Békés Megyei Népújság, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-10 / 108. szám
1977. május 10., kedd Az idő több mint pénz! A villamosenergia-fogyasz- tás görbéje minden vállalatnál pontosan jelzi az egy-egy műszakon belüli munkateljesítmények ingadozását. Nincs is szükség különösebb vizsgálatra ahhoz, hogy bármely vállalat vezetősége képet alkothasson magának arról, hogy általában milyen tempóban folyik a munka a vállalatnál, mikor milyen mértékben használják ki a gépeket, a munkaidőt. Amint lassulnak vagy megállnak a gépek, tüstént kevesebb villamos áram fogy. Sehol se kívánják maguknak azonban az effajta energiatakarékosságot, hiszen ez azt jelzi, hogy ilyenkor a drága munkaórák százait, ezreit pazarolják az üzemben. A közelmúltban elkészült több felmérés tanúsága szerint a gépiparban például a termelő berendezések átlagos kihasználtsági foka 65—70 százalék: A gépek jó része tehát az elméletileg lehetséges munkaidejüknek körülbelül csupán kétharmadában „fogyasztanak” energiát. Ehhez hasonló képet mutat a munkaidő kihasználása is. A munkahelyen eltöltött időnek, országos átlagban kb. az egyötödét nem töltik termelőmunkával. Műszakonként tehát a gyárakban átlagosan több mint másfél óra fut el haszontalanul. Átlagról lévén szó, persze egyes helyeken ennél jobb a helyzet, míg másutt rosszabb. De a legjobban szervezett vállalatoknál is egy főre számítva 40—60 perc kiesik a produktív munkából, összességében milliárdos értékű tartalék ez. Az is igaz, hogy a gyakorlatban elképzelhetetlen úgy megszervezni a munkát, hogy egyetlen perc se menjen veszendőbe. Az egy-, másfél órás kiesés azonban (bármennyire is torzíthatnak az átlagok) műszakonként s a munkahelyen ténylegesen megjelent létszámot tekintve óriási veszteség. A munka nélkül múló perc és óra nemcsak a gépek mellett kár. A ki nem használt idő á tervezőasztal mellett, a vezérigazgatói székben, vagy az anyagbeszerzők „műszakjában” is elfecsérelt lehetőségek. Sőt: nemegyszer az e posztokon kihasználatlanul maradt órák miatt torpannak azután meg a gépek a műhelyekben. Csak az álló gép, vagy az álló munkás azonnal és közvetlenül felhívja magára a figyelmet és úgy tűnik, ez a veszteség forrása — pedig, igen sokszor ez csupán a következménye annak, hogy valahol valamit pontatlanul programoztak, terveztek meg, vagy csak nagyvonalakban folyt a szervezés és így tovább. A munkahelyen munkával ki nem töltött órák pedig visszahozhatatlanok, soha be nem pótolhatók. Széchenyi mondta, több mint 100 éve, hogy az idő nemcsak pénz, sokkal több annál. A pénz, ami elveszett, újból megkereshető, de az elveszett idő, soha. Az elfecsérelt idő, abszolút pazarlás. Minden haszontalanul elfutó óra, egy- egy elszalasztott lehetőség, amelyben gyarapodás helyett, viszonylagosan, szegényedünk. Az ilyen órára is fizetnek bért, a vállalat „infrastruktúrája” ilyenkor is működik : fogy a víz, a fűtéshez, a világításhoz az energia, a gépek erkölcsi kopása ilyenkor sem áll meg és így tovább. És ilyenkor az adott vállalat az előző időszakhoz mérten hiába ér el eredményt — ez a lehetségestől mégis elmarad. Hasznos lenne most már egy-egy gazdasági egység tevékenységének minősítésekor az elért, valamint reálisan elérhető eredmény közti különbséget mindig a mérlegre tennék. Az egyre értékesebb, korszerű technika és a viszonylagosan egyre kevesebb munkaerő ma már igen időszerűvé teszi az ilyesfajta számításokat is. Az idő és a technika jobb kihasználása ugyanis legalább annyira fontos a nemzetközi versenyképesség javításáért, mint az, hogy korszerű, jól eladható termékek kerülnek-e le a jobban kihasznált gépekről. Több mindenért fut el persze haszontalanul az idő munka közben. Állhat a gép, a munkás azért, mert késik a rajz, vagy az anyag, vagy a karbantartó, a gépbeállító. Mindez szervezés dolga. Valószínűnek látszik azonban, hogy amíg általában nem lesznek korszerűek és pontosak például a teljesítménykövetelmények — a közvetlen termelésben, de a termelés irányításában is —, addig nehéz lesz a munka- és üzem- szervezéssel gyorsabban haladni. Gerencsér Ferenc Hinták a Sárrétről Hazánkban csak a Füzesgyarmati Járműkészítő Ipari Szövetkezetben gyártanak hintót. Az első fél évben nyolc járművet készítenek a hazai fogathajtóknak. A hintó vasrészét a szövetkezet két fiatalja, Kunos Sándor és Galambos Sándor kovácsolja és illeszti össze Fotó: Szekeres András Guruló méhesházak Negyven szakcsoport elnöke 1200 méhész képviseletében összegezte nemrég Békéscsabán az idei esztendő tennivalóit. Az eddig megkötött szerződések szerint 1977-ben 53 vagon mézet adnak át értékesítésre az AFÉSZ-eknek a megye méhészei. Finom falatok A Gyulai Húskombinát az elmúlt négy évben több mint 40 féle új húskészítmény gyártását kezdte meg. Az utóbbi idő1’ szakban keresett a speciális eljárással pácolt kötözött sonka, illetve a füstölt tarja Fotó: Veress Erzsi Ezren a zokni körül A szerződésekben vállalt kötelezettségek teljesítése — hallottuk Erdei Lajostól, a MÉSZÖV méhészeti szakbizottsága titkárától — függ azonban attól, hogy milyen segítséget kapnak a szakcsoportok és azok tagjai az állategészségügyi szervektől, milyen támogatást az OTP- fiókoktól és a takarékszövetkezetektől, továbbá, hogy a Volán vállalat időben és az igényeknek megfelelően ad-e járművet a méhek vándoroltatásához. A szakcsoporti méhészet megyénkben is sokat ígérő ágazatként fejlődik. Már ebben az évben egymillió forint kölcsönt vettek fel a szakcsoportok, kaptárak és egyéb eszközök, illetve műlép vásárlására. A méhészet fejlesztését szolgálja az a kedvezmény is, miszerint a már említett termelési célokra, eszközökre felvett banki hitel 8 százalékos kamatából csak 2 százalék terheli a méhészeket. Míg a kamat nagyobbik hányadát, vagyis 6 százalékot az Országos Méhészeti Szövetkezeti Vállalat fizeti. Az is jelentős kedvezmény, hogy míg korábban csak 30 kaptárig kapott adókedvezményt a méhész, az új rendelkezések szerint minden szakcsoporti tag 150 ezer forint árbevételig termelhet adómentesen, ami megközelítően 100 kaptárral elérhető eredménynek felel meg. Ezek a kedvezmények jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy ebben az évben felvásárolják a tervezett 1100 vagon mézet, a 100 tonna viaszt, a tetemes mennyiségű propoliszt és a behatárolt mennyiségű virágport. Ezekből a népgazdaság mintegy 7 millió dollár bevételre számít. E dollármilliókat képező termékeknek csaknem 7 százalékát megyénk szakcsoporti méhészei adják. Az Országos Méhészeti Szövetkezeti Vállalat hamarosan 18 ezer korszerű kaptárt bocsát ki, kedvezményes áron. Ebből megyénk méhészei várhatóan 2 ezret kapnak. Szintén az említett vállalat már gyártatja azt a 100 guruló méhesházat, melyekből mintegy 25 darabot kap Békés megye. Ezt az új konstrukciót a Mezőgazda- sági és Élelmezésügyi Minisztérium 47 százalékos ár- kedvezménnyel adja a szakcsoportok részére. A tanácskozáson a békéscsabai 8. sz. Volán Vállalat képviselője a fuvarkedvezményekről adott tájékoztatást. Többek között arról, hogy egy 10 tonnás szerelvény igénybevételénél 55 százalékos fuvardíjkedvezményt ad a vállalat a megye méhészeinek. Míg a fennmaradó fuvardíj 80 százalékát az ÁFÉSZ-ekkel megkötött szerződésekben szereplő mézmennyiség arányában az Országos Méhészeti Szövetkezeti Vállalat téríti meg. Ezzel a sokoldalú segítséggel — hallottuk Erdei Lajos szakbizottsági titkártól — úgy akarnak élni a megye méhészei, hogy növekedjék a szakcsoportok méhállomá- nya, azok megporzó tevékenysége, de különösen az évenként leadásra kerülő méz mennyisége. Balkus Imre — Mi a különbség a harisnyanadrág és a nadrágharisnya között? — Az ég világon semmi! Ez volt az első, amit a Budapesti Harisnyagyár gyulai gyárában megtudtam. A többiről a következőkben számolok be. A harisnyakötő gépeken majdnem annyi a tű, mint a harisnyán a szem. Ez még nem volna baj, de ezeí a tűk sebesen mozognak is, és egy- egy gépről olyan iramban tekeredik le a félkész zokni, harisnya vagy harisnyanadrág, hogy szemmel követni is fárasztó. — Ha 20 tucatot készítek el egy nap — mondja Gyepes Jakabné felverő-fejelő, az egyik, zömmel 30—40 éves gépekkel dolgozó kötőteremben —, az 116 forint bért jelent, s ezzel teljesítményem 130 százalékos. Szemrontó munka, nagy figyelmet kíván, s főleg éjszaka nehéz ... Épp az utóbbi néhány hónapban kellett nagyon is odafigyelniük a harisnyagyáriaknak. Történt ugyanis, hogy egy fontos cikkhez, a gyermek-harisnyanadrághoz tavaly eleinte fonalat nem kaptak, majd az új gépek nem érkeztek meg kellő számban és időben. S hogy a dolog még izgalmasabb legyen, érkezett viszont egy markáns központi előírás, mely szerint az említett fontos közszükségleti cikkből 720 ezret mielőbb le kell gyártani, mert ezzel tetemes mennyiségű devizát takarítunk meg. Az elsőrendű nép- gazdasági érdek megfellebbezhetetlen. — Az éves termelési tervünk? — Gyepes Jakabné gondolkodik, majd erre jut: — Hű, pedig most mondták, a termelési tanácskozáson ... Bal oldali szomszédjához fordul, majd jobbra, ám a közös bölcsesség eredménye is csak ennyi: — Borzasztó sok! Nem tudjuk pontosan, de rengeteg!... Ez a rengeteg annyi mint harmincmillió harisnya, s ha a nyersmegmunkálást is hozzávesszük, eléri a 36—37 milliót is. De nemcsak ezt kell hozzávenni. Azt is, hogy az utóbbi két évben kezdte munkáját egy több mint háromszáz fős üzemük Dobozon; hogy tavalyelőtt Gyulán is új, négyszintes termelőüzem épült; hogy munkába állt 240 vadonatúj gép; hogy nem egészen két év múlva újabb üzemrész kezdi meg működését Szeghalmon is — s később egy még újabb követi ugyanott —; s hogy közben át kellett alakítani a termelés rendjét a GYES-ről visszatérő asszonyok kedvezőbb, egy műszakos munkában való fogadására is. Mindent megmozgattak; gépet is, embert is. Mindössze egy üzemrész: a régi, úgynevezett egyhengeres kötődé maradt a helyén. Az eredmény még csak egyben-más- ban látszik, s a lányok, asz- szonyok sok esetben nem ok nélkül türelmetlenek. — Ezt a munkát tizenöt éve csinálom — mondta az egyik —; azóta ez a harmadik szemüvegem. Igaz, hogy a túlmunkát elég jól megfizetik, de jó néhányan sokall- juk is a túlórákat. Milyen szervezés az, ahol állandóan be kell jönni vasárnap? Egy naponta Sarkadról bejáró fiatalasszony így fogalmazott: — Egy hónapja vagyunk házasok, s bár csak minden harmadik vasárnap kerül rám a sor, a férjemnek bizony nem tetszik ... Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a többletmunkát még tavaly decemberben a termelési tanácskozásokon maguk a dolgozók vállalták. Egyetértett vele a vállalati szb is, azzal a kikötéssel, hogy túlzásoktól mentesen, az önkéntességet betartva kell végrehajtani. Nincs okunk feltételezni, hogy nem így történik. A változás bajjal jár — az egyik konklúzió bizonyára ez lehetne. Igen, ez is. Ám mindez nem csupán „változás”, mert 1980-ra, 85- re — amikorra például már egyetlen régi gépük sem lesz — a gyulai harisnyagyár az ottaniak közös erőfeszítésének eredményeként nem csupán megváltozik, hanem egyúttal Békés megye s a Dél-Alföld egyik legfejlettebb, legvonzóbb kötőipari üzeme is lesz. Ismerik és szeretik üzemüket a lányok, asszonyok. Ismerik a technológiai folyamatot; név szerint, sőt többnyire személy szerint is ismerik — nem csak a közvetlen — vezetőiket; tudják milyen gépekkel, mit, kinek, milyen értékben gyártanak. Ez akkor is jó jel, ha a számadatokban néha tévednek — ki ne tévedne? De még többet tehetnének a gyárért, s könnyebben viselnék el az átmeneti nehézségeket, ha ismernék, még jobban ismernék a közös jövőt, a távlatokat is. — Az üzem idei termelési terve? — kérdezte vissza a már említett fiatalasszony. — Most mondták nem rég, de nem tudom. Jaj, ezt meg is fogja írni? — kérdezte sírós hangon. — A nyereség? ... Azt is jobban tetszik tudni, mint én, biztos!... Szokták mondani a termelésin, de nem jegyezzük meg... Lám, még azt is tudják, hogy mit nem tudnak. Varga János Megtérül a gondoskodás Mi jut eszébe, ha azt mondom: Mezőhegyes? — A cukorgyár. Az adott településről első pillanatban eszünkbe jutó ipari létesítmény korántsem jelenti azt, hogy a község maga is ipari jellegű. Mi dönti el akkor egy helység meghatározó jellegét? Az, hogy a népgazdaság egyes ágazataiban hány embert foglalkoztatnak. Ebben az esetben a statisztika mond a legtöbbet. Mezőhegyesen 5128 munkaképes korú ember él. Az iparban több mint 800-an, a kereskedelemben 140-en, a mezőgazdaságban majdnem 2200-an, egyéb ágazatokban mintegy 500-an dolgoznak. Ez több mint 3500 foglalkoztatott. És a többiek? A mezőhegyesi férfiak szinte mindannyian a községben találtak munkát. És a nők? Ök is dolgoznak, csak éppen otthon, a háztartásban, a háztájikban. A község munkaképes korú nőlakosságának fele — és az ezt mutató szám ezren felül van — kisgyermekét gondozza, vagy egyáltalán nincs munkaviszonya. A nagyközség vállalatai, üzemei, intézményei bejárókat 1s foglalkoztatnak, összesen 990-en járnak Mezőhegyesre dolgozni a környező településekből, Pitvarosról, Csanádapácáról, Tótkomlósról. Ezek a tények jelenleg. Hogyan lehet a nagyközség munkaerő-gazdálkodását tervszerűbbé, korszerűbbé, egyszóval jobbá tenni? Mennyivel nyugodtabban dolgoznak azok, akiknek odahaza is „minden rendben”. A termelésben közvetlenül részt 'vevők és a fiatalok lakásgondjainak megoldása nagy feladat, de elengedhetetlen. Jó példával az állami gazdaság jár elöl: 30 családnak adtak át nemrégen OTP-laká- sokat. A kisgyermekek bölcsődében, óvodában való elhelyezése után sok asszony dolgozhatna akármelyik ágazatban. A községben egyelőre nincs bölcsőde, óvoda pedig hat üzemel. Felújításuk, bővítésük és egyáltalán felépítésük sokat segítene a fiatalasszonyok gondjain. Ha a gyerek iskolás, újabb probléma. Mi lesz, ha végez? A pályaválasztási nehézségeken enyhítenek az üzemek. A fiataloknak szervezett üzem- látogatások alkalmával nem egy gyerekben megérlelődik az elhatározás: ezt a szakmát választom, ide jövök dolgozni. Az idősebb korosztály sem maradhat le természetesen. A szakmai továbbképzésekre, a tanulásra ösztönzés szükségszerű. Ahhoz, hogy mindezt a sok feladatot megvalósítsák Mezőhegyesen, időre van szükség. De érdemes az időt, az anyagiakat, a fáradtságot „befektetni” ebbe a munkába. Jócskán megtérül.
