Békés Megyei Népújság, 1977. július (32. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-03 / 155. szám
1977. Július 3- vasárnap Békési sosfiókők Repülőtér. Van valami különös varázsa ennek a hatalmas, zöld pázsitos területnek. Megfoghatatlan vágy keríti hatalmába az ide belépőket, hogy ha csak rövid zást Ede —, de lökösházi vagyok. Hogy milyen érzés volt az első repülés? Nagyon furcsa. Csak bámultam az alattunk rohanó tájat, meg figyeltem a műszereket, minden büszkeségtől mentesen. — Soha sem felejtem el azt a napot, 1977. március 13-a. Ekkor szálltam fel először. Dehogy törődtem én azzal, hogy 13-a van. Az Indulás előtt időre is, elszakadva a mégszokott vonzási erőtől, ott himbálóddzon fenn a magasban, a hatalmas kék tengerben egy törékenynek tűnő gépmadárban. Az élmény megadatott azoknak a fiataloknak, akik itt sajátítják el azt a tudást, amellyel urai, lesznek a gépmadárnál^ ahol megtanulják a navigációt, a levegőtengerben való közlekedést. Nincsenek sokan, kiválasztottak. Szó szerint kiválasztottak ők, mert a nagyon szigorú orvosi vizsga alaposan megrostálta a jelentkezőket. ♦ Vörös zászlókkal határolt négyzetek, a várakozás, a felkészülés, a pihenés négyzetei. Hatalmas tarka napernyő alatt kis asztal. Raké- tapisztoly-töltényekkel, és egy állandóan sercegő rádió adó-vevő. — Rómeó kér engedélyt gurulósra. — Vinczi Károly, a repülésvezető felemeli a kis mikrofont:' — Rómeó gurul — adja meg az engedélyt és a kétüléses motoros gép méltóságteljesen indul a starthelyre. Az egyik növendék kezében vörös és fehér zászló. Derékszögbe lendül és a gép nekiindul a végtelennek látszó kifutópályáról. Csak lentről látszik úgy, hogy cél nélkül köröznek a gépek, de ez csak látszólagos, mert mindenki szigorúan meghatározott feladatot hajt végre, „kottából”. Ugyanis a növendékek repülés előtt megkapják a teljesítendő útvonal rajzát. A kijelölt helyen a fiúk lócákon ülnek, és figyelik az éppen soron levők teljesítményét. Nem fukarkodnak a dicsérő jelzőkkel, egy-egy szép levegőbe emelkedés, vagy földet érés közben/ Persze kritika is akad, ha „pattog” a gép a talajon, vagy ha a forduló nem sikerül a legsimábban. ♦ A növendékek között — akik az ország távoli' részeiről érkeztek, három békési „sasfióka” is található, Magyar Ede, Petri István és Schäffer Árpád. — Orosházán tanulok, a mezőgazdasági szakiskolában — kezdi a bemutatkoegyszóval ismerkedtem a repülés állapotával. Különben azt tanultuk az iskolában, hogy egy pilótának négyszázfelé kell koncentrálni. Pető Pista Gyulán, az Erkel Gimnáziumban tanul, kunágotai. — A szüleim beleegyeztek, hogy pilóta legyek. Nem volt könnyű „megfűzni” őket. De aztán látták, hogy hiábavaló minden lebeszélés. Az osztálytársaim nagyon irigykedtek rám, amikor sikeresen túljutottam az orvosi vizsgákon. A suliból hárman jöttünk, de egyedül csak nekem sikerült. Különösen az egyik srácnak volt „cikis”, mert ő már vitorlás gépen is repült, szeretett volna motorossal is. Nagyon jó itt a táborban, főleg amikor ránk kerül a repülés sora. Persze, nemcsak ebből áll az itteni élet A szolgálatban levőknek reggel ötkor van az ébresztő, majd politikai, alaki és sportfoglalkozás. Természetesen ránk vár a gépek ápolása is. — Legjobban az orvosi vizsgáktól drukkoltam. Tessék’ elképzelni, hogy akinek csak egy foga is rossz volt, azt már nem engedték át. Abszolút egészségesnek kellett lenni ahhoz, hogy valaki alkalmas legyen erre a pályára — sorolja Árpi, nem volt a legjobb érzés, amikor elhagytuk a földet. Gyulán tanulok, a kertészeti szak- középiskolában. ♦ Vége a foglalkozásnak. A repülőtér parancsnoka, Szappanos József még meginvitálja az újságírót is egy kis repülésre. Bizonyára csodálatos dolog a repülés, de férfiasán bevallom, reszkető inakkal ültem be,’ és hagytam, hogy lekötözzenek. Aztán, amikor rövid nekifutás után felemelkedünk a zöld pázsitról, kellemes érzés kerített, hatalmába, a szelek szárnyán lovagolva. Amerre csak végigrepültünk, mindenütt szorgos munkálkodást lehetett látni. Katonás rendet vágtak a kombájnok, porolva vitték a termést a teherautók, széles sugárban, eső módjára hullott az öntözővíz. Nyaraló embereket, csónakázó fiatalokat is láttunk a sárgás színű Kettős- Körösön, gyufásdoboz nagyságú házakat, majd fordult a gép orra újra a repülőtér felé. Megérkeztünk. Szép ott fenn a magasban, de mégiscsak a földhöz nőttünk. Béla Ottó Rómeó gurulhat... „Kétlaki életet élünk” LANDLER-BRIGÁD A brigádvezető fehér bábokkal játszott és győzött. A következő fordulóban a fekete figurákat vezette, és ezt a játszmát is megnyerte. Elvégre az üzemi sakkbajnokságban is meg kell őrizni a Landler-brigád jó hírét. Mert a Landler Jenő Szocialista Brigádnak híre van a békéscsabai vasúti csomóponton. Mostanában pedig különösen sokan gratuláltak a hat vonatkísérőnek, a szocialista brigádok megyei köz- művelődési vetélkedőjén elért harmadik helyezéshez. Gács Mihály brigádvezető elmosolyodik, amikor a vetélkedő szóba kerül. — Nem számítottunk ilyen előkelő helyezésre, ezt bevallhatom a többiek nevében is. Becsülettel készültünk, úgy gondoltuk, nem hozhatunk szégyent a vasútra, szidják úgyis eleget, sokszor érdemtelenül. A vetélkedőn a fűtőházi brigád volt az ellenlábasunk, a Horváth Janiék. Hol ők győznek az elődöntőn, hol nekünk sikerül. Az idén mi jutottunk tovább. Kiosztottuk a feladatokat: He- gyesi Feri figyelte a politikát, ő különben azóta már sajnos, kivált a brigádból, szolgálati okokból más területre helyezték; Bállá Endre az irodalom és filmművészetért felelt, jómagam pedig a szakmai ismeretekre és a gazdaságpolitikára koncentráltam jobban, hogy aztán a többieknek is beszámolhassak az aktuális eseményekről. Közben mindent megbeszéltünk közösen. Egy kis vitánk is volt a megyei döntőn a zsűrivel, mert nem szoktuk véka alá rejteni a véleményünket. A munkahelyen sem, máshol sem. Endre a mi emberünk — Legutóbb a brigádgyűlésünk sem volt éppen csendes. No, persze a demokrácia szabályainak betartásával vitatkoztunk. Hogy miről? Az egyik brigádtagot, az Endrét egészségi állapota miatt leszázalékolták. Egy esztendőre, ideiglenesen, most is gyógyüdülőben ápolják. Szóval, a vezetőség nem értett teljesen egyet azzal, hogy ezután is tag maradjon. Mi viszont továbbra is közénk tartozónak akarjuk. Hát erről győztük meg a vezetést. A végén sikerült, Endre a mi emberünk maradt. A vonatkísérő brigád tagjait nem könnyű „összegyűjteni”. És ebben nincs semmi különös, a szolgálat, a vezénylés — szent! Mindenki más-más időben, más szerelvényen szolgál, gyakran egy integetés jelzi, minden rendben, máskor a vezényletben akad egy-egy félóra elintézni, megbeszélni az ügyes-bajos dolgokat. Például azt, mit is vegyenek Bogatin Marikának, Gulyás Ildinek és Papp Erzsikének, akik a MÁV-nevelőotthon lakói, és az évvége alkalmából szerettek volna kedveskedni nekik. Gécs Mihály készséggel bemutatja a brigád többi tagjait is. Bán Imrét, a Sarkadról bejáró, személyvonatokon szolgálatot teljesítő vonatvezetőt, Zsi Mihályt, aki az idén nyugdíjba készül. Nővé Istvánt, aki Békésen lakik és szabad idejében legszívesebben a kertben talál elfoglaltságot, Bállá Endrét és az új tagokat; Petrovszki Mihályt és Papp Györgyöt. Utóbbi kollégák csabaiak. Petrovszki jegyvizsgáló, de nem haragszik azért sem, ha kalauznak mondják, Papp György pedig tehervonatos vonatvezető, hat éve munkásőr és ősztől marxista esti középiskolára készül. — Az új tagokkal először elbeszélgettünk. Tudják, a brigádban összetartás van; s ha valamit elhatároztunk, azt véghez is visszük. Célratörő brigád vagyunk. A négy aranykoszorú kötelez mindenkit, a munkában is, egy kicsit a magánéletben is. A jegyvizsgálók kapcsolata a legélőbb az utazókkal, akik sokszor rajtuk keresztül mérik le a vasutat. A vonatvezető intézkedik a vonaton, ha probléma van valakivel. A brigád akkor méltó a szocialista címhez, ha jobban helytáll, mint ami a kötelessége. Igyekszünk kulturáltan viselkedni még azokkal szemben is, akik bizony „elfelejtenek” jegyet váltani, kicsavarják a fülkék izzóit. És sokszor becsületesen be kell tudnunk ismerni azt is, hogy az utasnak igaza van. A mozdonyfüst távola Nyílik az ajtó, Bán Imre érkezik. Hófehér apacsinget visel a kék zubbony alatt. Frissen borotvált, igazán nem látszik rajta, hogy tegnap este vette fel a szolgálatot. Most jött a 6622-es pesti személlyel, délután meg motorvonatot „visz” Kétegyháza felé, s csak este végez, aztán siet haza Sarkadra, mert hajnalban újra kezdi. Most így jött ki a szolgálat. Hamar bekapcsolódik a beszélgetésbe; milyenek a Landler-brigád hétköznapjai, hogyan telik a szabad idő? Lassan, megfontoltan fogalmaz. Tizenkilencedik esztendeje vasutas. — Nem tudnék elképzelni már más helyet. Tíz évvel ezelőtt el akartam menni, de aztán mégsem tudtam itthagyni a kétlakiságot, ahogy Moldova írja találóan. Ha otthon kapálok a kertben és a szél odáig hozza az erőlködő Diesel jellegzetes hangját, mindig oldalba bök az asszony: „Hallod?” Hallom Jiát, pedig nem akarom. Hiába, nem tud elszakadni az ember. Tán nem is akar. Néha arra ébredek reggel: vajon biztos, hogy szabad napos vagyok? Nekünk vasutasoknak talán a csend, a mozdonyfüst távola a legjobb kikapcsolódás. Ez utóbbit képletesen értem, hisz igencsak kihalóban a füstöt okádó gőzös. A kert, mint már mondtam, az a legjobb pihenés. Tudom, itt ez a nagyszerű művelődési ház, Editke, az igazgató mindig hív a programokra, jöjjünk csak, jól fogjuk érezni magunkat. De hát az az igazság, amikor már huszonnégy órája úton van az ember, leginkább haza igyekszik. Vidékről bejárni? Nem könnyű még a munkába sem. Sakkozik a vezénylet — Igaz — bólint a brigádvezető. — Most például motorkerékpárral jöttem be Csabára délelőtt, tudniillik kétegyházi vagyok. Közösen szívesebben megnéznénk egy színházat, de a brigádból egyszerre legfeljebb ketten- hárman szabadok. Olvasni viszont mindannyian szeretünk, azt lehet egyedül is. Talán mondanom sem kell, hogy Moldova könyve most a sláger házon belül is. — Hogyan tölti a brigád a szabadságot? Gécs Mihály válaszol: — Ez sem egyszerű kérdés. Nálunk a kis létszám miatt bizony nagyon nehéz — mondjuk — két hetet egyszerre kivenni. Ahhoz rengeteget kell sakkozni a vezényletnek, hogy legyen helyettesítő ember. Azért néha sikerül. Endre és Feri már járt külföldön is. Az idén Zsiék Szoboszlón üdültek családi beutalóval. Először utazunk mi is családdal SZOT-üdü- lésre a nyáron. Még nem tudom, hogy hova, mindegy az, mindenütt szép, biztos jól érezzük majd magunkat. Ügy tudom, a többiek nem készülnek különösebb nagy utazásra. Otthon töltik a szabadságot. Ami persze nagyon jól jön, itthon is, az otthontól távol is. A Landler-brigád tagjai nem ma kezdték a vasutat. Gécs Mihály például 20 éve. Törzsgárdista, s mégis ő a legfiatalabb „kétlakis” a brigádban. A vasutasnapon meg is ünnepük majd, fehér asztal mellett, ahogy illik. Azon ott lesz az egész brigád. Fábián István Tiszatáj, Alföld, Új írás Három irodalmi, kulturális, művészeti folyóiratunk júliusi számai tartalmas olvasnivalókat kínálnak. A Tiszatáj első oldalain Iüyés Gyula verseit közü, majd Keresztury Dezső „Balaton-parti változások” című versciklusát olvashatjuk. A Híd című rovatban Dávid Gyula ír a román irodalomról, neves román költők verseinek magyar műfordításai egészítik ki á jelzett tanulmányt. Sokak számára nyújt gondolatteü ismeretanyagot T. Biró Zoltán „Népi-nemzeti kultúra a szocialista társadalomban” című írása, mely e kultúra tartalmát elemzi. A Debrecenben megjelenő Alföld júliusi számában több költő új verseit közli, majd Görömbei András beszélgetését Nádas Péterrel. A Tanulmány rovatban két írást találunk. Márkus Béla „önmagán ki tud keresztüllépni?” címmel ad vázlatot Kertész Ákos életpályájáról, Balogh Ernő pedig „Az intellektus kalandjai” címmel Hernádi Gyula válogatott novelláiról fejti ki véleményét. Figyelemre méltó írás a Közművelődés rovatban Bényei Miklós „A művelődéspolitika fogalmáról” írott cikke. Az Üj Írás hetedik számának első 55 oldala a szép- irodalomé. Versek, regény- részletek, hangjátékok helye; változatos tartalommal és izgalmas ^sndolatokkal. A Körkép rovatban különösen figyelemre méltó Keresztury Dezső: „Ezer év magyar mesterművei” című írása és Czine Mihály emlékezése Veres Péterre. A folyóirat Szemle-rovata Szávai János írásával indul, melyben a novelüsta Csurka Istvánt mutatja be. Közérdeklődésre tart számot Fábián László cikke is, a „Jelzések és utalások”, melyben hét nemzet költészetét tárja az olvasó elé. Az Űj írás ez alkalommal Schrammel Imre műveit teszi közzé képmellékletein.
