Békés Megyei Népújság, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-07 / 132. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1977. JÚNIUS 7, KEDD Ara: 80 fillér XXXII. ÉVFOLYAM, 132. SZÁM Felkészültek az aratásra Körkép a megye mezőgazdasági nagyüzemeiből A Békéscsabai Kötöttárugyár varrodájában tőkés exportra készülnek a különféle termékek Fotó: Lányai László Nagy érdeklődés előzi meg Növekvő export A Szarvasi Vas- és Fémipari Szövetkezet — amely az idén ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját, s ugyancsak most vette át 1976. évi munkája elismeréseként a Kiváló Kisipari Szövetkezet címet — erre az évre is feszített tervet tűzött maga elé. A tavalyi 354 millió forintos termelési értékkel szemben az idén 376 millió forint elérése a cél. Jól tudják a szövetkezetben, hogy azt a terméket érdemes gyártani, amit el tudunk adni, s ezért különös gondot fordítanak a minőségre. Az elmúlt évben a BNV-n és a szegedi ipari vásáron is sikert arattak, de mindennél többet mond, hogy 10 termékük a Kiváló Áruk Fóruma megkülönböztető jelzést viselheti. Az idén is a minőség javítására törekednek, hiszen csak így teljesíthetik azt a célkitűzést, hogy a tavalyi 79 millió forinttal szemben 87 millió forint értékű árut exportáljanak, s ennek felét tőkés országokba. Tovább bővítik a szövetkezet szolgáltató tevékenységét, ennek lakossági értéke 8,5, a közületié 11,5 millió forint lesz. Az építőipari termelés is jelentős, az V. ötéves tervben a szövetkezeteknek 340 lakást kell átadni, melyből tavaly 67 már elkészült. Mindezek eredményeként a nyereség mintegy 4 millió forintos növelésére számítanak, ami azt jelenti, hogy ebben az évben 21 millió forint lesz a szövetkezet nyeresége. Június vége, július eleje minden évben a legnagyobb és legfontosabb nyári mező- gazdasági munka, az aratás megkezdésének ideje. Régebben a falvak apraja-nagyja a földeken volt nyár derekán, ma már a mezőgazda- sági nagyüzemekben néhány gép végzi el munkájukat. Ezeknek a gépeknek az üzem- biztonságától, gyors, megbízható munkájától függ, hogy időben a magtárakba kerüljön a kenyérnek való. A megye néhány mezőgazdasági nagyüzemében arról érdeklődtünk: hol tartanak a gépek felkészítésében, zavarja-e valami ezt a fontos munkát? A MEZÖKOVACSHAZI ÚJ ALKOTMÁNY TSZ-BEN a kalászosok, az őszi káposztarepce és a magborsó 2500 hektár betakarításra váró területet jelentenek. A fő termék, a kenyérgabona betakarítására két John Deere és 13 E—512-es kombájn áll rendelkezésre, 4 szovjet kombájn érkezését a közeljövőben várják, így összesen 19 gép arat majd a táblákon. Gondot elsősorban az E—512-es kombájnokhoz hiányzó alkatrészek okoznak, de ennek ellenére megoldották a javításokat. Nagyobb a probléma a szállítójárműveknél. Az IFA-tehergépko- csipark javítását erősen akadályozza az alkatrészek hiánya. A többi géppel általában nincs baj, és várhatóan, mire kell, megérkezik a már megrendelt 4 nagy teljesítményű bálázógép is. Június 18-án megtartják a nyári betakarításban résztvevő valamennyi gép szemléjét, és utána felkészülten várják az aratást, hogy időben, veszteségmentesen és jó minőségben tehessenek eleget ennek a fontos feladatnak. A BATTONYAI DÓZSA TSZ-BEN a kombájnok már kijavítva várják a június 13-án esedékes gépszemlét. Rendben vannak a szállítójárművek is, egyedül az IFA-tehergép- kocsik alkatrészellátása jelent problémát. Felkészülten várják a talaj munkákat a nagy gépek, két K—700-as megy majd a tolókra. Kisebb javításokhoz elegendő tartalék alkatrészek is rendelkezésre állnak. A FÜZESGYARMATI VÖRÖS CSILLAG TSZ-BEN ma tárgyalja meg a vezetőség az aratási felkészülést, 13-án pedig munkaértekezletet tartanak, melyen mindenki megkapja azt a feladatot, melyért az aratás során felelősséggel tartozik. A június 15-én esedékes gépszemlén 34 kombájn, 28 tehergépkocsi és 30 vontató vonul fel pótkocsikkal együtt, és ott lesznek a talajmunkát végző nehézgépek, a K—700-asok, John Deere-k és Rába-Steigerek, összesen 16 darab. Jól haladnak a javításokkal, jelenleg 85 százalékos a készültségi fok, alkatrészhiány sem nehezíti a munkát. A KAMUTI BÉKE TSZ-BEN a jelenlegi becslések szerint néhány nappal a megszokott előtt kezdik majd az aratást, és érre felkészültek a gépjavítások ütemezésénél is. A kombájnok, szállítójárművek, bálázógépek javítása gyors ütemben folyik, és nem akadályozza a munkát alkatrészhiány sem. A június 23- án esedékes gépszemlét munkára kész gépparkkal várják majd. Megfelelő a felkészülés A KONDOROSI EGYESÜLT TSZ-BEN is. ök a hónap végén, június 28-án tartják a gépszemlét, és ezen SZK, E—512-es és Claas Dominátor kombájnok vesznek részt, összesen 17. Naponta 750 tonna gabona betakarítását tervezik és ennek szállításáról 10 tehergépkocsi és 24 vontató gondoskodik. A talajmunkák Rába-Steiger, K—700-as és John Deere traktorokra várnak, a két, most vásárolt Zetor Kristal a bálázásban segít majd. A javítások jól haladnak, nyugodtan várják az aratást. Hasonló a helyzet AZ OROSHÁZI ÚJ ÉLET TSZ-BEN is. Már csak néhány gépen van némi javítani való és utána június 22-én, délelőtt 9 órakor 9 kombájn, 30 tehergépkocsi, 30 vontató, 5 K— 700-as és 4 IHC-traktor vonul majd fel a szövetkezet lóversenypályáján, hogy a tagság is megszemlélhesse őket. Nehézséget csak az IFÁ-k alkatrészellátása jelent, de remélik, ez is megoldódik, mire vágni kell az 1500 hektáron levő gabonát AZ ELEKI LENIN TSZ-BEN is ugyanekkora a gabonák vetésterülete. A munkához 7 kombájn lát majd hozzá, a szállítást 9 IFA és 6 vontató végzi majd. Két Rába-Steiger, két IHC és egy K—700- as dolgozik majd a talaj- munkákon. Jelenleg a gépek mintegy 85 százaléka áll kijavítva és a szerelők anyagilag is érdekeltek abban, hogy a gépszemle idejére — június 20-ra — minden rendben legyen. AZ OROSHÁZI AG szerelői sem unatkoznak ezekben a napokban. Eddig a borsóbetakarító gépek javításával foglalkoztak, melyek a tervek szerint ma indulnak. Most a gabonabetakarító gépeket újítják fel, a munkát kisebb alkatrészhiányok hátráltatják, de a gazdaság ígéretet kapott arra, hogy a mozgószerviz majd elhozza ezeket. A terv szerint 8 kombájn 14 nap alatt végez az aratással és rá négy napra már a bálázógépek is befejezik munkájukat. A CSANÄDAPACAI SZÉCHENYI TSZ-BEN már folyik a borsó betakarítása, így minden figyelem a gabonák gépei felé fordul. Az SZK, Claas Dominátor és John Deere kombájnok javításával jól haladnak, a Rába-Steiger és John Deere traktorok pedig teljesen üzemképesek. Gondot csak a pótkocsik javítása jelent — alkatrészhiány miatt. Lónyai László Kádár János olaszországi Hazaérkezett a Szovjetunióból a magyar szakszervezetek 300 tagú küldöttsége, amely a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának meghívására az Októberi Forradalom 60. évfordulója alkalmából látogatott a SzovSzlovák, délszláv, román és német nemzetiségű pedagógusok, óvodai és általános iskolai nevelők találkoztak hétfőn Békéscsabán, az iskolacentrumban, hogy megkezdjék a két hétig tartó nyelvi továbbképző tanfolyamukat. útját jetunió több nagyvárosába. A 12 napos látogatás során a magyar szakszervezeti aktivisták között több baráti találkozóra és tapasztalatcserére került sor Kijevben, Le- ningrádban és Moszkvában. (MTI) A hétfői békéscsabai megnyitón, amelyen képviseltették magukat a hazánkban működő nemzetiségi szövetségek is, dr. Bodó László, az Országos Pedagógus Intézet továbbképzési főosztályának vezetője méltatta az ötéves nemzetiségi program végrehajtásának a jelentőségét. Megyei szakköri kiállítás Másodízben ad otthont a szarvasi „Krecsmarik Endre” Üttörőház a megyénk szakköreiben készült anyagok bemutatójának. A tudományos-technikai úttörőszemléhez kapcsolódó rendezvény célja a pályaválasztási előkészületekben nagy szerepet betöltő szakkörök évi munkájának számbavétele, értékelése. A tárgyak, eszközök elkészítésekor sok hasznos gyakorlati tapasztalatot szereztek a pajtások, s egy-egy szakmacsoport követelményeivel megismerkedtek. A lányok kézimunkaszakkörben tájékozódhattak a női szabó, kötő-hurkoló, kötő-hurkolóipari konfekciós, szövő szakmák főbb jellemzőivel, s később többen ezek közül választanak is. A látogatót lenyűgözik a gyönyörű hímzések, az ötletes textilfestők, a hangulatos bábok, az ügyesen megkomponált rajzok, a finom meg- munkálású famunkák, a cikázó vasúti modellek, a száguldásra váró go-kartok, a vízre bocsátható hajóflotta és még sorolhatnánk tovább a különböző használati és dísztárgyakat. A szép kiállítási tárgyak készítői közül külön dicséretet érdemelnek a békéscsabai, csárdaszállási, gyomai, mezőberényi, orosházi és a legtöbb anyagot bemutató szarvasi pajtások. A rendező szervek — a megyei úttörőelnökség és a pályaválasztási intézet — a 30 kiállító közül 14 szakkört jutalmaztak meg. A kiállítás tükrében a pajtások szakkörvezetőik irányításával eredményesen dolgoztak. Érdemes tehát megtekinteni az élményt nyújtó szakköri kiállítást, mely június 8-ig tart nyitva. Selmeczi László Fotó: Gál Sándor RÓMA MAGYAR PETER, AZ MTI TUDÓSÍTÓJA JELENTI: Érdeklődés és várakozás előzi meg Rómában Kádár János, az MSZMP KB első titkára küszöbön álló olaszországi hivatalos látogatását. A torinói La Stampa hétfői számában kiemelte, hogy ez lesz a magyar pártvezető első hivatalos látogatása egy NATO-országban, majd hangsúlyozta: „Magyarország a kelet—nyugati kapcsolatok keretén belül az elmúlt években nemcsak jó gazdasági és üzleti kontaktusokat épített ki a nyugat-európai országokkal, hanem igen szilárd és kiegyensúlyozott lépéseket tett a politikai együttműködésre is... A L’Unita, az Olasz Kommunista Párt lapja minden téren újabb ösztönzést vár a látogatástól a magyar—olasz kapcsolatok további fejlesztéséhez. Míg politikai és kulturális téren igen jók a két ország kapcsolatai — mutat rá a lap —, a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok terén még nem mindenben kielégítő a helyzet, számos lehetőség még kiaknázásra vár. A L’Unita az akadályozó tényezők között felsorolja az ismert közös piaci korlátozásokat, a tájékozódás kölcsönös hiányát, bizonyos bürokratikus nehézségeket. „A magyarok számos együttműködési javaslatot tettek, a többi között harmadik országok felé irányuló közös vállalkozásokra is, és nem támasztanak akadályt közös vállalatok létesítése útján sem”. Kádár János látogatása betetőzését jelenti a két ország politikusai évek óta tartó, egyre gyakoribb magas szintű érintkezéseinek és minden bizonnyal az együttműködés így magasabb szintű szakaszának kezdete lesz. (MTI) Hazaérkezett a szakszervezeti delegáció Nemzetiségi nyelvi továbbképzés