, három részből áll - Orosházának ez a külterüle­te, az itteni a központ, a másik kettő Kopog és Gyö­keres. Két és fél ezer lélek lakik Szentetomyán. Ez az irányító iskola, ide járnak a felső tagozatosok. Az alsó­sok osztályai a többi tele­pülésekhez vannak közelebb. A távolságok szinte semmit nem jelentenek. Iskolabuszo­kat adott a város, ezek az­tán az oktatási időhöz al­kalmazkodva hozzák-viszik a gyerekeket. Naponta 16 buszjárat közlekedik Oros­házára. Évről évre nálunk is több a gyerek, tavaly I8-an vé­geztek a nyolcadikban, most az évkezdéskor 22 elsőst fo­gadunk. Kétszáztizenkét gyerekünk lesz az idén. Per­sze sokan elmennek innen, a fiatalok szívesebben köl­töznek Orosházára. Mondják, hogy igazi nyá­ri szabadságuk a vidéken élő gyerekeknek van. Erdőn, réten futhatnak lélekszaka- dásig. A falusi életerős, szá­zados fák meg sem nyek­kennek a mászó lábak rúgá­sától. A szentetornyaiaknak még Gyopárosfürdő is itt van a szomszédságban, gya­logosan is könnyedén bal­laghatnak a tóig. Nyáron a gyakorlókertben — Mégsem volt üres ez az iskola nyáron — folytatja az igazgatónő. Nem hagyták cserben a gyerekek a gya­korlókertet. Paradicsomot, paprikát, zöldséget vetet­tünk, gondoztunk a tavasz- szal, folyamatosan kellett leszedni az éretteket. A nap­közis konyhának visszük a termést. A mi gyerekeink közelebb vannak a hétköz­napi munkához, mint a vá­rosiak. Kötelességük részt vállalni a családéból, a víz­hordás, a csirkeetetés, liba- pásztorkodás természetes do­log számukra. Van idejük a játékra is bőven, de csak akkor, ha saját feladatukat elvégezték. — Bátran elindulnék egye­dül akár 30 gyerekkel Bu­dapestre — állítja határo­zottan Agócs Mihály. Nem bátortalanok, de tisztelettu- dóak ezek a gyerekek. Meg­oldhatatlan magatartásbeli gondunk nincsen soha az is­kolában. Mi is megpróbá­lunk számukra egyre gazda­gabb programot biztosítani, télen-nyáron. A Petőfi Tsz a legjobb segítőtársunk a tervek valóra váltásában. Csak egy telefon, s már itt is az autóbusz a kirándulás­hoz, hangverseny- vagy szín­TÓTH LAJOS: REKVIEM EGY KUTYÁÉRT 5. Még másnap reggel is füstölgős hangulatban volt Már kora reggel kiült a verandára. Reggelizni is csak többszöri hívásra ment. Mielőtt leült volna az asz­talhoz, ennivalót vitt a ku­tyának. „Ez minden halálra ítéltnek kijár!” — jegyezte meg gúnyosan, miután visz- szajött. Szótlanul fogyasztot­ták a reggelit. Se az apja, se a fia nem erőltette a beszél­getést, pedig belülről mind­ketten háborogtak. Kölcsö­nösen azt hitték, a másiknak nincs igaza. Bodri azonban nem került a sintérhez. Az öreg gazda reggeli után még azzal a daccal kötötte el a láncot a karóról, hogy viszi a dögtelepre. Amikor azonban a falu alatt le kel­lett volna térni a telephez vezető keskeny földútra, to­vább vezette a kutyáját. Ek­kor még nem tudta, mit te­gyen vele, de egyben biz­tos volt: sintér kézre nem jut­tatja. Kiérve a tanyára, a góréoszlophoz kötötte. Egy kopott kotlában vizet is tett elébe. Délig a tanya mögötti kertben foglalatoskodott.' A harangszóra abbahagyta a munkát. Közben megérlelte szándékát Bodri jövőjéről. Ebédjét is megosztotta vele. Az evés idejére szabadon eresztette. A kutyában feltá­madt az élet. Rohangászott ide-oda, mint amikor még a rend őre volt az állatok vi­lágában. Az öreg gazda jó darabig nézte a nyüzsgő ku­tyát, majd füttyén tett neki. Bodri odakocogott hozzá. Eléje vetett egy darab ke­nyeret, majd a kolbászból is néhány ujjnyival. „Egyél, te nyüves, ha élni akarsz! Mert élni szeretnél még, ugye?” — biztatta az öreg. A kutya szinte pillanatok alatt befalta az ételt, majd tágra nyílt szemmel bámult gazdá­jára, hogy még enne, ha kapna. „No, ez még a tied!” — dugott az öreg egy újabb darab kolbászt Bodri szájá­ba.” Majd holnap kettőnkre hozok.” A hazamenetelig nem kö­tötte meg Bodrit. „A kutyá­nak is jár a szabadság. Meg mindenkinek” — bölcselke- dett, de valójában már nem a kutya, hanem a maga sor­sára gondolt, miközben a paprika- és a paradicsom- palántákat locsolgatta. Vi- szolyogva hagyta abba a munkát. Bevitte a szerszá­mokat a kamrába, de semmi kedve nem volt még haza­indulni. Leült a konyhakü­szöbre. A kutya is melléhú­zódott. Az öreg a csendes merengésben körbejártatta tekintetét a tanyaudvaron. A jószág nélküli épületek hall- gatagsága mindjobban meg­ülte a lelkét. A valamikor élettel teli udvar némasága szívet szorítóan idézte a múltat, amiről az ész tudja, hogy végképp oda van, s mégis! Az a több nyomta az öreg lelkét, amit csak a szív és a lélek raktároz el az em­lékek sűrűjéből. Autóberregésre riadt fel. Ez csak Pista lehet! Bodrit gyorsan beparan­csolta az istállóba. Mire Pis­ta begyalogolt a bejárón, már a konyhaajtót is rázár­ta. A kútnál találkoztak ösz- sze. Pista most is, mint min­dig, ha itt jár, belekémlelt a kútba. A káva körüli tócsa arról árulkodott, hogy apja locsolhatott. Most nem volt kedve a kertbe menni, tud­ta, hogy rend van ott, más egyéb meg nem érdekelte. A birkasopáktól kanyarodott errefelé, hogy hazavigye az apját, ha még itt találja. Legutóbb, néhány nappal ez­előtt mindent szemügyre vett. Mióta nem használják a tanyát, enyészni kezd itt minden. A mész, vakolat mindegyik falról hámlik, a góré is megroggyant. A ta­nyatetőt, de az ólak és istál­lók tetejét is kikezdte már az idő. Lécek roppantak meg, cserepek hiányoznak innen is, onnan is. El kelle­ne adni, amíg ára van. Vagy lebontásra, vagy valakinek, aki még használhatná. Hazafelé menet is ez fog­lalkoztatta. De hogyan mondja meg ezt az apjának? Az öreg is csendben ült mellette. A délutáni meren­gésben őt is a tanya sorsa foglalkoztatta, ö is látta, ha lassan is, de minden pusztul. Rendbe kellene hozatni. Pénze lenne rá, de nem akar teljesen kiköltekezni. A fiá­tól pedig nem kér. De van még idő őszig. Addigra ki­pofozza ő, ahol hibádzik, meszelni meg majd megfo­gadja valamelyik tanyán élő asszonyt. Szótlansága otthon sem engedett fel. Pistáék az­zal magyarázták, bizonyosan sajnálja a kutyát. Majd meg­enyhül a napok múlásával. Eszter tanácsára Pista várt, hogy apja hozza szóba, mi legyen a tanyával. Az öreg tanyarenováló ter­veiből nem lett semmi, pe­dig másnap azzal a szán­dékkal indult kifelé, hogy megigazítja a tanyatetőn a cserepeket, a hiányzókat pe­dig a góré melletti rakásból pótolja. Miután a kutyát el­látta s szabadjára eresztette, felment a padlásra. Felfelé haladtában szédülni kezdett, botladozott is, de ezt akkor még azzal magyarázta, nem szokta meg a szeme a sötét­séget. Valahogy mégis felbo­torkált. Felérve kénytelen volt megkapaszkodni a leg­közelebbi * ollófába, mert elesett volna. A szíve is szo­katlanul erősen vert. Nehe­zen szedte a levegőt is. Le kellett ülnie. „Ennyire nem bírnám már?” — sóhajtotta pár percnyi szusszanás után. „A teremtő Istenit!” — tá- pászkodott föl. „Bírnom kell!” — harapta össze a szája szélét, s csak azért is körülnézett a félhomályban. Két helyen hiányzott vagy tört el néhány cserép. „Létra kell ide!” — motyogta, majd lefelé indult. A padlásfeljá­ró falát tapogatózva haladt a középső lépcsőig. Megcsú­szott, s szerencséjére nem előre, /hanem hátrafelé bu­kott, s így ülepén csúszva ért le az ajtóig. Nem bírt egyből felülni, ismét pihen­tetnie kellett, majd beleka­paszkodva a kilincsbe fel­állt. Rogyadozó lépésekkel érte el a konyhaajtót. Alig bírt elcsoszogni a kanapéig. Valósággal rázuhant. Sötéte­dett, mire felébredt. Ereje valamelyest visszatért. Bosz- szankodott, hogy hasztalan telt el a nap. „Na, majd hol­nap !” Kilépett a gádorba. A kutyát szólította. „Gyere te, nyüves!” — majd amikor Bodri odaért, megsimogatta a kutya fejét, s ráreteszelte mögötte az istálló ajtaját. (Folytatjuk) házlátogatáshoz. A várostól kapott a tsz pénzt, hogy a sportpályánkat felújítsák. Ha nem futja a költségekre, a futball- és kézilabdapálya, a zuhanyozó építésére, ki­pótolja a szövetkezet a hi­ányzó összeget, munkával. Bármennyire csodálatos a vakáció, augusztus végén már nincs az a gyerek, aki­nek ne birizgálná a fantá­ziáját, milyen lesz a tanév? Megállítottak már engem is a srácok, hogy a határőr­szakkör beindul-e? Szeretik a fiúk a foglalkozásokat, a laktanya KISZ-eseivel talál­koznak, ismerkednek a ka­tona élettel. A művelődési központ segítségével rádiós szakkörbe járnak, nincs na­gyobb örömük, mint ha két- három év fúrás-faragás-sze- relés után önállóan bütyköl­nek egy rádiót, ami meg is szólal! A pedagógus már dolgozik — Régebben volt az isko­lában külön cigányosztály. Boldogok vagyunk, hogy si­került minden iskolába ke­rülő cigánygyereket óvodá­ba járatni, ahol a többiek­kel együtt kitűnően felké­szítették őket az iskolai élet­re. Rendszeresen járnak is­kolába, most már megszok­ták az itteni rendet. A fia­tal cigányszülők jobban al­kalmazkodnak az élet dik­tálta követelményekhez, az idősebbekkel több a gond. Az iskola szeretné velük is megtalálni a közös hangot, minden évben előadásokat, filmvetítéseket rendezünk számukra. Az új évet nagy kedvvel várják a pedagógusok, hi­szen a fizetésrendezés min­denkit érint. Persze nem könnyű az igazgatók dolga, igazságosan, közmegelége­désre elosztani a bérkeretet! — mondja az igazgatóhelyet­tes. A gyerekek talán nem is sejtik, hogy két héttel a ta­nítás előtt már dolgoznak a tanítóik. Az új rendszerű matematikai oktatás, a jövő évek tanterve, a szakmai felkészülés nagy feladat elé állítja a nevelőket, amit nem akárhogyan, de jól kell megoldani. Búcsúzóul végigsétálunk a hamarosan benépesülő osz­tálytermeken. Az egyik gaz­dag kincset őriz. Pattogó la- pú, nyomdafesték szagú, gyűretlen szépségű tanköny­veket. Hétfőtől már a gye­rekek kezébe kerülnek Oros- háza-Szentetomyán is. Bede Zsóka TÜSZSZI- . köszöntő 100 gyereknek Először postázott meghívó­kat a békéscsabai Társadal­mi Ünnepségeket és Szertar­tásokat Szervező Iroda azok­nak az iskolába készülő gye­rekeknek, akik náluk kap­tak utónevet. Ma délután 5 órára, a vá­rosi tanács dísztermében sorra kerülő ünnepségre ép­pen 100 kisfiú és kisleány „hivatalos”. Számukra nem ismeretlenek az iroda ked­ves gondoskodásai. Névadó ünnepségüket követően kö­szöntötték őket születésnap­jukon, a télapó érkezésekor, az új esztendő küszöbén. A mostani ünnepségen az iro­da úttörő irodalmi színpa­da ad műsort, majd ajándé­kozás következik, de hogy mit kapnak a leendő kisis­kolások útravalóul, az ma­radjon meglepetés.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents