Békés Megyei Népújság, 1977. július (32. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-13 / 163. szám
1977. július 13., szerda Széna vagy szalma? Nagyteljesítményű bálázó dolgozik a kondoros! Egyetértés Tsz learatott búzatábláin Fotó: Veress Erzsi Éppen negyedszázada történt, hogy állattenyésztőink a fellépő nagyméretű takarmányínségben megpróbáltak az utolsó szalmaszálba kapaszkodni : szalmát vetettek az éhező jószágok elé. Igen- ám, de a mésztejjel megöntözött szalma nem a kívánt hatást idézte elő. Ennek következményeként azután a szalma maradt, mi volt: haszontalan, illetve alomként részben hasznosítható melléktermék. Így történt, hogy a szalmaégetés gyakorlata több lett, mint szalmaláng. Űjabb takarmányhiánnyal fenyegető évnek kellett ahhoz beköszönnie, hogy a kalászokat hordozó búzaszár ismét felkeltse maga iránt a figyelmet Ezek után természetesen sem lepett meg senkit az, hogy az elmúlt esztendőben már központi rendelkezés szólította fel a gazdaságokat a „gyújtogatások” befejezésére és az üzemek a rendelkezésnek eleget téve — olykor megfelelő célgép hiányában is — kazlakba hordták a fontosnak, hasznosíthatónak mondott mellékterméket. Ezzel együtt sem szűnt meg azonban a szalmabetakarítással szemben a termelők üzemi szempontból teljességgel érthető ellenkezése. A betakarítás nehézségeire hivatkozókat nagyteljesítményű bálázók behozatalával lehetett megnyugtatni: ebben az esztendőben már tíz ilyen gép dolgozik megyénkben. Nehezebb viszont azokat meggyőzni, akik a felhasználatlanul maradt kazlak soraira mutogatva kérdezik: hát érdemes volt? Erre elöljáróban csak any- nyit, hogy egy hektár szalma kazalba hordása hozzávetőleges számítások szerint nyolcszáz—ezer forintba kerül. Ennek egyharmadát — felét mindenképpen felhasználják az üzemben alomként, illetve a háztáji gazdáknak kiosztva. Ezer hektáron búzát termelő gazdaságban ez legfeljebb fél millió forint olyan költséget jelent, amelynek — az eddigi tapasztalatok szerint — valóban megvan az a kockázata, hogy nem térül meg. \ A dolog azonban mégsem ilyen egyszerű. Ha csak azt számoljuk, hogy egy hektáron ugyanannyi 'szalma terem, mint amennyi búza, és a szalmának csak a felét tudja hasznosítani az üzem, a megmaradt kazlak még akkor is egy hektár termő földet foglalnak el ezer hektár búzaföldet figyelembe véve. A megye csaknem, száz gazdaságára számolva ez már mintegy másfél millió forintos termeléskiesést „ad” búzában. Ez azonban még mindig csak ötvened része annak a kárnak, mint ami a szalma fölösleges betakarításával keletkezik — mondják az ágálók s nem minden alap nélkül. A legfőbb kérdés azonban még ezzel együtt is megválaszolatlan maradt. Az tudniillik, hogy a szalma betakarítását valóban csak a takarmányínség fenyegető réme teszi indokolttá, érthetővé, szükségessé? Elégséges magyarázat-e a gabona szárának elégetéséhez az, hogy eddig nem tudtuk mit kezdhetnénk vele? Holott a gabonák ugyanannyi szalmát teremnek, mint amennyi szemet. Sőt, lehet, hogy ezen a nyáron kétszer annyit is. De hát valóban: mi legyen a szalmával? A feleletet a Füzesgyarmati Lucernatermesztő Rendszer szakembereitől kaphatjuk meg: készítsünk belőle takarmányt, de ne mésztejjel, hanem úgy, ahogy azt most a nagybánhegyesi Zalka Tsz- ben csinálják. Itt működik ugyanis jó két hete az ország egyetlen olyan masinája, amely állati fogyasztásra igen olcsón és közvetlenül is alkalmassá varázsolja a kalászosok lenézett, lebecsült, értéktelennek tartott szárát. A TAARUP — 801 nevet viselő dán gyártmányú szalmafermentálógépnek hazájában igen sok köze van a tehenek 6 ezer literes évi tejtermelési átlagához. A hírek szerint legalábbis. Ami viszont tény, azt már Nagybánhegyesen produkálták. Az itt készülő szalmaszecska az etetési kísérletek alapján és a kísérletekbe bekapcsolódott állattenyésztési kutatók szerint a takarmány- keverékekben kiválóan, kifogások nélkül helyettesíti a jó minőségű réti szénát. A szecskából egyébként további feldolgozással pellet készül, ami e rövid idő alatt is felkeltette már a külföld érdeklődését. Előzetes számítások szerint az exportált szalma- pellett minden mázsája 60— 70 forint nyereséget hozna. A tárgyalások folynak. Az pedig már eddig is kiderült, hogy a Nagybánhegyesen nátronlúggal kezelt szalmatakarmány — tetszés szerint — dercével, melasszal, karba- middal adagolva a növendék marhák legkiválóbb takarmánya. A gépről még annyit, hogy óránként 20 tonnás teljesítményével 5—6 átlagos mező- gazdasági üzem igényeit képes kielégíteni, anélkül, hogy a mázsánként legfeljebb 20 forintba kerülő alapanyag — a szalma — önköltségét szállítási költségekkel növelné. A gép tudniililik vontatható. A lucernatermelési rendszer gazdaságai nagyon bíznak a kezdeményezés sikerében, megrendeléseik alapján az elsőt újabb hat TAARUP — 801 követi rövidesen. Ha pedig minden az elképzelések szerint alakul, megszűnhet a régi vita is: a „széna vagy szalma” kérdésében meg-megújuló vihar, s búzaföldjeinkről is a „féltermés” helyett immár az egészet rendszeresen betakaríthatjuk végre. Kőváry E. Péter Munkavédelmi ellenőrzések az aratásnál Megkezdődött a nagy nyári munka, az aratás, amely a legtöbb évben sajnos, magával hozza a, balesetek számának növekedését is. A MÉM szakemberei ösz- szesítették az elmúlt évi baleseti statisztikát, amely javuló tendenciát mutat. 1976- ban az egy évvel korábbihoz képest 3000-rel kevesebb baleset történt. A balesetek gyakorisága is javulást mutat, az állami gazdaságokban és a téeszekben egyaránt. Az üzemi balesetek 20 százaléka elesésből adódott, az állattartással kapcsolatos munkáknál 18 százalék, a munkagépek kezelésénél 12 százalék, a kéziszerszámmal végzett munkáknál pedig 10 százalék az arány az összes baleseten belül. A csonkulásos balesetek nagy része a munkagépeknél, éppen az aratási időszakban következett be; az idei aratásnál — amint a MÉM illetékesei rámutattak — mindenre figyelemmel kell lenni, az alapvető munkavédelmi rendszabályok betartása az üzem és az egyén közös érdeke. 1976-ban a halálos balesetek közül 19 traktorral és vontatóval történt, négy alkalommal a védőkeret hiánya okozta a dolgozó halálát. Figyelmeztető, hogy kétszeresére nőtt egy év alatt a munkagépek helytelen kezeléséből bekövetkezett halálos sérülések száma. Az átfogó vizsgálat megállapította, hogy a téeszekben dolgozók munkakörülményei még mindig elmaradnak az állami üzemekben biztosított feltételektől, ezért arra van szükség, hogy a közös gazdaságok is fokozottabban ügyeljenek a munkakörülmények korszerűsítésére. Mit tesz a MTESZ? A műszaki fejlesztési hónap mérlege A közelmúltban lezajlott műszaki fejlesztési hónap értékelésére hamarosan sor kerül az , MTESZ megyei szervezetének és tagegyesületeinek hivatalos programjaként. A rendezvénysorozat néhány tanulságáról azonban máris kaptunk egy rövid előzetes tájékoztatást Gál Istvántól, a szervezet megyei titkárától. íme, elsőnek a legfontosabb néhány adat: összesen 58 előadásra és négy kiállításra került sor, s a látogatók száma együttvéve mintegy 3 ezer 700 fő. — Kérem, vázolja a rendezvények legáltalánosabb vonásait, néhány fő jellegzetességét. — Fő célunk csaknem minden programmal az volt, hogy a műszaki fejlesztéssel, szervezési, gazdálkodási és más kérdésekkel foglalkozó előadások, tanácskozások elsősorban az üzemek, gazdaságok gyakorlati feladataihoz igazodjanak, egy-egy konkrét fejlesztési, szervezési vagy egyéb kérdés megoldását segítsék. Elhangzott előadás például a járműkarbantartás úgynevezett zárt láncú, tévékamerák segítségével történő ellenőrzéséről, másutt, az építőipariak körében a lakótelepi lakások gazdaságos fűtéséről esett szó, a mezőgazdasági szakemberek a nagyobb terméshozam elérésének kérdéseit tűzték napirendre, a textilipariak az üzemszervezésben rejlő, azzal feltárható belső tartalékokról cserélték ki véleményüket, és így tovább. A jövőben is ezt kívánjuk még fokozottabban szorgalmazni, vagyis azt, hogy — az üzemi csoportokra még többet bízva, még nagyobb szerepet szánva nekik — az egyesületi munka még jobban segítse a gyakorlati problémák megoldását — Vannak-e negatív tapasztalatok? — Vannak. Tavaly 12 ezren vettek részt a műszaki hónap eseményein, az idén viszont csak mintegy 3 ezer 700-an. Ez önmagában nem rossz, sőt pozitívum, mivel tavaly még túl sok nagy létszámú fórumot rendeztünk, az idén viszont már a kevesebb szakembert alaposabban foglalkoztató,' felkészítő előadások, megbeszélések kerültek előtérbe. A baj az, hogy a részt vevő 3—4 ezer fő a megye műszaki szakemberállományának csupán az egyharmadát teszi ki. Az az általános tapasztalat, hogy ahol valóban időszerű és gyakorlati kérdés került terítékre, és ahol az üzemek vezetői maguk is részt vettek a programokon, ott megjelentek a többi műszaki1 vezetők, a középvezetők, sőt — amit mindinkább -szorgalmazni kell — a legjobb, érdeklődő szakmunkások és újítók is. Elsősorban tehát a vezetők példamutatása: nagyobb érdeklődése és aktivitása kell ahhoz, hogy rendezvényeink látogatottságában s ezzel megyénk műszaki kultúrájának gyarapodásában előbbre lépjünk, és — legalább — a többi néhány ezer műszaki szakember is a programok látogatója legyen, ilyen formában is továbbképezve magát. — Mit tesz az előbbre lépésért az MTESZ? — Épp nemrégiben látott napvilágot egy pályázatunk, amelyen bárki részt vehet, aki a műszaki fejlődést, szervezési vagy irányítási kérdések megoldását bármilyen módon, formában segítette. Tehát korántsem csak a vezető beosztású műszakiak pályázhatnak, hanem pályamunkaként adható be akár egy egyszerű újítás is. (A pályázatról lapunk július 3-i számában adtunk hírt.) Ez azonban nem minden. A mi agitáló, szervező munkánk is felülvizsgálatra szorul; ahhoz, hogy az üzemi csoportok minél több gyárban, gazdaságban működjenek — és jól működjenek! — az egyesületi munka módszereinek is meg kell újulni, hatékonyabbá kell válni. Végül, de nem utolsósorban az is fontos, hogy ne csak az egyesületek vállalkozzanak — társadalmi munkában — egy-egy műszaki fejlesztési kérdés megoldására, tanácsadásra, hanem tőlük ezt a vállalatok, üzemek, gazdaságok, szövetkezetek is kérjék, várják és igényeljék. V. J. Változások a traktorgyártásban Traktoron a mezőgazdaságban használt, vontatásra és munkagépek üzemeltetésére alkalmas erőgépet értünk. Hosszú időn keresztül — az első, gőzzel működő traktort a múlt század végén készítették — nem sokat változott ez a ma oly nélkülözhetetlen erőgép: egyszerű vontató volt, amely az igába fogott állatot váltotta fel. Bár részleteiben tökéletesedett — a húszas évek elejétől belsőégésű motorral üzenpelő típusok jelentek meg —, funkciójában és elrendezésében azonban a régi maradt. A nagy változás, a merőben új típusok megjelenése a legutóbbi években következett be. Az egyre nagyobb teljesítményű változatok megjelenése mellett minőségi változásoknak is tanúi vagyunk. Előtérbe került a négykerékhajtás, a traktor ma már egyre kevésbé egyoldalú vontató, hiszen a függesztett és rászerelt, illetve az erőleadó tengelyről meghajtott gépek révén egyre inkább univerzális erőgéppé válik. Ez a változás külsején, felépítésén is meglátszik. Egyre több traktortípus hagyja el a gyárakat, s ezek egymástól mind jobban különböznek. A kisebbek — melyeket kertekben, kis gazdaságokban használnak — benzinesek, a nagyobbak Diesel-motoros meghajtásúak. Ez utóbbiak több sebességűek, nem ritkaság köztük az olyan sem, amelynek összesen húsz fokozatú sebességváltója van (16 előre, 4 hátra). A kép az évente csaknem 3 millió traktort előállító, minszki traktorgyárban készült a Szovjetunióban. Ez a gyár is lépést tartott a fejlődéssel, s ma már két fő modell alapján tízféle változatban készíti traktorait, amelyekhez a mezőgazdasági gépek és eszközök egész sora csatlakoztatható. A gyár főként a középkategóriájú — 70—80 lóerős — tíz tonna körüli teherbíró képességű változatokat állítja elő. (MJI külföldi képszolgálát — KS)
