Békés Megyei Népújság, 1977. július (32. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-07 / 158. szám
1977. július 7., csütörtök Rajztábor Gyopároson Napirenden a személyszállítás Tegnap, július 6-án Gyulán, I második fél év küszöbén A hét elején ismét megnyílt Gyopárosfürdőn az általános iskolások — már hagyományos — képzőművészeti szaktábora. Dr. Ablon- czy Lászlóné, a tábor vezetője elmondotta, hogy 32 tanulóval foglalkoznak két hétig művészek, rajztanárok. A tábor állandó oktatóvendége Triznyai Jenőné és Gombkötő Antalné rajztanár, RajA hét elején sajnálatos gabonatűz keletkezett Ecsegfal- ván. A debreceni Agrártudományi Egyetem Kutatóintézetének B—1 jelű kísérleti területén egy 25 hektáros búzatábla leégett. A tüzet az okozta, hogy a kárt szenvedett terület mellett húzódó csatorna túlsó partján, a már learatott területen a helyi Egyetértés Tsz részéről tarlóégetést végeztek. A közepes erősségű szél miatt a tarlótűz átterjedt az intézet ki László szobrász, Csizmadia Margit keramikus, és a fiatal orosházi festők csoportja. Céljuk, hogy a tehetséges tanulók vizuális kultúráját bővítsék, alakítsák, hiszen erre az élet minden területén nagy szükség vai\. A tábor programja változatos: gyakorlati munka, szórakozás, filmnézés és strandolás szerepel a napirenden. búzatáblájára, s mintegy 25 hektár búzát elpusztított. A tűz veszélyeztette a szomszédos, mintegy száz hektárnyi lábon álló gabonát is. A nagy erőkkel kivonult tűzoltóegységek — elsőként a helyi önkéntes és a karcagi állami tűzoltók — szakszerű beavatkozásának tulajdonítható, hogy további károk nem keletkeztek. Az eddigi kár a felmérések szerint 220 ezer forint. A vizsgálat tovább folyik. a húskombinátban a személyszállítás időszerű feladatairól tárgyaltak a MÁV, a Volán, a megyei tanács és a húskombinát vezető szakemberei. Az alig fél év múlva üzembe lépő húsfeldolgozó üzemben jelentősen megnő a dolgozók száma. Az új munkásokat elsősorban Gyula vonzáskörzetéből veszik fel. Ennek azonban elengedhetetlen feltétele a személy- szállítás megoldása, a kulturált utazás biztosítása. A felmérések szerint — Kö- tegyánból, Sarkadról, Méhkerékről, Sarkadkeresztúrról, Okányból, Dobozról, Kétegy- házáról, Mezőgyánból, Elekről, Zsadányból, Vésztőről és Békéscsabáról — mintegy 800 bejáróra számítanak. Ebből a létszámból a régi dolgozók közül már most is mintegy 280-an ingáznak. Menjük Ferenc, a MÁV Szegedi Igazgatóságának helyettes vezetője elmondta, hogy a jövő év májusától Vésztőről az első és második műszak kezdetére új vonatot indítanak. A reggeli műszakra érkező szerelvényen Kedden délelőtt évadzáró társulati ülésre gyűltek a Jókai Színház felügyeleti szerveinek képviselői, a színház vezetői és művészei Békéscsabán. A vendégek között Orosz László, a Kulturális Minisztérium színház-, zene- és táncművészeti főosztályának vezetője, Nagy János, a Békés megyei Tanács elnök- helyettese, a megyei KISZ és szakszervezet vezető munkatársai értékelték az elmúlt évad munkáját. Az Oktatási Minisztérium, az Országos Pedagógiai Intézet és Békés megye Tanácsa művelődésügyi osztályának összefogásával az idén is megrendezik Békéscsabán a felnőtteket oktató pedagógusok nyári továbbképzését. 1976-ban hasznos tapasztalatokkal, sok tanulsággal zárult a metodikai tábor a békéscsabai iskolacentrumban. Most már az „Országos metodikai szeminárium” nevet viseli ez a képzési forma. A rendezők célja az, hogy az otthont nyújtó megyeszékhelyen évről évre taMegyei találkozó színhelye volt a napokban a békéstar- hosi nevelőotthon. Az árnyas fák alatt a békési, békéscsabai és a gyulai alkoholellenes klubok tagjai rendeztek egész napos összejövetelt feleségükkel, gyerekeikkel együtt. Ez a kezdeményezés, mint ilyen, első az országban. A mintegy 150 résztvevőn kívül itt volt Fekete János, az Alkoholellenes Országos Bizottság vezetőségi tagja, örsi Ferenc író, a Klubhíradó szerkesztője és dr. Marsai György főorvos. A klubok célja: tartalmas szabad idő eltöltést biztosítani a gyógyult alkoholistáknak, de a pártoló tagoknak \s, hogy kellemes, kulturált környezetben mihamarabb megálljának a lábukon és ne essenek vissza. Ezt megvalósítani a legnehezebb. Ezért dolgoznak, szervezik a különböző programokat, ame616 ülőhely lesz, s ha szükséges, a szerelvény tovább bővíthető. A műszakok befejezését követően fél órával motorvonat szállítja majd haza a bejárókat. A legnagyobb utasforgalom a reggeli vonaton lesz, ugyanis a húskombinátban úgy szervezik a munkaidőt, hogy a vidékiek 95 százaléka egy műszakos legyen. A májusi menetrendváltozással lépnek forgalomba az új vonatok, addig viszont a Volán autóbuszai szállítják majd az ingázókat. Szabó János, a Volán személyszállítási osztályvezetője elmondta, hogy a húskombinát üzembe helyezéséig tovább korszerűsítik Gyulán a helyi járatok autóbuszait. Az idén öt új autóbuszt kap a város, ebből kettőt szerdán hoztak le a gyárból, s a napokban üzembe is állítják. A húskombinát helyi tömegközlekedését autóbuszok bonyolítják le. Ezért olyan megoldásokat dolgoznak ki, hogy a lehető legkényelmesebben, gyorsan, gazdaságosan és időben jusson el mindenki munkahelyére. Bemutatkozott társulatának a színház új igazgatója, Jurka László Jászay-díjas rendező. Az SZMT művészeti nívódíját Homola Csabá- né nyújtotta át a művészeknek, az I. fokozatot Ats Gyula, ä II. fokozatot pedig Zsolnay Júlia kapta. A megérdemelt nyári pihenés után legközelebb szeptember 3-án, az évadnyitó társulati ülésen találkoznak a résztvevők. lálkozzanak, a felnőttoktatás módszertanának sajátos vonásait elemezzék, új elképzeléseket, terveket dolgozzanak ki a felnőttoktatásban munkálkodó „ szakemberek. Olyan műhellyé váljon ez a békéscsabai, amelynek elméleteit országszerte hasznosíthassák. Július 7-én, csütörtökön délelőtt fél 9 órakor lesz a szeminárium ünnepélyes megnyitója az iskolacentrumban. Már a délelőtt folyamán komoly munka kezdődik, amely július 14-ig foglalkoztatja a résztvevőket. lyeken fiatal és idősebb, nő és férfi jól érzi magát, jó barátokra talál. Szélesíteni is szeretnék a tábort. Ezért legtöbbet maguk a klubtagok tudnak tenni, s el is határozták, hogy mindenki még ebben az esztendőben hoz egy új tagot a társaságba. A klubélet, amely az utóbbi évtizedben sok más területen is fellendült, az alkoholellenes mozgalomban is vonzó forma. És nemcsak egészségügyi segítséget, hanem társadalmi gondoskodást is nyújt, mint például Békésen, ahova hatan jöttek haza Nagyfáról és már előre munkahelyet szereztek nekik. Az egész napos találkozón a három város klubtagjai nemcsak ismerkedtek egymással, hanem vitatkoztak is a munkáról, teendőkről. És hogy a szórakozás se maradjon el, a békési művelődési ház műsort adott. V. M. O z 1977-es első fél év termelési adatai ugyan még nem közismertek, de az előrejelzésekből már kirajzolódik a feladat a pártszervezetek gazdaságszervező munkájához is a második fél évre. "Népgazdaságunkban számos kedvező folyamat indult meg a termelés dinamikus növelésének irányában, s mindezek jó eszközök arra, hogy a fő célt, a népgazdasági egyen- súlyt szolgálják: javítsák a belföldi ellátás színvonalát és bővítsék exportszállításainkat a gazdaságosság hatékonyságának növelése útján. A megyei mutatók sem állnak rendelkezésünkre még az első fél év termelési eredményeiről. Annyit azonban tudunk már szűkebb hazánk vonatkozásában is, hogy az országos tendenciáknak megfelelően alakult gazdasági helyzetünk, előrehaladás van az iparban, s a mezőgazdaságban egyaránt, nagy vonalakban — ahogyan ezt mondani szoktuk — „hoztuk” a tervet, sőt, bizonyos vonatkozásokban túl is szárnyalta azt a megye termelő kollektívája. Am a fejlődés sok tekintetben lassúbb a lehetségesnél és ez egyben meg is jelöli a pártszervezetek második félévi feladatait a termelés segítése, szervezése, ellenőrzése frontján. Anélkül, hogy konkrét példákat sorolnánk az esetek többségében, nem kerülheti el figyelmünket, hogy a viszonylag lassúbb termelékenységnövekedés a munkaidő-veszteségek különféle formáira vezethető vissza. A tapasztalatok szerint a munkaidő tekintélyes része — néhol több mint egyötöde — a a rossz munkaszervezés miatt fecsérlődik el. Bizonyos, hogy ennek valamennyi hányadát, legalább a felét, vagy a negyedét — jobban szervezett, lelkiismeretesebb munkával meg lehetne takarítani, ami súlyos milliókat, több lakást, tetemesebb kemény valutát jelentene a megyének, az országnak, és egyben magasabb nyereséget az adott vállalatnak is. A veszteségek másik oka a sok hiányzás, távolmaradás, a munkafegyelem megsértése. A sarkadi építőipari szövetkezet néhány esetben azért maradt el (az állandó határidő-módosítások ellenére is) a lakások átadásával, mert egyszerűen nem volt kikkel építtetni a házakat, rendszeresekké váltak náluk az igazolatlan hi- ánjrzások. Vagy vegyük a megyei építőipart. Az első fél évben mintegy százötven „betöltetlen” munkásstátusunk volt, amely — magától értetődően — kisebbítette elérhető eredményeiket. A lehetőségektől elmaradtak a korszerű berendezések, a meglevő eszközállomány jobb kihasználásából fakadó kielégítő eredmények is. Jellemző általában, hogy több a gépi munkahelyek száma, mint amennyiben hatékonyan dolgozhatnának. A július 1- től bevezetett műszakpótlék bizonyára előrelendíti ennek a problémának a megoldását, vagy legalább enyhítését is. De ez magában csak keret, s tartalommal mindenütt helyileg kell betölteni. A technika további korszerűsítésének, tudjuk, határt szabnak anyagi lehetőségeink. Ezért fontos a meglevő eszközök jobb kihasználása, a délutáni, éjszakai műszak bevezetése, melyek révén a termelés hatékonysága javítható. Nagy előrehaladás tapasztalható megyénk gazdasági egységeiben a gyártmányszerkezet átalakításának gyorsításában. Ez egyszerre szolgálja a takarékosságot, a gazdaságos termelést, s a világpiaci versenyképességet. Korábban volt olyan ipari szövetkezet, ahol hatvannyolcvan fajta cikket gyártottak. A profiltisztítás már az 1976-os év eredményeiben is tükröződött. Ezt a tendenciát következetesen érvényesíteni szükséges távlatokban is, mert hiszen, ahol megszüntetik a nem gazdaságos, korszerűtlen termelést, s az élőmunkát alacsony fajlagos anyag- és energiafelhasználással készülő gyártmányok előállítására fordítják, ott a gazdaságosabb, hatékonyabb termelést mozdítják elő. Ezt az utat választották a megye ipari szövetkezetei és nem véletlen, hogy elmúlt évi termelésük dinamikája jóval meghaladta az országos átlagot, gazdaságos termelésük az exportban és a belföldi használatra gyártott cikkeikben egyaránt növelte nyereségüket. A több műszakos termelésre való áttéréssel — ahol erre lehetőség van — tovább fokozhatják eszközállományuk még jobb kihasználását és ezzel biztosíthatnák további dinamikus fejlődésüket. .A fentiekből adódnak a pártszervezetek feladatai a második fél évben. Munkájuk tartalma a Központi Bizottság 1975. novemberi határozata óta már minőségileg megváltozott, s végső soron ezek a változások járultak; közvetve az azóta elért gazdasági eredményekhez. Tevékenységük a gazdasági szervező munkában két év óta egyrészt operatívabb lett, és jól is választják meg az adott terület legfőbb feladatait, aminek megoldásához aztán sajátos eszközeikkel maximális segítséget nyújtanak. Több ízben foglalkozott lapunk is azokkal a konkrét intézkedési tervekkel, munkaprogramokkal, melyeket a pártszervezetek készítettek a gazdasági feladatok végrehajtásának segítésére, ellenőrzésére. Ma már elmondhatjuk, hogy a pártmunka sajátos eszközeivel és módszereivel a pártszervezetek eredményesen segítették a termelési feladatok megoldását anélkül, hogy tevékenységük sértette volna a gazdasági vezetés önállóságát. Ilyen módszerrel sikerült megszüntetni 1976. második fél évében például azt a több mint egymilliós veszteséget, amely a medgyesegyházi cipészipari szövetkezetnél jelentkezett és nyereséggel zárni az évet, s jól indítani az 1977-es esztendőt. A példákat sorolhatnánk tovább. A lényeg az, hogy a pártszervezetek tevékenységük fókuszát mindig egy-egy pontosan körülhatárolt, fontos feladat megoldásának segítésére összpontosították, s a megalapozott feladatkijelölés végrehajtását következetesen követte a számonkérés, a pártellenőrzés. E feladatkijelölés természetesen a gazdasági vezetőkkel együttesen történt meg. A második fél év konkrét feladatait a pártszervezetek részéről is éppen ez a helyi tapasztalatok értékeléséből fakadó közös állásfoglalás szabja meg. Van ahol a „kötelező” mellett is több gondot szükséges fordítani a személyes agitációra, hogy megszűnjenek, vagy jelentősen csökkenjenek az igazolatlan hiányzások, amelyek akadályozzák a gazdaságos termelés fokozását. Van, ahol határozottabb támogatásra lesz szükség a pártszervezetek részéről a jobb munkaszervezés kialakításához. Van, ahol hathatósabb segítséget igényelnek a kommunistáktól a munkafegyelem megszilárdításában, a minőségi követelmények elérésében, stb. Mindenütt az adott helyzet határozza meg a helyi feladatokat. zt azonban a második fél év küszöbén mindenütt elemezni szükséges ahhoz, hogy az éves tervek teljesítése a kívánalmaknak megfelelően alakuljon és megerősödjenek a termelés dinamikus növelésének1 eddig tapasztalt kedvező 1 folyamatai. V. D. A formázás alapismereteit oktatja Rajki László szobrász- művész Szlotta András grafikus a park fáinak árnyékában, a táborlakók egy csoportjával Gabonatűz Ecsegfalván Évadzáró társulati ülés Felnőtteket oktatók tanácskozásai Van visszaút, de segítség kell hozzá