Békés Megyei Népújság, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-25 / 148. szám
o 1977. június 25., szombat NÉPÚJSÁG Egy kiállítás bábjai Emlékezés Gyóni Gézára Részlet az elsárgult csoportképről: Gyóni Géza (középen), mellette (jobbról) Vidovszky Béla életre kelnek A nemzetközi bábfesztivál napjaiban különbnél különb produkciók követik egymást: mesés, csodálatos előadások a hazai és külföldi együttesektől. De még itt, a világ élmezőnyében is különlegességnek számított az, amit a fesztiválon kívül, de annak az alkalmával láthattunk csütörtökön a békéscsabai múzeumban a Magyar népi vásári bábjáték kiállításon. Egy órán át tartott bemutató előadást Vitéz László kalandjaiból a bábjáték művésze: Kemény Henrik bábművész, a népművészet mestere. Imre István bábjátékrendező, a zsűri tagja a zsúfolásig megtelt nagyterem közönségének ezt mondta róla: amit ő tud és csinál, azt rajta kívül senki más nem tudja az egész világon. A bábjáték a Kemény családban mint kenyérkereső mesterség nagyapáról fiúra, majd írnokára szállott. Kemény Henrik még nem járt iskolába, amikor már négy-öt évesen ott inasko- dott a paraván mögött, s tanulta azt a vásári bábozást, amit még a XVIII. század olasz és cseh vándortársulatai honosítottak meg hazánkban, s a múlt században lett magyarrá a mi népi figuráink — Vitéz László és társai — által. Vidéken a vásárok, Pesten a Népliget és a Városliget ■— a lizsé — a körhinta, a kikiáltók, a mutatványosok — a népszórakoztatás semmihez sem hasonlítható vará- zsú világa az, ahonnan a bábjáték sem hiányozhatott. A ligeti könnyed bohémság légkörét elsodorta az első világháború, a bábszínház pedig a mozi betörésével haA következő hetekben ismét több magyar filmalkotás képviseli filmművészetünket a külföldi bemutatókon és fesztiválokon. A június 28. és július 8. között a franciaországi La Rochelle-ben megrendezendő nemzetközi filmfesztiválra három játékfilmünket — Ranódy László: Árvácska, Mészáros Márta: Küenc hónap és Kézdi Kovács Zsolt: Húszfori Szépek voltak a malacok. Darabonként megütötték a húsz küót. Az asszony örült, hogy sikerült a vásár, de gondba ráncolódott a homloka. Az volt a baj, hogy nem volt nála annyi pénz, amiből kitellett volna a vételár. A malacok gazdáját meg nem ismerte annyira, hogy ezt megmondja neki. Az ember viszont jól ismerte a menyecskét. Ki ne ismerte volna Marikát? Hiszen lány korában minden valamire való legény utánafordult, ha végigment a nagyfalu utcáján. Vasárnap, meg ha a lány kirittyentette magát, még az úri sétányról is át-átvillant a ficsúrok szeme a szegények korzójára. — Ne legyen gondja, kedves, ismerem én magát régről — mondta az ember. Nem adja másnak a három malacot, hazaviszi, majd délután menjenek értük a pénzzel. Marika illően köszönte a férfinak az emberséget, és sietett haza. Ferenc, amikor hazaért, nem tudta mire vélni az asszony örömét. Magában még gondolkodott is, talán megsejtett valamit a közelgő születés- napi ajándékról. Csak amikor ,mondta az asszony, hogy el kell menni a Hosszú Szabó Istvánhoz a malacokért, akríyatlani kezdett. A fellendülést nálunk is — mint mindenütt az egész világon — a televízió hozta meg és tart napjainkig. A vásári bábjátszás folyamatosságát a Kemény család abba nem hagyott bábmestersége biztosította, s most itt, Békéscsabán a dinasztia utolsó képviselője egy órára újra kacagó, önfeledt gyermekké tette nézőit. A régi, sokat használt paraván előtt félkaréjban a földön harminc-negyven kisgyerek ül, sűrűn, tömötten mögöttük a felnőtt— főleg szakmai közönség. A hangulat forró, az egész terem részt vesz a játékban, s nemcsak izgul Vitéz Lászlóért, hogy ne vigye el az ördög, a krokodil vagy a szerecsen, hanem együtt furfangosko- dik vele, sőt segíti a kórusban kiáltott figyelmeztetésekkel. Közben egy-egy külföldi bábos a paraván mögé bújik, nézi a művész technikáját, s váltják egymást, hogy minél többen láthassák. Az egyszerű népi humorú szöveg, a történet, kaland, a mérkőzés ésszel és erővel bravúros előadásban igazi vásári hangulatot teremtett. S amikor vége lett a játéknak, hosszan zúgott a taps: az elismerés a művésznek. És — egy kicsit azért is, mert még senki sem akart elmenni, s úgy mint gyerekkorában, abban reménykedett, hogy talán nincs is még vége az előadásnak, folytatódik a játék. De a bábok órája lejárt, visszatérnek kiállítási helyükre, a többi, mintegy 200 bábfigura társaságába. Vass Márta Ha megjön József című alkotását — hívták meg. Az utóbbi a brisbane-i fesztiválon is szerepel. Július 2. és 9. között Triesztben rendezik meg a tudományos-fantasztikus filmek nemzetközi fesztiválját, melyen Foky Ottó „Babfilm” és Vitéz Gábor „Ember” című rövidfilmjeivel veszünk részt. kor jött rá, nem az ajándék sejtése váltott ki jó kedvet a feleségéből. Vette hát Ferenc a pénzt, aztán ment. A fuvarost otthon találta, és küldte a Hosszú Szabóhoz, mondván, majd megyen ő is, csak bekap egy melegítőt a Hőbör- gőben. A kocsmában rendben is volt minden addig, míg nem érkezett a kenyeres pajtása, a Gábor Pista, akivel végigcsinálták a fogságot és együtt is jöttek meg negyvenhatban. Az ötödik fröccs után már kezdte érezni a fejét, de abbahagyni nem lehetett, hiszen a kenyeres pajtásával már vagy két éve nem találkozott. Dolgozott a bfcr és Ferencben is az indulat. A fuvaros közben elvitte a malacokat, és amikor az asszony kérdezte, hol van Ferenc ? Hát a Hőbörgőbe trét be, még mielőtt a malacokért ment volna, válaszolt a fuvaros. A Hosszú Szabó neki odaadta a malacokat és várja a pénzt. Marika el- kanyarította a cifrát. Ismerte jól a férjét. Jóravaló kubikos ember, minden fillért hazaad, nem iszákos, de ha barátokkal akad össze, abból semmi.jó nem lehet. Nála a Hatvan évvel ezelőtt, 1917. június 25-én halt meg a hadifogságban, 33. születésnapján. Így maradt a „világháború költője”, mert költészete félbeszakadt a háborús borzalmak leírásával, az embertelen világ elleni tiltakozással. Kevesen lehetnek, akik még ismerték, s még kevesebben, akik a Szarvason és Békéscsabán diákoskodó, akkor még Áchim Géza baráti köréhez tartoztak. A Gyón- ból származó, kiváló képességű Gézát ugyanis előbb a szarvasi gimnáziumba küldte a gondos apa, majd a VII. és VIII. osztályt Békéscsabán végezte 1900—1902- ben—A Vidovszky család diákszobájában lakott. S mint annyi más diák, ha szerelmes, ő is verseket írogatott. Csak éppen jobbakat, maradandóbbakat. Az utolsó csabai verseket Etelkához, egy füzesgyarmati kislányhoz írta. Ki volt Etelka? Az irodalomtörténet úgy tudja, hogy egy majálison ismerkedtek meg, s a friss szerelem veszélyeztette Géza érettségijét. Etelka azonban ismeretlen maradt. A két világháború között egy újságíró kereste fel, de nevét nem engedte leírni. így jelent meg a cikk Gyóni Géza Etelkájáról — név nélkül. S most, háromnegyed évszázaddal az események után beleegyezik, hogy közöljék nevét, annyival tartozunk Gyóni Géza emlékének: az egykori kis Fleischer Etelka ma Békésen él, családi körben. Törékeny termetű dédnagymama. Az egykor 16 éves kislány most 91 éves. A szék támlájára támaszkodva foglal helyet a nagy ebédlőasztalnál. Együtt keressük az emlékeket. Akkor is május—június volt: 75 évvel ezelőtt. Etelka édesapja az Aradon kivégzett Vécsey tábornok testvérének, Vécsey Edének volt jószágigazgatója Füzesgyarmaton. S mint gondos apa, aki tehette is, lányát mindenre meg akarta tanítani, amit egy gazdaasz- szonynak tudnia kell. Bécs- ben németet tanult, majd Csabára küldték, hogy egy ismert csabai varrónőnél varrni tanuljon. 16 éves volt. S egy majálison ismerkesok pénz. Küldte is a lányukat, nézze már meg, ott van-e még mindig Ferenc a kocsmában. A lány rövidesen jött. — Anyukám! Az apu igencsak megszívta magát, mert már húsz poharat vágott ki az ablakon az udvarra, és azt mondja nemsokára kezdi a székeket is. — Kezdi ám... a nem tudom mit! — keményedéit meg a menyecske hangja, azzal fogta magát és ment az ember után. A Hőbörgőben odaállt Ferenc mellé, „móri- kálta” magát. — Hát iszogatunk, iszogatunk? A férfi ködös tekintettel nézte az asszonyt. — Fizet-e nekem egy pohárral, szép ember? — kacsintott az asszony, mert látta, Ferenc olyan részeg, hogy a saját nejét nem .ismeri már meg. — Fizetek, ha ágybabújsz velem! — mondta akadozó nyelvvel Ferenc. — Bújok én, csak hazavigyelek — gondolta az asz- szony. — Menj, és kérj a pultnál! — hadonászott Ferenc. Más sem kellett Marikának. A kiszolgálónőtől azt kérdezte: — Mondja, lelkem! Van-e dett meg Gézával. Hogy melyiken, arra már nem emlékezik. Géza ezután sűrűn eljárt a Vidovszky-háztól a ligetbe. Útja a Kiss Ernő utcán át vezetett, a közelben, az Ótemető utcában lakott Etelka. — Olyan közel laktam, hogy az ablakból láttam, amikor ment el az úton barátaival. ö is látta, hogy ott vagyok. — Milyen volt Gyóni Géza? Elsárgult csoportképet vesz elő. Géza baráti köréről készült. Középen zsinóros ruhában, diáksapkában Gyóni Géza. — Nézze, ilyen volt. A leg- fessebb diák. Nagyon fess volt! És nagyon jó tanuló, de szerény kis nexus volt közöttünk, olyan diákszerelem. Géza az érettségi után elkerült Csabáról. Pozsonyban tanult tovább. S csak a messzeségből írt levélben vallja meg szerelmét, amit itthon nem mert elmondani. „Nem tudom, nem veszi-e tolakodásnak, hogy levéllel merészkedem felkeresni, de ha más nem ment, mentsen itt olyan ember, aki húsz forintért ad egy pofont? — Már hogyne lenne! Ott, az a mélák — intett a nő az egyik vasúti rakodóra. — Na, akkor itt van hatvan forint. Látja ott a férjemet? Az első pofont akkor kapja meg, amikor én kilépek az ajtón, a másodikat meg kapja a kocsmaajtóban, de legyen akkora, hogy csak az árokban találja magát. Ha kell, ossza ki a harmadikat is. Azzal az asszony, mint aki jól végezte dolgát, kiment a kocsmából, megállt az utca másik oldalán. Alig ért át, megjelent rogyadozva Ferenc, mögötte meg a mélák. Ahogy az ajtó keretét elhagyták, a mélák ütött és Ferenc az árokba borult. Fel akart még állni, aztán csak szépen lehajtotta a fejét az árokpartra és elaludt. Az asszony várt, míg arra ment egy szekér. Megállította és kérdezte a szekér gazdáját, hogy akar-e ötven forintot keresni, félóra alatt. Az ráállt. Megfogták Ferencet a kezénél, lábánál, hó ....rukk! é s feldobták a szekérderékba. Marika összedörzsölte a tenyerét és indult a szekér előtt. Aztán eszébe jutott, hogy a mélák csak két pofont osztott ki, azért csak negyven forint járna. Már- már fordult volna vissza, aztán csak legyintett. „Ott egye a fene azt a húszast, legyen prémium.” Botyánszki János az a körülmény, hogy levelezőlapra nem bízhattam közlendőmet. Higyje meg, sokáig küzdöttem, vajon írjak-e önnek, vagy örökre eltemessem érzelmeimet, s feledni próbáljak anélkül, hogy megtudnám, vajon csakugyan kell-e hát felejtenem?... E két kérdés soká, nagyon soká foglalkoztatott. Két út volt előttem: vagy elhagyni búcsúszó nélkül a holdkóros álmok birodalmát — erre mint látja nem volt erőm —, vagy megküldenem önnek távolból, hogy az ismeretség nem volt nyomtalan rámnézve — sőt... De hagyjuk az ömlengéseket! Talán elítél, amiért ez utóbbit választottam, de nem tehetek róla. Tartozom ezzel önnek, vagy ha nem akarja elfogadni — magamnak, hogy fojtsam továbbra is magamba azt az érzelmet, mely tulajdonképpen nem enyém, hanem öné, mert hisz ön ébresztette azt bennem! Sokáig visszafojtottam, de most annál erősebben követeli jogait... Óh, ne féljen, szerény érzelem az, megelégszik azzal, hogy kiönthetem ön elé, csináljon vele tetszése szerint. Fölemeli vagy visszautasítja... megtisztítja, vagy sárba dobja... .. .De ha vissza tudna még emlékezni arra, aki életének egy rövid szakaszában tolakodás nélkül, árnyékszerű kísérője volt önnek, aki bármint hajtotta is vágya, hogy megvallja önnek szerelmét, inkább búcsúszó nélkül hagyta el önt, nehogy vallomásával megsértse, és aki azóta folyton önre gondol. Ha nem volt egészen közömbös ön előtt a levél írója és — ne vegye sértésnek, hogy emlékeztetem —, nem bánta még meg, hogy egy édes hajfürtjét őrzöm — akkor ne utasítson el ridegen, s ne gondoljon gúnyos diadallal a szegény poétára, aki oly messze Öntől, még mindig szövi a félbeszakított ábrándok fátyolát, s nem tudja önt elfeledni. Belátásom szerint nem lehet sértő önre nézve a levél, mert hisz csak őszinte vallomás. Megszólításoktól tartózkodtam, mert divatosra nincs kedvem, a szívem szerint valóra pedig jogom nem volt... Hogy lesz-e jogom: — öntől függ. Várom ítéletét! Pozsony, 1902. Convent. 13. Kezét csókolja: A. Géza” Gyóni Géza még egy képeslappal jelentkezett. Szeptember 11-én. — Ez volt az utolsó levele — mondja Etelka néni. Ha levél nem is, de évek múltán érkezett valami más. 1904-ben megjelent első verseskötete. Etelkának ajánlotta, a füzesgyarmati kislánynak. Dr. Czeglédi Imre HANGSZÓRÓ Mi férfiak A monda szerint az időszámítás előtti IV. században élt hét görög bölcs, akik egyszer elhatározták, hogy áldozati ajándékot visznek Apollónak, a delphoi templomba. Bölcsek voltak, tehát bölcsességük termését áldozták, melyek közül az egyik így szól: Ismerd meg önmagad! Nem kis feladatot róttak a késői utókorra a bölcsek, mert a megismerési rendszer bonyolult folyamatában — ahol rengeteg dolog áttételesen is jelentkezik —, a legnehezebb önmagunk megismerése. És nemcsak azért, mert egy kicsit mindig elfogulták vagyunk magunkkal szemben, hanem azért is, mert ma még rengeteg a konzervatív hagyományon alapuló, évszázadokon keresztül be- idegződött polgári erkölcsi csökevény, mely állandó fékként áll a szocialista ember, a szocialista erkölcsi arculat kibontakozási útjában. Híven tükrözte ezt Petress István műsora június 20-án, a Kossuth hullámhosszán, amikor arra keresett választ — férfiak és nők körében—, hogy milyenek is vagyunk mi, férfiak, a teremtés koronái, akik hajlandók vagyunk elismerni a nők egyenjogúságát, amikor a munkáról van szó, de nem azonosak a nézeteink a munkahelyen, a társaságban, a családon kívüli szórakozás és kikapcsolódás „illemtanának” kérdésében. Mert azt a világ legtermészetesebb dolgának tartjuk már gyermekkorunkban, hogy nekünk több van megengedve, mint a lányoknak. A serdülőkorról nem is szólva, amikor már érdemmé nő a nőkkel való kapcsolatok száma. És házastársként? Könnyen megbocsátjuk magunknak, ha valaki „kikerülhetetlenül” életünk áramába sodródik. De még azt is természetesnek tartjuk, ha őszülő halántékkal és magas vérnyomással nálunk sokkal fiatalabb „oldalbordánknál” kérésük az élet értelmét. Bezzeg ha erre — ellenkező előjellel — szerelmünk, feleségünk „vetemedik”, nyomban kezdetét veszi az a párbeszéd, melynek egyetlen célja azt tisztázni, hogy „Amit szabad Jupiternek, azt nem mindig szabad — Jupiternénak”! Mondják, hogy ezek csak afféle álproblémák, nincs nálunk már semmi baj ezen a téren, mert a közép és idősebb korosztály tagjainak tudatából úgy sem lehet kitörölni, hogy a nőnek igenis alkalmazkodnia kell férjéhez, fel kell néznie rá, meg kell alkudnia a körülményekkel, ha nem akar állandó „tüzet” a lakásban. Olyan „kötény- nyél” kell rendelkeznie, mely minden rosszat eltakar, s csak a jót és a szépet engedi másoknak is megtekinteni. A fiataloknál pedig már igazán közös a nevező, mert majdnem azbnos érettséggel és feltételekkel, célokkal és elvárásokkal mondják ki a boldogító igent. Hát igen! A problémákat azonban hamis volna így sarkosítani, leszűkíteni, mert a válási statisztika merőben mást mutat. Azt mutatja, ami maga az élet, a szürke hétköznapok valóságát, melyben még nem minden esetben sikerül — korra, nemre való tekintet nélkül! — úgy venni az élet akadályait, hogy az ne sértse szűkebb környezetünk elvárásait és társadalmunk érdekét. Mert — Ehrenburg szavaival élve: — összehasonlíthatatlanul könnyebb egy államformát megváltoztatni, mint az emberek életformáját és gondolkodását” S, hogy még egyszer szóljak az említett rádióműsorról: aki végighallgatta, hasonlókon gondolkozhatott eL Feltételezem, hogy bizonyos eredményekre jutott, de legalább is tapasztalatokat szerezhetett az önmegismerés bonyolult útjairól. Szilárd Ádám Filmjeink a fesztiválokon ntos pofonok
