Békés Megyei Népújság, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-01 / 50. szám

A seprükötő Sok a változás Újkígyóson Iskolások KRESZ-oktatása A közlekedés biztonságának növelése és annak társadalmi üggyé való szélesítése szerepelt napirenden a mezőkovácsházi járási Közlekedésbiztonsági Ta­nács tegnapi ülésén. A napirendi pontok közül ki­emelkedett Latyák Istvánnak, a járási KBT-elnökének a tava­lyi munkáról szóló 'beszámolója. Mint mondotta, az általános is­kolai oktatásban mind nagyobb szerepet kap a KRESZ megis­mertetése. Az elmúlt évben a 12 órás KRESZ-tanfolyamon lő csoportban közel 650 általános iskolás és 102 szakközépiskolás vett részt. Az önkéntes vizsgára öt községből 463 tanuló jelent­kezett. s közülük 326-an megfe­leltek a KRESZ-vizsga követel­ményeinek. Az ifjúság helyes közlekedés­re való nevelésében a nemzet­közi kerékpáros kupa verseny- sorozatai jó lehetőségnek bizo­nyultak. A mezőkovácsházi já­rásból mintegy 400 tanuló vetél­kedett az igen magas színvonalú versenyeken. Az idei kerékpá­ros versenysorozatra a tavalyi­nál is többen jelentkeztek. Az iskolákban rendezett versenye­ken 686 fiú és 519 leány bizony!, tóttá, hogy járatos a közlekedési szabályok ismeretében. A járási KBT munkájában igen nagy jelentőségűek a mező- gazdasági gépszenllék. Ezek azok az alkalmak, amikor a közleke­désrendészet dolgozói tanácsok­kal is segítik a járművezetőket, egv-egy gyakoribb baleseti for­rásra felhívják a figyelmüket, közlekedési szituációkat elemez, nek. A hivatásos járművezetőknek — elsősorban a mezőgazdasági üzemekben dolgozók részére — a téli hónapokban húsz község­ben 40 előadáson rendeztek KRESZ-továbbképzést, melyen 2135-en vettek részt. A nyári gépszemlét tavaly a járás 16 termelőszövetkezetében rendezték meg, közlekedésbiz­tonság szempontjából átvizsgál­tál; 476 traktort. 520 pótkocsit, 136 tehergépkocsit, valamint 145 kombájnt. Kiemelkedő a járási KBT-nek az a törekvése, hogy a társadal­mi Szervezet és a gépjárműveze­tők szoros kapcsolatot tartsa­nak. (Fotó: Veress Erzsi) Merész álomnak tűnt két év­vel ezelőtt az a megállapítás, hogy az újkigyósi Aranykalász Tsz-ben 250 millió Ft termelési érték rejtőzik. Akkor 120-1.30 millió forint volt a közösben előállított új érték. Az utóbbi két esztendő sok változást ho­zott. A tsz - vezetése a régitől merőben eltérő módon gondol­kozott és bátran alkalmazta az irányítás korszerűsítését. Áttér­tek az ágazati vezetésre és az önelszámolásra. A munkabért minden hónapban kifizették, s a dolgozókat — vezetőket, be­osztottakat — a tervek túltel­jesítésében. illetve a költségek ésszerű csökkenésében tették ér­dekeltté. • • • A gazdálkodás kisebb egysé­geinek juttatott önállóság- meg­hatványozta a felelősség érzé­sét, de különös súllyal hatott az év végi nyeresegrészesedésre Erre az. önálló gazdálkodás és I elszámolás alapján csak azok az ágazatok számolhatnak, ahol a tervet olyan termékekkel telje­sítik túl. melyek a piacon el­adhatók. A vez.etés és a gazda fkod ás korszerűsítése megértésre talált a tagság kőiében. Ezt bizonyít­ják azok a közgyűlési dokumen­tumok, munkahelyi megbeszélé­sek, melyek a tagság egyértel-1 mű állásfoglalását tartalmazzák, a nagyüzemi gazdálkodás kere- l Nagy fejlesztés a Balatonnál Óriás strandok, szállók, utak, csatornák — További százezren üdülnek — Új komp és hajók — Vasút Több évig tartó előkészítő munka után á Minisztertanács irányelvei, alapján elkészült a Balaton ötéves fejlesztési programja. Erről tájékoztattak az Építésügyi és Városfejlesztési M i n isztér i umban. — Az ivóvíz-ellátottság meg­oldott — mondta Paksi Károly főosztályvezető. — Jelentősen fejlesztjük a csatornahálózatot és 17 százalékkal kívánjuk nö­velni a belterületi burkolt utak hosszát, ezzel a tervidőszak vé­gére valamennyi út több mint felén pormentes burkolat lesz. Zamárdiban. a vízparti 2,3 kilo­méter hosszúságú területen sé­tány és 15 ezer fürdőző befoga­dására alkalmas szabadstrand, közművezeték és több keres­kedelmi egység létesül. Alsóör­sön 2 ezer személyes autós- strand épül, ide tervezik a Ba­laton egyik sport- és szórakoz­tató központját. Balatonfüreden a Kisfaludy-telepnél 4 ezer sze­mélyes szabadstrand létesül, utakkal, autóparkolókkal. Meg­kezdődik Siófok városközpont­jának és Balatonboglár község- központjának rekonstrukciója. Jelentős területeket szanálnak, új, moderrí, többszintes lakások épülnek, kereskedelmi és szol­gáltatóegységekkel. Nagy összegeket fordítanak a Balaton tisztaságának védelmé­re. A tóba jelenleg a Zala fo­lyó mellett mintegy 40 vízfo­lyás juttat szennyező anyagokat. Átépítik a többi között a keszt­helyi Büdösárkot, a füredi Kéki- patakot, rendezik az almádi Séd és Remete patakot. Sok helyütt létesítenek új szennyvíztisztító műveket, felújítják, korszerűsí­tik a meglevőket. Szálloda épül Balatonföldváron, motel Siófo­kon, Balatonszárszón és Fonyó­don. E beruházások eredménye­ként 11OO férőhellyel bővül a balatoni szállodai ágyak száma. Bővítenék több kempinget. s tizennégyet felújítanak. A SZOT és a vállalatok 2 milliárd 160 millió forint költséggel ú.j üdü­lőket terveznek. Nyolcezerrel bővül az üdülői férőhelyek szá-. ma. s ez csaknem százezer dol­gozó számára biztosítja majd a kedvezményes, szervezett üdül­tetést. Üdülőhelyi klub létesül Balatonalmádiban, Keszthelyen és Siófokon. Befejeződik a Sza- badbattván—Murakereszt úr és a Tapolca—Balatons zentgyörgy közötti vasútvonal korszerűsíté­se, Húszmillió forintos költség­gel fejlesztik a kikötőket, kö­zülük elsősorban a siófokit, a balatonfoldvárit és a badacso­nyit. Hárem új személyhajót és egy új kompot vásárolnak. (töke) teinek új tartalommal való fel­töltésére. Az eredmény; 1976 végén az újkigyósi szövetkezet 250 millió forint termelési ér­téket produkált! A merész álom tehát valóra vált. a vártnál lé­nyegesen rövidebb idő alatt. A Dél-Békés megyei Tsz-ek Terü­leti Szövetségének szakemberei — átlagos időjárást alapul vé­ve — 1978 végét jelölték meg a termelési érték negyedmilliár­dos elérésére. Az utóbbi két év időjárása Újkígyóson nem volt átlagos 1975 májusában hatalmas jég pusztított a legjobb területeken, 1970-ban pedig a hosszan tartó szárazság vetette vissza az őszi betakarítású növények hozamát Összességében mégis terven fe­lüli hozamok, bevételek és nye­rés;.; adódott. Ez nem a vélet­len műve volt, hanem a gaz­dálkodás céltudatos szervezésé­nek egyenes következménye Csatári Béla. a megyei pártbi­zottság titkára a február 11-i zánszámadó közgyűlésen megái lapította: a tagság józan mérle­geléssel megértette, mit is akar a vezetőség, amikor az irányí­tás és egyáltalán a gazdálkodás korszerűsítésére a megye szö­vetkezetei közül csaknem első­nek vállalkozott. * * * Amikor a tagság és a vezetés kapcsolata a munka során eny- nvire kedvezővé válik, akkor rendszerint újabb célok körvo­nalai rajzolódnak fel. Ebben az évben — most már túl a ne­gyedmilliárdos termelési érté­ken — a 280 millió elérése a cél. Jó alapot teremtettek eh­hez. Az, 1976. évi bruttó jöve­delem csaknem egyharmadát a fejlesztési alapra tették. Üj gé­peket. berendezéseket vásárol­nak, könnyíteni szeretnék a munkát, és am' a legfontosabb, az eszköz.ök jó kihasználására összpontosítanak. A nagy telje­sítményű traktorokat két és há­rom műszakban szeretnék üze­meltetni, hogy az alapvető me­zőgazdasági munkákat 1977-ben legalább olyan, de inkább jobb minőségben teljesítsék, mint 1976 őszén. Az 1977. évi alapok tehát jók 'Újkígyóson. A termeléshez több a hozzáértés és az anyag, mint 1976-ban. Az őszi vetések kiyá- lóan teleltek, a tavasziak alá mindent felszántottak. Az alap- műtrágyát is kijuttatták, most már készülnek a fejtrágyázás­sal, és minden olyan munka gyors elvégzésére, amely az 1977. évi tervek túlteljesítésére vezet. A kertészetben már a paradicsompaprika-palánta le­veleséhez készítik a .fóliaháza- kat. Az állattenyésztésben is to­vábbi előbbrelépést terveznek. Szakosított sertéstenyésztő tele­pükön befejezték a rekonstruk­ciót, A 4500 hízó kibocsátására épített telepről az idén 8000 hí­zott, sertést adnak! A hizlalás, vagyis az itteni sertéstartás jö­vedelmező, mert az egy kiló súlygyarapodás tervezett költsé­geit képesek voltak tovább csökkenteni. A szarvasmarha­ágazaton belül a tehenészeti munka fejlődött a legtöbbet. Az 1975. évi 1700 liter tehenen­ként tejtermelésen egy év jilatt 1000 literrel javítottak. A Dó­zsa tehenészeti telepen a tejter­melési átlag 2900 liter. Erre az évre minden eddiginél több és jobb minőségű takarmány áll az ágazat rendelkezésére. így jogo­san számítanak még több tejre. A borjiinevelésben sikeresen visszaszorították a magas elhul­lást. Felnövekvő ágazatuk a ju­hászat. A nagy kiterjedésű sza­badkígyós i legelők hasznosítását már 1.976-ban is jól oldották meg. A juhászatot kereken 800 ezer forint veszteségre tervez­ték, mert jól gondozták az ága­zatot. ugyanennyi nyereséget ér­tek el. Előnyösen hat a közi« gaz­daság munkájára az is, hogy a házíáji termelést főágazati rang. i'a emelték. A vezetés és a ki­szolgálás ennek megfelelő. Az eredmény; az 1974-75. évi hul­lámvölgyből kilábalt az ágazat, s 1976-ban minden eddiginél több hízott sertést adott az. ál­lami felvásárlónak. Az összár- bevétel 37,7 millió forint volt. Ezt az árbevételt 1977-ben meg­kétszerezik Megalapozott szép tervek, el­képzelések valóra váltása kez­dődött el ebben az, évben Újkí­gyóson. Megerősítette ezt a tag­ság is, ami,kor újra a tsz elnö­kévé választotta Ruck Jánost. A tsz vezetőségében, a döntőbi­zottságban és a nőbizottságban személycserék történtek. Mind­erre az. ösztönözte a tagságot, hogy akit a választott testületbe küld. az a közösség érdekében teljes tudásával, erejével vegye ki részét a munkából. Ilyen változásokkal tekint az újkigyósi Aranykalász Tsz tag­sága az 1977-re eső feladatok megvalósítása elé. Dupsi Károly WWWWVWWWWWWVSt WWWWMWWWWWVWMWVWVtWWWMWWWWWV Kukoricaadapterek exportra A Békéscsabai MEZŐGÉP Vállalat orosházi gyára számos országba exportál kukoricacső-lörö adaptereket. Az idén Csehszlovákiának 80 csötörö adapter készül. A képen: az utolsó simításokat végzik a szállítás előtt a csehszlovák exportra kerülő, hatsoros adaptereken (Fotó: Veress Erzsi)

Next

/
Thumbnails
Contents