Békés Megyei Népújság, 1977. július (32. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-28 / 176. szám

1977. július 28., csütörtök 0 A minszki számítógépgyár részére készül az az automatikus festősor, melyet — csaknem hárommillió forint értékben — a Hajtóművek és Festőberendezések 5. számú Gyárában Bé­késcsabán szerelnek Fotó: Veress Erzsi Meleg napok a hütöházban Földszintről az emeletre Azt hinné az ember, hogy ahol az egyik legrégebben használatos tartósító eszköz­zel, a jéggel dolgoznak, a nyári kánikula elviselhetőbb, mint másutt. A forróságot valóban enyhítik ugyan az óriási „fridzsiderek,” de a gondok okozta meleg hely­zetet korántsem. A hűtőipar két országos méretű program: a zöldség- és a húsprogram végtermé­kének befogadásán, illetve feldolgozásán fáradozik. A Békéscsabai Hűtőházban most tart a munka dandár­ja, a csűcsidény. Az eddig le­került zöldség és gyümöl­csök termésének mennyisé­gével — a málna és a meggy kivételével — elége­dettek a hűtőháziak. A zöld­borsóból a tervezett 4500 tonna készáru helyett 4700 tonnányit gyártottak, bár a beszállított zöldborsó minő­sége az időjárás miatt gyen­Ügy mondták a gyomai Győzelem Termelőszövetke­zetben, hogy akinek a nevét dalba foglalják, az már ne­ves ember. Hát ha egész vi­lág előtt híressé nem is vált még Iványi Miklós, az oros­házi Táncsics Mihály Gim­názium diákjai számára je­lentős ember lett A Győze­lem Tsz kukoricatermesztési ágazatának vezetője irányí­tásával mintegy nyolcvan cí­merező diák serénykedett tíz napon keresztül. A szövet­kezet kukoricása - csaknem 2400 hektár, ebből százötven a hibridvetőmag-kukorica. Ennek clmerezését végezték az orosházi gimnázium és szakközépiskola diákját A jugoszláv BCSK—24 ku­koricában dolgozni nem volt nehéz, inkább az időjárás je­lentett nagyobb akadályt így minden percnyi jó időt ki kellett használni a munka kezdetén, hogy időben végez­ni lehessen. A minőségi mun­ka volt a lényeges, hiszen egyetlen anyacímer tönkre­teheti a gondos munkát, mert szeles időben több száz mé­teres körzetben is elvégezhe­ti a szükségtelen beporzást. S hogy az orosháziak minő­ségi munkát végeztek, annak bizonyítéka a jövő évi meg­hívás is, hiszen Iványi Mik­lósnak ugyancsak szívéhez nőtt a vidám társaság: gébb volt Most éppen a zöldbabot dolgozzák fel, mintegy 4000 tonna egész és vágott zöldbabot készítenek. A fagyasztott zöldbab 75 százaléka nyugati exportra kerül. Vöröshagymából augusztus 31-ig 5—6000 tonnányit tar­tósítanak, belőle konyhakész kocka-, illetve szelethagyma lesz. Az elmúlt év kísérletei alapján most már gyártják a parázsburgonya elnevezé­sű terméküket. Ez apró új- burgonyából készül, amelyet eddig nem hasznosítottak. Tervezik, hogy ősszel a nem­zetközi vásáron is kiállítják majd. A boltokban hamarosan megjelennek az idei, friss zöldségekből készült gyors- fagyasztott áruk. A lakosság ellátása valamennyi termék­ből, a levescsaládokból, a fagyasztott zöldborsóból, a — Igen elégedettek va­gyunk a munkával, és sze­retnénk jövőre erősíteni kap­csolatainkat — mondotta. Az építőtáborbeli életről szívesen meséltek a diákok. A táborhely a gyomai Kiss Lajos Gimnázium kollégiuma volt, ahonnan autóbusz vitte ki őket a termelőszövetkezet II-es üzemegységébe, ahol étkeztek, majd a kukorica* földre, ahol dolgoztak. Él­mény pedig akadt bőven. Ha­lász Marianna volt az egyik nyolc fős leánycsapat veze­tője. A brigád tagjai: Gulyás Zsuzsanna, Fekete Éva Kata­lin, Varga Ibolya, Suta Edit, Hajdú Júlia, Göndös Ildikó, Kiss Mária. Ok mesélték: — Általában nagyon jól éreztük magunkat. A munka mellett jutott idő és volt energia is viccelődésre és ezeket nem lehet elfelejteni. Nyisu, azaz Német Sanyi volt főmókamester. Ha cso­dálatos basszushangján éne­kelni kezdett, akkor minden­ki dőlt a nevetéstől. Különö­sen a Holt-Körösbeli kaland­ja emlékezetes, amikor foga­dásból bemászott a vízbe... — Az étkezéssel elégedet­tek voltunk — veszi át más a szót Egy este nem volt a mi ízlésünk szerinti a vacso­ra, bár nem is volt rossz, csak olyat még nem ettünk. Máskor elegendő és bőséges, zöldbabból, a gyümölcsfélék­ből megnyugtatónak látszik. Hamar megkedvelték a háziasszonyok a hűtőházban gyártott konyhakész tészta­féléket is, a gombócot és a derelyét. A hűtőházban úgy tervezik, hogy még ebben az évben, de legkésőbb a jövő év elején piacra küldik a tú­rós derelyét. A túrós dere- lyével egyidőben kerül majd a boltokba a tejfeles és a magyaros burgonyaleves is. A hűtőházban baromfi- és sertéshúst, valamint marha­húst és vajat is fagyaszta­nak nagy tételekben. A leg­főbb gond, hogy a kereske­delemben a boltok hűtőpult­jai sajnos nem egészen olyan állapotban vannak, hogy azokban sokáig minőségi romlás nélkül lehessen tar­tani a fagyasztott árukat. Ezért sok helyen keveset rendelnek ezekből a termé­kekből. de mégis volt, aki négyszer repetázott... Aztán felcsendül az ének is. Havancsák Ica brigádja, előadja indulóját, amely az­tán a tábor dala is lett. A brigádot a jókedv és a vi­dámság jellemezte, hiszen dalos kedvüket a rossz idő sem tudta elvenni: De nemcsak a vidámság­ban, hanem a munkában is az élen járt a brigád. A mi­nőséggel soha nem volt baj. A legtöbbet teljesítő brigád Verasztó József csapata volt, hiszen több mint 124 kilomé­ternyi hosszú kukoricasoron végezték el a címerezést. Öcs Irén csapatában legin­kább a negyedikesek dolgoz­tak. Kiss Júlia, Viczián Irén, Nikula Mária és mások e brigádból mintha úttörő sze­repet vállaltak volna maguk­ra. Az első tábori indulót tu­lajdonképpen ők szerkesztet­ték, ugyancsak nevükhöz fű­ződik a tábori csatakiáltás megszerkesztése, no és ők voltak azok, akik utolsó na­pon elsőként végeztek a munkával és így Halász Ma­rianna brigádjával együtt a fiúknak is segítettek az utó- címerezésben. Sokan úgy nyilatkoztak, hogy jó közösségi élet alakult ki a gyomai építőtáborban. Az első csapat leányai így összegezték mindezet: — Azért jöttünk az építő­táborba, mert szeretünk kö­zösségben élni és itt együtt lehettünk ismét tíz napon keresztül barátainkkal. Így aztán legtöbben így búcsúztak Gyomától: VISZONTLÁTÁSRA 1978-ban! —fb— A Békési Építőipari Szövet­kezet Rózsa Ferenc kőműves­brigádja most a város, Ka­rács Teréz utcai egyik új, négyszintes lakóházának az alapozásán dolgozik. Hogy hány lakást épített már az elmúlt másfél évtized alatt, azt a brigádvezető hirtelené- ben meg sem tudja monda­ni. Másfél évtized nem kis idő, a brigád tagjai javarészt azóta vannak együtt A szo­cialista cím elnyerését 9 év­vel ezelőtt tűzték célul elő­ször, azután sorra-rendre érdemelték ki a cím egyre magasabb fokozatát. Az idén kapták meg a Szövetke­zet Kiváló brigádja címet előtte két évig az aranyko­szorús jelvény tulajdonosai voltak. ♦ Régebben a szövetkezet felszereltségéhez, gazdasági lehetőségeihez mérten csa­ládi házakat építettek. Az utóbbi években már több szintes, középfalblokkos há­zak építésén dolgoznak. A földszintről a harmadik eme­letig jutni szakmailag is nagy fejlődést jelent. Igaz, még mindent csinálnak, sze­relik a blokkokat, felhúzzák a válaszfalakat, vakolnak, műkőlépcsőt raknak össze, sőt néha még árkot is ásnak, és szennyvízelvezető csator­nát fektetnek le. Ami éppen sorra jön. Jobb lenne, ha úgy, mint az állami építő­ipari vállalatnál, egy-egy kő­művesbrigád mondjuk csak blokkokat szerelne vagy va­kolna. Gyorsabban haladna a mindenki által jól begyako­rolt munka. Egyelőre azon­ban az ésszerűbb szervezés technikai feltételei még nem teremtődtek meg. Több gép, Az építőipar ütemes, terv­szerű termelésének fontos feltételeként az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztéri­um tervező vállalatainak dolgozói, szocialista brigád­jai a jubileumi verseny kö­zéppontjába állították a be­ruházások előkészítésének javítását, körültekintő meg­gyorsítását, hogy a tervdo­kumentációkat késés nélkül, sőt határidő előtt adhassák át a kivitelező vállalatok­nak, s azok is alaposabban felkészülhessenek a felada­tok teljesítésére. A tervezett új létesítmé­nyek építési területén első­ként jelennek meg a föld- ; mérő és talajvizsgáló válla- I lat szakemberei. A jubileu­mi versenyben különösen nagy gondot fordítottak a lakásépítés és a népgazda­ságnak fontos nagyberuhá­zások gyorsított ütemű elő­készítésére. így júliusig 56 vizsgálati dokumentációt ad­tak át a szerződéses határ­időnél átlagosan egy héttel hamarabb, összességében 373 nappal a határidő előtt. A Tiszai Vegyi Kombinát polipropilén gyárának he­lyén a geodéziai vizsgálato­kat 30 nappal a határidő előtt végezték el. Nagy se­gítséget nyújtottak az Orszá­gos Környezetvédelmi Ta­nácsnak a Balaton környéki környezetvédelmi intézkedé­sek előkészítéséhez, mert so­ron kívül készítették el a tó mentén 200 négyzetkilomé­ternyi térség fotótérképeit Az egyedi nagyberuházások közül két hónappal hama­rabb adták át a Hejőcsabai Cementművek alapanyag-el­látásához szükséges nyers­anyagkincs kutatásáról ké­szített vizsgálati anyagot, s meggyorsították a Bélapát­falvái Cementmű, a Paksi Atomerőmű, a Dunántúli főként szállítójármű, munka­helyi kis dömper, vibrátor, vibrohenger és néhány más eszköz, valamint berendezés kellene, aminek a beszerzé­sét a szövetkezet néhány éven belül elő is irányozta. Erről Bartyik Mátyással, a brigád vezetőjével és Bon- dár Sándor kőművessel be­szélgetek és szavaikból kitű­nik, hogy a figyelmük túl­terjed a szövetkezet határa­in. ök maguk is a fejlesztés hívei, mert tapasztalták: minden előrelépés meggyor­sította és könnyebbé tette a munkájukat. — Ha majd több gép lesz, csak szervezés és munkakedv kell hozzá. Az utóbbi eddig sem hiányzott — jelenti ki Bondár Sándor. ♦ Azért a középfalblokkos la­kásépítkezés több mint téglát téglára rakva felhúzni a fa­lakat. Több szakértelem is kell hozzá. — Ez már valami — álla­pítja meg Túri Gábor kőmű­ves, de úgy véli, előbb-utóbb ennél is fejlettebb építkezési eljárásra lesz majd szükség. — Ha pedig érvényesülni akar az ember, akkor tanul­nia kell. Mert az új techno­lógia csak akkor ér valamit, ha értenek is hozzá azok, akik csinálják — kapcsoló­dik a beszélgetésbe Szabó Sándor kőműves. Azért is mondják ezt, mert nem értik, hogy egyes jó szakemberek egyik, másik vállalattól, szövetkezettől né­ha — a több kereset remé­nyében — hajlandók olyan kis tsz-építőbrigádhoz át­menni, ahol a technikai szin­tet a vödör, meg a malteros- kanál jelenti. A brigádbeliek előkészítését Gyűjtőerőmű építésének to­vábbi előkészületi munkála­tait is. A Győri Tervező Vállalat műtermi szocialista brigád­jai jubileumi versenyfel­ajánlásuk időarányos részét teljesítve határidő előtt ad­ták át a kivitelezőknek Győr Ady-lakótelepén 630 lakás beépítési tervét, s többszáz lakásos új lakóte­lepek építését készítették elő Veszprémben, Pápán, Bala- tonfüreden, Péten, Várpalo­tán, Ajkán és Bicskén is. közül senki sem tenne meg ilyet. Ha mégis előfordulna, és az illető később vissza akarna jönni, többé nem len­ne helye a brigádban. A 10—15 éves együttlétnek számos előnye van, amiről Szabó Sándor így vélekedik: — Ismerjük egymás gon­dolatát is. Elég egy-két szó és mindenki tudja, hogy mi a teendője. De hát emberek is vagyunk, otthoni gondja­inkkal együtt jövünk a mun­kahelyre. A többiek — még ha nem is beszélnek róla — észreveszik és „ráhajtanak” egy kicsit jobban, hogy ne legyen lemaradás... A munkáért való egyéni felelősségvállalás is roppant fontos dolog. Akiben a hosz- szú évek során ez természe­tes tulajdonsággá válik, az a társai elismerésére törekszik és védi a brigád becsületét. A jövő-menő ember kevés­bé, amire példa is van. — Falaztunk. Amikor el­készültünk, kiderült, hogy annak a kőművesnek, aki csak nemrég került hozzánk, csapnivalóan rossz a munká­ja. Le is kellett bontani a fal egy részét. Nem szóltunk neki semmit, anélkül is tud­ta, hogy mennie kell — idé­zi vissza ezt a kellemetlen emléket Bartyik Mátyás. ♦ Karai Sándor segédmun­kás, de 10 év alatt olyan gya­korlatra tett szert, hogy — ahogy a társai mondják — szinte bármilyen kőműves- munkát rá lehet bízni. A brigádról így nyilatkozik: — Olyan, amilyennek len­nie kell. Azért járunk a munkahelyre, hogy dolgoz­zunk. Mindenki tudja, hogy mihez tartsa magát. Aki job­ban dolgozik, többet keres. Mivel azonban mindenki jól dolgozik, a kereset is egy­formán jó. A pénz pedig mérőeszköz. Egész jól mondja. De azért van egy kérdésem: — Miért nem tesz szak­munkásvizsgát? Hallgat. Helyette Szabó Sándor válaszol: — Egy kis bátorítás kelle­ne. No, majd igyekszünk, hogy megszerezze a „jogosít­ványt”. Mert a jövőben — s ezt mindenki tudja — Békésen a szövetkezetnek évente egy­re több négyszintes lakóhá­zat kell építenie. Közben várhatóan sok millió forint fejlesztési összeget is kap. A fejlesztéshez pedig a „fejek­nek” is igazodniuk kell, hogy a szövetkezet minél eredmé­nyesebben oldja meg a fel­adatát. Pásztor Béla Gyula határában a Munkácsy Termelőszövetkezet területén megérett a sárgadinnye. Hegyi Béla és családja — bort! diny- nyések — 22 holdon termesztenek sárga- és görögdinnyét. Nemrégiben kezdték meg a sárgadinnye szállítását, s eddig 50 mázsányit adtak át a ZODÉRT-nek Fotó: Béla Ottó G. E. CÍMEREZŰK GYOMflN Meggyorsították a beruházások

Next

/
Thumbnails
Contents