Békés Megyei Népújság, 1977. július (32. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-31 / 179. szám
1977. július 31., vasárnap ftTranEfira Kulturális termékek és az ízlés fejlesztés III. Az ízlés nem magánügy Hosszú ideig üresen állt Békéscsabán, a Körös Hotel előtt ez a moziműsort hirdető reklámszekrény. Az István király tér növényekkel tarkított, kellemesen kialakított parkszigetében néhány hete örömmel nézegetik a sétálók és pihenők a legfrissebb filmműsorok rendszeresen elhelyezett fotóit Fotó: Gál Edit Lehetőség munkára az NDK-ban Jelentkezés augusztus 12-ig Magánügy, hogy az olajzöldet, a kobaltkéket vagy a cinóberpirosat szeretjük-e. Magánügyünk, hogy „magas fényű” bútorokat kedvelünk-e inkább, vagy a fénytelent. Magánügyünk, hogy halk szonátákat hallgatunk-e szívesebben, vagy hangos zenét, beatet, dzsesszt, katonaindulókat. Magánügyünk, hogy kikapcsolódásul olvasunk-e krimiket, vagy emberségünkben akarunk-e teljesebbé lenni nemesebb irodalmunkkal. Magánügyünk, hogy jóízűen eszünk-e görbe, szürke alumínium evőeszközökkel, vagy csak akkor, ha a villa pontosan hegyébe talál, a kanálból nem löttyen ki a leves. Lehet, hogy számunkra nem ellenszenvesek a rikító színek, a kemény élek és sarkok, az érdes felületek, a rövid hullámhosszon érkező magas hangok, a meghökkentő és megkérdőjelezhető történetek, a ránk nehezedő épülettömegek. De lehetséges, hogy mást irritál a dongó zümmögése, a saját életritmusától, lélegzetvételétől eltérő zenei ritmus, s felhőkarcolók helyett egy-két szintes épületekben érzi otthon magát. Az ízlés nem magánügy, s nem nyugodhatunk bele, hogy ízlések és pofonok különbözők. A közízlést formálni kell, hogy ne pofonokat kapjunk, színek, formák, hangok, irodalmi történetek, de erkölcsi ízlések másféle értelmezésétől sem. Mert nagyon is lehetséges, hogy minket fölösleges izgalomba hoznak a rikító színek, a zajos zenék, a hangos beszéd, a fölöslegesen kiélezett mese, az értelmetlenül magas ház, hiszen mást igénylünk, más az ízlésünk, más szépségek iránt vagyunk fogékonyak, jó közérzetünket más formák, más színek, más hangrendszerek, más méretek, másféleképpen bonyolított, sarkított események biztosítják. Ezért a mások ízlése abban a pillanatban, amint kihat a másik emberre, közüggyé, társadalmi üggyé válik. És vajon kinek az ízlése maradhat magánügy? Lehet, hogy csak családunk szenved tőle. Lehet, hogy a nagyobb társadalmat teheti megelégedetté, s biztosíthatja érzelmi, esztétikai, művészi síkon jó közérzetét. ízlés dolga? Minden társadalmi réteg, minden kor megteremtette ízlésének azokat a formáit, melyben jól és otthon érezte magát. A mi társadalmunkban még gyakran keresztezik egymást a múltból ittrekedt j^lés parancsai és mai igényeink. A társadalom dolga, hogy egyéni és közösségi ízlés összehangolt értékeit megteremtse. Nem lehet ezt az összhangot szabályokkal, rendeletekkel, törvényekkel biztosítani, s bármilyen anyagi erőfeszítés is kevésnek bizonyulhat. Nagy és fontos szerepe van ebben az ízlésformáló tevékenységben művészeteinknek. Művészeinknek, ha jó érzékkel megérzik egyéni ízlésük tükrében a kor parancsait. Ezzel talán feleltünk; is írásaink elején feltett kérdéseinkre. Aki biztosítani tudja jó közérzetét a társadalomtól függetlenül, annak nincs szüksége arra, hogy ízlését összhangba hozza környezetével. Ha a társadalom biztosítani tudja eszméül állított ízlésének formáit az egyének nélkül, nincs szüksége arra, hogy humánus legyen. Mi humánus társadalmat építünk, s megbecsüljük az egyes embert. Ebben sok minden benne van, ami az ízlésformálást illeti. (Vége) Koczogh Ákos Az idén is utazhatnak magyar fiatalok az NDK-ba munkát vállalni. Célja, hogy a szakmával rendelkezők nagyobb szakmai gyakorlatra tehessenek szert, a szakmával nem rendelkezők pedig betanított munkakörben dolgozhatnak és a német szakmákban szakmunkás-bizonyítványt szerezhessenek. Jelentkezhetnek a 18—26 éves nőtlen, illetve hajadon fiatalok, akik esztergályos, marós, szerelőlakatos, forgácsoló, műszerész szakmunkások, valamint a betanítást igénylő különböző munkakörökre szakképzetlen fiúk és lányok. Részletes felvilágosítást a járási hivatalok és a városi tanácsok munkaügyi osztályai adnak az érdeklődőknek, akik augusztus 12-ig jelentkezhetnek munkavállalásra a Német Demokratikus Köztársaságba. A tánc nyelvén megértik egymást Egy nap az Intergroup Folklores hallgatói között A franciák könnyedsége utánozhatatlan. Röppenő, guruló hangokból összeálló fogalmaikat szívesen fogadja be a fül, akkor is, ha nem érti nyelvüket. Beszélgető- társam, Christian Pfeiffer is francia, Párizsból érkezett. Hajviselete, szakálla kicsit bohém. A konzervatív ízlés biztosan megbicsaklana a láttán, de ez őt igazán nem zavarja. Ismeretlenül találkozva Christiannal, nem gondolná az ember, hogy a nemzetek folklórkutatásának, a néptánc, a népzenekultúra megőrzésének egyik francia apostolát üdvözölheti személyében. A természettudományok professzorságához hűtlen lett a népi táncért, most az Intergroup Folklores egyik vezetője. — Párizs környékén is dolgozik néhány tánccsoport, akik jugoszláv, bolgár, magyar folklórral ismerkednek különös érdeklődéssel. Én is egy ilyen csoportban kezdtem a táncot, a neve „Csárdás”. Itt láttam először magyar népi táncot, s magával ragadott a különös tempera- mentumú, nehéz motívumokból álló tánckompozíció. A világban jártamban-keltem- ben tapasztaltam, hogy újjászületését éli a népi kultúra. A bolgár, román falvakban kitódul a község apraja- nagyja, ha duda- vagy hegedűszót hall az utcán. Franciaországban is szeretik a népi zenét, népi táncot a fiatalok, de ennyire mégsem lelkesednek érte, mint például itt Magyarországon. A bretagniak hárfán játszanak szívesen, a folk-beat az egész országban divat Központi kutatóintézet, különböző néprajzi kiadványok foglalkoznak az elmúlt idők népi kultúrájával. Negyvenhetén jöttünk most a békéscsabai Balassihoz, franciák, belgák, svájciak, németek. Többen egyetemi hallgatók, vagy tanárok, irodákban, üzemekben dolgoznak, a legkülönbözőbb munkahelyeken. Közös jellemzőjük a néptánc szeretete. Nem azért jöttek, hogy az idejüket töltsék, tanulni akarnak a magyar táncosoktól. A tanfolyam végéhez közeledik. Most már tudjuk, hogy nagyon komoly figyelmet, fizikai erőnlétet követel tőlünk ez a két hét Reggeltől délig izgalmas és izzasztó tanítópróbák egymásutánja, délutánonként előadások a magyar néprajzról, esténként kirándulások a környező községekbe, Kondorosra, Gyomára, hímzőasszonyokhoz, néptánccsoportokhoz. A vidéki emberek őszinte életét láttuk, nem mutatták magukat szebbnek, jobbnak, mint amilyenek valójában lehetnek. Ma este mi látjuk vendégül a barátainkat. Kérem tartson velünk! * * * A művelődési központ társalgójában vidáman beszélgető csoportok, a Balassi táncosai, vidéki vendégek, a franciák magyar kísérői várakoznak. Hol vannak a franciák? — kérdi valaki. Egymást érik a találgatások: még nem értek ide az iskolacentrumból, nem vacsoráztak időben, miért késnek? A táncteremben próbál a Regős-együttes, a táncházban zenélnek majd. A frissen vibráló, pattogó ritmusú népzene hangjaira kívülről is bekukkantanak az ablakon az arra járók, pedig az utcán zuhog az eső. Budapestről utazott a Csombor házaspár Békéscsabára. Szerényen meghúzódnak egy sarokban, figyelik a fiatalok eszmecseréjét. A délelőtt főszereplői ők voltak ma. Filmfelvevők, fényképezőgépek kereszttüzében ropták a székelyverbunkot, a forga- tóst. A hívó szóra most ők is felpattannak. Fény derült a franciák rejtélyére. Nem késtek egy percet sem, csak odafönn a nagyteremben terítettek, kavarták a salátákat, díszítették a tálakat. Az eredmény leírhatatlan. Színpompás gazdagságú tálakon franciás ételek, gyümölcssaláták, húsok, felvágottak vonzották a belépőket. A francia nagykövetség jogtanácsosa köszöntötte a baráti est vendégeit. A terem falán felirat üdvözölte a tanfolyam hallgatóit és oktatóit: „Beien venue. Aux participants du stage folklo- rique!” „Kevesebb lett ugyan az erőből, de több a szívekben és a fejekben, ügyesed- tek a lábak, nem tér haza senki üres kézzel a tanfolyam után” — fordította a tolmács a jogtanácsos gondolatait. Apró ajándékokat adtak át egymásnak az Annák, My- riamok, Julesek, Pálok, Marikák, kóstolgatták a magyar gyomornak különös ízeket, majd az est fontos része következett: a táncház. Magnóról francia népi dallamok suhantak a nagyterembe, a zene nemzeteket összekötő nyelve egyforma érzéseket ébresztett. Francia, belga, magyar, német kezek kul- csolódtak egymás vállára, s máris vidáman, kacagva léptek a tánc ritmusára egyre többen és többen. Szombati Jani bácsi, az egyik tolmács, cinkos mosollyal súgta a fülembe: — Ugye, hogy így is lehet versengeni, a táncban. Ezek mind értik egymást! * * * Elutaztak már az idegen földről érkezett táncosok. Ki haza, ki a szomszédos országokba, többen Magyarországon maradtak. Born Miklóstól így búcsúzott a csoport vezetője, Christian Pfeiffer: — Jövőre ismét szeretnénk Békéscsabán tanulni. A Balassi táncegyüttest pedig várjuk Franciaországba, hogy hazánk minden táján bemutassák a tápéi ugróst, a kapuvári, vasvári verbunkot, az alföldi legénytáncot és bennünket is tanítsanak! Bede Zsóka Akik lakásra várnak Békéscsaba megyénk legdinamikusabban fejlődő városa. Itt épül a legtöbb lakás. Mégis sok a gond. Évről évre emelkedik a lakásigénylők száma. 1971-ben 1500-an kértek lakást a városi tanácstól, ebben az évben pedig mintegy 4000 lakásigénylőt tart nyilván a lakáshivatal. Sok az olyan igénylő, aki vidéken lakikés Békéscsabán dolgozik. De az életmód megváltozása is hozzájárult, hogy megnőtt a korszerű lakások iránti kereslet. A fiatalok immár a családalapítás szükséges velejárójának tekintik az új lakást. A lehetőségek és az igények között azonban nem mindig van meg az összhang. Különösen így van ez a lakások esetében. Mindez gyakran feszültséget okoz, s néha parázs hangulatot idéz elő a lakáshivatalban. Naponta mintegy 120-an keresik föl a hivatalt. Különösen kedden, szerdán és csütörtökön nagy az ügyfélforgalom. • • • A városi tanács lakáshivatalának ügyfélfogadó irodájában sokan vannak. Csak néhánynak jutott szék, a többiek állnak. Csendben hallgatják a fiatalasszonyt, aki karján kisgyermeket tart. — Azért jöttem, mert át szeretném íratni az OTP-la- kást szövetkezetire. Tavaly rajta voltunk a listán. Monori Ferencné, a lakáshivatal vezetője egy dossziéban lapozgat. — Igen, rajta voltak, kétszer idéztük, de nem jelentkeztek. Az OTP-lakást megkapták volna. — Beteg voltam, azért nem jöttem. Most mi legyen? Olyan anyagi helyzetben vagyunk, hogy az OTP-lakást nem tudjuk vállalni. Ezért kérem a szövetkezetit. — Kértek kölcsönt a vállalattól? — A bútoripari szövetkezetben dolgozom, most gyermekgondozásin vagyok. — Az más. A szövetkezet nem adhat munkáskölcsönt, csak az állami vállalat. A szövetkezeti lakásra pedig az a család jogosult, ahol az egy főre jutó havi kereset nem haladja meg a 2500 forintot, s ingatlana sincsen. Szövetkezeti lakást azonban ebben az esztendőben már nem kaphat. — A gyerekekre kapunk valamit? Most várjuk a másodikat. — Természetesen, a szociálpolitikai kedvezményt. — A férjemnek a korábbi házasságából is van egy gyermeke, fizeti a tartásdíjat. Arra is kapunk? — Arra nem jár. * * * Fiatal házasok. Udvariasak, türelmesek. Valami megfoghatatlan magabiztosság árad mozdulataikból. — Tessék mondani, mikor kerülünk fel a listára? Tavaly adtuk be a lakásigénylést — kérdi a férj. — Könnyebben menne a dolog, ha munkáskölcsönt kapnának — válaszolja a hivatal vezetője. — Én a postánál dolgozom, a feleségem betanított munkás a híradótechnikai vállalatnál. — Akkor meg kellene próbálni a munkáskölcsönt, persze az a vállalattól függ. Megállapodást kell kötni a vállalattal, hogy legalább 15 évig nem változtat munkahelyet. — A munkahelyemmel meg vagyok elégedve, csak kapjuk meg a lakást. A múlt évben kerültünk össze, azóta albérletben lakunk. — Gyerek van? A fiatalasszony elpirul. — Még nincs. Tetszik tudni nagyon szűk az albérlet. — De ha lesz, értesítsék a hivatalt. — Miért? Az is számít. — A besorolásnál igen. S ha megkapják a munkáskölcsönt, hamarosan felkerülnek a listára is. • • • Nem mindenki ilyen türelmes. Az idő ballasztja ránehezedik az ügyfélre. Idegesítsen, ingerlékenyen. Minél jobban benne van valaki a korban, annál inkább. Az idő sürget, és ez érthető is. Néha a nyomasztó egyedüllét feloldásának reményét csillantja fel a lakás. Mert nemcsak kizárólag szociális kérdésről van szó. A kulturált életkörülményeknek lélektani mozzanatuk is van, sokszor a belső harmónia, s a magabiztos fellépés feltétele. — Megbolondulok abban a lakásban, az nem is lakás, kérem — mondja egy elvált asszony. — Kivel él? — A szüleimmel, van külön bejáratú szobám. De ott még a bútoraim is tönkre mennek. Ilyen körülmények közt nem élhet beteg ember. Le vagyok százalékolva. A társadalmi bizottság két tagja, amikor megvizsgálták a lakásomat, is ezt mondták. — De hiszen felkerült az állami bérlakások listájára. Kissé lehiggadt. — No és hol kapom meg a lakást? — A Lencsési úti lakótelepen. Ismét felcsattan a hangja. — Miért nem a Penza-la- kótelepen? Én tudom, hogy ott van négy üres lakás. Azokból adjanak! Kérem, most megy oda egy hölgy, akinek eddig is volt lakása. Az ő lakása pontosan megfelelne nekem. És akkor már nem is kellene várnom. Egyeseknek szabad csak úgy cserélgetniük a lakást? — Azért kérte a minőségi cserét, mert nagy volt a lakás rezsije. — Nem hiszem én azt! — Nekem három gyermekem van, és még mindig nem kaptam lakást, noha nem vagyok annyira válogatós, mint maga — veti közbe egy férfi. * • * Sokan várnak állami bérlakásra. A felépülő lakások száma azonban meghatározott. Ebben az évben Békéscsabán 380 állami lakást adnak át. Ezek közül mintegy 120-at szanált területek lakóinak. A belvíz is nagy hátrányt okozott. Emiatt az 1975—76. évi munkáskölcsönökre is csak ebben az évben adják át a lakásokat A sokgyermekes családok két éven belül költözhetnek új otthonba. Érthető, hogy a lakáshivatal munkáját városszerte nagy figyelemmel kísérik, s érzékenyen reagálnak minden mozzanatra. De a lakáshivatal is. A közelmúltban lapunk egyik cikkének megjegyzése, hogy egy kétgyermekes édesanya lakáskérelme 1970 óta „elfekszik” a hivatalban, méltatlanul, tüskeként hatott, noha nem Békéscsabára vonatkozott. Hiszen a lakásügyi társadalmi bizottság valóban nagy körültekintéssel végzi a munkáját. (Természetesen a szanálással kapcsolatos lakáskiutalások nem tartoznak a hatáskörébe.) Tüzetesen vizsgálják felül az igénylő kérelmét. Elfekvő ügyiratok nem fordulhatnak elő. A lakáskiutalási és a vevökije- lölési lista készítésekor minden kérelmet újból és újból megvizsgálnak, helyszíni szemléket tartanak. Ennek alapján tesz javaslatot a 11 tagú bizottság a tanács végrehajtó bizottságának a lista végleges összeállítására. Ezután 30 napra a tanácsházán kifüggesztik a névjegyzéket. Az ezzel kapcsolatos felszólalásokat ismét a bizottság vizsgálja meg. Erre a sokoldalú és körültekintő alaposságra szükség van. És így is van ez rendjén. Serédi János
