Békés Megyei Népújság, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-15 / 113. szám

Az integráció egyik előnye, hogy a körzeti orvos által la­boratóriumi vizsgálatra beküldött beteget az eredménytől függően közvetlen a megfelelő kórházi osztályra küldik ke­zelésre Fotó: Demény Gyula Ez év 'január 1-től mi­niszteri utasításban egységes szervezetben működnek az egészségügyi intézmények. Mik a tapasztalatok me­gyénkben? Erről kérdeztük dr. Kiss Endre főorvost, a megyei tanács vb egészség- ügyi osztályának helyettes vezetőjét. — Korábban a megye egészségügyi ellátásának milyenek voltak a kere­tei, mi tette indokolttá a változtatást, az egész­ségügyi integráció meg­szervezését? — Eredetileg is a kórház­rendelőintézet és az alapellá­tás egysége volt előírva Ma­gyarországon már 1950-ben. Sajnos az évek során ez az egység megszűnt, illetve a megyében több helyen létre sem jött. Ennek részben sze­mélyi okai voltak. Az egész­ségügyben még előfordult a hűbérúri tulajdonosi érzés, vagy tudatforma; „Az én osztályom, és az én műtőm­ben ne operáljon senki, csak én.” A lakosság egyre foko­zódó igénye viszont arra késztette a megye vezetőit, hogy a jó megközelíthetőség érdekében a városokban, il­letve járási székhelyeken rendelőintézeteket létesítse­nek. A körzeti, illetve üzemor­vosi ellátás a rendelőintézeti és gondozóintézeti, valamint fekvőbeteg-ellátás megtartot­ta különállását. Ez az orvo­soknál bizonyos szakmai be­szűküléshez vezetett, nehezí­tette a keresőképesség elbí­rálását, a betegek részére pe­dig sokszor feleslegesen megismételt vizsgálatokat, felesleges berendelést, illet­ve utaztatást jelentett. A széttagoltság miatt csak nagy kerülővel juthatott el a gyó­gyításhoz legmegfelelőbb in­tézménybe a beteg. — Mi az egészségügyi integráció jellege, főbb célja és előnye? — Az egészségügyi integ­ráció intézkedéssorozatot tar­talmaz többek között: Járó­beteg-ellátás és fekvőbeteg­ellátás szervezeti egyesítése ott, ahol ezt a tanácstörvény lehetővé teszi. Az intézeten belüli integráció: a fekvőbe­teg-osztály és a megfelelő szakrendelés szabályozott együttműködését szervezzük meg, a szakrendelés az osz­tály részlegévé válik. Célja, hogy minden állam­polgár — a településtől füg­getlenül — kellő időben hoz­zájuthasson a számára szük­séges korszerű gyógyító-meg­előző ellátáshoz. Ugyanazon tanács által fenntartott in­tézmények és szolgálatok szervezeti egységet alkotnak. A megyei intézmények segí­tik a helyieket, a helyi in­tézmények pedig a szerve­zeti egységükbe nem tartozó szolgálatokat szakmailag tá­mogatják, segítik. A külön szervezeti egységbe tartozó intézmények szakmailag együttműködnek. Szakmailag várható, hogy a gyógyító- megelőző ellátás egységes elvek alapján történik. Meg­szűnik a kórházi és kórhá­zon kívüli ellátás elkülönült­sége. Jobban ellenőrizhetővé és irányíthatóvá válik a gyógyító-megelőző tevékeny­ség. Megszűnnek a párhuza­mosságok az ellátásban. Ha­tékonyabbá válik a munka­erő-, anyag-, állóeszköz- és pénzgazdálkodás. — Megyénkben milye­nek voltak az integráció megszervezéséhez a sze­mélyi, tárgyi feltételek, és milyen volt a kon­cepció fogadtatása az egészségügyi dolgozók körében? — Sajnos a megye orvosi állásainak 10—15, sőt maga­sabb százaléka is tartósan betöltetlen. A körzetek szer­vezése gyakorlatilag befeje­ződött és működési feltéte­leiket helyi tanácsaink meg­felelően biztosítják. A me­gyében Békésen, Gyulán, Mezőkovácsházán, Szeghal­mon és Szarvason korszerű rendelőintézetekben történik a járóbeteg-szakellátás. A békéscsabai Luther utcai rendelőintézet sokszor zsú­folt, míg az erzsébethelyi megfelelő és korszerű. Az orosházi rendelőintézet vi­szont már nem tudja zökke­nőmentesen ellátni feladata­it. Az orosházi kórház vi­szonylag korszerű. A megyei kórház rekonstrukciója és a békéscsabai kórház bővítése folyamatban van. Az integ­ráció optimális feltételei a megyében nem mindenütt voltak biztosítottak. Különö­sen az orvoshiány gátolta és akadályozza az egységes szakmai elv érvényesülését. A koncepciót az egészségügyi dolgozók várakozással és né­mi fenntartással fogadták. Egyes osztályvezető főorvo­sok nem biztosítottak lehető­séget a műtéti szakmákban az addig szakorvosi rende­lőintézetben dolgozó kollégá­ik kórházi munkájához. Né­hány rendelőintézeti szakor­vos is nehezményezte, hogy ismét ügyeletet kell vállal­nia és begyakorlás után részt venni az igen nehéz kórházi osztályos tevékeny­ségben. Az Egészségügyi Mi­nisztérium meghatározta azoknak a betegeknek körét, akiknek ellátását az osz­tályvezető főorvos engedé­lyezheti. Így sikerült a fél­reértések tisztázása, és ha az üres állásaink jórészét betöltik, egyértelműen meg­mutatkozhatnak az integrá­ció eredményei. — Vannak-e pozitív változások, mik a tapasz­talatok az elmúlt négy hónapban, amióta egész­ségügyi intézményeink e kereteken belül dolgoz­nak? Jobb-e az ellátás, változott-e a szemlélet, mik a gátló tényezők? — Korai lenne még a ta­pasztalatok összegzése. Egy­séges gyógyító-megelőző in­tézmény jött létre kórházi bázissal Békéscsabán és Orosházán, míg kórházi bá­zis nélkül Szarvason és Bé­késen. Egységes szervezetbe és irányítás alá vontuk a megyei betegellátó intézmé­nyeket. Ügyeltünk, hogy a különböző szabályzatok elké­szítésénél a szakszervezet il­letékes testületéinek vélemé­nye és egyetértése szerepel­jen. Célunk az volt, hogy az egyesítés semmi körülmé­nyek között ne jelentsen hátrányt a lakosságnak és az egészségügyi dolgozóknak. Az egyik fővárosi intéz­ményben kimutatták, hogy az integrált betegellátás nyo­mán öt nappal csökkent a sebészeti betegek kórházi ápolása, azonos vagy maga­sabb szintű ellátás mellett. Számunkra még ilyen adat nem áll rendelkezésre, hi­szen e néhány hónapra, in­kább az útkeresés, mint a tapasztalatgyűjtés volt jel­lemző. Az orvosok oldaláról sem helyes leszűkíteni az integrációt arra, hogy forgó- színpadszerűen a kórházi or­vos a szakrendelésen is dol­gozik, és viszont.4 A hang­súly az ellátás azonos szak­mai elvek szerinti biztosítá­sán van. Igen előnyös, ha ugyanaz az orvos kíséri fi­gyelemmel a beteg gyógyulá­sát, sőt rehabilitációját is, aki a műtétet végezte. Azt várjuk, hogy szervezettebb és gyorsabb lesz a megyei betegek elhelyezése a klini­kákra, illetve országos inté­zetekbe. A kórházi osztály- vezető főorvos most már nemcsak az osztály munká­jáért felel, hanem az ága­zatának megfelelően a terü­letileg illetékes lakosság egészségi állapotáért is. A szakrendelések ma, és egyre inkább a jövőben a kórházi osztályok járóbetegrészlegei­vé vagy ambulanciájává kell hogy váljanak. Az ellá­tás javítását gátolja a je­lenleg meglevő szakember- hiány, amelynek megszünte­tésére a helyi tanácsok a letelepedés feltételeinek ja­vítására mindent megtesz­nek. Most folyik a pályáza­tok benyújtása és várható­an az intézményi üres or­vosi állásaink száma jelen­tősen csökken. Bízunk ab­ban, hogy ezzel javul a la­kosság egészségügyi ellátása is. Az egészségügyi szolgálat kötelessége a lakosság leg­korszerűbb, magas szintű, in­gyenes gyógyító-megelőző el­látása. Viszont célszerű len­ne, ha az állampolgárok az orvosok és szakdolgozók utasításait és javaslatait gyógyulásuk érdekében meg­tartanák. Egészséges élet­Ha fotográfus lennék, na­gyon szép felvételeket csinál­nék Nagyszénásról. Társas­házak, a színesen tarka, mégis ízléses ABC-áruház, étterem, Park fürdő, majd­nem teljesen szállodarend­szerű szociális otthon, és vi­rágos park közepén az öt éve épült művelődési ház csábít­hatna a legkülönbözőbb né­zőpontok keresésére. Talál­nék is jó néhányat, belekom­ponálva a tisztán fénylő há­zakat, a régi iskolát, a torony ismerős sziluettjét; ezeken aztán valóságos kisvárosnak látszana a község. Télen, még karácsony előtt jártam itt utoljára, és meg­kerestem a szeretet szobái­ban a Daubner házaspárt; hogyan készülődnek kará­csonyra? Közben elmúlt az ünnep, a szeretet szobáiban csonkig égtek a színes gyer­tyák, és az emberek várták a tavaszt. El is jött, hebe­hurgyán, bolondosán, nyarat hozva márciusra, telet pedig áprilisra. Talán most, ez a május már okosabb lesz, és nem cserélgeti hangulatát egyik napról a másikra. Megyek a művelődési ház felé, és arra gondolok, hogy öt év alatt nagyszerű dolgo­kat műveltek itt a szénási- ak. Szándékosan nem csak Jávorcsik Béláról, az igazga­tóról, vagy munkatársairól, Gujdár Katalinról és Balogh Imrénéről gondoltam ezt, mert közös a siker a község lakóival. Azzal a sok száz­zal, akik a ház több tucat­nyi klubjába, szakkörébe, tanfolyamára és előadásaira járnak. Hónapja, hogy két kitün­tetést is kaptak. Április 4-én a megyei tanácselnök dicsér­te meg munkájukat, április 23-án pedig aranykoszorús TIT-emlékplakettet vitt haza Békéscsabáról az igazgató, módjukkal, a pihenés és munka megfelelő arányának és módjának megválasztásá­val, valamint jóval kevesebb alkoholfogyasztással és ke­vesebb dohányzással is min­dent megtennének a megbe­tegedések megelőzésére — fejezte be tájékoztatóját dr. Kiss Endre. Kasnyik Judit akiről még azt is illő lenne elmondani, hogy fiókjában őrzi a Szocialista Kultúráért kitüntetést, és január elseje óta megyei közművelődési felügyelő. Most az következhetne, hogy elősoroljuk: honnan ho­vá jutott a nagyszénási köz- művelődés. Mert a honnan- ra kevesen emlékeznek, pe­dig valamikor a csendőrszu- ronyos világban Czabán Sa­mu tanító kezdte ismeretter­jesztő előadásokkal, aztán megépült egy nagytermes ház, báláknak, műkedvelők­nek. A hetvenes évekig ez volt a szénási kultúrotthon. Most az iskola tornaterme. A virágokkal övezett új­ban, ha belép az ember, le­veszi a kalapját. Ha hord. Ha nem, akkor gondolatban. Mert az üvegajtón belül kü­lönös varázzsal lepi meg a hely hangulata, halkabbra kell fogni a szót. A kluböve­zetben délután kezdődik az élet. Halk zsongás, terefere emitt, citerások hangolnak amott, az ifjú csillagászok pedig izgalmas megfigyelése­iket mesélik, és úgy kerül szóba a holdbéli Esők tenge­re, mint egyszerű halandók csevegésében a gyulai vár­fürdő, vagy Gyopáros. Az igazgató 1973 tavaszán érkezett, és határozta el: a korszerű épületet korszerű élettel pezsdíti meg. Nagy el­határozás volt. És nem ma­radt torzó. Sikerült. — Ötödik éve, hogy el­kezdtem. Orosházi vagyok, két évig voltunk távol, Du­nántúlon, Mihályfán tanítot­tunk a feleségemmel. Sokfé­le közművelést csináltam ott is, vezettem a könyvtárat, intéztem a kultúrház dolga­it. A lehetőség' azonban ha­zahozott, majdnem haza, egé­szen. A művelődési ház képes­Meglehet, hogy a magyar vendéglátásnak, gasztronó­miának híre és neve van külföldön, ám mi, hazaiak, őszintén szólva nem vagyunk elragadtatva tőle. Mit is szeressünk a hagyományos éttermeken, amelyekben ma­gasak az árak, és lassú a ki­szolgálás, az eszpresszókon, amelyek füstösek és jelleg­telenek, a talponállókon, amelyek piszkosak és rum- szagúak? Korszerűbb formá­ban, ízlésesebb környezet­ben, mégis viszonylag ala­csonyabb árakon szeretnénk étkezni — ha lehetne. Tulajdonképpen már le­het, hiszen a vendéglátás egykori egyhangú képét az utóbbi években új, friss, egészséges színek élénkítik. A hatvanas évek közepén kezdődött a változás a hi­degkonyhai készítményeket kínáló bisztrók, a nagy tö­megeknek gyors étkezést nyújtó önkiszolgáló étter­mek, a hangulatosabb sörö­zők, a tiszta, szeszmentes tejbárok megjelenésével. A hagyományos éttermek egy része is átalakulóban van: változatosabbak az árak, akadnak olcsó menük, kap­hatók korszerűbb, kevesebb zsírral, liszttel készült éte­lek, s a köret sem szorítko­zik a krumpli és á rizs „vá­lasztékára”, hanem párolt zöldségfélékkel, idénysalá­tákkal bővül. S ami a hetvenes évek második felének újdonsága: az ételbár. Még csak az első fecskéi jelentek meg néhol — Budapesten, Veszprém­ben, Debrecenben, Kecske­méten, Balatonfüreden —, de máris népszerűek. Nép­szerűek, mert korszerűek. Az ételbárokban új techno­lógiával, a vendég szeme előtt készülnek az ízes fala­tok — grillételek, hambur­ger, kevert saláták, gyümöl­csös édességek, meleg szend/ vicsek —, méghozzá percek alatt. Bárszéken ülve fo­gyaszthatunk, s közben meg­csodálhatjuk a szakácsok ügyességét, gyorsaságát. Az ételbárokat a kevesebb ceremónia, a rövid időt igénylő étkezés, a szép, mo­dern környezet, és a szolid árak jellemzik. Előnyüket jól/mutatja a budapesti As­toria példája. Ennek egykori eszpresszója napi 12—14 000 forintot forgalmazott, s csu­pán 30—40 százalékban ételt. A helyén megnyílt ételbár­ban naponta 20 000 forint körüli értékben fogyaszta­nak, s — ami nagy szó — már 70 százalékban ételt. Egy fecske nem csinál nyarat: a ma működő né­hány tucat ételbár még nem változtatja meg, nem kor­szerűsíti alapvetően a ven­déglátás egyhangú arculatát. Csakhogy ezt az új üzlettí­pust erkölcsileg és anyagilag is támogatja az állam — a Belkereskedelmi Minisztéri­um — és sokféleképp ösz­tönzi továbbiak létesítését. Hamarosan ételbár nyílik Győrött és Zalaegerszegen, később Nagykanizsán, Mis­kolcon, Sopronban, Pécsett, Békéscsabán, Kaposváron, Székesfehérváron, Nyíregy­házán, Pakson... 1980 végéig előreláthatóan már nyolc­vanra emelkedik a valóban korszerű ételbárok száma az országban. A vendéglátás tehát ereje, lehetőségei szerint mindin­kább figyelembe veszi a la­kosság változó igényeit. Gál Zsuzsa Egy parti biliárd írásos naplóit forgatom, ben­ne van abban a ház ötéves története. Őszinte, nyílt rajz arról, mit és hogyan csinál­tak eddig? Kérhetném arra is Jávor­csik Bélát, hogy beszéljen a tapasztalatairól, a módszerei­ről. Hogy hasonlítsuk össze más községekkel, mi jó ott és mi a jobb Szénáson, vagy hogy beszéljen felügyelői út­jairól. Ebben maradunk. A szeghalmi és a gyulai já­rást már végigpásztázták a medgyesegyházi művelődési ház igazgatójával, Kucsera Lajossal. „Ég és föld a ket­tő, mondja, és azt hiszem, nem a népművelők tehetnek róla, hogy a szeghalmiban rosszabbul mennek a dol­gok.” Az, hogy felügyelő, segí­ti az igazgatót. Nincs olyan hely, ahol''nem lehet tanul­ni, tapasztalni valamit. — Mert van hibánk is, számos. Például hajlamosak vagyunk arra, hogy a ma­gunk kívánságai szerint néz­zük a közművelődést. Hogy ami nekünk tetszik, az tetsz- szen száz vagy ezer ember­nek. Pedig ez nem megy. Ezért is tanítják a népműve­lőknek: az igények feltárása az első, az emberek formálá­sa csak azután következhet. Sorrendet felcserélni olyan, mintha az emeletet építe­nénk a pince helyére, és pin­cét akarnánk ásni az eme­leten. .. Ezek szerint nincsen sem­mi titka... Bár elmesél egyet, a „nyílt titkok” kö­zül: — Ügy hívják, hogy „ÁFÉSZ-szakcsoport”. A leg­több községben négy-öt is van. Ha ezeket számba ve­szi a népművelő, első ötlete hamar megszületik. Példá­ul : ismeretterjesztő előadás kisállattenyésztőknek. Har­madik alkalommal már mű­vészeti téma is jöhet, vagy politikai, vagy közelálló tu­dományos. Fél év múlva, ha a kapcsolat egyre szorosabb, „ki lehet találni” a klubot. Aki egyszer bejön a klub­ba, azt is észre veszi, hogy mellette ott a könyvtár, vagy egy másik szobában a cite- razenekar próbál. így épül szépen egymásra minden, csak figyelmesség, és háttér­ben maradó, szinte érezhetet- len kézfogás kell, vezetni, kit erre, kit arra. Az igazgató a helyi TIT- szervezet titkára. Kérdezem tőle: nem sok ez? Aztán ki­derül, hogy egyáltalán. Sőt. A szervezet a házban kapott helyet, jó ha ott van a TIT- titkár is. Hiszen ugyanoda jár, ha nagyobb programo­kat szervez, ha a klubok, szakkörök elfoglaltságát dol­gozza ki. A klubokba, körökbe több százan járnak. Jönnek a hímző asszonyok. Valaki fi­nom csíramáiét hoz, megkós­tolják, aztán kiterítik gyö­nyörű műveiket. Negyvenen vannak vagy ötvenen? Öreg, fiatal egymás mellett, ké­nyelmes fotelokban. „Kiállí­tásunk is volt, és jártunk Kiskunhalason, a csipkeház­ban”, mondják, majd invitál­nak: a májusi csíramáié a legjobb. Ilyen a hangulat a szocia­lista brigádvezetők klubjá­ban, az ifjúmunkás klubban, a gyerekszakkörökben, a néptáncosok között is. Jön a nyár: már szervezik a Du- nakanyar-kirándulást. Tavaly Pécsen voltak, azelőtt Eger­ben és a Mátra tájain. Hárman, hivatásosak, egy összeszokott brigád. Har­minc társuk van még, közöt­tük tizenkét pedagógus. És mögöttük a nagyközség; a párttitkár, a tanácselnök, a tsz elnöke. Szemlélet dolga, mondanák máshol a népmű­velők. Különösen, ha a párttitkár­nak arra is van ideje, hogy lejátsszon egy parti biliárdot a ház előcsarnokában. Sass Ervin Egységes egészségügyi ellátás ÉTELBÁR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents