Békés Megyei Népújság, 1977. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-03 / 79. szám
A szeghalmiak voltukra veszik nagyközségük ügyeit Ahogy fejlődik Szeghalom, I úgy válik egyre több ember gondjává a várossá fejlesztés) ügye. Ezt bizonyítottaa mos- j tani tanácstagi beszámolók hangulata, légköre, és aktivitása. A választási körzetben soha korábban nem jelentek meg annyian, mint a mostani tájékoztatókon és poha eny- nyien nem Í6 szóltak hozzá a közös ügyekhez. A lakosságnak csaknem 15 százaléka, pontosan 1315-en vettek részt a tanácstagi beszámolókon, de ha a választópolgárok számát vesszük, akkor az arány sokkal kedvezőbb: közel 30 százalékos. A megjelenteknek egynegyede, 335 választó szólt a tájékoztatóhoz. Czeben Lajosné választóterületének tanácstagi beszámolóján például 35-en vettek részt igen aktívan. Hasonló pezsgő hangulat volt Baranya József, Czinege Gyű-i la, Zsombok János, Gácsi László, Bresz Barnáné és Je-1 novai Tibor tanácstagok be-! számolóin, melyeken átlagban 30 volt a megjelenés. A hozzászólások az aktuális gondok köré csoportosultak leginkább véleménynyilvánítások, javaslatok, társadalmi munka felajánlások kíséretében. Legtöbb«» a nagyközség bel- és csapadékvíz- elvezetésének problémáiról mondtak észrevételt. Sokan a közlekedést, a helyi autóbuszjárat forgalmának, valamint az ivóvízellátás javításának kérdéseit boncolgatták. Szóba kerültek a járdaépítés, az utcák földfeltöltése és a közvilágítás gondjai is. Bírálták az új állatkísérő-lapok bevezetése körüli helyzetet, ami a felszólalók szerint nem egyszerűsítette az ügyintézést. A hasznosítható javaslatokat, de minden észrevételt összegez a nagyközségi tanács és a felszólalók — akik nem a beszámolókon helyben hallották a hozzászólásukra a reagálást — írásban kapják meg rá a választ. Öt esztendő képriportjai A* MTI budapesti, Tanács k örúfti kiállítótermében megnyílt a hagyományos sajtófotó-kiállítás. Az utóbbi öt esztendő ötezer képriportjából mintegy hetven fekete-fehér és színes képet mutat be a Magyar Távirati Iroda belföldi képszolgálata. A fotókiállításról adnak ízelítőt képeink. Kádár János, az MSZÍVfP KB első titkára és Brtino Kreisky osvárak snővetségi kancellár a schwechati repülőtéren (Vigovszki Ferenc felvétele) ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦ ♦,« Molnár Zoltán Az elrejtett zászlók kibontása t n most rólunk, a felszaba. |ii dítottakról szeretnék szólni. A felszabadítókról történettudomány, irodalom, publicisztika eléggé egyértelműen szokott megemlékezni, A sz.ovjet hadsereg a fasizmus megsemmisítésével. a náci haderők szétzúzásával egyetemben hazánkat is felszabadította. Mérhetetlen véráldozattal, hősiességgel. Ezzel megnyitotta számunkra az utat, hogy történelmünkben először, egy világhatalom szövetségeseként, a haladó erők soraiban részt vehessünk egy új világ építésében- Immár a szocialista tábor egyenjogú tagjaként tekinthetünk vissza múltunkra; az újjászületést lehetővé tevő felszabadításra is. A máig megmaradt nézeteltérések inkább a magunk értékelése, a felszabadítottak történelmi szerepe körül vannak. A „Hitler utolsó csatlósa” stb. kifejezés eléggé beleívódott közvéleményünkbe. „A szabadság az ölünkbe hullott”, de hogy „élni tudtunk a szabadsággal” — bár ez is elhangzott —.már kevesebb nyomot hagyott, iokak fülében üres szólamnak tetszett Pedig tudtunk. Csak a saját ápríTts negyediknél mén vemet idézhetem bizonyságként. Mi az akkor még külön Biharban — az ország viszonylag korán felszabadult sarkában — április negyedikén már javában osztottuk a földet. Április másodikén a geszti Tisza-birtok már az újonnan földhözjuttatottaké volt, kezükben a birtoklevél, és belevágták az ekét a volt grófi földbe. i Alig vettük észre negyedikét. Ez a történelmi dátum csak jóval később tudatosult bennünk; mással voltunk elfoglalva. Az ölezők mérték a földeket, kalapácsok, fejszék verték a karókat. Valóban egy kicsiny csapét hajtotta ezt végre? Végrehajthatta volna? Az igazság az, hogy amikor én kimentem januárban Debrecenből az apró bihari falvakba, azzal az előítélettel, hogy a „sötét Biharba” jó hírt viszek, s nekem két! feltámasztanom a majdnem halottat — akkor ezekben a falvakban egészen mást találtam, mint amit vártam. Az „öreg ttzenkilencesek", a bihari vörös ezred egykori katonái, de Bajcsy-Zsilinzsky harmincas évekbeli párthívei is már egymásra találva szervezték a nemzeti bizottságokat, a földigénylő bizottságokat. A falu. mint közösség, « népi bizottságok által irányította önmagát. Akkorra már eltemették a halottakat, eltakarították a romokat, félrehúzták az útból a ki. lőtt tankokat; februárban tavasz-búza vetőmagot szereztek, élelmiszert gyűjtöttek Budapestnek, fővárosi gyerekeket hívtak le feltáplálni, az ostrom emlékeit kiheverni. Negyediké fontos dátum. D« nem egy napot jelent, hanem egy történelmi pillanatot Legalábbis hónapokat. S ez a nép akkor vizsgázott Szerintem kitűnőre. Sokan — nagyon sokan — voltak, akik nem idegenként fogadták a felszabadítókat, hanem az együvé tartozás büszke tudatával. Hiszen hányán voltak, akik személy szerint is harcoltak tizenhétben, tizenkilencben. Szibériában vagy a magyar északi hadjáratban. Eldugott emlékeket, vörös zászlókat kerestek elő... S mindennél fontosabb, * a ’ legfőbb történelmi bizonyíték: rögtön hozzáláttak a legfontosabb forradalmi feladathoz. Hiszen Debrecenben még meg sem alakult az ideiglenes kormány. már egymást érték a megalakult földigénylő * bizottságok küldöttségei, követelni a földreformot. Még azt sem mondhatjuk, hogy a nagybirtok megszüntetésének csak egy módját ismerték: a fel- darabolást. Mire az ideiglenes kormány megalakult, már működött a sarkadi feketeéri termelőszövetkezet. Mindenesetre, ha nem is fogalmaztak belőle elméleti tételt, tudták, hogy a feudalizmus bás- . tyáinak lerombolásával kezdődik a forradalom. A népi bizottságok forradalmi szervek voltak. Mindennap ki kellett államuk választóik elé; mindennap számot kellett adni; s akivel nem voltak megelégedve, vagy akinél jobbat találtak, ásít nyomban visszahívták. Ezért is forradalmi felelősséggel és komolysággal intézték a nép dolgát, a közigazgatástól, a közellátástól a termelésig és a toborzásig. A toborzás. Mert erről se feledkezzünk meg! Mindenki természetesnek tartotta, hogy most már, amíg a háború tart, nekünk is részt kell benne vennünk. Képzeljük el a lerombolt, kifosztott országot. A felnőtt férfi- lakosság javát elvitték a horthysta hadseregbe. Fele fogságban, fele még nyugaton a fasiszta kötelékekben. Még a leventéket, a katona-kort el nem ért fiatalokat is nyugatra hurcolták. Hogyan volt lehetséges, hogy a felszabadított területekről mégis tízezrével jelentkeztek önként a még meg sem alakult vagy éppen alakuló népi hadseregbe? 1 Köznyél ven egyszerűen vörös hadseregnek hívták. Azzal a meggyőződéssel mentek el. hogy a forradalmi sereg katonái lesznek. De kik? Csak olyanok, akik megszöktek- a nyugatra vonuló seregből, életük kockáztatásával bujkáltak; megszöktek a leven- tefogdosás elől. De sok helyen még a lányok is jelentkeztek. El is mentek, fegyvert is fogtak. Sokan még eljutottak német földre; máig is büszkék — joggal — akkori magatartásukra. Sok minden nem úgy alakult, ahogyan akkor képzeltük. D e ha bízunk abban, hogy minden nehézséggel meg. küzdünk, és meg fogunk küzdeni, ellenséggel és a magunk hibájával — az erőt még mindig onnan vagy legalábbis onnan is meríthetjük, hogy tudjuk: a történelem még a legsúlyosabb pillanataiban is forradalmi népre talált itt, mely meg tudott birkózni mindenkori sárkányaival, s malmaiba tudta fogni a szelek erejét Kép a felszabadult GuInM-BtMMtMl (Bora bórán felvétele) Szól« (Éretil K. Gyula felvétele) ✓
