Békés Megyei Népújság, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-18 / 142. szám

1977. június 18., szombat NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT sOlyemeiés Boda Zoltán sikere Felvételünkön Boda Zoltán, a Bcs. Előre Spartacus ifjúsági korú versenyzőjét láthatjuk, aki a kiválasztó versenyen fel­nőtt I. osztályú eredményt ért el Tanácskozott a MOB A közelmúltban a Békés megyei súlyemelő szakszö­vetség Békéscsabán rendezte meg a C terület úttörő, ser­dülő és ifjúsági kiválasztó verseny harmadik fordulóját. A 611. sz. Szakmunkásképző Intézet tornatermében tíz sportkör 100 versenyzője vett részt a viadalon. Me­gyénket a Bcs. Előre Sparta­cus mellett a nemrégiben újjáalakult Békési Start SE súlyemelői képviselték. A viadal néhány kiemelkedő csabai sikert hozott. Boda Zoltán á Bcs. Előre Sparta­cus SC 19 éves versenyzője 67,5 kg-ban felnőtt I. osztá­lyú eredményt ért el. A csa­bai Zsíros János és Tyukodi János serdülő aranyjelvényes szintet teljesített. Nagy örö­münkre kivívta az országos bajnokságon való indulás jo­gát a 110 kilogramm feletti súlycsoportban a serdülő Takács Ferenc és az ifjúsá­gi Horváth Ferenc is. — Hogy minek köszönhető a csabai szakosztály több ki­emelkedő eredménye? Azok a versenyzők, akik átveszik a válogatott által diktált ki­tartó és töretlen edzésmun­kát, csak azok tudják nyúj­tani ezt a kiemelkedő ered­ményt — mondotta Bereg­szászi Pál, a megyei súly­emelő szövetség főtitkára. A verseny színvonalára jellemző volt, hogy a csabai­akon kívül még négy arany­jelvényes eredmény is szü­letett. Boda Zoltán lökésben 140 kg-ot ért el, ami felnőtt megyei csúcs és összetettben beállította a 250 kg-os leg­jobb megyei eredményt, ösz- szesen 7 ifjúsági és 6 serdü­lő megyei csúcsot adtak át a Bcs. Előre Spartacus ver­senyzői a múltnak.' A verseny győztesei és a megyei versenyzők eredmé­nyei. Úttörők. 44 kg: 1. Hor­váth (SZMTE) 75 kg. 48 kg: 1. Török (Szegedi Sp.) 82,5. 52 kg: 1. Handzsur (Török­szentmiklósi 115. 56 kg: 1. Illés (SZEOL AK) 135, 2. Petrovszki (Bcs. Előre Sp.) 85. 60 kg: 1. Molnár (SZMTE) 105, 2. Dénes (Bcs. E. Sp.) 85. 64 kg: 1. Aszódi (SZMTE) 135. 67,5 kg: 1. Sá­ri (SZMTE) 150. 71 kg: 1. Solymosi (SZMTE) 175. 75. kg: 1. Bagi (Bcs. E. Sp.) 110 kg. Serdülők. 52 kg: 1. Lévai (SZMTE) 130, 56 kg: 1. Zsí­ros (Bcs. E. Sp.) 162,5 (egyé­ni csúcs, aranyjelvényes szint), 6. Kocsis (Bcs. E. Sp.) 105. 60 kg: 1. Balázsfi (SZE­OL AK) 162,5. 64 kg: 1. Messzi (Kecskeméti Sp.)' 160. 67.5 kg: 1. Tyukodi (Bcs. E. Sp.) 192,5 (megyei csúcs, aranyjelvényes szint), 6. Bo- dó (Békési Start) 140. 71 kg: 1. Guba (SZEOL) 190. 75 kg: 1. Módos (SZMTE) 210 (aranyjelvényes szint). 79 kg: 1. Kajdi (SZMTE) 220 (aranyjelvényes szint). 82,5 kg: 1. Szabó (Bcs. E. Sp.) 160. +82,5 kg: 1. Takács (Bcs. E. Sp.) 220 (megyei csúcs, ezüstjelvényes szint), 2. Dohányos (Bcs. E. Sp.) 155. Ifjúságiak. 62 kg: 1. Valy- lyon (SZMTE) 177,5 (arany­jelvényes szint). 56 kg: 1. Schwaszta (SZEOL) 165. 60 kg: 1. Varga (Kisújszállás) 135. 67,5 kg: 1. Boda (Bcs. E. Sp.) 250 (megyei csúcs, fel­nőtt I. o. szint). 75 kg: 1. Bugyi (SZMTE) 220, 3. Ha­rangozó (Bcs. E. Sp.) 180. 82.5 kg: 1. Szabolcsi (SZMTE) 195. 90 kg: 1. Sza­bó (Bcs. E. Sp.) 220 (megyei csúcs). 100 kg: 1. Miklós (Szegedi 600. sz. DSK) 155. E. Sp.) 230 (megyei csúcs). +110 kg: 1. Horváth (Bcs. Illovszky nyugdíjba megy Illovszky Rudolf mester­edző, a Vasas szakvezetője július elsejétől nyugdíjba vonul. Helyét a Videoton volt vezetőedzője, Kovács Ferenc foglalja el; a klub kétéves szerződést kötött ve­le. Illovszky Rudolf 1945-től 1957 nyaráig 270 NB I-es mérkőzést játszott a Vasas csapatában. Ezután mint ed­ző 339 mérkőzésen ült a kis- padon. Irányítása alatt a Vasas négy alkalommal (1960—61, 1961—62, 1965 és 1976—77) nyert bajnokságot. TORNA Csütörtökön a magyar— szovjet ifjúsági leány-torna- verseny sZerenkénti döntőjét rendezték meg Budapesten, a tornacsarnokban. A viadalon a következő eredmények születtek. Leá­nyok. Lóugrás. 1. Nyilonano- va (szovjet) 19.15, 2. Arzsa- nyikova (szovjet) 19.025, 3. Glusenko (szovjet) 18.875), 4. Horváth (magyar) 18.525, 5. Ujszigeti (magyar) 18.475, 6. Zsíros (magyar) 18.275. Fele­máskorlát. 1. Glusenko (szovjet) 19.30, 2. Arzsanyi- kova 19.10, 3. Naimusina (szovjet) 18.75, 4—5. Zsíros és Ujszigeti 18.65, 6. Horváth 18.50. Gerenda: 1. Arzsanyi- kova 19.10, 2. Glusenko 19.00, 3. Zsiros 18.75, 4. Ujszigeti 18.70, 5. Agapova (szovjet) 18.65, 6. Horváth 18.20. Ta­laj. 1. Glusenko 19.40, 2. Jo­nas 19.35, 3. Agapova 19.30, 4—5. Horváth és Ujszigeti 19.15, 6. Zsiros 18.80. LABDARÚGÁS MNK Honvéd Szalvai SE—Oros­házi MTK 1—0 (1—0). Lab­darúgás. Békéscsaba, Parti­zán u. 100 néző. V: Varga F. Szalvai: Lovász — Erdős, Réti, Ónodi, Klembucz J., Benyovszki, Molnár, Fehér, Petrovszki (Bakucz), Pápai, Szikszai. Edző: Gurbáp Livi- usz. OMTK: Nagy — Garai, Iványi, Boér, Varga (Tom­pa), Rábai, Kovács (Hajdú), Debreczeni, Jambricska, Csa­pó, Horváth. Edző: Berta Jó­zsef. Közepes színvonalú mérkőzésen a Szalvai SE megérdemelt győzelmet ara­tott a megyei I. osztályú baj­nokság listavezetője ellen. G: Molnár. Jók: Erdős, Réti, Ónodi, Fehér, ill. Garai, Nagy, Debreczeni, Jambrics­ka. (Sztoján János) I megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság végeredménye Nyugati csoport 1. M.-bodzás 22 15 5 2 66-17 35 2. M.-bánh. 22 U 8 3 44-22 30 3. B.-andrás 22 12 5 5 42-30 29 4. Kevernie« 22 11 6 5 52-36 28 5. Gádoros 22 11 3 8 50-32 25 6. Csorvás 22 10 5 7 51-36 25 7. Kunágota 22 9 6 7 56-38 24 8. Cs.-apáca 22 8 8 6 38-30 24 9. Mk.-háza 22 7 6 9 40-41 20 10. Oh. Dózsa 22 4 5 13 24-62 13 11. Csabacsűd 22 1 4 17 16-76 6 12. Bes. Volán 22 1 3 18 17-76 5 13. Szarvasi E. visszalépett Ifjúságiak 1. Bcs. E. Sp. 24 20 3 1 122-19 43 2. Csorv. M. 24 17 5 2 77-22 39 3. Gádoros 24 14 5 5 58-36 33 4. Mk.-háza 24 12 5 7 58-36 29 5. O. Dózsa x 23 13 3 7 57-36 29 6. B.-andrás 24 10 3 11 53-55 23 7. B. Volán x 23 8 4 11 35-51 20 8. Cs.-apáca 24 6 7 11 37-55 19 9. Kunágota 24 8 2 14 34-51 18 10. M.-bánh. 24 7 3 14 44-71 17 11. Kevermes 24 6 4 14 31-80 16 12. M.-bodzás 24 6 2 16 39-70 14 13. Csabacsűd 24 3 4 17 26-89 10 14. Szarvasi E visszalépett A megyei serdülő labdarúgó­bajnokság végeredménye 1. Bcs. E. Sp. Sí 3 J - - 26-2 6 2. Ob. Munkás TK 12-1 6-6 4 3. Szegh. M. 3 1-25-92 4. Mb. MEDOSZ 3 - - 3 3-23 ­Megjegyzés: az x-szel megje­lölt együttesek találkozójának eredményét 0—0-lal Igazolta a szövetség, de pontot egyik csa­pat sem kapott. * • » A megyei serdülő labdarú­gó-bajnokság harmadik for­dulóját Szeghalmon, a ME­DOSZ sportköre rendezte meg. A zökkenőmentes, jó rendezésért a Békés megyei Labdarúgó Szövetség elnök­sége köszönetét fejezi ki a MEDOSZ sportkörének. Csütörtökön a Népstadion sajtótermében ülést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság, amelynek elnökségében he­lyet foglalt dr. Beckl Sándor, államtitkár, az OTSH és a MOB elnöke, valamint dr. Kovács Jenő, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese. Első napirendi pontként dr. Szatmári István tartott szó­beli kiegészítést az olimpiai felkészülés anyagi és létesít­mény-feltételeinek helyzeté­ről szóló jelentéshez. Beszá­molt arról, hogy a montreali olimpiai felkészülést és rész­vételt a pénzügyi és tárgyi feltételek javuló színvonalon biztosította. Az 1980. évi olimpiai játékokra kitűzött célok teljesítése azonban a meglevő anyagi és létesít­ményellátottság fejlesztését, illetve a lehetőségek, erőfor­rások e feladatra koncentrá­lását, jó kihasználását köve­teli meg. Törekedni kell arra, hogy az anyagi és létesítményfelté­teleket mennyiségben és mi­nőségben idejében sikerüljön biztosítani, hogy azok opti­málisan segítsék a felkészü­lési feladatok végrehajtását, s ezáltal járuljanak hozzá a montrealinál eredményesebb szerepléshez. Cél továbbá, hogy optimális feltételeket sikerüljön biztosítani az eredményes olimpiai szerep­lést alapvetően meghatározó sportágaknak, így elsősorban az atlétikának, a birkózásnak, a kajak-kenunak, az öttusá­nak, a súlyemelésnek, a tor­nának, az úszásnak, a vízi­labdának, valamint a vívás­nak. A feltételek alakulására vonatkozóan az OTSH ren­KÉZILOBDO Beloiannisz SE—Bcs. Előre Spartacus 8—7 (4—4), NB I B. női. Budapest, 100 néző. V: Ihász, Pál. Előre Sp.: Bie- lik — Barna 5, Bodor, Ko- vácsné 1, Tobakné, Jakab 1, Budai. Csere: Mezővári. Ed­ző: Szabó Károly. Balszeren­csés vereséget szenvedtek a lelkesen játszó tartalékos li- li-fehérek. SZOMBAT Labdarúgás. OMTK-emlék- torna, serdülő együttesek ré­szére. Orosháza, városi sport­telep, 9.00 órától. Úszás. Várfürdő Kupa, Gyula, Várfürdő. 16.00 órá­tól. Tenisz. Férfi OB II. Bcs. TASK—Debreceni EAC, Bé­késcsaba, Kórház u. 14.00 órától. VASÁRNAP Kézilabda. Férfiak. NB II. Bcs. Előre Spartacus— Szarvasi FSSC, 9.30, Ambrus II. Z, Farkas. Tiszaföldvári TSZSK—Üjkígyósi TSZSK 10.30, Schóber, Tüske. NB II. Nők. Szarvasi FSSC—Szeg­halmi KSE, 10.30, Daruka, Szenczy. Megyei bajnokság. I. osztály. Férfiak. Bcs. Kner Nyomda—Gyulai Húsipar, 9.00, Gyivicsán. Bcs. Volán— Vésztői KSK, S. Farkas, Ku- gyela, 8.30. OMTK—Honvéd Dózsa SE, 10.00, Csuka I. Gyomai STK—Mh. MEDOSZ, 8.30, Erdei, Kacsán. Szeghal­mi KSE—Kondoros, 9.00, Cz. Veres. Békési Sp.—Bcs. MÁV, 8.30, Fehér, Medo- varszki. Nők. Bcs. Volán— Endrődi Sp., 10.40, S. Far­kas, Kugyela. Kétsoprony— Békésszentandrás, 9.00, Va- lastyán. Gyomai STK— OMTK, 10.40, Erdei, Ka­csán. Gyulai SE—Kondoros, 9.00, Szekeres. Békési Sp.— Dévaványa, 10.40, Fehér, Medovarszki. II. osztály. Nők. Szarvasi FSSC—Köröstarcsai KSK, 9.30, Zsilák. Bcs. Előre Sp.—Csorvás, 11.00, Bo- tyánszki. Bcs. Hungavis— delkezik az ötéves beruházá­si és állami költségvetéssel kapcsolatos pénzügyi tervvel. A beruházási tervvel. A be­ruházási terv, jellegéből adó­dóan, célokra bontott, ezért sportáganként, illetve sport­ágcsoportonként konkretizál­ható. A szóbeli kiegészítés után hozzászólás következett, majd a jelentést a MOB elfogadta. Páder János — a sportági szakszövetségek és a közpon­ti felügyelet alá tartozó sportegyesületek négyéves olimpiai felkészülési prog­ramjainak fő vonásáról szóló beszámolóhoz tett — kiegé­szítésében hangsúlyozta, hogy az olimpiai felkészítés sikerének alapvető feltételét jelenti az olimpiai ciklus munkájának gondos megter­vezése, az edzés és versenyzés tartalmi és szervezett kérdé­seinek összehangolása. A tervezés alapját a MOB- nak az 1980. évi olimpiai já­tékokra kidolgozott felkészü­lési célkitűzései és feladatai képezték, annak megfelelően készültek el a sportági szak- szövetségek és a központi felügyelet alá tartozó sport­egyesületek olimpiai felké­szülési programjai. Ezeknek a kidolgozásában részt vettek az egyes sportági szakszövet­ségek vezetőin kívül mind­azok a szervek és szakembe­rek, akiknek szerepük van az olimpiai előkészületekben, így többek között a tudomá­nyos kutatók, a sportorvosok, tehát a TFKI és az OTSI szakemberei. A programok célja többek között az elmúlt olimpiai fel­készülésben fellelhető hiá- nyosságők kiküszöbölése. Fontos része a sportágak nemzetközi helyzetének érté­kelése a fejlődés fő mozgató erőinek, illetve akadályainak föltérképezése, konkrét ered­ménycélok meghatározása, s nem utolsósorban a nevelés, a felkészítés-tudásnövelés és egyéb feladatok kijelölése. A programok tartalmazzák a válogatott és a sportköri munka összhangját, a válo­gatás elvét és rendjét, az el­lenőrzések módját és idejét. A beszámolót a MOB egy­hangúlag elfogadta. Gyulai Gimn., 10.06, Bohus, Surin. Férfi NB-s ifjúsági bajnokság. Bcs. Előre Sp.— Újkígyós, 8.00, Csuka II. MEDOSZ-sportnap. A Me­zőhegy esi Állami Gazdaság sporttelepén 9.00 órától (at­létika., labdarúgás, kézilab­da és lövészet sportágak­ban). Úszás. SZÖVOSZ Ifjúsági Kupa megyei döntője, Békés­csaba, Árpád uszoda. 8.00 órától. Várfürdő Kupa, Gyu­la, Várfürdő, 10.00, és 15.00 órától. Röplabda. NB n. Nők. Ta­tabányai Petőfi—Bcs. Előre Spartacus, Tatabánya, jubi­leumi park, 10.00 óra. Tenisz. OB II. Férfiak. Bcs. TASK—Bp. Építők, Békés­csaba, Kórház u. 8.30 órától. Labdarúgás. (Kezdés egy­ségesen 17.00 órakor.) NB III. Gyulai SE—ÉPGEP, Tóth László, Bcs. TASK—Török- szentmiklós, Tóth Lajos. Sze­gedi Dózsa—Nagyszénás, Endes. Szarvasi FSSC—Ceg­lédi VSE, Csányi József. Megyei I. osztály. (A játék­vezetők küldése titkos.) Gyomai STK—Bcs. MÁV, Medgyesegyháza—OMTK, Battonya—Tótkomlós, Mh. Cukorgyár—Honvéd Szalvai SE, Sarkad—Doboz, Békés— Endrőd, Kondoros—Mh. ME­DOSZ, Füzesgyarmat—Szeg­halom. Megyei II. osztály. (Elmaradt mérkőzések.) Kö- rösladány—Kétegyháza, Bo­gyó, Geszt—Köröstarcsa, Bobcsek. Hét végi program TELEVÍZIÓ BUDAPEST: I. műsor: 9.00 Té­vétorna. (sz.) 9.05 Kuckó, (ism.) 9.35 Mindenki közlekedik. (Ism.) 9.55. Álarcban, (sz.) IV. 11.15 Szín­házi album. (Ism.) 12.25 Játék a betűkkel. (Ism.) 14.05 Hat medve és a bohóc. Csehszlovák Játék­film. 15.35 Fejezetek az állat­lexikonból. Ismeretterjesztő film­sorozat. 16.10 Márvány délvonal. 17.05 A hetvenes évek Ameriká­ja. (sz.) I. 17.55 Fllmszem. 18.55 Egymillió fontos hangjegy, (sz.) 19.10 Cicavízió, (sz.) 19.20 Tévé­torna. (sz.) 19.30 Tv-hiradó. 20.00 Gusztáv, (sz.) Magyar rajzfilm­sorozat. 20.05 Madlgan. Amerikai film. (sz.) 21.50 Tv-hiradó — 2. 22.10 Mai magyar filmművészet. 141 perc a Befejezetlen mondat­ból. Magyar film. (sz.) II. műsor: 20.01 Balettfllm-ösz- szeállltás. (sz.) 21.10 Julie And­rews műsora. 21.50 Tv-hlradó — 2. 22.10 A kétbalkezes. Angol té­véfilmsorozat. BUKAREST: 14.00 Sportmaga­zin. 15.15 Román dalok. 15.40 Fes­tői Románia. 16.10 Gyermekűim. 17.50 Bel- és külpollüka. 18.05 A gyermekek kedvelt hősei. 18.30 Iskola-tv. 19.00 Tv-enciklopédia. 19.35 Egy seriff New Yorkban. Film. 20.45 Szatíra és humor. 21.25 Tv-hlradó. 21.35 A barátság európai fesztiválja. BELGRAD: 17.45 Aranysellő — gyermekrendezvény közvetítése. 18.45 Zenei klub 77. 19.15 Rajz­film. 20.00 Róbert Tomvic: Hang­verseny férfihangra és zenekar­ra — humoros adás. 20.30 A fő­nix repülése — amerikai film. 22.20 Szlavónia 77 — szórakoztató­zenei fesztivál (felvételről). n. műsor: 17.50 Hölgyválasz: Nada Mamula. 18.35 Igaz törté­net. 19.55 A mi öt percünk. 20.00 Kortársak. 20.30 Zene és ... ze­ne. 21.15 Huszonnégy óra. 21.25 Sportszombat. 21.40 Jugoszláv at­létikai kupa. 22.15 Játékok határ nélkül. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO: 8.27 Az Ambrosian kamarakórus Mor- ley-madrigálokat énekel. 8.35 Lá­nyok, asszonyok. 9.00 Felsőbb osztályba lépheti 10.05 Szigeti Jó­zsef hegedül, Bartók Béla zon­gorázik. 10.55 Rádiószlnház. Ko- pányi György: Üzenet túlélők­nek. 12.45 Melódiakoktél. Közben: 13.30 A szülő segítése. 14.05 Ló- ránd István dalaiból. 14.18 Ko- zsevnylkov: Ünnepi nyitány. 14.25 Hegyvidéki gazdaságok. 14.55 Üj zenei újság. 15.30 Tánc­zene Párizsból. 16.00 168 óra. 17.30 Sportkrónika. 18.00 Évfordulók nyomában. 18.45 Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 19.18 Iste­nek, megváltók, próféták, (ism.) 20.17 Hallgassunk operát. Erkel: Hunyadi László. Háromfelvoná- sos opera. 22.20 A beat kedvelői­nek. 23.05 Szimfonikus zene. 0.10 Melódiakoktél. PETŐFI RADIO: 8.05 Fúvószene táncritmusban. 8.20 Tíz perc kül- politika. (ism.) 8.33 Népdalok, néptáncok. 9.38 Spanyol csalo­gány. Részletek Fali operettjéből. 9.57 Német nyelvű hírek. 10.00 Szombat délelőtt. 12.00 Orosz nyelvű hírek. 12.03 Filmsztárok énekelnek. 12.33 Szopránáriák. 13.05 Cserépnovellák. Látogatóban Kovács Margitnál. (ism.) 13.33 Schumann-művek. 14.00 Cigány­dalok. 14.25 Zenés JátékokbóL 15.08 Versek világa. Reviczky Gyula: Magány. 15.25 Orvosok a mikrofon előtt, (ism.) 15.33 Nap­raforgó. A Gyermekrádió műso­ra. 16.33 ötórai tea. 17.30 Közkí­vánatra! 19.20 Jó estft, gyere­kek! 19.29 Brahms: Kettősver­seny. 20.00 Harminc perc rock. 20.38 Derűs bölcsességek. 21.38 Nóták. 22.33 Hangszerszólók. 23.05 Slágermúzeum, (ism.) SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00 Rá- dió-víkend. Szerkesztő: Kutas János. Szerkesztik a hallgatók, zenés kívánságműsor. Közben, körkép a strandokról. — „MINT VENDÉG”, beszélgetés Mihók Évával, a Névnap, békéscsabai főszereplőjével. Slágerantikvá­rium. Előadók ABC-ben — A hét riportjaiból. 18.00 A nap hírei, eseményei. — Sportelőzetes. Lap­szemle. MOZI Békési Bástya: 6-kor: Déryné, 8-kor: Az utolsó szolgálat. Bé­késcsabai Brigád: fél 6 és fél 8- kor: Katharina Blum elvesztett tisztessége. 21.30 órakor: A bál hegedűi. Békéscsabai Szabadság: Libera, szerelmem! Békéscsabai Terv: fél 6-kor: Percek és évek, fél 8-kor: Szigorúan ellenőrzött vonatok. Gyulai Erkel: Nevelet­lenek. Gyulai Petőfi: A pofon. Orosházi Béke: 5-kor: Púpos lo­vacska, 7-kor: Talpuk alatt fü­tyül a szél. Orosházi Partizán: Lucky Lady. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vál­lalat 5601 Békéscsaba Pf. 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a posta- hivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi út 2/a. Igazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ■ NÉPÚJSÁG ISSN 0133—0055

Next

/
Thumbnails
Contents