Békés Megyei Népújság, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-04 / 53. szám
\ Mii kell tenni az Állami Biztosító ügyfeleinek, ha haleset éri őket Ha valakit baleset ér, különösen fontos, hogy minél keve- j sebb utánjárással jusson azokhoz | a szolgáltatásokhoz, amelyek bal- j esetbiztosítás alapján megilletik. Természetesen az ilyen pénzügyi művelethez okmányok, igazolások szükségesek. Az alábbi tájékoztatásunkat úgy állítottuk össze, hogy eligazítjuk olvasóinkat, melyik biztosítással hová kell fordulniuk, s milyen okmányok szükségesek a térítés kifi- - zetéséhez, A múlékony sérülésre — amennyiben az csonttörést, -repedést vagy legalább 28 napi táppénzes állományt idéz elő — a megállapított összeget, amint az iratok együtt vannak, kifizeti a biztosító. A súlyosabb baleset azonban nem mindig múlik el nyomtalanul. A maradandó egészségkárosodást (rokkantságot) az orvosok csak a későbbiekben tudják megállapítani. Ezért lehetőleg a balesetet követő egy év után, de két éven belül feltétlenül kérje a biztosított egészségkárosodása mértékének végleges megállapítását.' Melyek a szükséges iratok? Hol kell a biztosítottnak a balesetet jelentenie? Minden baleset elbírálásához szükséges a baleseti ká :■ jelentő. Ennek egyik oldalát a biztosított tölti ki: a személyi adatok és a baleset körülményeinek leírása található rajta: a másik oldalán áz orvos közli a diagnózist. Ha CSÉB alapján’ tart igényt térítésre a biztosított, a tagsági könyvét is kérik tőle a biztosítónál. Mivel a biztosítási és önsegélyező csoportokat a munkahelyeken szervezik, a munkahely j szerint illetékes Állá'mi Biztosító intézi a CSÉB-bel kapcsolatos ügyeket., A tanuló baleset-biztosítás kifizetésre kerülő térítésére ahhoz az ÁB-egységhez kell az igényt bejelenteni, amelyikhez az iskola területileg tartozik. Az egyéni baleset-biztosítással rendelkezőktől az utolsó díjfizetést igazoló nyugtát is, kérik. (Ez j lehet postai befizető lap, pénz- I tári elismervény vagy előnyomtatott kis szelvényke, aszerint, hogy a díjat milyen módon fizették.) Az egyéni baleset-biztosítást a lakhely szerint illetékes ÁB-fiók, -kirendeltség kezeli, ezért a térítési igényt is ott keli bejelenteni. Az utasbiztosítás alapján akkor kaphatja meg a biztosított az őt megillető szolgáltatást, ha a közlekedési vállalat alkalmazottjának (állomásfőnök, jegykezelő, gépkocsivezető), illetőleg társasutazás alkalmával a csoport vezetőjének a balesetről felvett jegyzőkönyvét az utazási iroda vagy a közlekedési vállalat már továbbította a biztosítóhoz. A balesetet ettől függetlenül a biztosítottnak is jelentenie. kell, s ekkor kérik az utas biztosításának érvényességét igazoló iratokat. A Békés megyei lakost, ha a Volán járművén éri baleset, akkor a, békéscsabai ÁB-fiókot kell felkeresni. Függetlenül attól, hogv rendelkezik-e baleset-biztosítással, térítésre jogosult minden vétlen gyalogos, akinek a sérülését közúti gépiármű okozta. Ez a térítés a felelősségbiztosítás alapján jár. MAI TY-AJÁNLAT: 20.00: Ki Mit Tud? V. elődöntő . Az ötödik, utolsó elődöntőhöz érkezett a fordulatos, izgalmas vetélkedőműsor. Ezúttal is sokféle műfajban vetélkednek a fiatalok. Néptáncban,: operaéneklésben, zongoraszólóban mérik ösz- sze erejüket, s versenyeznek kamarakórusok, popegyüttesek, irodalmi színpadok. A következőkben a már versenyben maradottak vetélkednek — három középdöntő során. A Ki Mit Tud? országos döntőjére április negyedikén kerül sor — ugyancsak a televízió nyilvánossága-előtt. (KS) A lakásbiztosítások és a gépjárművek CASCO-biztosítása is jogosít baleseti térítésre, amelyre ( az igényt a biztosítást kezelő! ÁB-egvségnél jelenthetik be. La- j kásbiztosítás esetén az együtt- t lakás tényének bizonyítására a; biztosító nem kér külön hatósági igazolást, elegendő a személyi igazolvány. A fentiekből kitűnik, hogy általában többszörösen ..biztosítottak” vagyunk. Például, ha egy autóbalesetnél az utas olyan mértékben sérül meg, hogy arra térítés jár, akkor amennyiben rendelkezik ilyenekkel — a CSÉB. a lakásbiztosítás és a CASCP alapján háromszoros, biztosítási szolgáltatás illeti meg. Mindig az az ÁB-egység fizet. | amelyik a biztosítást kezeli. Ez j nem jelenti azt. hogy a kárje- i len tőt több példányban kell kitölteni. A kárjelentőt (amelvet az ÁB ad ki) egy helyen lehet leadni, ott elbírálják az igény jogosságát,' az ott kezelt biztosításra járó térítést kifizetik, s egy igazolást adnak, amely alapján a még jogos biztosítási ősz-! szeg más illetékes igazgatóságon, j fióknál Vagy kirendeltségen fel- j vehető. J apróhirdetések Gyula. Budrió-lakótelep. T. ernele. ten két szoba, összkomfortos laka« azonnal beköltözhetően eLaclo. Ér- ; deklodni lehet levélben az alábbi I címen: Hankoczi istvánné, 3100 Salgótarján. Ybl Miklós u. 35. II. 8. Kétszoba-összkomfortos lakás eladó. Békéscsaba. Lencsé6i út 5., IV. 14. Eladó Kardoskút Pusztaközpont 258. számú_ház._beköltQZhetc>en. ________ B ösenclorfer zongora eladó. Csatónenal,_Sarkad. Zsaroi u, i2.________ G yula, Bem József utca 27/a, háromszobás új családi ház eladó. Érdeklődni: diélután 5—<> óra között__________________________ G yulavári. Rákóczi u. 6. számú ház azo.nnali beköltözéssel eladó. _____ S zarvason, Szentesi u. 34. számú porta lakható melléképülettel sür- j gösen eladó. Érdeklődni: délután ! 4-től. _______ ( Televízió ) ! BUDAPEST: I. műsor: 3.00 Tvtorna (sz.). 8.05 Angol nyelv. IV. o. 9.05 Földrajz 6. o. 10.00 Tízen Túliak Társasága (ism.). U.05 Fizika 8. o. 12.0.3 Francia nyelv n. o. i3.05 Osztályfőnöki óra II—III. o. 14.03 Föld. ra.iz (ism.). 15.55 Fizika (ism.). 16.21 Irány az egyetem! 17.0o Hírek. i7.05 Nyugalmunk érdekében (dokum.). 17.35 Öt perc meteorológia. 1.7.40 Látni. bízni, tenni . . . (riportfilm). 18.15 Látókör X. 19.10 Esti mese. 10.20 Tv- torna (isim.), (sz.). jaO.OO Ki mit tud? V. 22.00 I>elta (sz.). 22.30 Tv-híradó — 3. II. műsor: 20.01 Zene. zene. zene. 20.40 A dolgok mélyére látni (sz.). 21.00 Tv-híradó — 2. 21.25—22.45 A halhatatlanság halála (sz.). BUKAREST: 15.30 Francia nyelvoktatás. 18.00 Pionírok krónikája. 18.20 A legkisebbeknek. 18.30 Tv-híradó. 19.35 ..Éde,s és keserű”. Bolgár film. 21.00 A világ körül. 21.20 Tv-híradó. A Román Televízió Szerkesztősége a mű&orváltoztatas tógát fenntartja BELGRAD: i. műsor: 17.10 Magyar nyelvű tv-napló. i7.45 Mágnes — adás gyermekeknek (ism.). 1815 Társadalmi témák. 18.45 Ezeregy dal — népi muzsika. 20.00 Van szerencsém meghívni önt. Szórakoztató zenei adás» 21.00 San Francisco utcái — filmsorozat. 21.50 Arcképek. 22.40 Költészet. 2. műsor: ;18.45 Odüsszea 2200 — rajzfilmsorozat. 1,9.05 Dokumentum- filmek. 20.O0 Napirenden a kultúra. ! 21.00 Huszonnégy óra. 21.15 Nézzék ] a zenét — komolyzene. 22.I5 Műkorcsolyázó VB, felvételről. C Rádió '") KOSSUTH RÁDIÓ; 8.27 A tervező- asztaltól a megvalósulásig. 3.37 Ze_ nekari muzsika. 9-34 Süss ki nap . . . óvodások műsora. 9.53 Lottósorsolás.? 10.05 Iskolanádió. 10.35 Zöldben. 10 40 Nicola Róssi-Lemeni énekel. 11.00 Hogy volt? 12.35 Tánczenei koktél. 13.2*9 Magyári Imre népi zenekara játszik. 14.00 Bach: V. brandenburgi T'er&eny. 14.25 XTNyitnikék”. 15.10 Zengjen a muzsika! 10.05 Acélkóstoló. 17.07 Beszélni nehéz. 17.19 Új felvételeinkből. 17.36 Állatok emberközelben.’ 17.56 .László Margit operettdalokat énekel. 19.15 Sláger- múzeum. 19.58 Kőbe vésett eposz. 20.43 Palló Imre népdalfelvételeiből. 21.08 Lemezmúzeum. 21.44 Láttuk, hallottuk. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 A dzsessz világa. 23.30 Rét. teeett Iván. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05 Norvég fúvószene. 8.33 Operettrészletek. 9.33 Bódi József nótákat énekel. 9.33 Lottőisorsolás. lO.Oo A zene hullámhosszán. 11.50 Máriásay Judit jegyzete. 1*2 00 Az. élő népdal. 12.10 Hawaii melódiák. 12.53 Baritonáriák. 13.00 Nőkről — nőknek. 13.33 Ta- vaszvárás. 14.00 Kettőtől ötig. 17.00 ötödik sebesség. 18.04 Mindenki iskolája. 18 33 Nógrádi népdalok. 18.58 Szimfonikus könnyűzene. 19.23 Jó estét, gyerekek! 19.30 Csajkovszkij: Hattyúk tava. 20.0o Zizi jeanmarie énekel. 2O.33 Hogy volt?! (ism.). 21.32 Az Állami Népi Együttes műsorából. 22.33 Schumann: A-dúr vonósnégyes. 23.03 Zenés játékokból. SZOLNOKI STÚDIÓ: l7.oo Műsorismertetés. hírek. Chubby Checker énekel. 17.10 Modern gépműhely Abádszalókon. Balogh György riportja. Szegedi dzsesszmuzsikusok Szolnokon. 17.35 Grafikon. Gazdaságpolitikai riportműsor. Szerk.: Dalocea István. 18.00—18 30 Alföldi krónika'. A nót-akedvelőknek Boross Jolán énekel. Hírösszefoglaló, mü- sorelőzetes. C Mozi ) Békési Bástya: fél 4 és fél 6-kor: Szépek és bolondok: fél 3-kor: Puha ágyak, kemény csaták. Békéscsabai Brigád: Duroc. a katona. Békéscsabai Szabadság: Vértestvérek. Békéscsabai Terv: Szigorú kamaszkor. Gyulai Erkel: fél/ti-kor: Gyula vitéz .télen, nyáron; fél, 8-kor: Szerelmiek és előítéletek. Gyulai Petőfi: 3-kor: A télapót Willinek hív_ ták~; 5 és" 7-kor: Düh. Orosházi Béke: Játszd újra, Sam! Orosházi Partizán: fél 4 és 7-kor: Fekete gyémántok. I—II. Szarvasi Táncsics: A copfos csoda Skodára eredeti új ponyva eladó. Gyula. Táncsics út l/a. ____________ K ét darab muraközi ló eladó. Nyéki , József, Dévaványa. Szamuely Tibor | u. 26.__________________________________ T anyát földdel, földet, esetleg zárt | kertet bérelnék. Ajánlatokat: ..Be-, késcsaba Környékén” jeligére a bé- j késcsabai__hirdetőbe._________________ K étszobás, első emeleti loggias J OTP*s lakás eladó a városközpont- ! ban. Cím: ..Beköltözhető 38834” jcligén a békéscsabai hirdetőben._____ B eépíthető telek lakható ^épülettel j eladó. Cím: ..Megegyezéssel” jeligén a békéscsabai hirdetőben.__________ Békéscsaba. Achjmjtp. M 19. fsz. 1. alatti lakás eladó. Érdeklődni: 16 _ora_u.tán._________________ | M agánjáró 699 szalagfűrész, fűrész- J lapforrasztó MLA-motor eladó. Slnyi t .József, 5302 Endröd. Lenin u. 60. szZG-s Dácia eladó. Mezőberény, Ság- 1 vári 2. Érdeklődni; 15 órától, szóm- 1 bat, vasárnap egész nap.______.____ G ázolajos MIA, 220 voltos dinamó eladó. Békéscsaba. Fürjes. Tanya 1535, Csanádapácai kövesút mellett, j ES 2í39 MZ eladó. Békéscsaba. Vé- j osey T/3. ~ B IV. 13.________________ 1 ö röklakás eladó. Készpénz, plusz j OTP-átvállalással, Gyulavári. Széchenyi u. 53. B épület, II. em. 7. Gyulán (Galbácskertben). Kolozsvári 1 u. 40. számú új, fürdőszobás családi ! ház azonnali beköltözéssel eladó. ! Trabant 601-es, eladó. Gyula, 48-as utca 14.______________________ ' 20 0 négyszögöl telek beépíthető, eladó. Gyopárpsfürdö. Tópart 1. Csabacsüdön új családi ház sürgősen eladó. Stefan. József Attila u. 29.___________’___________ ■ • E gy darab 10 100-as 4 színváltós motoros Diamant, egy darab 12 lOO-as j 2 színváltós és egy darab 6 90-es Passap duomatic kötőgép eladó. Csongrád, Dózsa György tér 14. Gyulán, Galbácskertben. Kolozsvári u. 3. számú ház eladó. Érdeklődni : Körös u. 8.____________________ I N-es 60l.es Trabant eladó. Gyulavári, Vasút u. 29.____________________ Gyulán, Mágócsi utca 16á számú fél ház, ugyanott Pejrét 101. számú tanya is eladó._______________________ G yulán, fürdőhöz közel. Eminescu u. 39. számú ház beköltözéssel eladó.________________________ N émet juhász kutyakölykök eladók, törzskonyvvel. Fizetési kedvezmény. Pocsai. Békés-, Teleky 52. Fogadónap Araczki János, a békéscsabai Városi Tanács elnöke március 5-én, szombaton délelőtt 9-től 12 óráig fogadónapot tart hivatalos helyiségében. Babák György tanácselnök-he- j lyettes szintén szombaton, már-1 cius 5-én 9-től 12 óráig' Békés- j Csabán a III. kerületi pártház- j ban tart fogadónapot. MUNKAALKALOM Bm, Patyolat Vállalat felvételre keres üzletvállalókat. 5 éves gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket. Jelentkezni lehet a vállalat Békéscsaba, Vandháti út 1. sz. alatti központjában. Nyugdíjban levő vagy mellékfoglalkozású munkavállalóként ügyeletes fűtőt keresünk orosházi munkahelyre. Válaszokat „Ipari” jeligére a békéscsabai hirdetőbe kérjük. A BUBI v gyulai bútorgyára női é* férfi dolgozókat vesz fel azonnali belépessek Jelentkezni lehet: Gyula, Balázs Deák ». *■____ V árosi tanács költségvetési építőipari üzeme feltételre keres: kőműves. fűtésszerelő szakmunkásokat és segédmunkásokat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen fen'i címen, Békéscsaba, Kétégyházi u. 1. sz. alatt, munkaügyi csoportnál. (DEGAZ-za! szemben). Eladó 1 db jó állapotban levő KV—68 típusú csigás vagonkirakó. Ár megegyezés szerint. Érdeklődni: Takarmánykeverő Közös Vállalkozás, Borgulya Márton műszaki vezetőnél. Telefon: Kondoros 72 Telex: 82495 GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, tesvérünk, NAGY MARIA 1977. március 3-án, rövid szenvedés után elhunyt. 1977. március 5-én, délelőtt 11.00 órakor, a Ligeti temetőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család * GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy NAGY JÁNOS életének 65. éveben elhunyt. Temetése 1977. március 5-én. délután 13.00 órakor, a békéscsabai Tompa utcai temetőben lesz. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk leosző. netet mindazon rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek es a Volán 3. sz. Vállalat dolgozóinak, akik draga férjem, szeretett édesapánk, NYÍRI DEZSŐ temetésén megjelentek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Antikvár könyv felvásárlási napokat tartunk március 8—9-én, a gyulai könyvesboltban, (Városház u. 4.) Felesleges, elolvasott könyveit megvásároljuk. Vásárolunk régi és új kiadású szépirodalmi, ifjúsági és ismeretterjesztő könyveket, lexikális sorozatokat. Csak kél napig! — Készpénzzel fizetünk. Nyitva: 8-án 8—18 óráig, 9-én 8—17 óráig. Művelt Nép Könyvterjesztő V. SZEGEDI ANTIKVÁRIUMA Az Alföldi Kőolaj- és Gázipari Gépgyár felvételre keres esztergályos, marós szakmunkásokat, valamint portást és takarítót. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi csoportjánál, Orosháza, Bajcsy-Zs. u. 41—43. A KONDOROSI TSZ TAKARMÁNYKEVERŐ KÖZŐS VÁLLALKOZÁS * értesíti a fogyasztókat, hogy 1977. március 1-től a háztáji sertések részére gyártott Kondorosi malacláp Kondorosi malactáp Kondorosi süldőtáp í. Kondorosi süldőtáp II. Kondorosi hízósertéstáp Kocatáp mázsánként 20 Ft-tal olcsóbb Beszerezhetők az ÁFESZ-tápboltok ban, valamint a tsz-ek háztáji üzemágainál.