Békés Megyei Népújság, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-21 / 118. szám

1977. május 2lg, szombat A műveltség útjain Talán már túl sokat is hallottunk, olvastunk a köz- művelődési törvényről. A törvény meghatározta a célt, az alapvető jogokat és kötelességeket, most a megvaló­sításon van a sor. A gyárakban, üzemekben és vállalatoknál országszer­te megalakulnak a közművelődési bizottságok, amelyek a közművelődés irányítását, szervezését hivatottak el­látni. Gyulán, a városi pártbizott­ság agitációs-propaganda és művelődési osztályvezetőtől, Török Károlytól arra kértünk választ, hogyan indult meg a közművelődési bizottságok munkája, és milyen nehézsé­gekkel kellett megküzdeniük az indulásnál. — Városunkban már 30 helyen működnek ezek a bi­zottságok, amelyek éves mun­katerveit a KISZ-szel, az állami és társadalmi szer­vekkel, a szakszervezeti és szövetkezeti bizottsá­gokkal közösen igyekez­tünk egyeztetni. Az első lépés mindenütt az volt, hogy felmérték a helyi kulturális, művelődési igényeket és lehe­tőségeket. Javasoltuk a szo­ciális, kulturális alapok ész­szerűbb felhasználását, a mű­velődés helyi feltételeinek megteremtését. A városi pártbizottság évente egyszer megtárgyalja a város közművelődési tevé­kenységét, ,ilyenkor összegez­zük a tapasztalatokat. Sok jót mondhatok — például — a Budapesti Harisnyagyár gyulai üzeméről. Érdemes kö­rülnézni ott! A gyár közművelődési bá­zisa hosszú idő óta a gyári kultúrház. Felkerestük a kul- túrház igazgatóját, Volent Zoltánt. Valamelyik üzem­részből került elő, sietve jött át a nagy udvaron, közben mindenkihez volt egy-két kedves szava. Fáradhatatlan, régi népművelő. Ezt nem lehet másként csinálni — vallja. Vele és Gácsi Mátyásnéval, a gyár személyzeti osztályveze­tőjével beszélgettünk a köz- művelődési bizottságról. Hamar előkerült az egy év­re szóló közművelődési terv, valamint a hattagú bizottság névsora, amelyben a szak- szervezet, az állami vezetés, a fizikai munkások egyaránt képviseltetik magukat. Bár a bizottság és a terv csak né­hány hetes, a megjelölt fel­adatok a gyár régi közműve­lődési tevékenységének foly­tatását jelentik. — Most, mint korábban is, első helyen állnak gyárunk­ban az oktatási feladatok. Sajnos, még mindig szép számmal akadnak olyanok — főleg az idősebb korosztály­ban —, akik nem végezték el a 8 általánost. Pedig jutalom­szabadságot és 500 forint pénzjutalmat adunk dolgozó­inknak minden sikeresen el­végzett osztályért — mondja Gácsi Mátyásné. — Gyárunkban 46 szocia­lista brigád működik, a köz­művelődési feladatok vállalá­sában is ők járnak elöl. Sok­szor az az érzésem — ezt kü­lönösen a közművelődési ve­télkedőre való készülődés ideje alatt éreztem —, hogy brigádtagjaink erejükön felül is vállalnak. Nem könnyű a keményen ledolgozott 8 óra után nekiülni a tanulásnak. És milyen lelkesen tették! Ugyanakkor másokat nagyon nehéz bekapcsolni a külön­böző szervezett oktatási, mű­velődési formákba: a szakmai tanfolyamokba, a politikai oktatásba. A vetélkedőt már jobban szeretik. Május 1-től november 7-ig a kultúrház és a KISZ közös szervezésében a Szovjetunió életéről rende­zünk vetélkedőket. Az eszté­tikai nevelésben a legtöbbet a kultúrház programjai nyúj­tanak, a munkatervben is er­re építettünk. Ugyanakkor rendszeresen közreadjuk a színházbérieteket és jegyeket is a várszínház előadásaira. A kultúrház épületében mű­ködő szakmaközi könyvtár lá­togatottsága is egyre nő. A művelődés, szórakozás, tár­sasági élet megváltoztatásá­ban azonban még sok a ten­nivaló: például a kényelem, az igénytelenség, a közöm­bösség leküzdésében. — Eddigi tapasztalataink azt mutatják, szól közbe Volent Zoltán, hogy a kul­túrház kiscsoportos, foglalko­zásai a legalkalmasabbak ar­ra, hogy elbeszélgessünk a dolgozókkal, és megismerjük érdeklődési körüket. Felada­tunk nem egyszerű, ha kell, újból és újból kezdjük a bo­nyolult emberi problémák megoldását, a régi szokások átformálását. Meg kell keres­sük az okokat, miért sorvadt el a kismamaklub, miért vo­nakodnak a dolgozók sokszor még a jutalomüdülésre is el­utazni, miért nem tudják ki­használni -hasznosan a sza­bad idejüket? A gyár dolgo­zóinak többsége nő, a családi légkörben, a férjek szemléle­tén múlik legtöbbször, hogy nehezen tudjuk őket a kultu­rális programokba, az oktatá­si, képzési feladatokba be­vonni. Pedig van bennük érdeklődés! Aggódás, hivatásszeretet szól szavaiból. Szeretné Siet­tetni a változást, gyorsítani az időt. Törvényt, anyagi feltétele­ket adott az állam, most már a közművelődési bizottságokon a sor, amelyekben olyan em­bereknek van helye, akik ké­pesek tenni a műveltebb munkásosztályért. B. Sajti Emese Tudományos pályamunkák meghirdetése A Magyar Tudományos Akadémia szegedi akadémiai bizottsága tudományos pálya­munkák készítését hirdeti meg az alábbi témakörök­ben: 1. Csongrád, Békés, Bács- Kiskun, Szolnok megye vala­melyikének 1974—76. évi köz­lekedési baleseti felmérése az egészségkárosodás szempont­jából. 2. A szegedi délnyugati vá­rosrész rendezésének botani­kai és klimatológiai alapjai, tekintettel a parkosításra. 3. Talajtan, agrokémia és a földtani tudományágak köl­csönhatása az agrogeológiá- ban. 4. Kationok kristályta­ni helyének meghatározása Röntgen—Fourier analízissel,- különös tekintettel az Ag ionokkal helyettesített faujá- zitokra. A pályázaton bárki részt vehet, terjedelem-korlátozás nincs. A pályamunkák bekül­dési határideje: 1978. szep­tember 30. Pályadíjak: I. díj: 5000 forint, II. díj: 3000 fo­rint. A pályadíjak valameriy- nyi kategóriában külön-kü- lön kerülnek kiadásra. Ered­ményhirdetés 1978 decembe­rében lesz. Az eredményeket a pályázatok meghirdetésé­hez hasonlóan hozza a pályá­zat hirdetője nyilvánosságra. Minden kérdésben a szegedi akadémiai bizottság ad felvi­lágosítást. Címük: 6720 Sze­ged, Somogyi u. 7. sz. HANG­SZÓRÓ Ismeretlen Léda-képek Szeghalmon Az irodalomtörténeti ku­tatás előtt régen ismeretes, hogy a szeghalmi Simay Kisdedóvó század eleji lakói Ady-rajongók voltak. Rozs- nyai Kálmán és felesége, Dapsy Gizella (írói nevén Nil) nemcsak barátai, tisz­telői, hanem terjesztői is vol­tak a vidéki Ady-kultusz- nak. Az, hogy Rozsnyai a váradi holnaposok kültagja­ként kapcsolatban állt e ha­ladó szellemű írói közösség­gel és gyűjtötte a 1 velük kapcsolatos relikviákat, szin­tén ismert Dutka Ákos és Tabéry Géza könyveiből. Azt is elismeréssel nyugtázhat­juk, hogy Ady halála után hazánkban először a szeg­halmi nyomdában adtak ki a költőre emlékező, magyar poéták Adyhoz és Adyról írt verseiből egybefűzött ki­adványt Ady koszorúja cím­mel. Szerkesztője az a Rozs­nyai Kálmán volt, aki híres Ady-gyűjteményével a vá­radi Ady Múzeum alapjait rakta le. Dapsy Gizella is hűséges sáfárja volt a költőfejede­lemnek. Mint a fiatal, pálya­kezdő írók istápolója, Ady szeretetére és Ady szellemé­nek befogadására inspirálta „fiait”. A szeghalmi óvoda szom­szédságában laktak dr. Nusz- baum Károlyék, előbb köz­ségi, majd járási tisztiorvo­sék. Kapcsolatuk a jó szom­szédi, hétköznapi barátságon túl bensőséges volt. Bizonyo­san ez a kölcsönösen ápolt kapcsolat szorosabbá vált, amikor kiderült, hogy az Ady írta Léda-versek hős­nője — Brüll Adél, első unokatestvére a doktor fe­leségének, leánykori nevén Nagy Teréz Reginának. Brüll Adélnak és Nagy Teréznek az anyái Jakab­Mikó Imre, a pár hónapja 66 évesen elhunyt romániai magyar író, művelődéstörté­nész, a Téka-sorozat szer­kesztője, polihisztor és szel­lemi „mindenes ember”, nem sokkal halála előtt nem életírást adott a következő nemzedéknek, hanem kisebb írásainak gyűjteményét je­lentette meg, Akik előttem jártak címmel. Ez az immár második kiadásban is megje­lent tanulmánygyűjtemény portrésorozat azokról a ma­gyar, román szellemi példa­képeiről, kortársairól, pálya­társairól, akik nem csupán az ő, hanem annak a romá­niai nemzedéknek szellemi­eszmei arculatát meghatá­rozták, amelyik nem a fel- szabadulás után eszmélt rá a haladás és együttélés törté­nelmi szükségességére. Ro­mániában Kelemen Lajos tu­lányok, mégpedig ikertestvé­rek voltak. Ez a rokonság eléggé szoros lehetett, de ar­ra nincsen adatunk, hogy Adél valaha is járt volna Szeghalmon, Később, amikor az 1918— 1919-es forradalmakban vál­lalt vezető szerepek után Dapsy Gizellát menesztették állásából, rövidesen Nógrád- verőcére (ma Verőcemaros) költöztek. Léda és Nil gyor­san összébarátkóínak, és ez a kapcsolat Adél haláláig tart. A Rozsnyai házaspár sokat vendégeskedik Diósy­ék házában és Gizella öltöz­tette Lédát utolsó útjára. Azóta hosszú idő telt el, meghaltak Rozsnyaiék is, ha­gyatékukat elprédálták és csak töredékek kerültek elő. Ezeket igyekeztünk morzsán­dásáról legendák járnak, e rorok írója is hallót már Mikó Imréről ilyeneket Bu­dapesten. E gyűjtemény té­mavilágát sorba szedni sincs terünk, de hogy az „Erdélyi Fiatalok” című folyóirattól Benkő ' Samuig, Jancsó Bélá­tól Józsa Béláig, Gustitól Ko­lozsvári Granpierre Emilig és a szobrász Benczédiig húz­hatom a körvonalait, ezzel már jelzem, mekkora világ­részt fogott át a kötetben Mi­kó Imre. És hogyan? Hig­gadt, szerény, teljesen tár­gyilagos, mértéktartó, világos ítéletű, metsző elmeéllel megalkotott kerek, tökéletes írásművekben. A távoztával bekövetkezett közös veszte­ség nagyságát később mér­hetjük fel; e kötet megisme­résével azonban érzékletes fogalmaink támadhatnak ként összeszedegetni, össze­gezni. Kutatásaink során sokszor értek kudarcok, tév- utak és sikerek, változó sze­rencsével. Ami az eddig is­meretlen Léda-fotók eseté­ben történt, az valóban csak a véletlennek köszönhető! Íme a történet: Nuszbaum doktorék meg­haltak, gyermekeik Buda­pesten laknak és csak néha- néha térnek vissza a lakás karbantartására. István nevű Nuszbaum-fiú az, aki Szeg­halmon eléggé közismert, ál­talában ő az, aki sűrűbben tartózkodik otthon. Távollé­tében a lakás egyik ablakát betörték, és a hívatlan láto­gatásnak könyvek sokasága látta kárát. Végső- soron az ablakbetörést követő hivata­los helyszíni szemle során lelték meg azt a fonott ko­sarat, melyben a Lédával kapcsolatos emlékek rejtőz­tek. A hagyaték megtekintésére a közeli múltban nyílt alkal­mam. Kiderült, hogy az a fényképanyag, mely elsősor­ban Brüll Adélt ábrázolja, testvére, Brüll Berta halála után került Nuszbaum Ist­vánhoz, mint a meggyérült család egyik tagjához. Egyéb családi okmányok, levelezé­sek alkotják a megtalált ha­gyatékot, mely még feldol­gozatlan. A jelentősebb Lé- da-fotókat átvettem lemáso­lás és közlés céljából, s eze­ket az Űj Auróra ez év vé­gén megjelenő Ady-számá- ban mutatjuk be. Ez alka­lommal a Köröstájban — előzetesként — három eddig ismeretlen Léda-fényképet adunk közre. Mindhárom Adél leánykorában készült, a kettős portré Nagyvára­don, Fekete műtermében, a másik fotográfusa ismeret­len. Miklya Jenő Mikó Imre súlyáról, jelentő­ségéről. Végh Oszkár a magyaror­szági nyomdászat fél évezre­des jubileuma alkalmából a Nyomdászat Magyarországon című kis tanulmányában mutatja be a magyar nyom­dászat történetét, érdekes fe­jezeteit, művelőit, a nyom­dászok munkamozgalmi his­tóriáját. Legfőbb erénye a kurta fejezetekben olvasmá­nyosan gördülő történetírás, az összefüggések világos fel­tárása, ^z olvasói érdeklődés ébren • tartása. Ilyen sok is­meretet nyújtó, élvezetes ta­nulmányok kiadását bizonyá­ra olvasóink is szívesen és gyakrabban is vennék a Táncsics Kiadótól. Hadd te­gyük hozzá: ilyen műgond­dal, elegánsan kivitelezett kötetkékben. Varga Imre Rádiónapló Minden negyedik héten, csütörtök délutánonként su­gározza a Petőfi adó a Rá­diónapló műsorát. Kettőtől ötig tart a montsreproduk- ció, s régóta készülődöm, hogy egyszer végighallgatom az egész adást. Most fordul elő első ízben (s azt hiszem utoljára), hogy ezt megcsele­kedtem. A divatról és az íz­lésről vitatkoztak három órán át a stúdióba meghí­vott vendégek, és amikor a divatról volt szó, a manap­ság népszerű „úthenger­viccek” jutottak eszembe. Például: Pistikét kivasalja az úthenger, és a rokonság a kórházban érdeklődik, hogy hányas szobában fekszik a kisfiú. A‘ portás megnézi a nagykönyvet, majd azt mondja, első emelet 4—5— 6!... Nos, a csütörtöki műsor terjedelmét és színvonalát ér­tékelve a fekete humor pél­dájára megkérdem, mi lesz egy ötletből, ha átmegy raj­ta az úthenger? Válasz: Rá­diónapló. .. Kínosan hosszú három órát töltöttem csütörtök délután a hangszóró mellett. Persze, a nagyobb műsoridő önmagá­ban nem kell, hogy unalmat is jelentsen. Bőven van ar­ra példa, hogy több órán ke­resztül is lehet érdekes mű­sorokat sugározni. A Reggeli krónika jelentkezései vagy a hétfő délutáni kívánságmű­sorok a legtöbb alkalommal képesek frissen, önmagukat megújítva tájékoztatni, vagy szórakoztatni. Pedig ezek a műsorok nem is olyan célból készültek, hogy egyvégtében végighallgassuk őket. A Rá­diónapló viszont egyetlen gondolati' mag köré csoporto­sította a beszélgetéseket, ám úgy tűnik, arra senki sem gondolt, hogy a terjengősség a hallgatókat a rádiókészü­lék kikapcsolására ingerli. Ha nem számolnak a hallga­tó figyelmének határaival, kárba vesznek a műsor ér­tékesebb percei is. Mert vol­tak a csütörtöki Rádiónapló­nak vitathatatlan érdemei is. Tetszett például a cigány család ízlését, álmait megszó­laltató riport. A hódmezővá­sárhelyi Szántó Kovács Já- nos-emlékmű körül támadt vitáról eszembe jutott, hogy két évvel ezelőtt Békéscsa­bán, a Kulich-emlékmű is hasonló viharokat kavart. Változó világunkról, a di­vatról és az ízlés fejlődésé­ről bőven lett volna monda­nivaló, de a zömében hosszú­ra nyújtott riportok után a stúdió vendégei és a műsor­vezető minduntalan egy­más szavába vágva „agyon­beszélte” a műsoridőt. A szó- zuhatag közben nem csoda, ha észre sem vették, milyen nyelvtörő mutatvány ismé­telten a divat „szexcentri- kusságról” beszélni. Az sem tűnt fel a műsor szerkesztői­nek, hogy az egyik zenei be­tét (Koncz Zsuzsa: Nem mondhatom el senkinek cí­mű dala) kétszer is elhang­zott az adásban. Egy latin mondás szerint az ízlésről nem lehet vitat­kozni. A csütörtöki műsor alkotói vitába szálltak e né­zettel, de sajnos, csak egy széteső beszélgetést és riport- halmazt tudtak produkálni. Telefonügyelettel a hallgató­kat is igyekeztek bevonni a műsorba, de a közönség kér­déseire adott Válaszok sem tudtak életet varázsolni a vi­tába. Háromórás bosszankodás után csalódással zártam el a rádiókészülékemet. (Frontát- vonulásos, fojtott időjárást jelzett a meteorológia az egész ország területére, ta­lán azért nem sikerült az éterhullámokon át jobb össz­hangot kialakítani a stúdió vendégeivel.) Az első doho- gáson túl is az a vélemé­nyem, hogy ha nem tudnak több színt, nagyobb lendüle­tet vinni az adásba, akkor célszerűbb volna néhány ol­dallal szűkebbre fogni a Rá­diónapló vaskos kötetét. (Andódy) Olvasónapló tanulmánykötetekről

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents