Békés Megyei Népújság, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-11 / 109. szám
NÉPÚJSÁG 1977. május 11., szerda Mai tévéajánlatunk A MOKÉP által forgalmazott, a filmszínházakban bemutatott rövidfilmek gyakran vesznek el a nagy filmek sugárzásában. Még akkor is, ha hatásuk erős, ha értéket képviselnek, akkor is semlegesíti élményüket a nagy film cselekménysora. A magyar rövidfilmekből most három kerül képernyőre. Irinyi Jánosnak, a gyufa feltalálójának portréfilmjét írta ,és rendezte: Dévényi László. Egy hétszáz éves öreg tölgy pusztulásáról szól „Az öreg fa halála” című rövidfilm, amely Tiefbrunner László munkája. Végül Kis József filmjét láthatják a Magyar Nemzeti Galériáról. B. RICSKOV: A fekete öltöny Kedden fekete öltönyben mentem be a munkahelyemre dolgozni. — Iván Ivánovics, mit látok? — köszöntött a ruhatárosnő, Nyura néni. — De kicsípte magát! Mi történt, hogy ünneplőben van? — Semmi különös — válaszoltam egykedvűen. — Jó napot, Iván Ivánovics — szólított meg Fruktin tervezőmérnök. — Hogyhogy ma ilyen elegáns? Valami történt? — Ugyan már. Semmi nem történt. A szobám ajtajáig, ahol dolgoztam, tizennégy ember szólított meg. A tizenötödik, Nyikonov könyvelő csak kenguruugrásokkal ért utol, amikor a kilincsre tettem a kezem. — Iván Ivánovics, mi van, hogy így kiöltözött? — kérdezte. Kis szünet után halkan odasúgtam: — Szemjon Nyikolájevics, a miniszterhelyettes hívott meg vacsorára. Hogy mi történt ezután a könyvelővel, nem tudom... Leültem az íróasztalhoz és munkához láttam. — Iván Ivánovics — hallatszott a hátam mögött az osztályvezető hangja —, hogyhogy ma ilyen csinos, elegáns? — Szemjon Nyikolájevics hívott meg vacsorára... — Szóval, ezért... hm... ki hinné... — mosolygott erőltetetten a főnök. — Hát akkor gratulálok... Délután három órakor hívatott a gyárigazgató. — Mi van, bátyuskám, Iván Ivánovics? Nem szép dolog, amit maga csinál. Másoktól kell megtudnom, hogy hová készülnek? De hát ahogy mondani szokás: jobb későn, mint soha. Az igazgató felkelt az íróasztaltól és atyáskodva át- öleit. — Fel a fejjel, kolléga! Én már kétszer találkoztam a miniszterhelyettes elvtárssal. Kellemes ember, de nem szereti, ha mellébeszélnek. Csináltattam magának egy kimutatást a vállalat termelési mutatószámaiból, és ha érdeklődik a munkánk iránt, majd említse meg neki ezeket az adatokat. Szerény kis kimutatás, de a lényeg benne van... Még sok mindent mondott az igazgató, de én már semmit nem hallottam, mert pontosan tudtam: ha holnap reggelig nem kapom meg a tisztítóból azt az öltönyt, amiben dolgozni szoktam, jobb ha önként kikérem a munkakönyvemet... Kiss György Mihály fordítása Mezőgazdasági üzemek! A növények kezdeti fejlődését elősegíthetjük a starter műtrágyák alkalmazásával! Kukorica, napraforgó vetés előtti műtrágyázásához, rét, legelő javításához ajánljuk a 16:16:16 %-os komplex műtrágyát. Forgalomba hozzák az AGROTRÖSZT megyei AGROKER-vállalatai. / Az ÁFOR III. sz. gépkocsijavító üzeme Nagyszénásra főművezetői munkakör betöltésére közlekedési mérnököt vesz fel Jelentkezés írásban, Budapest IX., Közraktár u. 30. Személyzeti főosztály. Az Orosházi Üveggyár felvételre keres 18 ÉVEN FELÜLI DOLGOZÓKAT az alábbi munkakörökbe: — betanított laboráns (érettségizett), — női osztályozó, — kőműves, — férfi segédmunkás. Jelentkezni lehet a gyár felvételi irodájában. Az Alföldi Kőolaj és Gázipari Gépgyár női munkaerőt keres felvételre, betanított munkára, valamint gépipari szakközépiskolát végzett női dolgozókat vesz fel Jelentkezni lehet: a vállalat munkaügyi csoportjánál, Orosháza, Bajcsy-Zs. u. 41—43. Gyula város Tanácsa V. B. termelésellátás-felügyeleti osztálya állás betöltésére pályázatot hirdet. Pályázati feltétel: állam- és jogtudományi egyetemi végzettség. Jelentkezési határidő: 1977. május 15. Jelentkezni lehet írásban a városi tanács vb személyzeti vezetőjénél. A „fémmunkás” V. építésszerelési üzeme szakma nélküli fiatalok részére könnyűszerkezetes betanító tanfolyamot indít kedvező feltételekkel Betanulási idő 3 hónap. Szállást biztosítunk. Felvételt hirdetünk lakatos, hegesztő szak- és. betanított munkások részére, változó munkahelyre. Jelentkezés levélben vagy személyesen, részletes tájékoztatást: „fémmunkás” V. építésszerelési üzem, 1039 Budapest, XIII., Teve u. 12. Gyula Beleznai Sándor u. 26/a számú kétszintes új családi ház emeleti része, leválaszthatóan, OTP átvállalással eladó. _______ U tcai fél ház eladó. Békéscsaba, V. kér. Móricz Zs. 32.____________ Mély gyermekkocsi eladó. Békés- csaba, III. Mokii u. 8. Újszerű állapotban levő NDK sportkocsit »vennék szín- és ár- megjelöléssel. Békéscsaba, Székely M. u. 62. valkóné. Hat anyabirka és hat bárány eladó. Békéscsaba. V. Wagner u. 85/1._______________________________ 20 q kukorica, előhasi kocák, boros- és cefréshordók eladók. Békéscsaba, Hajnal u. 3. _______ H áz, telekkel, 360 négyszögöl Hantoskert, 230 négyszögöl Bánóinkért eladó. Érdeklődni Gyo- ma, Hősök út 10. május 20-ig. Harminc mázsa étkezési burgonya eladó. Szeghalom, Jókai u. 30. Kétszobás ház elköltözés miatt beköltözhetően eladó. Békéscsa- ba, XV. Zrínyi u. 11.____________ E ladó príma UZ Zsiguli, 120 literes hűtő, gyermek kemping asztal székekkel, barkácsgép, elektromos festékszóró, betonkád, Danuvia motorkerékpár, Békéscsaba, Franklin u. 7._______ T anya eladó, kövesút mellett, 8- as busz végállomásánál, Gépjavítóval szemben. Békéscsaba 82/2. Két kg-os dissousgáz palackot vennék sürgősen. „Dissousgáz 9122” jeligére a szegedi Sajtóházba. _____ U C-s S 100-as Skoda sürgősen eladó. Békéscsaba, Fövenyes 14. H. e. 8. Szanált főbérleti tanácsi lakásomat elcserélném olyannal, aki bérházba akar menni. Címet „június” jeligére a békéscsabai hirdetőbe. Eladó Orosháza, Dobi István utca 30 számú beköltözhető ház. 220 V-os hegesztőtrafó, 220 V-os festékszóró, Sihi szivattyú eladó. Békéscsaba, Károlyi M. u. 13. Eladó külön bejáratú háromszobás utcai házrész. Békéscsaba, VI. Vandháti út 4. 1500-as Zsiguli eladó. Megtekinthető: Mezőkovácsháza, Ságvári lkt. _____ B ékéscsaba, V. kér. Rózsa F. u. 30. sz. ház eladó, 180 négyszögöles telekkel, kövesút mellett. Érd.: vasárnap egész nap._____________ K arambolos Zsiguli karosszéria eladó. (Hátulja ép, 2 éves). Üj- kígyós, Petőfi u. 8/1. Bimbós, bácskai és fehér erős paprikapalánta és uborkapalánta eladó. Csanádapáca, Kossuth u. 34. ___________ S ürgősen eladó Körösladány, Fá- si u. 32. sz. alatti kétszobás családi ház OTP átvállalással, +kp. Minden ajánlat érdekel. Érdeklődni lehet: Tóth Károly, Bé- kés, Gépgyár. Békéscsaba, Egység u. 80. sz. ház öröklakásként eladó. MB 1000-es Skoda eladó. Békéscsaba, VII. Hold u. 33._______ 4 03-as és 407-es Moszkvics eladó. Orosháza, Vörösmarty utca 4, Utcai házrész eladó. Békéscsaba. I. Dózsa Gy. u. 25.______________ E gyéves őrző-védő német juhász kutya eladó, (tsz-ek, vállalatok előnyben.) Békéscsaba, Dobozi út 44. Kovács. NDK mély és NDK sátras sportkocsi eladó. Békéscsaba, Tinódi u. 4. A. H/7. Csicsely.____________ Két családnak is alkalmas ház elfogadható áron eladó. Békés- csaba, Szarvasi 87._______________ Eredeti szecessziós ebédlőszekrény kifogástalan állapotban áron álul sürgősen eladó. „60 000 kp” jeligére, cim a békéscsabai hirdetőben. King, texan és hibrid galambok eladók. Láng, Kaposvár, Temesvár u. 8. A Gyulai Fa- és Fémbútoripari Szövetkezet az alábbi munkakörökbe vesz fel dolgozókat: hegesztő, villanyszerelő, festő, asztalos, lakatos és varrónő szakmunkásokat, gépkocsirakodókat, raktári anyagmozgatókat és különbőzé munkahelyekre férfi és női segédmunkásokat Jelentkezés: Gyula, Zrínyi tér 1—2. sz. alatt a személyzeti vezetőnél. Megvételre keresünk 1 db 190x 105x45 cm méretű tűz- és betörés- biztos páncélszekrényt. Ajánlatokat a Szarvasi Vas- és Fémipari Szövetkezet, Szabadság u. 60—66. címre kérjük. Ügyintéző: Cser- nus István. Telefon: 11/22 mellék. Kétszobás, OTP-s öröklakás el- adó. Békéscsaba, Vécsey 1. I. 4. Harminc tonnás szekér hídmérleg új állapotban eladó a Me- zőhegyesi Cukorgyárnál. Érdeklődni lehet: Mezőhegyes, telefon 3/110 mellék.________________ H áromszobás, összkomfortos lakás beköltözhetően eladó. Békés- csaba, Szív 4. Kétszobás, OTP-s lakás eladó. Békéscsaba, Vécsey 30. fsz. 2. Érdeklődni: öt óra után. Azonnal beköltözhető kétszobás, fürdőszobás fél ház eladó. Békés- csaba, IV. József u. 14. __________ H ázrész beköltözhetően eladó. Érd. szombat—vasárnap. Békés- csaba I. Bánát u. 44. Simson Schwalbe 5 km-rel eladó. Békéscsaba, VI. kér., Vandháti u. 18. sz. Zsiguli eladó. Megtekinthető: Békéscsaba, Csányi 37. (du. 14 óra után.) 200 kéve nád eladó. Békéscsaba, V. Tompa 2. Egyszobás családi ház mellékhelyiségekkel, 300 négyszögöl telekkel eladó. Békéscsaba, Forgách 13. Kétszobás utcai házrész eladó. Békéscsaba, Mednyánszki 8. 380-as villanyfúró trafóval, nagy kukoricamorzsoló, 4 db I00x70-es betongyűrű, kisméretű kútfúró berendezés árkedvezménnyel, sürgősen eladó. Szabadkígyós, Lenin u. 70. sz. Kulich-lakótelepi kétszobás, első emeleti, erkélyes, és Penza-lakó- telepi egyszobás, földszinti, gázfűtéses lakásokért kérek egy háromszobás, hasonló jellegű lakást „Szétköltözőknek kedvező” jeligére a békéscsabai hirdetőbe. Malac eladó. Békéscsaba, Bo- tyászki Pálné u. 10.______________ Csorváson, Sallai u. 45. számú kertes ház beköltözhetően eladó. Érd.: Csorvás, Táncsics u. 83. alatt. Betegség miatt, háromszobás száraz, új ház sürgősen eladó. 5600 Békéscsaba, V. kér. Varsányi 2/1. IN frsz. Zsiguli eladó. Orosháza, Szabó Lőrinc utca 17. UH Írsz. Zsiguli eladó. Gyula, Lehel u. 4. Érdeklődni délután 3-kor. _________ __ _________ 6 0l-es Trabant és beépíthető telek eladó. Orosháza, Kelet utca 67. UE 28-as traktort vennék. Kiss István, Békéscsaba, Kisrét Ta- nya 32/1.__________________________ Bútorozott szoba egy nő részére kiadó. Békéscsaba, V. kér. Pajtás sor. 11. Hobbikért eladó. Békéscsaba, Kazinczy 1, B. H. 8.______________ E lcserélném gyulai, belvárosi, egyszobás, konyhás, kamrás (gázos) olcsóbérű tanácsi lakásom, egy vagy kétszobás bérházira. Érdeklődni: csak levélben „Megegyezünk” jeligére gyulai hirdetőbe. Kilenc kilenchetes malac eladó. Békéscsaba, Wagner u. folytatá- sa, első tanya. ___________________ M agánjáró szalagfűrész, Diesel, sok tartalék alkatrésszel, új hengerek, dugók, csapágyakkal, 250- es kombinált gyalugép félkészen (a futómű külön is eladó) teherszállításra alakítható, eladó. Vár- halmi, Mezőberény, Deák 6. Tanya beköltözhetően eladó. Békéscsaba, Kismegyer 95/1. Jelenka. (Berényi úti aszfaltkeverő után). Érd.: szombat, vasárnap. 200 négyszögöl házhely, építési engedéllyel, V. Tavasz utcában eladó. Érd.: Máthé István, Békés- csaba, Munkácsy tér 2, fsz. 1. du. Kertes ház eladó. Szabadkígyós, Bartók B. u. 10. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, jó szomszédoknak, ismerősöknek, akik szeretett jó férjem, édesapám, nagyapám D. SZABÓ JANOS végső búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel mély fájdalmunkban osztoztak. Külön mondunk köszönetét a Viharsarok Htsz és a békéscsabai Halászcsárda vezetőségének és dolgozóinak. A gyászoló család Békéscsaba, 1977. május 7. Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, jó szomszédoknak, ismerősöknek, akik drága jó férjem, fiam, testvérem, vejünk, sógorunk KRISTÓF JÓZSEF temetésén megjelentek, részvétükkel mély fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönetét mondunk kezelő 1 orvosának dr. Görhöny Gergely doktor úrnak és a Petőfi Tsz vezetőségének és dolgozóinak. A gyászoló család A nagyszénási Október 6. Mezőgazdasági Termelőszövetkezet eladásra felkínál egy 450 TÍPUSÜ ÜZEMANYAG- SZALLÍTÖ tehergépkocsit (nyer ges vontató). Érdeklődés: telefonon a 2, 51 számon, telexen a 83252 számon. Könnyűfémöntödei szakmunkára férfi segédmunkásokat keresünk. 3 év után szakmunkásvizsgát lehet tenni. Jelentkezés: Betonáru-szakiparí és Szolgáltató Vállalat, Gyula, Henyei M. u. 13. AZONNALI BELÉPÉSSEL fényképész szakképzettséggel és megfelelő gyakorlattal rendelkező laboránst keres a Békés megyei Népújság szerkesztősége. Jelentkezés a szerkesztőségben délelőtt 9-től 12-ig, Békéscsaba, Munkácsy utca 4. Fizetés megegyezés szerint. MUNKnaLKOLOM Gépírni tudó adminisztrátort keresünk felvételre. AGROBER Vállalat Békés megyei kirendeltsége, Békéscsaba, Szabadság tér 7—9. ____ _____ A Ganz Villamossági Művek Relé Gyára Gyula, felvételre keres forgácsoló szak- és betanított munkásokat, takarítónőket. A városi költségvetési üzem felvesz építőipari segédmunkásokat, könnyűgépkezelőket, bádogos szakmunkásokat, kőműves szakmunkásokat. Munkaidő: heti 44 óra. Jelentkezés az üzem munkaügyi csoportjánál. Bérezés megegyezés szerint. Cím: Orosháza, Fürdő u. 5. Autóalváz- és motorszerelőt, akkumulátortöltő dolgozókat azonnali belépéssel felvesz a Békéscsabai Konzervgyár. Jelentkezni a gyár szállítási osztályve- zetöjénél lehet. A MÁV Épület- és Hídfenntartó Főnökség 2. sz. építésvezetőség, Békéscsaba, Szabolcs út (állatkórház mellett) felvételt hirdet kőműves szakmunkások és segédmunkások részére. A Békés megyei Patyolat Vállalat kétműszakos foglalkoztatásra, korszerű üzemébe gépivasaló munkakörbe női dolgozókat vesz fel. Jelentkezni a vállalat Békéscsaba, Vandháti út 1. sz. alatti központjában lehet.