Békés Megyei Népújság, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-20 / 117. szám
1977. május 20., péntek © Gyár - védnökség után — A síküveggyárról akar írni? — fogadott a kérdéssel Czina Sándor, az Orosházi Üveggyár igazgatója. — Nem lehetne inkább később? — Miért? — Jelenleg az a helyzet, hogy nem hoz nyereséget a síküveggyártás. Most dolgozunk azon, hogy ez megváltozzon. Beszélgessünk inkább akkor, ha beválnak terveink. A vége az lett, hogy mégis most beszélgettünk. Kár takargatni a gondokat — egyeztünk meg — attól azok még megmaradnak, a gyár dolgozói pedig elég öntudatosak ahhoz, hogy szembenézzenek a nehézségekkel. Annál is inkább, mert a gondokról ők nem tehetnek. Három éve készült el szovjet tervek alapján, szovjet berendezéssel és segítséggel, a KISZ védnökségével a hú- zottsíküveg-gyár. Azóta folyamatosan termel és teljesíti a beruházási programban előírtakat. Évente 9 millió 600 ezer négyzetméter síküveget gyárt, nagyon jó minőségben. Akkor miért a ráfizetés? — Azért, hogy termékeink árát régen állapították meg, közben viszont alaposan emelkedtek különböző költségek. Drágább lett a szállítás, az alapanyag, az energia, és ez elvitte a tervezéskor kalkulált minimális hasznot. — És ez ellen nem lehet tenni semmit? — Dehogynem. Igyekszünk is változtatni rajta. Nem úgy, hogy emeljük az árat, hanem úgy, hogy olyan termékeket állítunk elő, melyek magasabb értékűek és így nyereséget hoznak. Meg akarjuk oldani az építészeti üvegek komplett feldolgozását Orosházán. Több éve forgalomba hoztuk a HUNGA- ROPAN hőszigetelő üveget, a kereslet állandóan növekszik iránta. Nemrég elkezdtük az edzett üvegből gyártott portálok és ajtók gyártását is. Termékünk ugyanolyan minőségű, mint a belga import, csak az ára a negyedrésze annak. Ma még gondot okoz, hogy nincs edzőüzemünk, és Salgótarjánba kell szállítani az alapüveget. A síküveggyárban éjjelnappal, szombat-vasárnap folyamatos a munka. Szilágyi László üzemvezető kalauzol a csendesen zúgó gépek között. — Ez már a kor színvonalán álló technika — mondja. — Nincs az a kibírhatatlan meleg, a nehéz, egészséget romboló fizikai munka. Az embernek csak figyelnie kell, de azt nagyon. A kemence falába épített Kisállattenyésztők nagy lehetőségei Szokás manapság a kisállattenyésztés megújhodásáról és konjuktúrájáról beszélni. Ez így igaz. A nyúl például — a szó korszerű értelmében — csaknem új üzemág nálunk, de már most évi 30—35 millió dollárt hoz az országnak, jelenleg többet, mint a nagy hagyományokkal rendelkező juhászat. Sokan azt jósolják, hogy á nyúl karrierje után a húsgalamb következik majd. Valóban, nemcsak azoknak hoz nagy hasznot, akik a konjuktúrát idejében megszimatolva ráálltak a te- nyészanyag előállítására. Bárki kaphat egy kiló galambért 95 Ft-ot, ami nem megvetendő bevétel. flki kedvet írez, csinálja A kisállattenyésztőnek persze nem kell okvetlenül valami újat kezdeni. Hálás, kitűnő háztáji foglalkozás mindmáig a baromfitenyésztés. És azt se felejtsük el, hogy a „kisállattenyésztőnek” nem feltétlenül kis állatokkal kell foglalkoznia. A házkörüli sertéshizlalás és tejtermelés változatlanul nélkülözhetetlen tevékenység a népgazdaság számára. E termékeket előállító kiste- nyésztőknek bizonyosan nem kell a közeljövőben értékesítési nehézségektől tartaniuk. Megújhodásról, konjuktú- ráról beszélünk tehát, és joggal. Mindenkit biztatni szeretnénk, aki kedvet érez ahhoz, hogy ebben a tevékenységi körben tegyen szert tisztességes mellékjövedelemre. Nem szeretnénk azonban, ha szaporodna a csalódott emberek száma. Mert ilyenek is vannak. Akik hebehurgyán kaptak bele ebbe a tevékenységbe és azt érzékeny veszteséggel fejezték be. Először is, a kisállattenyésztés: szakma. Nem ör- döngős mesterség, de fogásait, szakmai tudnivalóit meg kell és meg lehet tanulni, begyakorolni. Egyre jobb szakkönyvek jelennek meg, az ágazatnak ma már rendszeres havi folyóirata van, a „Kisállattenyésztők Lapja”. A szakmához szükséges ismeretek többsége ezekből elsajátítható, csakhogy akkor a „tanulópénzt” a magányos kistermelőnek saját magának kell megfizetnie. Ha a tűréshatáron belül akar maradni, akkor az a helyes, ha részt vesz egy szaktanfolyamon, ahol kérdezni is lehet; ha belép egy szakcsoportba; vagy legalább ösz- szebarátkozik néhány régebbi tenyésztővel, akik figyelmeztetik a buktatókra, segítenek átjutni az első nehézségeken. Hol, miben van fantázia? Nyulat, galambot például egyedül nem érdemes tenyészteni. Ezeket az állatokat ugyanis piacon, magánosoknak nem lehet eladni, ezek exportcikkek. Csak ott érdemes tehát tenyészteni, ahol a közelben van hivatásos felvásárló, sőt a legjobb belépni egy működő szakcsoportba. A libamáj nagyon jó üzlet, de ez a tevékenység még kis csoportokban sem űzhető. Van az országban néhány körzet, ahol a termelőszövetkezet előállítja a sovány libát, kiadja a kisvállalkozóknak, akik tömnek, és gondoskodik takarmányról Állattenyésztési koordinációs bizottság alakult Békéscsabán megalakult a Békés megyei Állattenyésztési Koordinációs Bizottság. Ennek munkájában részt vesznek a tsz-szövetségek, állami gazdaságok, az állattenyésztési felügyelőség, az állategészségügyi állomás, az Agráripari Egyesülés, a tenyésztéssel foglalkozó és feldolgozó üzemek szakemberei. Az alakuló ülésen szó esett a Gyulai Húskombinát alapanyag-ellátásáról. Az 1978- ban üzembe lépő húskombinát — a próbaüzem még 1977-ben megkezdődik — jelentősen növeli a feldolgozó- ipar kapacitását. Várhatóan teljes üzemmel a gyár évente 550 ezer hízott sertést és 50 ezer vágómarhát dolgoz fel. Ezeknek az igényeknek csak szervezett, zökkenőktől mentes tenyésztéssel lehet eleget tenni — állapították meg a tanácskozás résztvevői. Ebben az esztendőben az első negyedév adatai szerint a középtávú terveknek megfelelően alakul a megye állattenyésztése. Tehénből több mint 45 ezer van a kis- és nagyüzemek tulajdonában, kedvezően alakult a kocakihelyezési akció is. A koordinációs bizottság feladatai közé tartozik majd az üzemek beruházásainak, valamint a takarmányellátás vizsgálata, segítése. is. Csak ezeken a helyeken van megfelelő szakmai háttér és komolyabb értékesítési lehetőség. Tojástermelésben éppen az ellenkezőjét lehet tanácsolni. Ahol a nagyüzemek komoly farmokat tartanak ferm, ahol sok kistermelő működik, ott a kezdőnek sok babér nem terem. Viszont „szűz területen”, ahol kevés a baromfifarm, sokkal biztosabb az értékesítés. Ilyen helyeken még kórházak, kereskedelmi egységek is szívesen kötnek szerződést kistermelővel, hogy naponta friss tojáshoz jussanak. A juhászat egyedi eset. A juhtúrónak, gomolyának nagy keletje van a piacon, mégpedig minél távolabb van a nagy termelő körzetektől, annál nagyobb. Sertéssel tulajdonképpen mindenütt érdemes és lehet foglalkozni. Végül a tej. Tehenet tartani mindenütt megéri, ha más nem, a szomszédok megveszik a tejet. De ott a legkevesebb a gond, ahol a tsz segíti ezt a tevékenységet, ad takarmányt; és ahol a tejbegyűjtőhely nincsen messze. Másnak is akad tennivalója Eddig a kistenyésztőket „okítottuk” azért, hogy a tanulópénz megfizetését köny- nyítsük. Van azonban ezen a területen másnak is tennivalója. Hajdanán Magyarországon még egy jobb szatócsnál is meg lehetett kapni azokat a felszerelési cikkeket, amelyek a hagyományos, egyszerű állattenyésztéshez szükségesek voltak. Most az állatneveléshez szükséges hagyományos iparcikkek — mint a szecskavágó, répaszeletelő, sőt egyszerű patkószeg — szinte egyáltalán nem kaphatók, A korszerű állattartáshoz szükséges iparcikkekkel más a helyzet. Ezeket gyártják. A tatabányai Delta Ipari Termelőszövetkezet fő profiljának választotta, évenként százmillió forintos értékben gyártja a nyúl- és baromfitenyésztés modern ketreceit, az önetetőket, ön- itatókat, stb. Mégis nagyon nehezen lehet kapni. Mégpedig azért, mert az országban nem akad kereskedelmi vállalkozás, amely ezeket a termékeket hajlandó volna átvenni, illetve raktározni, árusítani. Aki szeretne egy valóban jó nyúlketrechez jutni, annak azért Tatabányára kell utaznia, és ott megrendelnie. Van tehát lehetősége és feladata nemcsak a tenyésztőknek, hanem eszközeik előállítóinak, forgalmazóinak is. Földeák! Béla kis ablakon keresztül látni, hogyan készül az üveg. Mint a sűrű méz, úgy folyik — felfelé —, engedelmeskedve a gépek egyenletes erejének. Ahogy halad egyre magasabbra, úgy hűl ki lassan, míg végül — sok emelettel feljebb — automatikus gépek vágják méretre. A termelés folyamatosságán most a Barátság Szocialista Brigád tagjai őrködnek. Vezetőjük — Fekete Gyula — fiatalember, 27 éves. — Hogyan lett ilyen fip- talonr- szocialista brigádvezető? — A régi brigádvezetőnk rövidesen nyugdíjba megy, s a kollektíva úgy döntött, legyek én a vezetőjük. Megörültem és megijedtem, mikor megtudtam, de most már lassan kezdek belejönni. Ebben az is segített, hogy a Szovjetunióban, ahol a mesterséget tanultam, én voltam a brigádvezető. — Mi a nehezebb, az emberekkel, vagy az üveggel bánni? — Egyik sem könnyű. Nagyon meg kell küzdeni azért, hogy hallgassanak rám a brigádtagok, és ne csak választott, hanem elfogadott vezető is legyek. Az üveg pedig nehezen kiismerhető, pont ez a szép ebben a szakmában. Amikor elkezdtük a munkát, a sötétben tapogatóztunk, ritkán tudtuk, mi miért történik. Azóta sokat tanultunk, de sok mindenről az is kiderült, hogy még mindig nem tudjuk eléggé. Nincs két egyforma kemence, a' körülmények parányi megváltozása is szinte kiszámíthatatlanul befolyásolja az üveg minőségét. Gyakran inkább érezzük, mint tudjuk, hogy mit kell csinálni, és egyre gyakrabban jól érezzük. Ez pedig nagy dolog, mert üveget könnyű csinálni, de jó üveget nagyon nehéz. Orosháza határában a síküveggyár jellegzetes épülete köszönti elsőként a Békéscsabáról érkező utast. A felmagasodó üveghúzó, a zömök üzemépület és a raktár — megszokott látvány ma már. Az építkezés zaját, nyüzsgését lassan elfelejtjük, a mindennapi munka pedig — csendesebb dolog. Megyénk a BNV-n A Csepel Autógyár és a svéd Volvo nemrég írt alá kooperációs megállapodást egy terepjáró közös gyártásáról. Az autóhoz Szeghalmon is készítenek alkatrészeket Az orosházi KAZÉP Thermopress kazánokkal szerepel a vásáron, és bemutatták kerámiatermékeiket is Lónyai László Fotó: Lónyai László Ok ültették a Fiastyúkot? Kevély, mindenkire, mindenre rálicitáló, önteltségétől vezettetett emberre mondják, olyan, mintha ő ültette volna a Fiastyúkot. Ha valaki ezt magánemberként, saját dolgaiban teszi, lelke rajta, bár persze a magatartásmód akkor sem szimpatikus, sőt, a társadalmi együttélés szemszögéből nézve egyenesen ellenszenves. Gondunk akkor nő igazán naggyá, amikor némelyik cég véli, ítéli úgy, hogy neki mások előtt kell járnia, de nem a hasznos teljesítményben, a közös javak gyarapításában, hanem külsőségekben, például bizonyos holmik birtoklásában. Többek büszkélkedése, s még többek gunyoros kérdezős- ködése indította el a gondolatsort arról, vannak-e a vállalatoknak státusszimbólumai, s ha igen, mifélék, s miért oly’ kívánatosak? Arra a kérdésre, létez- nek-e látszatra rangot adó, s éppen ezért áhított eszközök, sajnos, egyértelműen igen a felelet. Nem a tollforgató egyéni tapasztalata, hanem a népi ellenőrzés országos vizsgálatának megállapítása, a vállalatok bizonyos csoportja csupán azért vette meg a különböző, s legtöbbször drága számítás- technikai berendezéseket, hogy — legyen ez is, ha már másutt van. E hasznos holmik használatára ugyanis nem készültek fel, anyagelszámolási, pénzügyi rendjüket nem szervezték át a számítástechnika szabályai szerint, s így a vagyont érő gépcsodák csak arra jók, hogy méltatlankodásra késztessék a cég dolgozóit, s pukkadásra a másik vállalatot, mert nekik ilyen még nincsen. Még. Majd lesz, hiszen ők sem alábbvalóak a többinél az iparágban, a városban, a megyében... Rengeteg árut kínál a hazai és világpiac, amelyek a maguk helyén többnyire hasznosan alkalmazhatók. Ne tagadjuk, mutatós és korszerű eszköz a behemót prés, melyet ötféle színbe öltöztettek francia gyártói. Né-- hány gomb, műszerek jelzőskálája — csupán ennyire kell, hogy kiterjedjen a kezelő figyelme. A prés nagy kötelességtudattal ontja az azonnal beépíthető alkatrészeket, napi — két teljes órán át! Ennyi idő alatt termel ugyanis annyit, ameny- nyit a szereidében két műszak alatt fölhasználnak a szóban forgó részegységből. Azaz, elég lett volna egy jóval kisebb teljesítményű — és áru, szocialista országból beszerezhető — prés. A pénznél is előbb volt meg az akarat: ilyen kell. Mert ez a leg...., ez a csúcs. Legyünk szegényesek tehát, ide torkollna gondolatmenetünk? A józan mérték- tartás és a szemforgató puritanizmus nem édestestvérek, sőt, rokoni kapcsolat sincs közöttük. Jónéhány olyan munkahely van, amely eredményei, a társadalom pénztárába befizetett forintmiinói alapján sok mindent megengedhet magának, s jó, hogy ezt teheti. A vállalati üdülő hasznos dolog, kényelmessége is fontos, de miért kellene oda három színestévé- készülék, méregdrága belga csempe, s néhány, a „jobbaknak” fenntartott szobába faburkolat? Mi szükség a vitorlás hajóra akkor, amikor a gyárban öltözői lemezszekrényből sincs elég?! Nem maga az anyagi kár, a forintpocsékolás a legnagyobb teher, mert kétségtelen — és szerencsére —, hogy ezek a kiadások eltörpülnek a hasznosan költött milliárdok mellett. Persze, a pénz sem mellékes, mivel sok kicsi sokra megy, a garas aranyat kímél. A teher azért súlyos, mert a szocialista erkölcsön is túlteszik magukat azok, akik nagyvonalúnak ható szeszélyességgel bánnak a közpénzzel, s környezetükkel megkísérlik azt elhitetni, hogy nekik ezt is, így is lehet. Pedig nem lehet, nem szabad, bár a tételes jogszabályok Étlapján a FiEistyúk-ültetgetést nem mindig lehet tetten érni. Ezért nő naggyá a kollektíva érettségének, kritikus szemléletének jelentősége, amelynek ellenállása elveheti az oktalan rongyrázók kedvét és bátorságát. Veress Tamás
