Békés Megyei Népújság, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-27 / 123. szám
Gáspár Sándor felszólalása a csehszlovák szakszervezeti kongresszuson Csütörtökön reggel folytatta munkáját a csehszlovák szakszervezetek IX. kongresszusa, amely szerdán nyílt meg Prágában, a Fucik-park kongresszusi palotájában. A délelőtti ülésen a küldötteken kívül több szocialista ország küldöttségvezetője is felszólalt, közöttük Gáspár Sándor, az MSZMP PB tagja, a SZOT főtitkára, aki a háromtagú magyar delegációt vezeti. Gáspár Sándor egyebek közt a következőket mondotta: „Több mint négymillió szervezett magyar dolgozó nevében tisztelettel és elvtársi szeretettel köszöntjük kongresszusukat. A magyar munkások számára jóleső érzés látni és hallani, hogy a testvéri Csehszlovákia munkásosztálya, dolgozó népe miként gazdagította, tette szebbé életét az elmúlt években. Ügy is, mint szomszédnak, úgy) is, mint a szocialista tábor tagjának szívből gratulálunk. Kívánjuk, hogy kongresszusuk célkitűzéseit maradéktalanul hajtsák végre. Ezt követően Gáspár Sándor utalt arra, hogy a közelmúltban került sor a Szovjetunió és a többi szocialista ország szakszervezetének kongresszusára. Ezeken a tanácskozásokon kitűnt: azonosak céljaink és gondjaink, közös az eszme, amely cselekvésünket vezérli. Roppant nagy összetartó erő a mi közös világnézetünk. Erősebb minden vérségi kapcsolatnál. Ez a proletár internacionalizmus lényege, ebben van legyőzhetetlensége. A szakszervezeti mozgalomnak születése óta történelmi hivatása a proletár internacionalizmus eszméjének ápolása és erősítése. így volt ez a múltban, és így lesz ez a jövőben is. Ezért vagyunk mi ezernyelvű és egy- szívű brigád. A szocialista országok szakszervezeteinek kongresz- szusait a világ minden táján nagy figyelemmel kísérik osztálytestvéreink. Kedves Elvtársak! A magyar munkásosztály szolidáris csehszlovák munkástestvéreivel. Mindenben önökkel vagyunk. Kívánunk nagyon sok sikert felelősségteljes munkájukhoz” — mondotta befejezésül Gáspár Sándor. (MTI) n színháztechnikai napok megnyitója Gyulán Az optikai, akusztikai és filmtechnikai egyesület színháztechnikai szakosztályának rendezésében színháztechnikai napok kezdődtek Gyulán. A szakmai tanácskozásokat a szakosztály kétévenként szervezi. Az ország valamennyi színházának technikai vezetői itt vitatják meg a legújabb technikai berendezések alkalmazását, cserélik ki tapasztalataikat. A Gyulán tegnap kezdődött tanácskozássorozat ezenkívül megvitatja a művelődési házak szinháztechni- kai ellátottságát, az alkalmazott berendezések célszerű használatát. Része ez a munka a közművelődési határozatból adódó feladatok végrehajtásának. Különös hangsúlya van a szakemberek tanácskozásának olyan szempontból is, hogy e megbeszélésen már figyelembe veszik, hogy hazánkban az V. ötéves tervben több mint 50 korszerű művelődési ház épül, amelyek egyik feladata hogy a színházak táj előadásainak is helyt adjanak. A mintegy 200 szakember megvitatja a színházak, művelődési házak tervezésével, kivitelezésével kapcsolatos elképzeléseket is. Amint Schmidth János, a Fővárosi Tanács művelődési intézmények műszaki intézetének igazgató főmérnöke elmondta, olyan színházak, kultúr- házak létesítése a célszerű, mint például a gyulai művelődési ház, amelyben bármilyen közművelődési előadás megtartható. Ezért jelentős, hogy a három nap alatt a színháztechnikai szakemberek a közművelődési, népművelési szakterületek vezető munkatársaival közös álláspontra jussanak e témában. A három nap alatt közel tíz előadás hangzik el. Az első napon pedig színháztechnikai kiállítás nyílt. Ezen az Egyesült Izzó, a Konverta Gyár fényszabályozó és memória berendezéseket, az osztrák Ludwig Pani cég fényvetőket, a Budapesti Elektroakusztikai Gyár korszerű színház-elektroakusztikai berendezéseket, az Épületgépészeti és Cserép- kályha-építő Általános Szakipari Szövetkezet színház- technikai berendezéseket mutat be. A közművelődési intézmények technikai szakembereinek háromnapos tanácskozását dr. Takács Lőrinc, Gyula város Tanácsának elnöke köszöntötte, majd Takács Kálmán, az Országos Közművelődési Tanács képviselője mondott ünnepi beszédet. Ezt követően megkezdődött az előadássorozat, amelyet vita követ. B, J. Távlati célok megyénk iparfejlesztéséhez Előtérben a kőolaj és földgáz használata Tanácskoztak az építők Csütörtökön, május 26-án ülést tartott a megyei tanács Békéscsabán Klaukó Mátyás elnökletével. A testületi ülésen részt vett- és felszólalt Buda Gábor, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnökhelyettese, jelen volt Frank Ferenc, a megyei párt- bizottság első titkára is. Ott voltak az országgyűlési képviselők megyei csoportjának tagjai, több minisztérium képviselője, a járási, városi pártbizottságok első titkárai, a Hazafias Népfront, az SZMT, a tömeg- és társadalmi szervek, üzemek, gazdaságok, intézmények képviselői, a megyei tanács osztályvezetői. Az elnöki megnyitó után a mandátumvizsgáló bizottság elnöke bejelentette, hogy Füzeégyarmat községi Tanácsa dr. Bar- kóczi Istvánt, Újkígyós községi Tanácsa Ruck Jánost, a megyei tanács tagjává megválasztotta. Ezt követően jelentést fogadott el a testület a korábban hozott tanácsi határozatok végrehajtásáról, majd jóváhagyta a végrehajtó bizottság munkájáról szóló beszámolót, melyet Klaukó Mátyás, a megyei tanács elnöke terjesztett elő. Megállapította, hogy a végrehajtó bizottság kiemelt feladatának tekintette az 1976. évre tervezett V. ötéves tervi célkitűzések megvalósítását. A célcsoportos programot 93,5 százalékban teljesítette a megye. Túlteljesitette a lakásprogramot, az ehhez kapcsolódó létesítményeket, valamint a víztermelő, a vízhálózat, szennyvíztisztítás, csatornahálózat fejlesztési célkitűzéseket. A tervezettnél nagyobb mértékben növekedett a közműves vízellátásba bekapcsolt lakások száma. Megkülönböztetett módon segítette a vb a kedvezőtlen adottságú mezőgazdasági termelőszövetkezeteket, továbbá a jogszabályban előírtaknak megfelelően rendezte a veszteséges és alaphiányos termelőszövetkezetek helyzetét. Ügy értékelte a tanács, hogy a végrehajtó bizottság a beszámolási időszakban megvalósította a megyei tanács által meghatározott feladatokat, amelynek következtében javult megyénkben az össztanácsi munka. A továbbiakban dr. Romvári László osztályvezető által beterjesztett jelentést fogadta el a testület, a tanácsi vállalatok múlt évi gazdálkodásának tapasztalatairól. Ezt követően az ifjúságról szóló 1971. évi IV. törvény-végrehajtásának tapasztalatairól és további feladatairól Nagy János elnökhelyettes számolt be. Ügy a jelentés, mint a vitában részt vevők megállapították, hogy az ifjúsági törvényt megyénkben is kedvezően fogadták a felnőttek, és az ifjúság. A gyakorlati végrehajtásban azonban vannak szélsőséges esetek, ezért az elkészített intézkedési terveket és azok megvalósítását következetesebben kell számon kérni. Különösen a társadalmi munka, a kommunista műszakok előkészítése, a gazdasági feltételek biztosítása több figyelmet kíván. A megyében mintegy 30 ezer fiatal szocialista brigádban dolgozik. A több mint 500 ifjúsági brigád közül 325 nyerte el a szocialista címet. Szükséges azonban a szocialista brigádmozgalom szélesítése és a résztvevők nagyobb erkölcsi, anyagi megbecsülése. A fiatalok családalapítását befolyásolja a lakáshelyzet — állapította meg a megyei tanács —, ezért szorgalmazták már eddig is, hogy a felépülő lakásokból megfelelően részesüljenek. Kifogásolta viszont, hogy hátrányosan érinti a megye ifjúságának egy részét az, hogy nem részesülhetnek szociálpolitikai kedvezményben, más részükre pedig nem terjed ki a munkáslakás-hi- telakció. Végül is a megyei tanács a beterjesztett jelentést elfogadta és megállapította, hogy a KISZ megyei bizottságával 1972-ben kötött együttműködési megállapodásban foglalt feladatokat a két szeVv többségében végrehajtotta. A következő napirendként a testület jóváhagyólag tudomásul vette az elmúlt évi költségvetési és fejlesztési terv teljesítésének értékeléséről szóló jelentést. A megye 1990-ig szóló hosszú távú iparfejlesztési tervét dr. Szabó Sándor általános elnökhelyettes terjesztette a testület elé. Ez a 15 éves terv nem szabvány, csupán orientációs jellegű, mely segítséget nyújt a jö- benézéshez, a közép távú tervek előkészítéséhez. Ezek az elképzelések módosulhatnak az országos tervek véglegesítése után. Tehát ez önmagában nem kiragadott terv. Figyelembe veszi a társadalmi, gazdasági, területi kapcsolatokat. A múltból kiindulva a jövőbe tekint. Célja: tudatosan befolyásolni, irányítani és meghatározni pártunk XI. kongresszusa programjának megfelelően a megye gazdaságának, elsősorban iparfejlesztésének ütemét, eszközét, területét és m'ódját. Ügy a jelentés, mint a vita figyelembe vette a népgazdaság egészéből adódó feladatokat és így mérlegelte a lehetőségeket. Az ipartelepítés tényezőinek összessége azt is jelzi, hogy a gépipar munkaigényesebb termékeit gazdaságosan gyártó középüzemeit, az alkatrészek gyárfását, továbbá egyes könnyű- és élelmiszeripari üzemeket célszerű fejleszteni. Erősíteni szükséges egyes területeken a már kialakult gazdasági szerkezetet, melynek alapjai már jelenleg is rendelkeznek a szükséges feltételekkel. így az élelmiszeripar esetében Békéscsaba és Gyula környéke. Módosítani szükséges azokon a területeken, ahol az adottságok a fejlődés je(Folytatás a 3. oldalon) Az Orosházi üveggyárnál jelentős fejlődés várható, mert az öblösüveg gyártására újabb huta építése válik szükségessé Az építők székházában csütörtökön az üzemi demokrácia érvényesülésének tapasztalatairól, a fejlesztés feladatairól tárgyalt az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének központi vezetősége. Az ülésen részt vett Juhász Ottó, a SZOT titkára is. Megállapították, hogy az üzemi demokrácia fejlesztésére hozott jogszabályok alapján megélénkült a szak- szervezeti tagok és a vezető testületek munkája, s kedvezően segítették az üzemi demokrácia kibontakozását is. Bevált, jól jövedelmező munkát végeznek Békéscsabán, a Csaba Szőnyegszövő Háziipari 'Szövetkezetben: áttört, nagy mintás szőnyegeket készítenek egy NSZK-beli cégnek. Tavaly kétezer négyzetmétert rendeltek ebből a nyugat-európaiak, az idén hatezer négyzetmétert szőnek, jövőre pedig már tízezret kérnek. Képünkön: így dolgoznak az asszonyok a kézi szövőgépen Fotó: Veress Erzsi Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG 0 MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TANÁCS LAPJA 1977. MÁJUS 27., PÉNTEK Ara: 80 fillér xxxn. ÉVFOLYAM, 123. SZÁM BÉKÉS MEGYEI A megyei tanács tárgyalta