Békés Megyei Népújság, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-27 / 201. szám

1977. augusztus 27., szombat

Iskolamozi a diákoknak, pályázat

a pedagógusoknak

A Békés megyei Moziüzemi Vállalat már az elmúlt tanév végén felhívta az iskolák figyelmét a tudatos filmválasztásra, az iskolamozit előkészítő, szervező munkára. Az alsótagozatosoknak „napközis mozi” címmel ajánlanak filmsorozatokat, mese- és ifjúsági filmekből. Kéthetenként láthatják a gyerekek a kiválasztott filmeket. A felsőbb osztályok tanulóinak hirdetett iskolamozi ajánlójegyzéke is hamarosan eljut az iskolákba. A játékfilmek mellett művészi kisfilmsorozatokat nézhetnek a gyerekek, például a képzőművészeti világhét alkalmából. A földrajz- és irodalomoktatást pedig a világ különböző tájait bemutató rövidfilmekkel, írók, költők életéről szóló filmekkel segítenék. Októbertől vasárnap délelőttönként a városi filmszínházakban úttörőmozi előadások lesznek, ahol különböző szolgálatot is vállalnak a pajtások. A közép- iskolások részére a mozik műsorában is szereplő legújabb filmeket kínálja a moziüzemi vállalat. Filmklub keretében pedig 8—8 előadásban láthatják a közép- iskolások és ipari tanulók a 30-as évek filmművészetének kiváló alkotásait. Az iskolamozi jelentkezési lapjait szeptember 25-ig várja a vállalat.

A pedagógusok pályázaton vehetnek részt a filmmel való nevelés eszközeinek felkutatásáért. A pályázat címe: A film szerepe az iskoláskorú gyerekek érzelmi, értelmi, esztétikai nevelésében. A másik témajelölés pedig egy iskolai filmbaráti kör létrehozásának tapasztalatairól és foglalkozásairól szóló beszámolót kéri a pedagógusoktól. A pályázatokat 1978. május 31-ig kell elküldeni a Békés megyei Moziüzemi Vállalathoz.

Csendőrök géppuskával

Üzemtörténeti kiállítás Mezőhegyesen

(„A cukorgyár, a finomító kivételével, 1889. november 1-gyel kezdte meg üzemét. Az első sikerét bizonyítja, hogy még a szeszgyárak számára termelt répamennyiséget is feldolgozta.”)

A szemelvény, miként az alább következők is, Sipitz- ky András munkájából való. A gyár volt műszaki titkára megírta az Mh. Cukorgyár történetét, és az értékes dokumentum sok más írásos és tárgyi emlék mellett ott látható a gyár kultúrhá- zában hétfő óta tartó kiállításon. A laboratórium szocialista brigádja vállalkozott rá, hogy a megyei művelődési szervek felhívása nyomán feldolgozza szűkebb környezete történetét, s mi több, másokkal is megismertessék, hogyan is készül 88 év óta ebben az európai hírűvé lett üzemben a teába- való.

Sikerült a majdhogy lehetetlen: két terembe „behozni” a gyárat, annak több mint háromnegyedszázad hozta változásait.

Látható az első írásos emlék, egy gyárvizsgálati jegyzőkönyv 1901-ből, mellette egyezség, „amely egyrészről a Mezőhegyesi magyar királyi Állami ménesbirtok igazgatósága, másrészről a mezőgazdasági iparrészvénytársaság mezőhegyesi cukorgyára között köttetett.” Féltve őrzött vászontérkép 1900- ből: a répatermelő vidék, Űjvidék—Temesvár—Lugos —Nagyvárad—Kiskunfélegyháza vonalából...

Ki tudja ma már, hányán vették tréfának, hogy amikor egy éve sem állt a gyár — félreverték a harangot? 1890. április elsején ugyanis a lóistálló padlásán keletkezett tűz nyomán teljesen leégett a gyár. Ám gyorsan újjáépítették és termelt tovább.

C,A gyár répafeldolgozása ezekben az időkben naponként 75—85 vagon volt, a napi cukorberaktározás 8— 10 vagon körül mozgott.”)

Nézik a képeket, Balázsik Mihály és Szűcs Sándor bácsi, ma már nyugdíjasok. Azon tanakodnak, az éppen

kezükben levő felvételen az öreg Schiller áll-e jobb szélen, vagy más? Mert számukra is, és a fiatalabbak számára is történelem, amit a dokumentumok őriznek, idézve például a legnehezebb időket is.

(„1937-ben az előző évben sztrájkkal kiharcolt 50 százalékos fizetésemelést 20 százalékkal csökkentették. Az 1938-as üzemévben ismét sztrájkba léptek az idénymunkások. Bérkövetelésüket a gyárvezetőség megtagadta. A sztrájk idejére a csendőrök géppuskával felszerelve vonultak fel a gyártelepre")

Vagy egy másik idézet az általános szolgálati szabályzatból, amely a tisztviselők és alkalmazottak számára készült. Így szól a 14. paragrafusa: „Minden tisztviselő, ki házasságra akar lépni, erre írásbeli folyamodással az illető vállalat ügyvezetősége útján az igazgatóság írásbeli beleegyezését megszerezni tartozik, ellenesetben sem özvegyének, sem ezen házasságból származó gyermekeinek a nyugdíjalappal szemben semmiféle igénye nincs.”

Láthatók a gyártásban használt különféle eszközök is. Refraktométer a század- fordulóról, ma is használható mikroszkóp 1910-ből.

Nem tudható pontosan, de valószínű a harmincas években volt kénytelen a gyár a következő cédulát mellékelni szállítmányaihoz: „Tekintettel a csomagolóanyag jelenlegi hiányára, kénytelenek vagyunk a czukor elcsoma- golásához idegen származású dobozokat használatba venni, de egyúttal azt a határozott kijelentést tesszük, hogy ezen dobozban elcsomagolt czukor kizárólag saját gyártmányunkból származik. Czu- korgyár Mezőhegyes.”

A felszabadulás, itt, a békési tájon is mindent megváltoztatott. Amikor Pesten és a Dunántúlon még javában ropogtak a fegyverek, Mezőhegyesen már mással voltak elfoglalva.

(„Október 6-án Mezőhegyesen megszűnt a lövöldözés, a fegyverek végleg elEzekkei a műszerekkel dolgoztak a laboratóriumban

Fotó: Gál Edit

hallgattak. A gyárat szovjet üzemi parancsnokság vette át és az első törekvése az volt, hogy az üzemet beindítsa.”)

, Nem volt könnyű az újabb kori kezdet itt sem, az első nagy rekonstrukció nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket; a napi répafeldolgozás 180 vagon helyett csak 151 vagon volt. És miközben még az ötvenes évek emlékei között tallózunk — egy mozdonylámpa alatt olvasható: „ez a mozdony ma megtakarított üzemanyaggal békeutat végez” —, a sarabo- lók, gombos villák, répahúzók fölött elhelyezett színes képek segítségével már a mai, állandó fejlesztés alatt álló, korszerű üzem életébe

is bepillanthatunk. A legfrissebb történelemből valók a termelési „leg”-ek is: 1966. november 7-én dolgozták fel a legtöbb répát, 278,94 vagont; az 1960/61-es szezonban 35 751,67 vagon cukor- nakvalót nyeltek el a gépek.

Két évvel ezelőtt DC—12 típusú diffúziós, folyamatos cukorlékinyerő berendezést építettek be, s ma már 300 tonna körül mozog a napi feldolgozás.

A kiállítás egy hétig tart nyitva. Az első napi érdeklődés az életre hívóit is meglepte. A két terembe „bevitt” gyárat bizonyára másutt is sokan megnéznék.

Fábián István

HANGSZÓRÓ

Dalolni szép

A Petőfi rádió csütörtök délutáni műsorában igazán érdekes, izgalmas és jól szerkesztett órát kapott a kitartó hallgató, de az is, aki a három óra valamelyik időszakában kapcsolta be a rádióját. Szél Júlia válogatta ösz- sze az elmúlt hónap legsikeresebb aktuális műsorait, beszélgetéseket, csevegéseket, gondolattermő találkozásokat. A hallgató örömmel fogadja az ilyen próbálkozásokat, mert úgy vagyunk rádiósélményeinkkel, mint a jó könyvvel vagy filmmel: szívesen vesszük másodszor is, mi több: rejtett érdekességeket fedezünk fel ilyenkor, és talán az egészet jobban látjuk, mint első alkalommal.

A sokból nehéz kiemelni bármit is, számomra mégis volt valami, ami továbbgon- dolkozásra- késztetett, amiről az első mondatok elhangzása után tudni kellett, hogy nagyobb jelentőségű, minthogy a pillanat aktualitásával elintézzük. Illyés Gyulával beszélgetett a riporter arról, hogy milyen ma a „puszták népe”?

Nem jegyeztem fel Illyés szavait szóról szóra, a lényeg azonban, amit mondott, tévedhetetlenül visszaadható. Illyés ugyanis arról beszélt, hogy valamikor a „puszták népe” sokkal többet és többször dalolt, énekelt, mint a mai. Hogy a dal végigkísérte egész életét, a munkát, szórakozást, örömöt, bánatot. Mi volt a népdal ereje? — kérdezte Illyés, hogy válaszoljon is: vigaszt nyújtott, megtartó erőt jelentett, és azt a tudatot erősítette, hogy az éneklők nincsenek egyedül, sokan vannak, védik és segítik egymást, osztoznak egymás bajában, gondjában, és .az egyén öröme a közösség örömévé emelkedik általa.

TÓTH LAJOS:

REKVIEM EGY KUTYÁÉRT

4.

Pista egyre jobban röstell- ni kezdte, hogy apja nem költözik hozzájuk. Esztertől megtudta, hogy a falusiak azt pusmogják, ezért taníttathatta az apja, hogy vén- ségére kint hagyja vesztegelni a tanyán. Eszter is szégyenkezett, hiszen egyesek arra gyanakodtak, ő nem akarja. Már többször is összeszólalkoztak emiatt. „Mulya vagy!” — vágta oda Eszter mindannyiszor. A fiatalasszony egyébként is ingerlékenyebb volt ebben az időszakban. A hatodik hónapban járt. Pistának azonban továbbra sem sikerült egyenesbe jutni az apjával. Már odáig jutott, hogy vi- szolyogva nézett be hozzá, pedig alig múlt el nap, hogy ha csak néhány percre is, de ne térjen be a tanyába.

Egyik este nyitva találta a konyhaajtót. Lefekvés előtt mindig be szokta zárni az apja. Hirtelen rosszat érzett. „Itthon van?” — kérdezte, majd a sötétben kitapogatta a falra akasztott petróleumlámpát. Meggyújtotta. A konyhában senki. Az eddig a küszöbön nyüszítő Bodri besurrant a szobába. Pista leakasztotta a lámpát, s ment a kutya után.

Apja a megvetett ágy mellett eszméletlenül zihákolt a

szőnyegen. Lefekvéshez készülődhetett, hiszen ingben- gatyában volt. „Hall engem, apám?” — hajolt le hozzá riadtan, majd az arcába világított. Apja üveges szeme értelmetlenül meredt rá. Gyorsan letette a lámpát az asztalra, majd nagy nehezen felemelte, s ráfektette az ágyra. Az öreg hörgésszerű zihákolása elcsitult, de továbbra is nehezen szedte a levegőt. Mit tegyen? Megigazította a párnát apja feje alatt, majd tárva-nyitva hagyva mindent, átszaladt a szomszéd tanyába. Juliska néni, anyja komaasszonya vállalta a virrasztást a férjével, míg ő — ekkor már autójával — berobogott a körzeti orvosért. Mire megérkeztek, apja már eszméleténél volt, az ágy szélén ült. „Nincs énnekem semmi bajom!” — ismételgette dacosan többször is, s alig akarta megengedni, hogy az orvos megvizsgálja. A doktor faggató kérdéseire is ímmel- ámmal válaszolt. „A fene se tudja. Arra még emlékszek, hogy be akartam csukni a konyhaajtót. Hogy aztán mi történt?...”

Pista hazavitte a doktort.

„Érelmeszesedés — mondta visszafelé menet a doktor. — Valamit tenni kell az öregeddel. Sose lehet tudni, mikor és hol szédül el.”

Pista még ezen az éjszakán eldöntötte apja sorsát. Életében először beszélt vele úgy, hogy most ő nem tűrt ellentmondást. „Itt nem maradhat. Holnap beköltözik hozzánk!” A váratlanul kemény hangra apja megriadt. „Ennyire belém mart már a fene?” — igyekezett még szóval tartani magát, de nem ellenkezett.

Nem a mostani volt az első eset, hogy rosszul lett az utóbbi hónapokban, de egyszer sem szólt róla a fiának. Két hónappal ezelőtt még hazudott is neki. A gádorban szédült meg, amikor Bodrit meg akarta kötözni éjszakára. Alig bírt belekapaszkodni az oszlopba. Fejét bele is verte. A jobb halántékán éktelenkedő kék foltot a huzatra fogta. „Szellőztettem. A szél becsapta az ablakot” — mondta Pistának.

Pista reggelig virrasztóit apja mellett, akit hamarosan elfogott a buzgóság, s reggelig még csak meg sem fordult az ágyban. Öltözködés közben még megpróbálkozott, hogy a fia megváltoztassa szándékát, de Pista kérlelhetetlen volt. Mire apja megreggelizett, már ott volt a szövetkezet egyik teherautója. A bútorok közül felpakolták azokat, amelyek befértek a kisszobába, mert

az öreg gazda hallani se akart arról, hogy modern bútorok közt éljen. Egy nagy szekrény, egy ágy — mindegyik még „abból az időből” —, egy asztal, két szék ) .és a falitükör, s már teli is volt a szoba. A többi bútort, egyéb, máshová nem való kacatot, miegymást kint hagyták a tanyán. „Ennek a nyüvesnek van ott hely?” — mutatott az öreg gazda Bodrira. A kutyaház is felkerült az autóra.

Az öreg az első perctől kezdve nem érezte jól magát Pistáéknál, pedig Eszter mindent megtett kényelme érdekében. Csak a kórházba kerüléstől való félelem fogta ott, ugyanis Pista kerekperec megmondta neki, amikor pár nappal azután, hogy beköltöztette, vissza akart menni a tanyába, hogy ha nem marad náluk, beutaltatja a kórházba. Így az öreg elfogadta a kisszoba kényelem-börtönét, de a semmittevés egyre inkább bágyasztotta. Alig várta, hogy eltakarodjon a hó. Apránként felásta a kertet. A kerti munka visszahozta életkedvét. Szédülései sem voltak hónapokon át. Üjra erősnek érezte magát, s nem engedte, hogy Pista a tanya körüli háztáji földet kiadja valakinek. Emiatt is összezördültek, de most az öreg győzött.

A faluban ismét szóbeszéd terjedt róluk, amikor híre ment, hogy az öreg gazda nemcsak szétnézni jár ki a tanyára, hanem kapálni is.

Különös gondolatsor indulhat útnak Illyés szavai nyomán. Kár lenne azt állítani, hogy a mostani „puszták népe”, mely bizony egészen másféle nép már, mint volt az a régi; szóval, hogy a mostaniak nem énekelnek, nem szeretik a dalt. Bizonyára, sőt biztos, hogy szeretik. Az viszont szintén cáfolhatatlan, hogy sokkal kevesebbet énekelnek. Emlékezzünk csak, nem is olyan régen elképzelhetetlen volt dúdolgatás, dalolgatás nélkül csinálni valamit; kapálás közben énekelt az ember, fütyörészett, dúdolt a szobafestő, az asztalos, ha politúrozott, és kórusban énekelgettek az asszonyok, kint a földeken.

Ma ez nem divat. Pedig a Röpülj páva körök a megmondhatói, mennyire szeretik a szép dalokat a maiak is, csak hát mindig akad egy, aki a kis dobozba zárt bömbölőgépet kiviszi a paprikaföldre, beviszi a magtárba, bekapcsolja ebédidőben, és aztán a népdal és a komoly zene rovására túlzottan is nagy műsoridőben sugárzott beat, rock és egyebek még a netán feltörekvő dúdolgatni- akarást is belefojtja azokba, akik hallótávolába kerülnek. Tudom én, hogy minden ko- „Meg kellene kötözni ezt rokban, így most is szükség a kutyát, apám! Tönkreteszi X van az ilyesfajta zenére, fia- a kerítést ” ,Láb alatt van a talos igény ez, nelkülözhetetmár ez is?” - kérdezte I Ien;,A baj csak ott kezdődig

, , _ .. X amikor a tiszta lelkű népdal

bosszúsan az öreg. Ejnye < > rovására eluralkodik, a

mar, apuka! - méltatlan- , ; technika lehetőségét meg< > nyergeivé, lehengerlő áradat. , , , , , .. o tá igyekszik formálódni,

je lenne! — makacskodott

most már Pista is. — A Pedig milyen szép is a da- gyereket is megijeszti.” loló ember! Kodály azt

’ mondta: éneklő MagyarorAz öreg nem vitatkozott < > szágot kell teremteni! A vi- tovább. Gyorsan bekapta a < > ;ag számos országából hoz- vacsorát, majd kiment az ▲ záiik jönnek tanulmányozni udvarra. P^sta a konyha-^ , módszerét, elmélyedni a ma- fblakból figyelte, hogy meg- < >-gyár népdal kristályos forrá- kotozte a kutyát. Apja nem 0 sain: mi pedig egyre keve- ment vissza hozzájuk ha- , > sebbet énekelünk, önmagunk nem behúzódott a szobájába. i, örömére. Jól van ez így?

(Folytatjuk) < » Sass Ervin

Hiába tudta mindenki róla, hogy eléggé akkurátus, most úgy voltak vele, szégyen a fiára, hogy az apját betegesen dolgozni engedi. Pistát az is idegesítette, hogy a kutya, ha az apja nem volt otthon, állandóan nyüszített. Egyik alkalommal a kerítés alját is kikaparta, s meg se állt a tanyáig. Hiába ripa- kodott rá kint többször az öreg gazda, Bodri maradt. „Na, jó!” — hagyta abba a berzenkedést az öreg. Estefelé együtt ballagtak haza. Pista a kövesúton utolérte őket. Megállt. Hívta az apját, hogy szálljon be. Az öreg be is ült, amikor azonban Pista nem engedte, hogy a kutyát is felvegyék, kiugrott az autóból. „Akkor engemet se!” — csapta be az ajtót dacosan, és sietve elindult.

Vacsora közben ismét ösz- szezördültek Bodri miatt.

kodott Eszter is. „Vagy vi-