Békés Megyei Népújság, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-27 / 73. szám
Express show Gyulán Spanyolország-Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzés (Tudósítónktól) A hazai könnyűzene egyik leg_ népszerűbb együttese az Express együttes adott nagy sikerű koncertet Gyulán, az Erkel Művelődési Központ zsúfolásig megtelt színháztermében. A kubai vendégszereplésről nemrég hazatért együttes — az ottani magyar kulturális napokon léptek fel — végig pergő ritmusú, igazi slágerzenével hódította meg a lelkes gyulai közönséget. A műsor bevezető ré- I szében régi számokból hallha- J tott a közönség egy rövid egy- | veleget, „Az .Express együttes I diseó klubjában” címmel, népszerű humoristánk, Angyal János konferálósában, aki ezúttal felcsapott disc-jockey-nak. Ezután egy kevésbé ismert, de annál szimpatikusabb énekesnő következett, Nagy Éva, aki külföldi slágereket énekelt; majd újra Angyal János lépett a színpadra. aki nevéhez híven „angyali” paródiával lepte meg a közönséget. Ezúttal a tv műsora került terítékre. A műsor hátralevő részében ak Express együttes legfrissebb szerzeményeit játszotta, ugyancsak sikerrel. Sz. P. A világbajnoki selejtezőkre j készülő spanyol és magyar láb- tiarúgó-válogatott ma délután 17.00 órakor a spanyolországi: Alicante-ben találkozik barátsá- j gos mérkőzés keretében. A Jósé j Rico Perez Stadionban Baráti Lajos együttese a következő összeállításban kezd: Gujdár —! Török, Bálint, Kereki, Tóth — Nyilasi, Pintér, Zombori — Fa i zekas, Kovács, Varadi. Tarta- \ lék: Mészáros, Martos, Kerekes, Pusztai. Kubala László, a spanyolok szakvezetője ezt a csapatot küldi pályára: Angel — Rames, Benito, Pirri, Camacho — Del Bosque, Villar, Alabanda — Juanito. Sastrustegui. Rojo. A válogatott mérkőzést közvetíti a televízió. A rádió a Petőfi adón 17.00 órától, a Kossuth adón 18.00 órától ad közvetítést az érdekesnek ígérkező találkozóról. fTelevízió vasArnap BUDAPEST. I. műsor: 9.10 Tv- torna. (Sz.). 9.15 Francia nyelvtan- folyam. 9.30 Mindenki iskolája. 10.00 Hírek. 10.35 A feher delfin. V1T. 10.50 Formák. 11.10 A Bp. Honvéd nemzetközi női-Iérfi tornaversenyének szerenkénti döntői. (Sz.). 13.15 Pedagógusok fóruma. 13.30 A i tavasz 17 pillanata. IV. 15.10 Műsorainkat ajánljuk. 15.35 A Magyar Televízió Szabadegyeteme. (Sz.) 16.55 Spanyolország—Magyarország labdarúgó-mérkőzés. 18.20 Fő a feje! 18.50 Esti mese. (Sz.) 18.50 Tv- torna. (Sz.). 19.Oo A Hét. 20.00 Hírek, totoeredmények. 20.05 Színházi világnap. 1977. Kb. 22.23 Hírek. BUKAREST: 12.05 Vasárnapi album. 15.00 Staua—Dinamó Bucuresti bajnoki labdarúgó-mérkőzés. 16.40 A tenger titkai. Folytatáisos film. 17.30 Kulturális vetélkedő 18.20 A legkisebbeknek. 18.30 Tv-híradó. 18.50 Dokumentumfilm. 19.20 Film. 21.20 Tv-híradó. A Román Televízió Szerkesztősége a műsorváltoztatás jogát fenntartja. BELGRAD: 8.45 Barázdák, adás a falunak, utána adás gyermekeknek magyar nyelven. 10.0o Mágnes j — adás gyermekeknek. i0.3O Pan Tau — filmsorozat gyermekeknek. 11.00 Nis: Az ifjúsági staféta in- j dulása, közvetítés. i3.0o Zöld panoráma. 13.45 A zöld terv iskolá- j ja. 14.15 Kritikus pont. 14.45 Vasár, nap délután. 20.05 Drámasorozat. J 20.50 Dokumentumfilm Titóról. 21.55 Sportszemle és riport a Sloboda— Crvena Zvezda labdarúgó-mérkőzésről. 22.55 Hét tv-nap. TT. műsor: i5.4o Sierra Nevada: Síelő világkupa (felvételről). 16.40 Kosárlabda: Beko—Bosna. 18.35 | Mrozek: Emigránsok — színházi elö_ j adás adaptációja. 20.Oo Benny Hill szórakoztatja önöket. 20.50 Húszon- • négy óra. 21.10 A film nagy nilla- natai: Nyolc és fél — olasz film. ! HÉTFŐ BUKAREST: I0.O5 Iskola-tv. 15.30 ! Magyar nyelvű adás. 18.00 Világhíradó. 18.20 A legkisebbeknek. 18.30 j Tv-híradó. i9.00 Panoráma. 19.30 Román dalok. 20.05 Csillagok alatt — tv-regény. 21.20 Tv-híradó. BELGRAD: 17.10 Magyar nyelvű] tv-napló. 17.45 Bábjáték. 18.00 Volt 1 egyszer egy császár — adás gyér- j mekeknek. 18.15 Irodalmi klub. 18 45 ! Szervusztok fiatalok. 20.00 M. Sa- ( bolovié: Lövés — tv-dráma. 21.30j Kiválasztott pillanat. 21.35 Dokumentumfilmek Titóról. 22.45 Sakkkommentár. TT. műsor: i9.oo Keret néhány pózhoz — szórakoztató zenei adás (ism.). 20.25 Sport karikatúrában. 2-0.30 Aktualitások. 21.00 Huszonnégy óra. 21.10 Házi mozi: Egy szerelem anatómiája* PETŐFI RÁDIÓ: 7.00 Az unitárius egyház félórája. 7.30 Bach-müvek. 8.05 Mit hallunk? 8.33 Miska bácsi lemezesládája. 9.00 My fair Lady. 9.30 Az emberi tudat és a béke. 9.40 Üj tánczenei felvételeinkből. 10.33 Iránytű. 11.30 Béres Ilona és Avar István. 12.33 Vavrinecz Béla féld.: Magyar képeskönyv. 12.52 Hatteras kapitány. 14.00 Táskarádió. 15.00 Én láttám, neked hogy tetszett? 15.33 Nótakedvelőknek. 16.27 Közvetítés a Spanyolország— Magyarország válogatott labdarúgómérkőzés I. félidejéről. 17.15 ötórai tea. 18.10 Mit üzen a Rádió? 18.45 Dzsesszf elvétel ékből. i9.33 Sporthírek. Totó. 19.43 Kritikusok fóruma. 19.53 örökzöld dallamok. 20.50 Kelet-Európa gazdaságtörténetéről. 21.10 Operarészletek. 21.50 Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 22.00 Patachick Iván szerzeményeiből. 22.33 Huszka Jenő operettjeiből. 23.39 Verbunkos muzsika. SZOLNOKI STlUDIÖ: 16.30—17.00 Szlovák műsor — szerk.: Zelman Ferenc. A tartalomból: A szarvasi nyolcadikosokról. — Csabacsűdi pillanatképek. nemzetiségi tanácselnök. — Hírek, lapszemle. 17.00— 18.30 Staféta a mikrofonnal. Kardos Ernő műsora. Ajándékkosár a körzeti stúdiók műsoraiból. 18.00—18.30 Sport és muzsika. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ: 8.25 Mit üzen a Rádió? 9.00 Versek. 9 10 Bartók: Falun. 9.40 Óvodások műsora. 1O.05 Iskolarádió. 10.30 Mozart-művek. 11.20 Bioritmus. 11.40 'Maupassant: Yvette I. 12.35 Tánczenei koktél. 13.20 Válaszolunk hallgatóinknak. 13.35 Népi zene. 14.00 Ezeregy délután. 14.30 Rahipaninov: I. zongoraverseny. 15.10 Édes anyanyelvűnk. 15.15 Fáklyavivők. XIII. i5.46 Ope- rettrészletek. 16.05 Szocialista brigádok akadémiája. 16.35 Egy szatmári nótafa: Murguly Lajos. 16.45 Operarészletek. 17.07 A pályatárs szemével. 17.41 Lemezek közt válo_ gatva. 19.15 Beethoven-műveltségi verseny. 20.50 Színes népi muzsika. 21.30 Égy hajdani megyeszékhely: Szügy. 22.15 Sportközvetítés. 22.40 Kamarazene. 0.10 Táncdalok. PETŐFI RÁDIÓ: 3.05 Tánczene. 8.33 Daljátékokból. 9.33 Beat Lengyelországból. 10.Oo A zene hullámhosszán. 12.00 Népdalok. 12.33 Okos gép — szép termék? 12.50 Két szvit. 13.25 Kis magyar néprajz. 13.33 ßzo_ íkolay Sándor: Magyar gyermekdalok. 14.00 Kettőtől ötig. 17.00 ötödik sebesség. I8.O0 Rügyfakadás. 18.33 Fúvószene. 18.50 Labirintus. 19.15 Változó világkép — rohanó élet. 19.4-5 Slágermúzeum. 20.3.3 Operettrészletek. 21.09 Mascagni: Parasztbecsület. 22.3.3 Derűre is derű. 23.00 Verbunkosok, nóták. SZOLNOKI STÚDIÓ: 16.30—17.00 Szlovák műsor (ism.). 17.Oo Műsor- ismertetés. hírek. 17.05 Hétfői hullámhosszunk — zenés, aktuális ri- portmüsor. 18.00—18.3o Alföldi krónika. — Sporthírek. Táncmelódiák. Hírösszefoglaló, lap- és müsorelőze- tes. C Mozi ) C Rádió ) VASARNAP KOSSUTH RÁDIÓ: 6.10 Kellemes vasárnapot! 7.23 Hétköznapok formálói. 8.10 öt kontinens hét napja. 8.26 Régi híres énekesek műsorából. 9.01 Rejtett forrás- 9.26 Az MRT gyermekkórusa enekel. 9.45 Szerkesztői üzenetek. 10.03 Keress, ku- kutass... 11.14 Vasárnapi koktél. 13.00 Egy korty tenger. 13.10 -ló ebédhez szól a nóta. l3.4i Rádiólexikon. 14.11 A Rádió Lemezalbuma. 14.49 Csináld magad! 15.57 Delhi levél. 16.07 A zongoraművészet első aranykora. IV. 17.10 Színészek énekelnek. 17.25 Közvetítés a Spanyol- o rszág—Ma gy a ro rs zá g vá loga t ott labdarűgó.merkózés II- félidejéről. 18.20 Közvetítés az asztalitenisz VB- ről. 18.45 Sporthírek. Toto. 18.55 Remekíró^ — remekművek. 19.50 Beethoven-műveltségi verseny. 21.20 SzíneR népi muzsika. 22.10 Közvetítés az asztalitenisz VBjről. 22.30 A Miskolci szimfonikus Zenekar hangversenye. Közben: 23.07 Modern írók portréi. 0.10 Tcronyzevasarnap Békési Bástya: A kincses sziget. Z Békéscsabai Brigád: fél 4- fél 6- ■ kor: A pillanat embere, fél 8-kor: ■ A fekete farkasok üvöltése. Békés, j csabai Szabadság: 4- és 6-kor: De 5 hová .tűnt a 7. század? 8-kor: Bűn- ; telenül. Békéscsabai Terv; Gyilkos- ü sagok péntek este. Gyulai Erkel: 5 Vigyázat, vadnyugat! Gyulai Petőfi: Z 3-kor: Robinson-lány, 5- és 7-kor: ■ Szöktetés. Orosházi Béke: A szem- ■ tanú. Orosházi Partizán: Duroc. a 5 katona. Szarvasi Táncsics; 4- és 7- ; kor: Fekete gyémántok I—H. HÉTFŐ Békési Bástya: A kincses sziget. ■ Békéscsabai Brigád: fél 4- és fél 5 6-kor: A pillanat embere, fél 8- ; kor: A fekete farkasok üvöltése. ; Békéscsabai Szabadság: 4- és 6- E kor: De hová tűnt a 7. század? 8_ Z kor: Büntelenül. Békéscsabai Terv: Z fel 6-kor: A Bosszúállók újabb ka- jj landjai. fél 8_kor: Miért ölnek meg ■ egy bírót? Gyulai Erkel: Vigyázat. • vadnyugat! Gyulai Petőfi; 3-kor: • Robinson-lany. 5 és 7-kor: Szók- ■ tetés. Orosházi Béke: A szemtanú. S Orosházi Partizán: A cigánytábor S az égbe megy. Szarvasi Táncsics: ? fc-kor; Fekete gyémántok I—H, Játékvezetők jutalmazása A békéscsabai városi testnevelési és sportfelügyelőség labdarúgó szakszövetsége nemrégiben bensőséges hangulatú ösz- szejövetelt rendezett, melyen részt vett Kövesdi Lajos elnök, Bognár István főtitkár is. Megjelentek családtagjaikkal együtt a csabai futballbírák, akiket Kádi Károly, a TSF osztályvezetője üdvözölt, majd a tíz, illetve öt éve működő játékvezetők számára emlékplaketteket, jutalmakat adott át. A kitüntetettek között volt Bukris Vince, Back Gyula, Bereczki Sándor, Csáki József, Gábor Károly, Hodroga Gyula, LAszkai Gábor, Uhrin Pál, Szlancsik János, az után Bondár Imre. Gál lmre,\ Fazekas István, Domokos Mihály, Herczeg Mihály, Romvári László, Sebők Vilmos. A sportfelügyelő a ,TB-ben végzett eredményes munkája elismeréseként 11 játékvezetőnek oklevelet, ötnek pedig tárgyjutalmat nyújtott át. Képünkön Kádi Károly, a békéscsabai Városi Tanács V. B. Testnevelési és Sportfelügyelőségének ősz. tályvezetöje — jobbról — gratulál a kitüntetett Domokos Mihálynak, a JB főtitkárának. (Fotó: Császár Bajos) Birkózás Kozma István úttörő-emlékverseny Orosházán A Magyar Üttörők Szövetsége Bé- ?s megyei és orosházi városi el- jksége, valamint a megyei bir- ízo-szakszó vétség rendezésében >rilis 5—6-án kerül <*>r Orosházán, Táncsics Mihály Gimnázium tor, itermében a VI. Kozma István or- ágos úttörő kötöttfogású birkó- r-emlékversenyre. Mit hoz a forduló? A legutóbbi labda rúgó-forduló az j éllovasok ,.fekete vasárnapjának” bizonyult. A szarvasiak otthonukban szenvedtek vereséget, az OMTK pedig a feltörekvő Mh. Cukorgyárnál hagyott két pontot. Tippjeink a mai fordulóra a következők: NB Hl. Bem SE—Bcs. TASK: 2, Szegedi VSE—Szarvas: x, 2, Gyulai SE—Lehel SC: 1, x, szabó Lajos SE—Nagyszénás: 1, x. Megyei I. osztály: Tótkomlós—Sarkad: x, 2, OMTK—Gyomai STK: l, Bat- tonya—Mh. Cukorgyár: x. 2. Mh. MEDOSZ—Medgyesegyháza : 1, x, Szalvai SE—Békés: l, Doboz—Füzesgyarmat: x. Bcs. MÁV—Kondoros: x, 1, Endród—Szeghalom: 1. A küzdelmet április 5_én 14.06. a második versenynapon 8.30 óratol bonyolítják le. A viadalon az 1963 —64. évben született általános iskolás pajtások vesznek reszt tíz súlycsoportban. Az edzett ifjúságért mozgalom keretében 300 diák részvételével több sportágból álló vetélkedőt rendezett a gyulai Erkel gimnázium és szakközépiskola KlSZ-szervezete és sportköre. A viadalon az egyes alapszervezetek tagjai küzdöttek az elsőségért. A győztesek névsora. Asztalitenisz, Béres Sándor, illetve Bódi Katalin. Tollaslabda: Pataki Ferenc és Márton Olga. sakk: Farkas József, Fiú kézilabda: Che Guevara alapszervezet. Leány kézilabda: 1. Semmelweis. Fiú kosárlabda: Allende. Leány kosárlabda: 1. Mérey. Vízmű SC jótékostoborzó A Békéscsabai Vízmű SC kézi- labda.szakosztálya jatékostoborzót rendez március 28-an, hétfőn 15 00 órától a klub Kulich-telepi, Szabolcs utcán levő sporttelepen. A szakvezetők varjak a 10—14 eves általános iskola** fiúk jelentkezcfcét. TÁJÉKOZTATÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 12. játékhéten két darab öttalálatos szelvény volt, nyereménye egyenként 1 782 501 forint; négytalá- latos szelvény 298 darab volt, nyereményük egyenként 11 963 forint; három találata 20 563 fogadónak volt, nyereményük egyenként 173 forint; a kétta- lólatos szelvények száma 405 998 darab, ezekre egyenként 11 fo rintot fizetnek. , Labdarúgás. A megyei szövet, ség rendezésében sorra került Téli Kupa küzdelemsorozata a Sarkadi Kinizsi csapatának sikerével ért véget. A torna második helyén kellemes meglepetést okozva a Kevermes. míg a harmadikon a Békési Spartacus végzett Röplabda. A két és fél hónapja tartó budapesti Téli Kupa helyosztói lezajlottak. A megyénk színeit képviselő Bcs. Előre Spartacus a harmadik helyért mérkőzött a Dunavarsányi Petőfi ellen. A találkozón a varsányiak bizonyultak jobbnak 2:1 arányban. A lila-fehérek 19 csapat közül a negyedik helyen végeztek. Az erős mezőnyben ilyen jól még nem szerepeltek. A csabaiak fejlődését bizonyítja, hogy a tavalyi 13. helyről az élmezőnybe léptek. A szarvasi városi szakmaközi bizottság és a TSF ebben az évben is kiírja az üzemek, intézmények csapatai részére a kispályás labdarúgó-bajnokságot. A nevezéseket a következő címre kell eljuttatni: Városi tanács vb testnevelési és sportfelügyelőség. Szarvas, Szabadság u. 28. Telefon: 328. Vívás. Szegeden került sorra Bács, Békés, Szolnok, Csongrád, hajdú megye vívóinak körzeti versenye. A Bcs. TASK vívói közül Gyarmati Edit kitűnő teljesítményt nyújtva győzött a női tőr döntőben. A férfi tőrö- zők közül Hajtman János ötödik. Ancsin László a, 9. helyen végzett. Mindhárom versenyző' biztosította részvételét a ma, Szegeden sorra kerülő vidékbajnokságon. Atlétika. A MASZ a tíz éve működő. I. osztályú minősítéssel rendelkező versenybírók részére minősítő vizsgát tartott Békéscsabán. Mátraházi Imre, a MASZ elnökségének tagja előtt sikeres vizsgát tett és országos versenybírói minősítést szerzett Balázs Pál (Szeghalom), Beszler- czelné Skultéti Mária, Puczkó József, dr. Regele Károly, Sik Jenő, Vass Gyula (valamennyien Gyula), Marik Lászlóné, Zsi- lák Erzsébet (mindkettő Békéscsaba). Németh István (Orosháza), Zielbauer András (Szarvas). Á mai nap kiemelkedő Békés megyei sporteseményei : Röplabda; Téli Kupa női mérkőzések. Békéscsaba, útépítési iskola, Deák u. 8 00 órától. Munkahelyi spartakiád. Szakmák közötti megyei asztalitenisz- és sakkdöntő, Békéscsaba, Tanácsköztársaság útiMÁV- klubkónyvtár, 8.45 órától. Labdarúgás. NB III. Gyulai SE—Lehel SC. 14.00. Megyei I. osztály. (Hivatalos kezdés 15.00 óra. A Spanyolország—Magyarország válogatott mérkőzésre való tekintettel a Békés megyei LSZ hozzájárul ahhoz, hogy a találkozókat -— amennyiben a csapatok és a játékvezetők a helyszínen tartózkodnak — 14.00 órakor kezdjék meg.) Battonya—Mh. Cukorgyár. Endréd—Szeghalom, Bcs. MÁV—Kondoros. Honvéd Szalvai SE—Békés, 9.00, Tótkomlós—Sarkad. 15.00. OMTK —GYSTK. Mh. MEDOSZ—Med- gvesegyháza, Doboz—Füzesgyarmat. i