Békés Megyei Népújság, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-29 / 74. szám

Iskolai névadóünnep Vésztőn Egy iskola életében mindig maradandó élmény a névadás. Igv volt ez szombaton és vasár­nap Vésztőn is. Megyénk egyik legfiatalabb gimnáziuma névadó ünnepségét gazdag programmal ünnepelte. Már szombaton reggel 9 óra­kor az iskola — immár a vésztői Szabó Pál Gimnázium — nevelő, testületé és tanulói nevében kül­döttség koszorúzta meg a nagy író síremlékét szülőfalujában. Biharugrán, majd 10 órakor a névadó tiszteletére emlékkiállí­tás nyílt a gimnáziumban. A ki­állítást Tóth Lajos, az Üj Auró­ra szerkesztője nyitotta meg. Szombaton délelőtt — az em­lékkiállítás megnyitása után — a nagyközségi könyvtárban ren­dezték meg az iskola tanulói részvételével a „Szabó Pál próza, mondó versenyt”. A versenyt Turbucz Ágnes másodikos ta­nuló nyerte. Délután volt a helyi Szabadság moziban az emlékünnepség Sza. bó Pál tiszteletére. A számos meghívott között megjelent Sza­bó Pál özvegye, az író egykori harcostársa; Hegyesi János köl­tő, továbbá a megyei és a helyi társadalmi szervezetek képvise­lői. valamint iskolavezetők, ta­nulóküldöttségek számos iskolá­ból. Székely Jolán igazgató üd­vözlő szavai tuán Czme Mi­A naptár és az időjárás egya­ránt tavaszt idéz, sőt egy-két ha­misítatlan nyári napnak is ör­vendezhettünk, de a kellemes idő beköszöntét olyan jelenség is bizonyítja, amiről szívesen le­mondanánk: ez a közlekedési balesetek számának a növekedé­se. Az elmúlt héten is 70 kárbe­jelentés érkezett az Állami Biz­tosító békéscsabai gépjármű­kárrendezési fiókjához. Ebből a balesetet szenvedett gépkocsi­tulajdonosok 25 esetben a CAS- CO-biztosításukat veszik igény­be. A balesetek legtöbbje főleg abból adódik, hogy sokan figyel­men kívül hagyják a tavaszi köz­lekedés jellegzetes veszélyeit. Mindenekelőtt azt, hogy rövid az átmenet az időjárási viszonyok között, az ónos, ködös, korai sö­tétedés helyét felváltják a jó üt­és látásvíszonyok. Ilyenkor min­denki hajlamos a könnyelműség­re. A másik tavaszi jellegzetes­ség: hirtelen megnövekszik a közlekedésben résztvevők szá­ma. Zsúfoltak az országutak, és az utcákon sincs már csendes óra. Ez egyaránt érinti a járóke­lőket, valamint a járművezető­ket. Néhány KBESZ-szabály fi­gyelmen kívül hagyása a telt hály irodalomtörténész érzelmi­leg igen gazdag ünnepi beszédé­ben mutatta be Szabó Pál írói munkásságát, szerteágazó köz­életi tevékenységét. Hangsúlyoz­ta azt a mély kötődést, amely az írót családjához, szülőfalujához, az egész dolgozó néphez kapcsol­ta. Ezután Komáromi Gábor, a nagyközségi tanács elnöke szólt arról, mit jelent Vésztőr. a gim­názium, s hogy az egész község rokonszenvével találkozott, hogy középiskolájuk a nágy író nevét vehette fel. Megkapó színfoltja volt az ünnepségnek, amikor Kiss Ernő, Biharugra tanácsel­nöke a szülőfalu nevében iskola­zászlót adott a gimnáziumnak. A zászlóavatás felemelő pillanatai után Kárpáti József, a KISZ me­gyei bizottsága neyeben átadta az iskola KISZ-eseinek a ,,KISZ KB Kiváló Szervezete” elisme­rést kifejező zászlót. A színes ünnepséget az iskola irodalmi színpadának és kamarakórusá­nak műsora zárta. A jól sikerült szombati prog­ram folytatásaként vasárnap dél­előtt sportversenyt rendeztek. Ugyancsak ezen a délelőttön Czi- ne Mihály tartott előadást a népi írók prózájáról az irodalom iránt érdeklődők számára, ‘majd dél­után öregdiák-találkózóra és klubestre került sor. utakon könnyen baleset forrása lehet. Elég sok azoknak a közle­kedési baleseteknek a száma is, amelyet a gyalogosok okoznak. Sokan fizetnek tehát drága árat, akik ezeket a jelenségeket fi­gyelmen kívül hagyják. Bizo­nyítja ezt az is, hogy az elmúlt hetek gépjárműkára (a már ren­dezett kár), meghaladta a 320 ezer forintot. Legnagyobb egyedi kártalanítás CASCO-biztosítás alapján történt, egy karambolo­zott gépkocsira 25 ezer forintos kártérítést fizettek ki. A békési Általános Fogyasztá­si és Értékesítő Szövetkezet Kun Béla KISZ-szervezete több éve rendez a forradalmi ifjúsági na­pok keretében. vetélkedőt, ame­lyen a megye ÁFÉSZ-es fiataljai vesznek részt. Az idén március 26-án bonyolították le a szellemi vetélkedőt, amelyen 18 csapat mérte össze tudását. A kérdése­ket történelem, ifjúságmozga­lom és szövetkezeti mozgalom- történet, valamint — az Ady­Példamutató humanitás Csanádapácán Csak az tudja igazán átérezni a véradás jelentőségét, aki sú­lyos betegségben, balesetnél már maga is kapott vért. Nagyon jól sikerült a véradási nap Csanád­apácán március 22-én. Örömmel jelentkezett a 142 dolgozó, mert tudta, hogy ezzel beteg társaikon segíthet. Ezen a napon 47,8 liter vért adtak. A véradásra a csanádapácai Arany János Művelődési Házban került sor. Igen aktív munkát végeztek e területen a vöröske­resztes aktívák, minden egyes véradót kedvesen fogadtak és üdvözöltek. A Széchenyi Tsz ve­zetősége igyekezett a legnagyobb segítséget megadni, hogy a le­bonyolítás zökkenőmentesen tör­ténjen. A véradás után vala­mennyi résztvevőt és véradót a termelőszövetkezet megvendé­gelt. A Hazafias Népfront klub- helyiségében közös ebéden és be­szélgetésen vettek részt. A ter­melőszövetkezet elnöke. Mészá­ros Pál üdvözölte a véradókat és megköszönte nekik ezt az ön­kéntes felajánlást. A megyei vér- adóállomás részéről dr. Rucz László főorvos köszöntötte az egybegyűlteket. A telefondoktor tanácsai a járművezetőknek Sokakat érdeklő témával fog­lalkozik a telefondoktor március 30-án. A gépjárművezetők ital- és gyógyszerfogyasztásával kap. csolatos tapasztalatokat elemzi és hasznos útmutatásokat ad, me­lyek segítik a balesetek megelőzé. sét. Az érdeklődők reggel 8 és 9 óra között hívhatják Békéscsa­bán a 12-941-es telefonszámon. — KOROS LADA NY KISZ-ESEI március 27-én. vasárnap a leen­dő ifjúsági házért dolgoztak. A hét községi KlSZ-alapszervezet- böl összesen 30 fiatal vett részt a társadalmi munkán. évforduló jegyében — irodalom témakörökből állították össze. Az első helyezést és a MÉSZÖV ván_ dorserlegét az Orosháza és Vidé­ke ÁFÉSZ csapata nyerte. Ked­ves színfolt volt a vetélkedő után az úttörők köszöntő-műsora. Délután megemlékezlek a fiata­lok a KISZ zászlóbontásának év­fordulójáról, majd a városi mű­velődési központ irodalmi szín­pada adott műsort. A program ismerkedési klubesttel ért véget. Az Állami Biztosító tájékoztatója Gépkocsikárok A fogyasztási szövetkezetek KISZ-fiataljai vetélkedtek Békésen MA: 1977. MÁRCIUS 29., KEDD Auguszta napja A Nap kél 5.30 — nyugszik 18.09 órakor A Hold kél 11.53 — nyugszik 2.01 órakor Százharmincöt évvel ezelőtt, 1842. március 29-én született Mezőkomáromban — és 77 éves korában, 1919-ben halt meg Bu­dapesten — id. Entz Géza zoo­lógus, akadémikus, az állat-nö­vény szimbiózis felfedezője. Egyetemi tanulmányait Pesten végezte, ahol 1864-ben orvosdok­torrá avatták. Előbb a pesti egyetem élettani tanszékén dol­gozott, mint tanársegéd, majd a kolozsvári egyetem professzo­ra lett. 1889-ben Budapestre köl­tözött, s itt a budapesti mű­egyetem állattani tanszékén, 1901-től 1914-ig, nyugdíjazásáig pedig a budapesti egyetem or­voskarának áliattani és összeha­sonlító bonetani tanszékén tevé­kenykedett. Sok fontos tudományos dolgo­zatot is publikált. Hosszú időn át. szerkesztette a kolozsvári Orvostermészettudományi Érte­sítőt, majd a Természettudomá­nyi Közlöny társszerkesztője volt. Főleg a véglényekkel fog­lalkozott; ő fedezte fel az állat­növény szimbiózist, vagyis a véglények együttélését mosza- tokkal. Hazánkban az elsők kö­zött ismertette Darwin: A fajok eredete című munkáját. Külön­böző szakfolyóiratok számos tu­dományos cikkét közölték. Török Auréllal közösen 1884-ben lefor­dította Darwin: Az ember szár­mazása és az ivari kiválás című művét. — PÄRTNAP volt a Békéscsa­bai 10-es számú Általános Isko­lában. Dr. Virágh László, a me­gyei tanács művelődési osztá­lyának vezetője az új tantervről tartott tájékoztatót. Fekete Já- nosné, a városi pártbizottság osztályvezetője pedig a szocialis­ta erkölcsről beszélt az iskola pedagógusainak és a szülői mun­kaközösség tagjainak. — A SZABAD IDŐ helyes fel- használásának eredményeit mu­tatják be Békésen, április 17-én 17 órakor a művelődési ház szervezésében. Az így készült anyagok kiállítását dr. Párzsa János nyitja meg. — DZSUBOX-ESTEK. A békés­csabai vasutas művelődési ház­ban minden második szerdán — legközelebb holnap — táncestet rendeznek 18-tól 22 óráig, me­lyeken az orosházi Dzsubov együttes játszik. — A TÓTKOMLÓS ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ másfél millió forint költ­séggel új cukrászüzemet létesít,- amely Tótkomlós, Békéssámson és Nagykopáncs cukrászdáit, presszóit, vendéglőit látja el süteménnyel. Az üzem a jövő év elején készül el. A mostani cuk­rászüzem helyén a Komló étte­rem konyháját bővítik majd. Megnövekvő felhőzet Varhaló időjárás ma estig: növekvő felhőzet, sokfelé eső, néhány helyen zivatar, majd a magasabb helyeken esetleg hó- zápor. Megélénkülő, többfelé megerősödő deli. délnyugati, ké­sőbb a Dunántúlon északnyuga­tira forduló és helyenként viha­rossá fokozódó szél. A nappali felmelegedés jelen­tősen csökken. A hőmérséklet éjszaka és napközben egyaránt 5—10 fok között, délkeleten ke­véssel 10 fok felett. Távolabbi kilátások péntek reggelig: megerősödő északnyu­gati széllel lehűlés. • Erősen fel­hős idő, esőkkel, a hegyekben havas esővel. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 5—0 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 2—7 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 55 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán várható. (MTI) — AZ ÜTTÖRÖSZÖVETSÉG megyei elnöksége március 29-én, ma délelőtt ülést tart Békéscsa­bán, az ifjúsági és úttörőházban. A testület előtt beszámoló hang­zik el az úttörőházak és csapa­tok lakóterületi munkájáról Bé­késcsabán, majd a tudományos­technikai úttörőszemle tapaszta­latairól lesz szó. — PÉNTEKEN, 25-ÉN ADTÁK ÁT a Parlamentben az Állami Ifjúsági Bizottság nívódíjait. Bé­kés megyéből a Balassi tánc- együttes koreográfusa, Born, Miklós és Mlinár Pál táncos kapták meg a magas kitüntetést, — A MUNKAMEGOSZTÁSRÓL. A gyomai pártpropagandisták és TIT-előadók klubjában március 30-án, holnap 17 órai kezdettel közgazdasági előadást rendez­nek. „A nemzetközi munkameg­osztás szerepe és jelentősége népgazdaságunkban” címmel dr. Romvári László, a megyei ta­nács osztályvezetője tart elő­adást. — CSEHSZLOVÁKIA LAKOS­SÁGA a szövetségi statisztikai hivatal számítása szerint hétfőn elérte a 15 millió főt. Az ország útja a szocialista rendszer népe­sedési és szociálpolitikájának eredményein át vezetett a neve­zetes eseményig. tincs Mícrcuz. Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor Főszerkesztő-helyettes: Deák Gyula Szerkesztőség: 5061 Békéscsaba — Pf.r 111 Munkácsy utca 4. szám Telefon: 12-196, 12-635 Kiadja a Békéé megyei Lapkiadó Vállalat 56©t Békéscsaba — Ff.* Ili * Telefon: 11-621. ll-05i Felelős kl-irlfS Leboczkv Mihály Terjeszti a Magyar Posta előfizethető a oostahivataloknáJ és a kézbesítőknél Előfizetési dH e°v hónapra 20.— Pl Dürer Nyomda. Békéscsaba Igazgató: Háromszéki Pál Index: 25 054 ISSN 0133—0055 TEKINTSE fl EG! Híező«azdasági kisgépek és növényvédő szerek bemutatóját OROSHÁZÁN, a Kossuth Lajos úti bemutatótermünkben. Háztáji árutermelők — Kisgazdaságok — Kertbarátok — Hobbikert-tulajdonosok részére hasznos szaktanácsadást nyújtunk. Az árubemutató március 29-től április 1-ig tart. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Nyitva naponta 9-től 18 óráig. Orosháza és Vidéke ÁFÉSZ

Next

/
Thumbnails
Contents