Békés Megyei Népújság, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-17 / 64. szám

Előre Spartacus tornászlányok sikere az OKISZ nemzetközi versenyen Amikor tudomást szereztünk! arról, hogy az OKISZ nemzet­közi tornászviadalán a lengyel ! Start es a Budapesti Spartacus versenyzői mellett csabai lányok is a szerekhez lépnek. Lakács József nétöl kértünk információt i az esélyeket illetően. — Nincsenek csúcsformában a I lányok, többen sérültek. Ennek j ellenére — érzésem szerint — j megállják helyüket a budaoesti viadalon — mondotta az Előre Spartacus edzőnője. E rövid mondat a múlt hét pentek délutánján hangzott el. A szombat-vasárnapi verseny az­után a kitűnő szakembert iga­zolta: ragyogóan szerepeltek a lila-fehér fiatalok. A lengyel és a magyar szövet- j kezeli tomászoa hagyományos j női-férfi viadalát a budapesti í Tornacsarnokban (a volt kézi- labdás fellegvárban, a Játék­csarnokban) rendezték meg. A megnyitóra ünnepélyes keretek között került sor. Felvonták a magyar és lengyel zászlót; az eredményközlés, a tornaverse­nyeken elengedhetetlen hangosí­tás tökéletes volt. A pontozók — közüttük a csabai Matyucz Éva — jól látták el feladatukat. Annak ellenére, hogy a viadal — a csapat- és egyéni verseny — az első versenynapon kissé elhú­zódott (délután fél háromtól ne­gyed 8-ig tartott), a jelen levő 150 (!) néző — elsősorban a lányok jóvoltából — szépen elő. adott gyakorlatokat láthatott. Az egyéni versenyben nagy volt a küzdelem, a pesti Horacsek és a csabai Zsíros Gabi között. A kis Zsíros, aki a tavalyi év legjobb úttörő tornásza megtisztelő cí­met nyerte el, ezúttal is bizo­nyított. Első lett 36,75 ponttal Horacsek (Bp. Spartacus) és az ugyancsak csabai Székely Éva előtt, akik 36.45. illetőleg 35,80 pontot gyűjtöttek. A lila-fehér színeket képviselő Tar Éva ötö­dikként fejezte be a versenyt. Csapatban nagy fölénnyel nyertek (177,25) a mieink a Start (172,60) és a Bp. Spartacus (172,35) előtt. Az Előre Sparta- eusban Petrovszki Pál irányítá­sával Hrabovszki Éva, Tar Éva, Petőcz Zsuzsa, Székely Éva, Vá­mosi Mariann és Zsíros Gabri­ella tornászott. Vasárnap délelőtt a szeren- kénti döntőket bonyolították le. Amikor a Tornacsarnok kapujá­hoz értünk, kísérőnk OTSH-be- lépőjét kereste. Mi megnyugtat­tuk, hogy erre — bár nemzet­közi viadalra, a Magyar Torna Szövetség által patronált ver­senyre megyünk — nincs szük­sége. A rendezvényt ugyanis bár­ki díjtalanul megtekinthette. Mi. tagadás, ezzel a lehetőséggel ke­vesen éltek. A nézőtéren a Test- nevelési Főiskolán tanuló, egy­kori csabai tornász, Zelenyánsz- ki Judittal és kísérőnkkel — ösz- szesen 25-en figyeltük a ver­senyt. Még szerencse, hogy az üresen ásítő széksorok nem za­varták a tornászokat. A fiúk is összeszedték magukat, gyakorta, taik anyagerőssége és az előadás­mód az első naphoz képest ja­vult. (Egyébként az ..erősebb nem" képviselőinél a budapes- j tiek bizonyultak jobbnak). Alá-| nyoknál nem csökkent a színvo. | nal. Noha egy alkalommal a zsü- I ri korántsem volt korrekt a ! Zsíros Gabriella, az OKISZ- verseny legeredményesebb tor­násza (Fotó: Veress Erzsi) mieinkkel szemben (egy' sajná­latos sérülés nyomán), Zsíros to-1 vábbra is csillogott, s Petőcz, Tar és Székely is helyezést szer­zett. A szerenkénti versen3’ben a lila-fehérek így végeztek. Kor­lát. 1. Zsíros, 4. Tar. Gerenda: 1 Zsíros. 4. Székely. Ugrás. 2. Zsí­ros, 4. Petőcz. Talaj. 5. Zsíros. — Most találkoztunk harmad­szor a lengyel Start, azaz a szö­vetkezeti válogatott gárdájával. Eddig Spartacus válogatott né- j ven versenyeztünk ellenük, most j bővült három csapatosra a női viadal. A hosszúra nyúlt verse­nyen — a szokottnál korábban, már szombat este megrendezett közös vacsorán — jó volt a han­gulat. Zsíros Gabi győzelmével — öröm ezt mondani — az elő­zetes várakozást, a „papírfor­mát7’ igazolta. Vámosi Mariann most csinálta meg versenyen elő- I szőr, korláton, az úgynevezett j „hosszú billenéses felszállót” — j a felső karfára. Hrabovszki Évá- nak is sikerült ezen a viadalon ! végrehajtani — talajon — a „nyújtott testű hátraszaltót, egész fordulattal”. Persze nem­csak velük, hanem a csapat töb­bi tagjával is elégedett vagyok. Kár, hogy Székely Éva, tavalyi országos serdülő bajnokunk, ko­rán megsérült — mondta érté­kelésként a látottakról Petrovsz­ki Pál edző. Szép sikert könyvelhettek el a csabai szakosztály tagjai. Azt azonban nagyon sajnáljuk, hogy erre a színvonalas nemzetközi viadalra nagyon kevés néző előtt került sor Budapesten. Az OKISZ a versenyt lehozhatta volna Békéscsabára, a Kórház utcai edzőcsamokba. Ha így tör. ténik, a lengyel—magyar szövet­kezeti tomásztalálkozó a tava­szi szezon egyik legjelentősebb, Békés megyei sporteseménvévé válik. (—CH—) A XX. I Népújság Kupa teremkézilabda torna szombat­vasárnapi fordulójának eredmé- j nyei ezek voltak. Nők, Megyei! II. osztály. Kétsoprony—Bcs. | MÁV 21—19 (10—9), Bcs. Hun- j gavis—Bcs. MÁV 21—13 (10—5), Köröstarcsai KSK—Bcs. Bútor- | ipar 21—19 (10—9), Kétsopronyi | TSZSK—Bcs. Bútoripar 24—12 (13—7), Bcs. Hungavis—Körös- tarcsai KSK 28—15 (12—8), Bcs. Sebes György Közg. Szakkö­zép.—Bcs. 611. sz. DSK 21—13 <11—8), Békési Gimn.—Bcs. 635. sz. ITSK 20—12 (11—7), Bcs. Sebes György Közg. Szakközép- isk.—Békési Gimn. 21—11 (13— 5) . Ifjúságiak, Bcs. Előre Spar­tacus—Kondorosi TSZSK 15—15 (9—9). Gádorosi Ált. Isk.—Gyu­lai SE 18—4 (12—3), Gádorosi Ált. Isk.—Bcs. Előre Sp. 20—8 (14—2), Kondorosi TSZSK— Gyulai SE 18—5 (8—2). Serdü­lők. A-csoport. Kamuti TSZSK —Bcs. Konzerv 8—8 (3—3), Szeghalmi Ált. Isk.—Kamuti TSZSK 13—4 (8—2), Bcs. Előre Sp. I.—Szeghalmi Ált. Isk. 10— 9 (4—4), Bcs. Előre Sp. II.— Sarkadi Gimn. 15—4 (6—0),Bcs. Sebes Györgv Közg. Szakközép- isk.—Bcs. Előre Sp. II. 11—10 (7-7). Férfiak. II. osztály. Köröstar-, csa—Kondoros 22—20 (11—12). Köröstárcsai KSK—Bcs. Bútor­ipar 27—18 (13—9). öregfiúk. Bcs. Vasas öregfiúk—Bcs. 635. se. ITSK Tanárok 30—19 (15— 6) . Ifjúságiak. B-cSoport, Bcs. Volán—Bcs. 635. sz. ITSK 21— 20 (9—9), Bcs. MÁV—Bcs. Vo­lán 12—10 (8—4). A Bcs. 635. sz. ITSK—Sarkadi Gimnázium mérkőzés elmaradt, a békéscsa­baiak nem jelentek meg. Ser­dülők. A-csoport. Köröstarcsai KSK—Bcs. Előre Sp. 16—9 <9— 6). Ifjúságiak. B-csoport. Gyu­lai Húsipar—Bcs. Volán 17—14 (9—9). Serdülők. B-csoport. Üjkí- J gyósi Ált. Isk.—Bcs. MÁV 15— 10 (8—4). Bcs. Előre Sp. III.—j Űjkígyósi Ált. Isk. 13—12 (7—4). Ifjúságiak. B-csoport. Bcs. Vo-1 Ián—Sarkadi Gimn. 20—18 (13 —9). A Bcs. 1. sz. Ált. Isk.—Bcs. Élőié Sp. Sportiskola I., vala­mint a Bcs. 9. sz. Ált. Isk.— I Bcs. Előre Sp. Sportiskola XI. : fiúmérkőzés elmaradt, az Előre j Spartacus sportiskolások távol- ; maradása miatt. Birkózás Budapesten, a sportcsarnokba n rendezték meg az országos junior birkózókiválasztó versenyt. A via_ dalon több mint i30-an vettek részt. Az Orosházi Spartacus SE három versenyzővel képviseltette magát, A ! Spartacus-versenyzők eredményei, 57 kg: Hegedűs Pál kiesett, m kg: I «. Jeszenszki László. 90 kg. 0. Utl- vaxdi Attila« (Sz. B.) Sportvezetői tanfolyam A Békéscsabai Városi Testne­velési és Sportfelügyelőség nem­régiben alapfokú sportvezetői taníolyamot rendezett. Az elő­adásokat 45 középfokú iskolás és honvédfiatal látogatja. Az április végéig tartó tanfolyam előadásaira — heti egy alkalom­mal — az útépítési szakközép- iskolában kerül sor. Kutas István és Krizsán József látogatása a megyeszékhelyen Tanácsi vezetőink meghívásá­ra — kedden — Békéscsabára látogatott Kutas István, a R'a-i gyár Labdarúgó-szövetség elnö-1 ke, és Krizsán ,József, az MLSZ! főtitkára, akikéi Klaukó Mátyás, a Békés megyei Tanács elnöke és Nagy János, a megyei tanács elnökhelyettese fogadott. A hosszas, kellemes hangulatú esz­mecsere során megyénk tanácsi vezetői beszélgettek a Viharsa­rok testnevelési és sportmozgal­mának eredményeiről, a legnép­szerűbb sportág jelenlegi hely­zetéről. Szó esett az OTSH lab­darúgással foglalkozó állásfogla­lásának. az MLSZ irányelveinek végrehajtásáról, a további fel­adatokról. Kutas István és Kri­zsán József véleményt mondott a megye futballsportiálól, s ele­mezte a Bcs. Előre Spartacus — az ország labdarúgósportjában elfoglalt — helyzetét. Az illusztris vendégek látoga­tást tettek az Előre Spartacus SC-nél. Beszélgetést folytattak Goldberger Jánossal. Galovicz Györggyel, dr. Túrák Vincével, az egyesület éf a szakosztály el­nökeivel, vezetőivel, s Mészöly Kálmán vezetőedzővel. A lila­Kosárlabda Mezőberényi ÁFÉSZ—Iiecs-1 kémét 49:48 (24:19). NB II. női. j Kecskemét. V: Szabó. Mustos. ÁFÉSZ: DARIDÁNÉ 17. BAK- SAI A. 6. SZILÁGYINÉ 7, Kö- SZEGINÉ 6. Povazsai 4. Csere: Braun 3. Lestyán 2. Bakjsai I. 2, Cservenák 2. Edző; Iványi J László. A vendég herényiek j kezdtek jobban, majd kiegyenlí- j tődött a játék, s végül is iz- j galmas hajrában egy ponttal I nyert a herényi együttes. A Bcs. Vízmű SC játékostoborzót rendez A Békéscsabai Vízmű SC ké- I zilabda-szakosztálya játékosto-! borzót rendez március 21-én. j hétfőn 15 órai kezdettel a klub j Szabolcs utcai sporttelepén. A kék-fekete vezetők várják azok- nak a 10—14 év közötti általá- i nos iskolás fiúknak a jelentke- j zését, akik kedvelik a sportágat i és szeretnék azt versenyszerűen ! is űzni/ A pajtások szereléssel együtt a Kulich-telepi pályán Szaszák András szakosztályve­zetőnél, Hankó György és Skouniál György edzőknél je­lentkezhetnek. A játékostoborzó előtt a Víz­mű SC NB I-es férfi kézilafcda- csaPata játszik barátságos mér­kőzést 14.30 órától. fehér tisztségviselők tájékozta­tót adtak a labdarúgó-szakosz­tályban folyó oktató-nevelő inunkéról, a tervekről, s el­mondták gondjaikat, problémái­kat is. Az MLSZ vezetői kifej - tették: a vezetőtestület mit vár a Viharsarok legnagyobb sport­egyesületétől, az NB I-e, csa­pattól, a válogatott keretek tag­jaitól. a hatalmas szux-kolótá- borral rendelkező szakosztály­tól. A késő délutáni órákban a sporthivatal Kórház utcai szék­házéban Krajcsovicz János, a megyei Testnevelési és Sporthi­vatal elnöke töltötte be a házi­gazda szerepét. Kutas István és Krizsán József a megyei labda­rúgósport eredményeiről, a fej­lődést elősegítő és gátló ténye­zőkről. a TSH és szakszövetségi vezetők terveiről kapott tájé­koztatót. Beszélgető partnerük Megyesi Mátyás, a megyei LSZ elnöke. Kocsondi József főtitkár és Pillér Sándor szakfelügyelő volt, akikkel a látogatók elvi, gyakorlati, sportpolitikai, szak­mai és versenyrendszerbeli kér­déseket vitattak meg. A Magvar Labdarúgó-szövet­ség első két emberének; a me­gye tanácsi és sportvezetőinek személyes találkozása. véle­mény-. s tapasztalatcseréje min­den bizonnyal elősegíti a Vihar­sarok labdarúgás nortiának előbbrelépését, továbbfejlődését! Kézilabda­versenykiírás Elkészült az 1977. évű Békés megyei kézilabda-bajnokság versenykiírása. Ebben az évben megyei I. és 11. osztályú felnőtt, ifjúsági, serdülőbajnokságot ren­deznek és — elegendő nevező esetén — sor kerül az NB-s szakosztályok ificsapatainak kü­lön versengésére is. A megyei I. osztályban kötelező az ificsapa­tok szerepeltetése. Ha a klubok neveznek serdiUőegyütteseket is. akkor azok párhuzamosan sze­repelhetnek a felnőttekkel és az ifikkel. Megyei IT. osztályban az ificsapatok indítása ajánlott. A nevezési határidő csütörtökön, március 17-én déli 12 órakor jár le. A sorsolásra szombaton, március 19-én. 17 órakor, a me­gyei TSH (Békéscsaba. Kórház u. 4.) székházban kerül sor. A bainokság küzdelmei április 10- től június 19-ig (tavaszi fordu­ló). illetve augusztus 7-től októ­ber 18-ig (őszi forduló) tarta­nak. Teke NB I Női csapataink a középmezőnyben 1. SZEOL AK 2. FTC 3. BKV Előre 4. Bp. Postás 5. Győri Rieh. 6. Köb. Porcelán 7. Bcs. Előre Sp. 8. Bcs. MÁV 9. Győri Lensz. 10. Kanizsa Sör 11. Kecsk. MÁV 12. Bp. Építők 6 6­­38:10 12 6 5­1 32:1« 10 « 5­1 31:17 10 tt 3 1 2 25:23 7 « 3­3 24 :24 « 6 2 2 2 23:25 « 5 2 1 2 20:20 5 5 •> 1 2 19:21 5 5 2 3 17:23 4 5 1­4 15:25 2 «­1 5 14:34 1 6­­6 14:34­lOST ÉRDEMEI >! 30 —40 százalékos árengedménnyel vásárolni ' vetőmagboltunkban (Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 4.) és vas-, műszaki boltunkban (Újkígyós, Hosszú u.) j 77 __ — Harmat permetezőgépet — Pisi kézi permetezőt fesD — Permike permetezőt — FV III. robotgépet ) — Minipc permetezőt — T—88 rotációs morzsolöl r

Next

/
Thumbnails
Contents