Békés Megyei Népújság, 1977. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-02 / 78. szám
Magyarország és a változó világgazdaság Interjú dr. Bognár József akadémikussal, az MTA Világgazdasági Kufató Intézetének igazgatójával Magyarország „nyitott gazdaságú” állam, ami azt jelenti, hogy mindennapi életünkben, a gazdasági szférában nagyon nagy szerepet játszik a nemzetközi kereskedelem, a más országokkal fenntartott kapcsolat- rendszer. Hazánk és a változó világgazdasági környezet szerves — és számunkra igen fontos — kapcsolatáról adott interjút a Központi Sajtószolgálatnak dr. Bognár József akadémikus, az MTA Világgazdasági Kutató Intézet igazgatója. — Miért beszélünk a világgazdaságban korszakváltásról? — A világgazdaságban végbemenő korszakváltásnak lényegében három alapvető jellemzőjét emelném ki, hozzátéve hogy a változás nyomán megváltozott a közgazdasági jelenségek tartalma és egymáshoz való viszonya is úgy, hogy meg kellett változtatni magukat az elemzési módszereket is. Első jellegzetességként említem, hogy új, egész Földünket átfogó problémák jöttek létre, közülük soknak a megoldása — ilyenek például a környezetszennyezés gondjai — világméretű összefogást követel. A szak- irodalomban gyakran használt hasonlattal élve, Földünk olyan űrhajó, amelynek sorsáért valamennyi rajta utazó felelősséggel tartozik. Az említett új problémák már nem oldhatók meg a nemzetközi kapcsolatok jelenlegi rendszerében, amelyeket a nemzetek, államok kétoldalú kapcsolatai jellemeznek. Ez persze nem azt jelenti, hogy a nemzetgazdaságokat ki kell hagyni a rendezésből, hogy tőlük, érdekviszonyaiktól függetlenül kell bizonyos változtatásokat az emberiség érdekében végrehajtani. A második jellemző: nőtt az egyes nemzetgazdaságok kölcsönös függősége. Ez megint újfajta döntési rendszert, kíván. Jelenleg még igen nagymértékben nemzetgazdasági kategóriákban gondolkodunk. Viszont az egyre erősödő kölcsönös függőség következtében figyelembe kell venni a más országok gazdaságát érő hatásokat is. Talán a fejlődő országokban a legerősebb ennek az újfajta függőségnek az érvényesülése. de a mai világgazdasági helyzet a szocialista országokban is bizonyítja: kölcsönösen egymásra vagyunk utalva. A harmadik sajátosság: noha világunk a kölcsönös függőség növekedése felé tart, mégis az egyes nemzetgazdaságok fejlettségi szintje, az ott élő emberek életkörülményei mindinkább eltérnek egymástól. Egyes I fejlődő országokban például nemhogy előrelépnének, de stagnálnak, vagy visszafelé haladnak. Kölcsönösen függő világunkban ilyeneket nem lehet hosszú ideig leviselni. Véleményem szerint éppen ezért elsősorban a harmadik világ növekedésének a feltételeit kell biztosítani. Ezek a problémák a világgazdaság jelenlegi rendszerében nem megoldhatók, mert éppen ez a rendszer hozta létre a kiáltó különbségeket. Valami másra van tehát szükség, úi világgazdasági rendszerre. — Milyen legyen az új világgazdasági rendszer? — Szakkörökben, nemzetközi fórumokon folyik a vita az új világgazdasági rendszerről. Lényegében két dolgot kell egyesítenie: egyrészt a jelenleginél többet kell termelnie, több gazdasági energiát kell létrehoznia (mert az emberiség lélek- száma hatalmas tempóban nő, 1970 és 1980 között 800 millióval gyarapszik; 700 millióan közülük a fejlődő országokban születnek és nőnék fel), másrészt igazságosabban kell elosztani, amit világméretekben megtermelnek. A szakemberek több fajta nézetet képviselnek: vannak, akik teljesen új világ- gazdasági rendszer megteremtése mellett érvelnek, mások pedig külön akarják választani a termelési és az elosztási szférát a világgazdaságban. Valószínű, hogy bizonyos kérdéseket szét fognak választani, már- csak azért is. mert vadonatúj világgazdasági rendszer bevezetése — mint minden új — bizonyos kockázattal, átmeneti „be- járódási” nehézségekkel jár együtt, s a jelenlegi problémákkal terhes helyzetben együtt nem engedhető meg egy több éves átmeneti, gyakorló időszak beiktatása. — Magyarország fokozott mértékben sebezhető a nemzetközi gazdasági helyzet hatásaitól. Hogyan védhetjük ki a kedvezőtlen jelenségeket, hogyan alkalmazkodhatunk az új helyzethez? — Magyarország alapvetően nyersanyagokat importál és késztermékeket exportál. Emiatt számunkra a hetvenes évek elején kezdődött nyersanyagárváltozás kedvezőtlen hatású. 1974-ben például 15 százalékkal romlott külkereskedelmi cserearányunk, (vagyis behozott áruinkért viszonylag többet kellett fizetnünk a világpiacon, míg exporttermékeinkért nekünk nem fizettek többet). Külgazdasági kapcsolatainkra érzékenyek vagyunk: ezt jelzi, hogy külkereskedelmünk számottevő hatással van nemzeti jövedelmünk nagyságára, beruházásainkra és fogyasztásainkra egyaránt. Országunk alapproblémája: gazdasági adottságainkon nem tudunk változtatni, éppígy nem tudjuk befolyásolni a világgazdasági helyzetet sem. Mit kell tehát tenni a gazdaságnak, hogy a cserearány-veszteséget kiegyenlítse? (Tegyük hozzá, arra számíthatunk, hogy a jelenlegi világgazdasági tendencia — tehát a viszonylag magas nyers- anyagárak — tartós marad.) Széles körű vizsgálatokat végeztünk, amelynek végkövetkeztetése : lényeges szerkezeti változtatást kell végrehajtani a magyar exportban. Különösen a nyugatra kivitt termékeink szerkezete korszerűtlen, azaz: alacsony a magas feldolgozottsá- gú vagy műszaki fejlettségű késztermékek aránya. Adottságaink mellett nincs más út, mint kevesebb nyersanyagból több, kvalifikáltabb munka hozzátételével nagyobb értéket létrehozni. Ezzel egyszerre növelhetjük termelékenységünket és exportbevételeinket a világpiacon. Természetesen az export- szerkezet megváltoztatását a világpiaccal összhangban kell megvalósítanunk. Már a beruházások eldöntésekor figyelembe kell venni azt a néhány területet, amelynek a fejlesztése korszerű exportszerkezetünk magja kell, hogy legyen. Úgy gondolom, hogy ilyen kiválasztott, előnyben részesített iparággá fejleszthetjük Magyarországon a gépipart, a vegyipart és a szélesebb értelemben vett mező- gazdaságot (a mezőgazdasági feldolgozóipart). Emellett az exportot „kiszolgáló” formákra, szervezetekre is nagyobb figyelmet kell fordítanunk, korszerűsíteni kell piaci szervezeteinket, kereskedelmi kapcsolatainkat, annál is inkább, mert a jövőben az exporttermékek nagy része még inkább bizalmi cikké válik. Nagy a verseny a világpiacon! A vásárlók külön kiegészítő juttatásokat is kívánnak, tehát nemcsak a minőségre, hanem az áruexporttal együtt járó szolgáltatásokra is nagy figyelemmel kell lennünk. A világkereskedelemben mindinkább tért hódít a komplex export (például teljes kórház kivitele, laboratóriummal, műszerekkel, kisegítő berendezésekkel), erre a magyar külkereskedelemnek az eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítania, mert ez az exportforma kifizetődik. összegezvén tehát külgazdasági tevékenységünket, azt mondanám: eddig a múltban elsősorban hiányzó cikkeket importáltunk. A jövőben fokozatosan szemléletváltozásnak kell tért hódítania, azaz technológiát kell importálnunk, hogy ily módon gyorsabban fejlődjünk, s szélesítsük saját. korszerű exportképes termékeket előállító ipari bázisunkat. — Professzor úr! Köszönjük a beszélgetést. Dunai Péter Emlékezés Komor Imrére Hetvenöt éves volna, ha élne. És élhetne, ha szervezetét nem. tette volna idő előtt tönkre a folytonos küzdelem, ha szívét nem kezdi ki a sok súlyos megpróbáltatás. És ha tudjuk. mennyire szeretett élni, korántsem frázis: a mozgalom szolgálata, a harcos életfelfogás nem ellentétes az élet szépségeinek, változatos értékeinek igenlésével. Sőt. Fontos beszélni Komor Imre életszere tétéről, hogy az élet megbecsülendő, éppen ezért mindenkinek kijáró erkölcsi, szellemi és anyagi javait miként értékelte. Előremutató vonás volt ez szemléletében olyan korban, amely előbb csak a kiváltságosoknak szolgált a földi javakkal, később pedig, amikor már adott volna, meg igen kevés volt a szétosztható. Nem kevésbé fontos vonása volt nagy általános műveltsége, amelyet bravúros módon tudott a választott ügy szolgálatába állítani, E hajlamokat, vonzódásokat ismerve, nem különös, hogy bár meglepően sokfajta poszton és megbízásból tevé- venykedett, indíttatása és élete vissza-visszatérő periódusai az újságíráshoz kötötték: a szerkesztői asztalnál különösen jól érezte magát. Mindössze 16 éves, amikor bekapcsolódik a háborúellenes diákmozgalomba és egyik alapító tagja lesz ia Kommunisták Magyarországi Pártjának. A Tanácsköztársaság megdöntése után Bécsbe emigrál; majd illegálisan hazatér. Pécsett, Baranyában szervezi az ifjúmunkásokat és szerkeszti a KIMSZ lapját, az Ifjú Proletár-t. Aztán Moszkvában részt vesz a Komintern végrehajtó bizottsága ülésein, amikor hazatér, letartóztatják, súlyos börtönbüntetésre ítélik, amelynek teljes letöltésétől a fogolycsere menti meg. Több évig külföldi pártmunkát végez, majd Moszkvában dolgozik tudományos és publicisztikai vonalon. A harmincas évek elején német nyelvű napilap főszerkesztője, később a KMP Központi Bizottsága tagjaként, különböző 'országokban, \fs illegálisan Magyarországon is pártmegbízatásokat lát el. A törvénysértések idején, a súlyos megpróbáltatások évei következnek, mígnem jóval a felszabadulás után hazatérhet és bekapcsolódhat a kommunista sajtómunkába. A Népszavánál, a Szabad Népnél, végül a Magyar Nemzetnél tölt be vezető munkakört, szerkeszti a Társadalmi Szemlét. A nyugdíjas kor hozhatta volna meg a szemlélődést és kielégülést egy tisztultabb világban, ám ezt a békés öregséget nem érhette meg. 1966-ban meghalt. Hatvannégy éves volt. Az alföldi szárazság ellen Az alföldi szárazság és az azt követő ínség ellen küzdők sorából messze kiemelkedik a megyénkben született, és innen ki- sarjadzott Unghváry Vilmos János, korának kiemelkedő felkészültségű mérnöke. aki 75 esztendővel ezelőtt, 1902. április 2-án halt meg. Az öntözési kutatás jeles városában, Szarvason született Unghváry Vilmos János 1833. decem- ben 26-án. Alap. és középiskolai tanulmányainak befejeztével külföldre ment tanulni. A kora ifjúságától kezdve nagy ambícióval tanuló fiatalember középiskolai tanulmányainak befejeztével nagy kérdés előtt állt, ugyanis ő mindenképpen mérnöki diplomát szeretett volna szerezni, azonban a szabadságharc leverését követő években a magyar felsőoktatást az osztrák elnyomás szinte megsemmisítette. Magyarország mindkét műszaki intézete: a Mérnöki Intézet és a József Ipartanoda is az ötvenes évekre végső válságba jutott. A két intézetet Technikai Intézet néven összevonták, és nem kapta meg az új intézet az oklevélkiállító jogot. Tehát ezekben az években Magyarországon nem lehetett mérnöki oklevelet szerezni. Ez az áldatlan állapot a diákság állandó tiltakozása ellenére hat évig tartott. Több közbülső, de nem előre mutató megoldással ugyan némi javulást értek el, azonban csak 1863- ra állt helyre a rend, amikortól valóban beszélhetünk a Műegyetemről és annak egyetemi rangjáról. Unghváry tehát az áldatlan hazai viszonyok miatt ment 1852-ben Bécsbe, és ott iratkozott be a műegyetemre. Mérnöki oklevelének megszerzése után még gazdasági tanulmányokat folytatott az osztrák fővárosban, majd dupla diplomával a zsebében tért haza Magyarországra, 1858-ban. Itthon, ha már valamit engedett is, de még nyomasztóan érezhető volt az osztrák abszolutizmus. Még messze voltak ekkor az 1860-as októberi diplomától, amely visszaállította a helytartótanácsot. Szülővárosába történt hazalátogatásakor látta, hogy ott nem képes elhelyezkedni, ezért a nagyváradi püspöki uradalomban vállalt állást, mérnöki beosztást kapott. Egyházi feletteseivel nem tudott se- hogysem „zöldágra vergődni”, ezért egy év után otthagyta őket, és 1859-ben állami szolgálatba lépett. Az állami mérnöki hivatalban első számú feladatának a vízszabályozást tekintette, és ennek az ügynek igyekezett hivatali főnökeit és a megyék elöljáróságait megnyerni. Az önálló magyar vízimunkálatok azonban csak az 1867-es kiegyezést követően kaptak nagyobb lendületet. Az altalános gazdasági fellendülésnek megfelelően kialakult élénk tevékenységben Unghváry Vilmos János is igen hasznosan vette ki részét, így vízimérnökeink legjobbjai sorában is számon kell őt tartanunk. Szakmai munkásságának másik jelentős területe: az öntözőcsatorna-rendszerek kiépítésének kérdése, az alföldi szárazság minél hathatósabb felszámolására, ami egyben az ínségen is segíthetne. E kérdésben egyik első előfutárát tisztelhetjük Unghváry személyében, hiszen nemcsak munkakörének tartotta, hanem korának nagyon értékes szakkönyvét is ő írta. Unghváry Vilmos János sokoldalúságára mi sem jellemzőbb, hogy a fenti két nagy témakör mellett egy harmadiknak, a mesterséges haltenyésztésnek is nagy ismerője. fáradhatatlan propagálója volt. Szakterületein túl szívesen foglalkozott helytörténeti kérdésekkel is. Különösen érdemesek a pozsonyi magyar színészet múltjából gyűjtött dokumentumai, feltárásai. Budapesten halt meg 69 éves korában, 1902. április 2-án — 75 éve. Dr. Bátyai Jenő musmss. 1977. ArRILlS 2.
