Békés Megyei Népújság, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-20 / 196. szám
1977. augusztus 20., szombat KULTURÁLIS MELLÉKLET A kétszáz éves Ratio Educationisról Az első magyar nevelési szabályzat alkalmazását 1777. augusztus 22-én rendelte el Mária Terézia királynő. Több évi előkészítés, országos felmérés eredményeként — a terjedelmes állami köz- oktatásügyi kódex — Ürmé- nyi József, Tersztyánszky Dániel (Kollár Ádám) és Makó Pál összegező munkája. Céljára és tartalmára címéből is következtethetünk: „A nevelés és oktatásügy rendje Magyarországon és kapcsolt tartományaiban”. M űvelődéstörténeti jelentősége A királyi kancellária korszerű eszköznek tekintette a nevelés és oktatás szabályozását Magyarországon ahhoz, hogy az eredeti tőkefelhalmozás érdekében engedelmes adófizető parasztokat, az uralkodót és a földesurat hűséggel szolgáló, istenfélő állampolgárokat neveljen az iskola. A katolikus egyház kezéből ugyan kivette a tanügy szervezését és irányítá- ' sát, mondván, hogy „az fenntartott királyi felségjog”. Az iskolában a hitoktatók vallási és politikai szerepét azonban megerősítette: „Megfigyelik, hogy lelkes hódolattal viseltetnek-e az uralkodó és a legfelsőbb hatóságok iránt” (249. §). Az egységes birodalom szorosabb összekapcsolásának vágya vezérelte, amidőn minden iskolatípusban elrendelte a német nyelv tanítását, németül is tudó alattvalók nevelését. A tantervi anyag szintén ezt a célt, különösen a hasznosság elvét (utilitarizmus) szolgálta. Ennek érdekében „gondosan meg kell vizsgálni, mely tanulmányok felel- noU meg kinek-kinek jövendő társadalmi helyezetében és micsoda hasznot fognak hajtani a mindennapi gyakorlati életben” (4. §). Az első magyar iskolareform osztályjellegét félreérthetetlenül fogalmazzák meg: „A gimnáziumok az előkelőbb polgárok számára vannak rendelve, hogy bennük családjuknak és államuknak hasznos polgáraivá váljanak" (142. §). A falusi és kisvárosi népiskolák tananyagának megállapítása — s elvileg is csak egy tanító alkalmazásának lehetősége — hasonló célzatú: „A kisvárosokban és a falvakban az ifjúságnak társadalmi helyzetéhez képest sokkal kevesebb ismeretekre van szüksége” (!). Ebből fakadóan a falusi iskolák tanítását csak a téli hónapokra korlátozza. Az iskolába járást javasolja ugyan, de nem szankcionálja. Nem szól a nőnevelésről, sem az iskoláskor előtti (óvodai) nevelésről. Történelmi igazságszolgáltatás, hogy Magyarország több kiváló fia meglátta benne a kialakuló nemzeti érdekeket sértő politikai (németesítés, centralizálás) és az alárendelt gazdasági (gyar- matosítási) törekvéseket. A maguk módján küzdöttek is ellensúlyozásáért. (Pl. a jozefinisták, jakobinusok.) Megyénk iskolai helyzete Békés megye újratelepítése a Ratio életbe léptetése előtt mindössze jó fél évszázaddal történt. 1711 után a vissza- vándorlók és az új lakók — életkörülményeik újjászervezésével egy időben — gondoltak gyermekeik tanítására. A 18. sz. első két-három évtizedében több mint tucatnyi helységben sarjad újra az élet. Ezeken a településeken az egyházak intézik az iskolaügyet. Eleinte a lelkészek párhuzamosan tanítói tevékenységet is végeznek. E korszak néhány korai iskolai tanítás kezdetét említjük időrendben: 1711-ben Békésen Kábái Dániel, Vésztőn Páti Miklós, 1715-ben Dobozon, 1716-ban Gyulán Sághy János, 1718-ban Békéscsabán Matthiádes Lőrinc és Gyoma egyházközsége vállalja az úttörés nehéz szerepét. 1722- ben — az újabb települési hullám eredményeként — Szarvason Deutshenshmid Dániel, Szentandráson Lisz- kay János, Mezőberényben Grenerczius János tanítók tevékenysége révén bontakozik ki a művelődési élet. Valamivel később Endrődön (1731) Zámbok István, Tótkomlóson (1746) Mravik Péter az oktató-nevelő munka megalapozója. Mintegy fél évszázad után — a Ratio Educationis évtizedében — már szembetűnő előrelépést tapasztalhattunk. Ezt a tanítók számának gyarapodásából mérhetjük le. A községenkénti tanítóellátottság kettő-háromra emelkedik a helytartótanács 1770172-es felmérésének adatai alapján. Az iskolák azonban rendkívül primitív állapotban tengődnek megyénkben is. Legtöbb helyen a tanító (aki rendszerint kántor is, jegyző is) lakásának egyik szobájában zsúfolódnak ösz- sze a különböző korú gyermekek. Molitórisz János szarvasi tanítóról tudjuk, hogy „hét élő gyermekét egyetlen szobában nevelte, míg a másikban tanítania kellett”. A tananyagot a tanító állítja össze — képzettségétől függően. Csupán olvasást, írást (ezt nem mindenütt), hittant és egyházi éneket tanítottak „igen szűk keretek között”. Tankönyvül sok helyen a biblia és a templomi énekeskönyv szolgált. Békés megye oktatásügyének egyik kiemelkedő személyisége ebben a korban a Gyulán 1745-től 1790-ig tanító Petik Ambrus. Az oktatás hiányosságain, a szűkös és heterogén tananyag kibővítésével kíván segíteni: „Igen, szükséges tudnunk a született földeinknek fekvését, állását, városait, faluhelységeit, azok vallásáit, a földek termékenységét, emellett ezen tartománynak folyóvizeit, erdeit, legelőit, mezeit, nádtermő rétjeit”. Majd pedig a tanítandó állatokat és növényeket sorolja fel. A jószándékú és lényeglátó munka azonban akkor nem vált ismeretessé szélesebb körben. Az iskolamesterek jövedelmük csekélységét „igyekeztek a lakodalmi, keresztelői és egyéb lakomán és halotti torokon pótolni, ami igen ártott a tanítói tekintélynek”. (Alkalmi rigmusokat, névnapi köszöntőket mondtak ajándékok és vendéglátás reményében.) Midőn pedig ezt megtiltották, több tanító „el is hagyta állását”. Mégis, amikor a helytartó- tanács — a Ratio jegyében — Békésen is szorgalmazta az „iskolák állítását és a tanítók segélyezését”, a nemesi vármegye urai így hárították el a terhek vállalását: „Itt elegendő számmal vannak iskolák, s a tanítók rendes fizetést kapnak”. Tessedik és a Ratio Tessedik — a pozitívumok elismerése mellett — kriti- kával illeti a Ratio Educationis intézkedései következtében kialakult magyar tanügyi helyzetet. Tíz pontba sűrített bíráló véleménye szerint a „Ratio Educationis szerzői észrevették a falusi iskolák és tanítóság nagy hiányait, igyekeztek ezeket a hiányokat pótolni. Hogy mégsem történt meg, annak részben rejtett, részben nagyon is világos okai vannak”. Egyik legsúlyosabb fogyaté- kossán szerinte, hogy „a gyermekeknek évek hosszú során át meg nem értett és a közéletben többnyire felesleges dolgokat kell tanül- niok, más, szükséges és hasznos dolgoknak nyomuk sincs sem a tankönyvekben, sem a falusi tanítók fejében” (5. pont). A Ratio Educationist követő közoktatási állapot értékelésénél Tessedik — többek között — határozottan utal a tanítók korszerű képzésének és továbbképzésének szükségességére; ezzel összefüggésben az iskolai élet tartalmasságának, az oktatás anyagának gyakorlati'irányú fejlesztésére! Mindez szoros logikai kapcsolatban van haladó iskolapolitikai nézeteivel, a magyar iskolaügy átszervezésére, az oktató-nevelő munka korszerűsítésére vonatkozó terveivel. Tessedik a Ratio és kora feudális oktatásügye legnagyobb hibájának azt tartja, hogy éppen a dolgozó nép, elsősorban a parasztság és a nők valóságos szükségleteit, fejlődő árutermelési érdekeit nem veszi figyelembe. Az iskoláskor előtti (óvodai) nevelés szükségességére is utal egy későbbi (1803) munkájában. A Ratio — miként erre már utaltunk — csak mérsékelt, visszafogott művelődéspolitikai terméke, mely a királyi egyoldalú társadalompolitikai és gazdasági célok érdekében a fejlődést bizonyos szinten inkább konzerválni kívánja. Tessedik ezzel szemben egyértelműen és határozottan a nemzeti-polgári fejlődés szolgálatába állítja az iskolapolitikát és a nevelést. Ebből a kettős felismerésből bírálja a Ratiot, és szervezi meg a parasztság gyakorlati oktatásának és munkára nevelésének legelső mintaiskoláját Szarvason, 1780-ban. Az egyik legalapvetőbb hiányt: a célszerű tankönyvet is megalkotja. „A falusi gyermekek szükségeihez mért” Olvasókönyvet (1780) ír, Yhely a maga nemében első ilyen (nyomtatásban megjelent) munka. „Ebben a könyvben — mint írja — mindent a gyermekek felfogási tehetségéhez igyekeztem alkalmazni, és csak azt vettem fel, ami a gyermekek értelmét megvilágosíthatja, a gondolkodását éleszti és a szívét nemesíti s minden jóra alkalmassá teszi — a tanítónak pedig alkalmat nyújthat arra, hogy a tanítványokkal hasznos és tanulságos beszélgetést kezdjen”. Vagyis Tessedik nemcsak meglátja a népoktatás hiányosságait, nemcsak bírálja a Ratio Educationis felemás intézkedéseit, hanem szívós, kithrtó munkával meggyőző példát mutat kora polgári irányú művelődéspolitikájának gyakorlati megvalósítására. Tessedik a parasztnép, az ország sorsának javulását valóban és teljes meggyőződéssel a fejlődési jelentő polgári irányú átalakulástól várta. Azért tudott elszánt ostorozója lenni a kései magyar feudalizmusnak, azért tudott túllépni a Ratio Educationis — kétségtelenül fontos művelődéstörténeti állomást jelentő — szemléletén. Dr. Tóth Lajos Vajnai László Azt mondom A föld vagyok, az éhséget többé nem ismerem. A pusztítás képeit feledem. A föld vágyók. Hömpölyög rajtam ember-folyam, — s még a búzaszemeknek is sorsa van: ha azt mondom; történelem százezer útja, százezer éve, s százezer vágya egy, a béke. Víz és kenyér, — annyit jelent, élet. Ha azt mondom Alkotmány; Jogot jelent, mely a tiétek. Ha azt mondom Szocializmus, — reményünk, annyit jelent, hogy ennek jegyében élünk. Céhkancsó, 1751-ből ■ Ménesi György Emlékezés régi aratókra Apámnak ajánlom Meséinkben nem volt se tündér, se ordas, csak tizennégyes, csak harmincnyolcas. Eszpresszót, üdülőt kívülről láttak, szívükben égtek fálvédő-vágyak. \ Látom, vállán viszi apám a kaszát: én hallgassam el fajtám igazát!? Nem érthet az úrra, sem az elvtársra, menjem, fiam! volt megszólítása. Tudta is, nem is, hogy övé az ország; jöttmentek mindig lefiamozták. Kutyába se vették a földönfutót apró kis urak, bagóért rúgok. Nem értük lengette apánk a kaszát: búzába írta az akaratát. Polner Zoltán Algyő, 1968. Fölfelé iramló füstben állok: ömlik az olaj, süvít a gáz. • Karácsony este van. Virraszt velem az útszéli bádogkrisztus, a rögök mélyére szakadt dobogás. Harmatos, hűvös hajnalokon cseléd-faluk jártak erre. Itt vonult el a szolga-Alföld: szétázott lábnyomuk még látszik. Dong, dördül a gáz-jegenyéje, hullnak lombjából salak-szelek. Parázslik a sár. A megkínzott föld követeli szegényeinek kitaszított igazát. A föld: a tövis szegénységgel koronázott bánat, a hetedíziglen rettenet. Hiába fent a csillagok kék tündöklése, ha ami él, van embertelen. De halottaim nem halottak! A puszták alól is magasra emelik a kigöngyölt zászlót: a csattogó, hatalmas lángot. Arcuk gyökéren, sáron, füstön átsüt. Szavuk történelem. Így élünk együtt. Őket nem lehet megváltani. Értük tégy hasznossá engem sorsukat szülő értelem.
