Békés Megyei Népújság, 1977. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-03 / 79. szám

/ A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Jubileumi ünnepségsorozat Kétegyházán Országos Tisztasági nap Szeghalmon Szeghalmon a Hazafias Nép­front nagyközségi bizottsága tisztasági napot tartott március 26-án. A felhívás alapján a nagy­községben 1214-en fáradoztak la. kóhelyük szépítéséért, csinosítá­sáért saját lakóházuk előtt, il­letve a közterületeken; játszóte­reken, parkokban. A nőbizottság 42 tagja például az óvoda parkjában dolgozott, átfestették a játékokat. A Fáy András-lakótelep játszóterét hozták rendbe az OTP járási fi­ók dolgozói, a tanács költségve­tési üzemének dolgozói pedig a leendő harisnyagyár területén ténykedtek. Felajánlotta segít­ségét a felhívás nyomán hét ma­gánfuvaros is, akik ingyen a szeméttelepre szállították az összegyűjtött hulladékot. Jól si­került az akció; a tisztasági na­pon a nagyközség lakossága több mint 250 ezer forint értékű társadalmi munkával járult hozzá lakóhelyüknek rendezet­tebbé, tisztábbá tételéhez. Nátor János Együtt — egymásért1 A Békéscsabai 7. számú Ál­talános Iskola' Munkácsy Mi­hály 'Úttörőcsapata emlékmű- sort adott — a KISZ zászló- bontásának 20. évfordulója je­gyében — a békéscsabai Uni- verzál Kisker., a vegyesipari vállalat, és a malomipari válla­lat KISZ-eseinek. Az ,,Együtt — egymásért’’ úttörőmozgalom keretében a vegyesipari válla­lat KISZ-fiataljai március 27- én sportvetélkedőt rendeztek az iskola úttörőinek, március 30-án este pedig az Univerzál Kisker. KISZ-esei az Ady-évforduló je­gyében irodalmi vetélkedőt szerveztek a 8-os úttörők szá­mára. A kommunista ifjúsági moz­galom története volt a témája annak a szellemi vetélkedőnek, amelybe a mezőkovácsházi' já­rás mintegy 700 fiatalja kapcso­lódott be az elődöntők során, s amelynek járási döntőjét az elmúlt napokban Medgyesegy- házán rendezték meg. Huszon­három csapat indult a döntőn, és a csapatokban a KlSZ-szer- vezetek. és a testvér úttörőcsa­patokat képviselő pajtások együtt versenyeztek. A vétel­iedére összeállított kérdéscso­A kétegyházi Mezőgazdasági Szakmunkásképző és Munkás- továbbképző Intézet éppen egv negyedszázaddal ezelőtt nyitot­ta meg kapuit. Ebből az alka­lomból április 6.. és 8. között jubileumi rendezvénysorozatot tartanak, s ezzel párhuzamosan itt rendezik meg a növényter­mesztő gépészek „Szakma ki­váló Tanulója ’77”, valamint a „Pályakezdők szakmai-politikai vetélkedője ’77” elnevezésű or­szágos versenyeket. A program szerint április 6- án reggel 8 órakor Kétegvhá- zán. a művelődési házban Mu­rányi Miklós, a megyei tanács BÉTERV Szocialista brigádok politikai vetélkedője Mostantól novemberig tartó politikai vetélkedősorozat in­dult a megyei tanácsi tervező vállalatnál. Az ottani 13 szocia­lista brigád politikai, gazdasági, kulturális kérdésekben méri össze tudását, s nem hiányoz­nak a Békés megyére és a vállalatukra vonatkozó kérdé­sek sem. A vállalati szb, a bri­gádok képviselőivel közösen ér­tékeli majd az eredményt, s a legjobb csapatok jutalmazására háromezer forintot fordít. A nö­vekvő számú adminisztratív vagy alkalmazotti állományú szocialista brigádok számára a vetélkedő könnyen követhető, jó kezdeményezés. kunágotaiak portok jól átfogták a kommu­nista ifjúsági mozgalom törté­netét, és az elméleti kérdéseket ügyesen egészítették ki a já­tékos feladatok. A verseny for­gatókönyvét Budácsik Lajos, a KISZ mezőkovácsházi járási bi­zottság politikai munkatársa készítette. A színvonalas vetél­kedő győztese a battonyai Braun Éva alapszervezet, második a kunágotai Kulich Gyula, har­madik pedig a mezőkovácsházi Fürst Sándor KlSZ-alapszerve- zet. versenyek vb osztályvezetője mond meg­nyitó beszédet, majd megkez­dődnek az országos versenyek. A délelőtti programban szerepel a jubileumi évfordulóra rende­zett kiállítások megnyitója is; itt bemutatják többek között az intézet fejlődésének 25 évét. Es-, te a KISZ KB Munka Vörös Zászló rendjével kitüntetett, VIT-dijas művészegyüttese ad műsort. Másnap, április 7-én egyebek mellett dr. Patkós István kandi­dátus, a DATE gépészeti főis­kolai kar igazgatója tart elő­adást „A mezőgazdasági gépé­szet fejlődési tendenciái az V. ötéves tervben” címmel. Ugyan­ekkor rendezik meg a szakem­berek találkozóját, is. Április 8- án Héger József. a MÉM párt- bizottságának titkára mond ün­nepi beszédet az intézet 25 éves jubileuma alkalmából. Ekkor ke­rül sor a versenyek ünnepélyes eredményhirdetésére, a díjak átadására, majd a záróbeszédre, amit dr. Becsei József; a me­gyei tanács vb osztályvezetője tart. Vonatpótló autóbuszok A MÁV Szegedi Igazgatóságá­nak tájékoztatása szerint 1977. április 5—8., 12—15., 18—22., va­lamint 25—29. között pályaépí­tési munkálatok lesznek az al- győ—hódmezővásárhelyi szaka­szon. Így a nappali órákban egyes vonatok nem közlekednek, és az utasokat vonatpótló autó­buszok szállítják. E vonatok a következőek: a Szegedről 9.50 órakor, 11.20 órakor és 14.15 óra­kor valamint a Békéscsabáról 7.37 órakor és 11.08 órakor in­duló személyvonatok. Ugyancsak az említett napokon a Békéscsa­báról 4.08 órakor induló sze­mélyvonat — péntek kivételével — csak Szeged-Rókus állomásig közlekedik, onnan a kevés szá­mú utas miatt Szeged-állomásig vonatpótló autóbuszokat nem indítanak. Az utazással kapcso­latosan bővebb felvilágosítást a vasútállomásokon, adnak. lottó A S'portfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 13 játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 65 fo­gadó ért el, nyereményük egyen­ként 105 645 forint. A három- találatosak száma 5397 darab, nyereményük egyenként 626 fo­rint. Két találatot 178 215 foga­dó ért el, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. A közölt ada­tok tájékoztató jellegűek. (MTI) — ÁPRILIS 3-ÁN ÉJJEL több nyugat-európai országban életbe léptetik az új nyári időszámí­tást. Egy órával tolják előre az óramutatót Franciaországban, valamint a három Benelux-tag- államban, és ezzel egyidőben Spanyolországban is. — OROSHÁZÁN április 3-án rendezi meg a KISZ városi bi­zottsága a dolgozó fiatalok sportnapját. A reggel 9 órakor kezdődő esemény színhelye az OMTK-pálya. Vetélkedő Medgyesegyházán Egy játékos feladat közben a MA: 1977. ÁPRILIS 3., VASÁRNAP Buda, Richárd napja A Nap kél 3.29 — nyugszik 18.16 órakor A Hold kél 17.10 — nyugszik 4.45 órakor HOLNAP: 1977 ÁPRILIS 4., HÉTFŐ Felszabadulás ünnepe A Nap kél 5.18 — nyugszik 18.18 órakor A Hold kél 18.57 — nyugszik 5.17 órakor Kétezázhúsz évvel ezelőtt, 1757. április 3-án született Szolnokon, és 65 éves korában, 1822-ben halt meg Verseghy Ferenc, a felvilágosodás korának kiváló írója, nyelvtudósa és esztétája, a jakobinus mozgalom részt­vevője. Kistisztviselő árvájaként ki­tűnő eredménnyel végezte pesti és egri tanulmányait, s hogy tovább tanulhasson, Eger­ben lett szeminarista. 1774-ben kilépett a papneveldéből, s rö­vid ideig a budai egyetemen jo­got hallgatott. Ekkor ismerke­dett meg Ányos Pállal, az ő ré­vén Bessenyei György körével. Visszatért a papi pályára, be­lépett a pálos rendbe, s Budán filozófiai doktorátust szerzett 1784-ben. Már ebben az időben költő volt; jó félszáz, részben Faludira emlékeztető versét, „A Parnassus hegyén zengedező Magyar Musa” címmel foglalta kötetbe 1781-ben, amikor a né­met és osztrák zenével bécsivé lett rokokó dalt kezdte el mű­velni. Radikális politikai-filozófiai nézeteinek következtében a Martinovics-per fő vádlottal kö­zé került; halálra ítélték, majd bizonytalan ideig tartó börtön­nel sújtották. Kilenc évet ra­boskodott Kufstein, Graz és Spielberg várbörtöneiben, s a 29 elítélt, közül ó szabadult utolsónak, 1803 augusztusában. Mindez szellemileg, fizikailag megtörte; betegen, elhagyatva halt meg. * Tizenöt évvel ezelőtt 1962. április 4-én halt meg Sopron­ban — 85 éves korában — Fe­kete Zoltán erdőmémök, egye­temi professzor, akadémikus, a magyar erdészeti kutatás egyik úttörője és vezető egyénisége. Erdészcsaládból származott; főiskolai tanulmányait Selmec­bányán végezte. Az oklevél megszerzése után, 1898-ban az állami erdészet szolgálatába lé­pett, s 1901-től több éven át a selmeci főiskola erdőrendezési tanszékén volt oktató. Itt ne­vezték ki 1918-ban, főiskolai ta­nárrá. Miután a tanintézet Sop­ronba költözött, i ott működött főiskolai, majd 1934-től egyete­mi tanárként; 1946-ban vonult nyugalomba. Elsősorban növényföldrajzi vizsgálatokkal, továbbá az erdő­rendezés, az erdőbecslés, az er­dőérték- és magasságszámítás tu­dományos problémáival foglal­kozott, ezekben a témakörök­ben több hézagpótló tanul­mányt, valamint szakkönyvet írt. 1960-ban az Erdőmérnöki Főiskola gyémánt oklevéllel tüntette ki. Ismétlődő eső Várható időjárás ma estig: Felhős, időnként erősen felhős idő. Szórványos, ismétlődő esők, záporok, mérsékelt, változó irá­nyú, napközben megélénkülő délnyugati, déli szél. Hajnalban és reggel helyenként köd. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet; 0—plusz 5 fok, a legmagasabb nappali hőmérsék- séklet: 11—16 fok között. — ÉPÍTÉSZETI ELŐADÁS. A TIT Békés megyei szervezeté­nek Értelmiségi Klubjában Bé­késcsabán, április 6-án, szerdán •19 órakor „Üj építészet és az alföldi városok” címmel hang­zik el előadás. Az előadó: Já- nossy György, Salgótarján bel­városának tervezője, az alföldi nagyvárosok fejlesztéséről be­szél. — ÜNNEPI TÁRSULATI ÜLÉST tartanak a Jókai Szín­házban Békéscsabán, április 3-án, ma délelőtt. A színház ve­zetősége és művészei felszaba­dulásunk 32. évfordulójáról em­lékeznek meg az ünnepségen. — IRODALMI EST OROSHÁ­ZÁN. Az orosházi Petőfi Műve-, lődési Központban irodalmi es­tet rendeznek, Gáti Oszkár szín­művész közreműködésével, ápri­lis 5-én. Az est címe: „Ázsiai irodalom a XX. században”. — PÉLDAMUTATÓ KISZ-esek. A Békés megyei Állami Építő­ipari Vállalat KJSZ-szervezele patronálja a békéscsabai 10-es számú általános iskolát. A fia­talok 1976-ban az úttörőcsapat­otthon építésénél egymillió fo­rint értékű társadalmi munkát végeztek. — MA: SPORTNAP OROSHÁ­ZÁN. Április 3-án, ma rendezi meg Orosházán. a KISZ városi bizottsága a dolgozó fiatalok) sportnapját. A reggel kilenc óra­kor kezdődő esemény színhelye az OMTK-pálya. — PLUSZ ÖTMILLIÓ PA­LACK. Megyénkben a szikvíz- és szeszipari vállalat dolgozói, csatlakozva a csepeli munkások felhívásához, vállalták, hogy az idén, terven felül ötmillió pa­lack üdítő italt gyártanak. — „HÁROM TAVASZRA EM­LÉKEZÜNK” címmel tartanak szellemi vetélkedőt április 7-én az állami építőipari vállalat KISZ-esei és a 10-es számú is­kola úttörői. A versenyen tíz csapat méri össze tudását. — AZ IFJÚSÁGI BRIGÁDOK vezetői és KISZ-vezetők tanács­koztak az elmúlt napokban Bé­késcsabán. a MAV-kultúrotthon- ban. A résztvevő száz fiatalt Zsilinszki András, az MSZMP békéscsabai városi pártbizottsá­gának titkára tájékoztatta az idei gazdaságpolitikai feladatok­ról, majd Duna Mihály, a KISZ megyei bizottságának titkára a gazdasági építőmunka terén a KISZ-re háruló tennivalókról szólt. Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Envcdi G. Sándor Fészer keszto-hel vettess Deák Gyula Szerkesztőség: B00! Békéscsaba — Pf.: tu Munkácsy utca 4. szám Telefon: 12-198. 12-035 Kiadla a Béké- megyei Lankiadó Vállalat 5«0i Békéscsaba - Pf.- 111 Telefon: 11-021. TI-0S1 FeteJős kiadó Ceboczkv Miháiv Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj esv hónapra 20,— F» Dürer Nyomda Békéscsaba fgazgatő: Háromszék! Pál Index: 25 054 ISSN 0133—0055 t \

Next

/
Thumbnails
Contents