Békés Megyei Népújság, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-07 / 132. szám

1977. Június 7„ kedd NÉPÚJSÁG A békéscsabai munkásmozgalom dokumentumai 1890—1944 Aki sorsával írta a filmet Kosa Ferenc rendező a „Küldetés” r // r. I . / rri című filmjéről O Békés megyei Levél­tár 5. kiadványaként Bálint Ferenc és G. Vass András szerkesztésében jelent meg az a munkásmoz­galmi dokumentumgyűjte­mény, amely jelentős helyet foglal el a munkásmozga­lommal foglalkozó kiadvá­nyok sorában. A kötet, amely „A békéscsabai mun­kásmozgalom dokumentumai 1890—1944” címmel jelent meg, az 1890—1944 közötti évek munkásmozgalmát mu­tatja be. A szerkesztők már a bevezetőben megjegyezték, hogy az anyag nem teljes, mert az 1934—1944-es évek közötti főispáni, alispánt, rendőrségi iratanyag a II. világháborúban megsemmi­sült, ennek ellenére a ki­advány szerkesztői gazdag anyagot sorakoztattak fel egyéb kutatóhelyek anyagá­ból, emléket állítva azoknak a harcoknak, küzdelmeknek, amelyet Békéscsaba munkás és földműves lakossága foly­tatott, hogy életmódjukon változtassanak. A kötet első dokumentuma az 1891. május 29-én kelt főszolgabírói jelentés az al­ispánhoz, a nagyobb uradal­makban és birtokokon alkal­mazott mezőgazdasági gazda­sági cselédek (béresek) fize­téséről számol be. A Békés vármegye alispánja iratai közül előkerült irat adatokat szolgáltat a XIX. század végi munkássorsról. Mert mi sem bizonyítja jobban a munkás­élet kiszolgáltatottságát, a nélkülözések keserves éveit, mint az, hogy valóságosan áll előttünk, hogy mennyit fizet­tek az uradalmak alkalma­zottaiknak. A dokumentumok élesen világítják meg, hogy 40—60 forint között volt az a jövedelem, amelyet' pénzben kapott a megye mezőgazda- sági munkássága munkaalka­lom esetén évente. Ehhez jött még járandóságként 11 —12 métermázsa búza, 5 mé­termázsa árpa, 40 kg szalon­na, 20 kiló só, egy hold ku­koricaföld, 150 négyszögöl veteményföld, két pár csiz­ma, lakás, fűtés, két malac vagy tehéntartás. Nem volt véletlen az, hogy ilyen munkabér maga után vonta az elégedetlenség és lázongás meg-megújuló té­nyét. Nem volt véletlen, hogy itt robbant ki elsőként a mezőgazdasági munkás­sztrájk és nem volt véletlen az sem, hogy a munkások szervezkedésének szükséges­ségéről és céljáról egyre többet és többet ke­rült szó. A kiad­vány jelentős dokumentu­Az ünnepi könyvhét Bé­késcsabán zajló gazdag ese­ményei között nagy érdeklő­dést és elismerést váltott ki a békéscsabai Munkácsy Mi­hály Múzeumban nemrég nyílt könyv- és nyomdatör­téneti kiállítás. A Magyar Könyvkiadókés Könyvterjesztők Egyesülése lehetővé tette, hogy a múze­um bemutassa a lipcsei nem­zetközi könyvművészeti ki­állítás díjnyertes és oklevél­lel kitüntetett magyar kiad­ványait. A látogatókat a díj­nyertes könyvek új törekvé­seket magában foglaló tipog­ráfiai és grafikai megoldá­sai, ízléses, szép kivitelezése meggyőzhetik könyvkiadá­sunk és könyvnyomtatásunk magas színvonaláról. A könyvbemutatón szere­pelnek a könyvheti újdonsá­gok, amelyek a múzeum elő­csarnokában megvásárolha­tók. A kiállítás másik részében a békéscsabai Megyei Könyv­tár, a Munkácsy Mihály Mú­zeum, a Dürer és Kner Nyomda munkatársai Könyv- nyomtatás régen és ma cím­mel nyomdatörténeti áttekin­mát képezi az az irat, ame­lyet 1903. június 3-án a fő­szolgabíró az alispánhoz küldött a mezőgazdasági munkásság megmozdulásáról. Egy másik dokumentumból adatokat kapunk az 1903. évi Békés megyei szocialista mozgalomról, majd az 1905. február 27-i eseményekről, amikor is a munkások cso­portosulását katonaság és csendőrség verte szét a bé­késcsabai városháza előtt. Jelentős dokumentumait al­kotják a kötetnek a nagy parasztvezér, Achim L. And­rás munkásságára és életére vonatkozó iratok. Hírt kapunk a dokumen­tumgyűjteményből a békés­csabai ács- és kőművesmun­kások 1902. évi sztrájkjáról, a bútorgyári munkások 1903. május elsejei ünnepségéről, a MÁV-dolgozók részvételé­ről az 1904. évi országos vas­utassztrájkban, a békéscsa­bai ács- és kőművessegédek kísérletéről, a Magyarorszá­gi Epítőmunkások Szakegy­lete helyi csoportjának meg­alakulásáról. Gazdag anyagot közölnek a szerkesztők az 1912—1913. évek eseményeivel kapcso­latosan, különösen jelentős dokumentuma a kötetnek, amikor részleteket olvasha­tunk a békéscsabai községi Gazdasági Munkásközvetítő Hivatal 1914—1918. évre vo­natkozó jelentéseiről. A kép, amely ebből a jelentésből elénk tárul, döbbenetes. A mezei munkások nagy része nem talált munkát Békéscsa­bán és a környező települé­seken, így kénytelenek vol­tak csekély bér mellett Arad, Bihar, Bács-Bodrog, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szol- nok, Krassó-Szörény, Nóg- rád, Nyitra, Pest, Pozsony, Szabolcs, Szerém, Szatmár, Temes, Torontál, Vas és Zemplén megyékben kínál­ni munkaerejüket. A kubi­kosok pedig Magyarország különböző vidékein dolgoz­tak vasutak, utak, csatornák töltésénél. A dokumentumgyűjtemény második fejezete az 1918— 1919-es évek békéscsabai ese­ményeit mutatja be. Sajná­latos azonban, hogy a terje­delemszabta korlátok miatt kissé röviden. Meg kell je­gyeznünk azonban azt is, és erre a szerkesztők is hivat­koznak, hogy Békés megye 1918—1919-es éveinek törté­netéről 1968-ban már megje­lent dokumentumgyűjtemény Szabó Ferenc és G. Vass Ist­ván szerkesztésében. tést adnak a megyénkben hajdan és napjainkban műkö­dő nyomdák termékeiből. Láthatók a szarvasi Réthy Nyomda ritkaság számba me­nő kiadványai, - a gyomai Kner Kiadó és Nyomda szá­zadfordulón nyomtatott ter­A megtorlás, majd a gaz­dasági válság évei munkás­sorsát mutatja be a kötet harmadik fejezete. A doku­mentumok egyértelműen ta­núsítják, hogy Békéscsabán nem volt „békés” a munkás­emberek élete, ha rájuk bi­zonyosodott az, hogy a mun­káshatalom hónapjaiban va­lamiféle szerepet is vállal­tak. 1925-ben felfüggesztet­ték a békéscsabai szakszer­vezeti helyi csoportok mű­ködését, így az építőmunká­sok, a vas- és fémmunkások, a szabómunkások, a cipész- és csizmadiamunkások, élel­miszeripari munkások, bor­bély- és fodrászsegédek, könyvnyomdászok, betűöntők szakegyletének helyi csoport­jai működését. A negyedik fejezet 1929—1939. közötti időszak munkásmozgalmát mutatja be. 1929. december 17-én kelt az a dokumentum, amely a békéscsabai mun­kásság „határozati javaslat” formájában a polgármester­hez benyújtott követeléseit mutatja be, amely a munka- nélküliség és a nyomor fel­számolása tárgyában íródott. A polgármester felterjeszté­sében közölte a munkanél­küliek statisztikáját, eszerint a 6151 békéscsabai munka- nélküli közül 4500 volt a földmunkások száma. A ké­sőbbi dokumentumok a nyo­mor mélységéről, az ínség­enyhítő akciók működéséről számolnak be. A szerkesztők közölték azt a dokumentu­mot, amely a békéscsabai Közlönyben jelent meg 1932. február 23-án, amely szerint koldulási engedélyt akart kérni 700 csabai építőipari alkalmazott. 1933 márciusá­ban kelt dokumentumban az építőipari munkások munka- nélküli segélyt követeltek és tiltakoztak az ínségmunka rendszere ellen. A gyűjtemény ötödik fe­jezete az 1939—1944. közötti évek munkásmozgalmi ese­ményeiből közöl adatokat. □ munkásmozgalmi do­kumentumgyűjteményt tárgymutató, névmuta­tó egészíti "ki és a Békés megyei Levéltár, a Munká­csy Mihály Múzeum, vala­mint az MSZMP Békés me­gyei bizottságának archívu­mából válogatott korabeli fo­tók teszik színessé. Nemcsak szakemberek számára szol­gáltat új adatokat Békéscsa­ba munkásmozgalmának tör­ténetéről, hanem történelmi szakkörök és helyismereti kutatók, valamint egykori harcosok számára emlékez­mékei, a békéscsabai Tevan Nyomda szép kiállítású köny­vei. A történeti áttekintést a gyomai és a békéscsabai Kner Nyomda utóbbi tíz év alatt kiadott szép kivitelű könyvei zárják. A kiállítás június 12-ig várja a látoga­tókat. Balczó András minden idők legnagyobb öttusázója Nehéz volna ma Magyaror­szágon olyan embert talál­ni, aki ezt ne tudná, hiszen csaknem húsz esztendőn át kivételes reflektorfényben élt; a televízió, a rádió, az újságok mindannyiunk is­merősévé avatták. Talán az sem túlzás, hogy személyes ismerősünkké. Még azok Üj, akik sohasem találkoztak vele, úgy emlegetik: Bandi, vagy Balczó Bandi. Ez a bensőséges, baráti megszólí­tás, ' néhány labdarúgócsil­lagtól eltekintve csak Papp Lacit illeti meg. És ez nem véletlen. A sportbeli telje­sítményük alapján és a hi­vatalos közvélemény-kutatá­sok szerint is ők ketten — Papp László és Balczó And­rás — a legnépszerűbb ma­gyar sportemberek. Én is azok közé a milliók közé tartozom, akik az olim­piák és világbajnokságok idején csapot-papot feledve hazaloholtak és a televízió előtt ülve izgultak, szorítot­tak Balczó Bandiért. S bár a sportban megnyilvánuló nemzeti vetélkedésekkel szemben eleve bizalmatlan vagyok, mégis ágált az igaz­ságérzetem, ha Bandi ver­senyzését balszerencse kísér­te. Azt sem hiszem, hogy a küzdelem vállalásának érté­két érmekkel lehetne mér­ni, de mégis vártam, re­méltem a győzelmeit, mert tudtam, mennyi akaratot, hi­tet, állhatatosságot ölt az öt­tusába és úgy gondoltam, „győzelem, ha van”, akkor Balczó Bandi megérdemli a győzelmet is. Ami pedig a körülötte zajló nagy csinnadrattákat illeti, azokra régóta gyanak­szom, mert úgy vélem, az embert, a való igazat nem­csak elhallgatással és leta- gadással lehet elsikkasztani, hanem túlhajszolt lelkende- zésekkel is. Filmes nyelven szólva: az arc és a szem éle­te éppúgy kiűzetik a kép­ből, ha sötétben hagyom, mint ha túlvilágítom. Kiik­tatódnak az árnyalatok, a hitelességet biztosító érzé­keny részletek — mint aho­gyan hírekké hitványodik az eleven történelem. Amikor Bandi versenyzett, államfő­nek kijáró nyomdabetűkkel írtak róla, milliós példány­számban sokszorosított dics­himnuszok zengedeztek sike­reiről, hörgő hangú közvetí­tések támadták a dobhár­tyáinkat, harsogtak az üze­mek, iskolák, strandok hang­szórói. És ez az ádáz hangza­var már-már eltakarta elő­lünk magát az embert. Azért mondom ezt, mert a küzdel­met vállalók korántsem csak a győzelmeikkel azonosak, különösen nem, ha valaki­nek küldetéstudata, elhiva­tottsága van. És Balczó And­rás küldetéses ember. Potréfilmünk éppen az 6 valódi arcát, küldetésének vállalt drámáját igyekszik föltárni és bemutatni. Nem mentegetőzésként említem, de filmünk igen szerény kö­rülmények között készült. Tulajdonképpen néhány óra alatt leforgattuk, s az elké­szítésére fordított összeg egy átlagos magyar film költsé­geinek tizedrészénél is keve­sebb. Ne várjon tehát sen­ki színes látványosságot, já­tékfilmes művességet, sem tetszetős hókusz-pókuszokat, mert ez a portréfilm nem akar ilyen lenni. Tévedés ne essék, lehet jó képet feste­ni barlangfalra, talált desz­kadarabra, igaz verset irni újságpapír szélére, cellafal­ra, sőt, néha muszáj is, ha úgy hozzák a körülmények, s ha valakiből nagyon kikí­vánkozik valami. A Külde­tés című filmtől is számon lehet kérni a felelős, nyűt és őszinte szavakat, azt a köz­vetlenséget, ahogy baráti kö­zelségből látható egy ember. Tények, eszmék, hitek, be­teljesülések és tipródások válnak láthatóvá filmünk­ben, s talán még egy sors körvonalai is kirajzolódnak. „Nézd csak meg, azok kö­zül, akikkel együtt nőttünk fel a Bujtoson, ki mondhat­ja el magáról nyugodt szív­vel, hogy a futásomat elvé­geztem — a hitet megtartot­tam?” — kérdezi Balczó András a filmben tőlünk is, önmagától is. A kérdésen el­tűnődő nézőben fölmerülhet, mi is az a Bujtos? Szülővárosunkban, Nyír­egyházán, így nevezik azo­kat az agyagbányákat, ahon­nét fölépült a város. Gondo­lom, minden városnak, fa­lunak vannak ilyen gödrei. A bujtosi bányák rég meg­teltek vízzel, vizei nádasok­kal, aranyos kárászokkal. Hiedelmek, szokások alakul­tak ki a környéken. Fürödni járt oda a szegény nép klott- gatyában, kombinéban, mi kölykök pedig csupaszon. A lovakat, meg a kutyákat megtűrtük a vízben, de a disznókat elzavartuk. A há­ború után a Bujtos gátjairól bedobáltak bennünket a víz­be, hogy birkózzunk meg ve­le életre-halálra és ne hagy­juk magunkat elsüllyedni. A cserebogarak idején már nemcsak iskola után, hanem iskola helyett is oda jártunk fejeseket ugrálni, ott álmo­doztunk Tarzanról, zsíros ke­nyérről, szerelemről, véres verekedésekről. Ott készü­lődtünk az érettségire is, József Attila hexametereit skandálgattuk: „Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek ■tisztességes! Kiterítenek úgyis.” Itt vésődtek belénk Ady sorai is. „Szent lázadások, vágyak, s ifjú hitek örökös urának maradni: Nem adatott meg ez mindenkinek, Csak aki véres, igaz életű...” A Bujtos tehát az a hely, ahonnét elindult a mi nem­zedékünk. Bátyáink a hábo­rúba már beleláttak, mi ak­kor még csak az ABC-re, meg a bombákra bámultunk. Azok a bizonyos fényes szel­lők is elkerültek minket. Szövögettünk ugyan elszánt összeesküvéseket igazságta­lan futballbírák, rojtos szá­jú szónokok és gátlástalan történelemtanárok ellen, de felnőtté csak 1956 drámájá­ban, ügyünk és nemzedé­künk halottal láttán vál­tunk. Nagy hirtelen, de ria­dalom nélkül megértettük, hogy látványos győzelmek helyett araszoló teremtés és általa a csöndes megőrződés lesz a küldetésünk, vagyis a meghasonlás elkerülése. Bal­czó Bandi azonban a maga pályáján messzebbre jutott: a küzdelmes megőrződésen túl, csaknem két évtizeden át még azt is elhitette ve­lünk, hogy győzni is lehet. Ezért ez a film róla készült, róla és nem másról. És végül: mindazt, ami ebben a dokumentumfilmben látható, Balczó András a sorsával írta. A film hiteles­ségéért, esetlegességéért, néz- hetőségéért azonban a ren­dező felel. KÉP­ERNYŐ Megvenné-e? Harmadszor jelentkezett Szegedről, a körzeti stúdió­ból a Dél-alföldi Krónika. Beszámoltunk a másodikról is, akkor Békésbe látogattak és körbe tekintettek múzeu­mainkban, a gyűjtőmunka perifériáira is eljutva, meg­ismertetve a nézőket lelkes amatőrökkel, múzeumbará­tokkal, akik nélkül sokkal nehezebben tudná teljesíteni múzeumügyünk mai és ké­sőbbi feladatait. A harmadik krónika sokakat közvetlenül is érintő témakört keresett: üzemekbe látogattak, hogy bemutassák, hogyan valósít­ják meg terveiket, különös tekintettel olyan követelmé­nyekre, melyek manapság megkerülhetetlenek. Vagy legalább is azok kellene hogy legyenek, de még nem mindenütt változott annyit a szemlélet, hogy fontosnak tartáák a körültekintő figyel­met a vásárlók igényeire és a praktikusságra is. A Kalocsai Paprika és Konzervipari Vállalat, vala­mint a Szarvasi Állami Tan­gazdaság bemutatása sok beszéddel és kevés képpel nem volt szerencsés, sokkal izgalmasabb lett azonban a vásárhelyi riport: ez sem dúskált ugyan a képi lehe­tőségek kihasználásában, de amiről a megkérdezettek beszéltek, arra nem lehetett nem figyelni. Az úgynevezett „érték- elemzés” titkaiba avatott be bennünket a mérleggyár egyik szakembere. Látszólag nagyon kézenfekvő dologról van szó: azt keresik, hogyan közelíthetnék a vásárlók igé­nyeit az olcsóbb előállítás­hoz, és viszont. Magyarán: olyan árut gyártani, mely megfelel a leendő vásárló elképzeléseinek, ízlésének (közben formálhatja, kor­szerűsítheti is azt), ugyan­akkor nem kerül sokba. „Ar­ra kell gondolnunk — mond­ta a titkokat ismertető mér­nök —, hogy kiadnám-e a saját pénzem arra, amit csi­nálunk." Erről az eléggé zártnak tűnő gondolatkörről is órákig lehetne eszmét cse­rélni, a lényeg azonban két­ségtelen: csak az a megfele­lő, mi több népgazdasági és egyéb szempontokból is ide­ális állapot, ha a gyárakban dolgozó minden rendű és rangú vezető, beosztott szem előtt tartja az alapigazságot: megvenné-e azt, amit ké­szít? Nem lenne jó, ha le- gyintenénk ezekre a sza­vakra, hiszen volt idő — és még nem is nagyon múlt el — hogy tonnaszám, száz­ezerszám készítettünk olyan árukat, melyek csak a rak­tárkészletet növelték, de az aki csinálta, meg nem vet­te volna az üzletben semmi pénzért. Így adódott, hogy puszta kereseti forrássá, le­hetőséggé vált a munka egyes helyeken, és ki törő­dött azzal, hogy nemcsak a világpiacon, hanem a belföl­dön is majdhogynem eladha­tatlan az áru, ami a kezük, gépeik alól kikerül. A felemelkedés egyik út­ja az, amiről a vásárhelyi mérnök beszélt, és az, ha a szemlélet változik minden­ben. Jó úton vagyunk, már ami a változást illeti, hi­szen egyre több helyen, és egyre erőteljesebben bukkan fel az igény: nem termelhe­tünk valamiféle „légüres térben”, igényektől, korsze­rűségtől elszakadva, csak azért, hogy pénzt keressünk. Tehát: a minőség, a kor kí­vánalmainak figyelmes kö­vetése és megtartása, és ugyanakkor a gazdaságosság, amit mondhatunk egyszerűen olcsóbb termelésnek is. Mert az is bebizonyosodott már régen, hogy nem az a mű­vészet : pénzt pocsékolva csinálni valamit, hanem in­kább az, ha szakítva a megszokással, szellemi tu­nyasággal és konzervativiz­mussal azt keressük, hogyan lehet olcsóbban jobbat adni? Sass Ervin tetőt. Szilvágyi Irén Könyvnyomtatás régen és ma

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents