Békés Megyei Népújság, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-13 / 61. szám
Röpülj páva 1977 Tv-s előzsüri Gyulán Március 11 -en. pénteken este zsűrizték a Magyar Televízió munkatársai Békés megye nép- jnüvészeti műsorát Gyulán, az Erkel Művelődési Központban. A Röpülj páva vetélkedő új 'formájában nem egyes ének- és tánccsoportversenyek színhelye lesz 1977-ben. Negyven népművészeti összeállításból választják ki a televízióban azt a 16 műsort, amelyet jövőre vetítenek le a közönségnek. Békés megye négy nemzetiség színpompás felvonulásával, énekével, táncával,- a népi faragó- és textilművészet, a' népi hagyományok bemutatásával nevezett a versenybe. A megyénkben élő román nemzetiséget a battonyai pávakör, a méhkeréki néDművészet mesterei, Nvisz- tor György és felesége, táncosok és Kovács Tivadar zenekara képviselték az - előzsürizésen. Roczkó Milos és Buzár Péter- né, a szlovák tannyelvű békés- « Nőtt a fiatalok aktivitása — állapította meg a békéscsabai városi KlSZ-bizottság március 10-i ülésén, amikor a KISZ- alapszervezeti beszámoló és vezetőségválasztó taggyűlések tapasztalatairól tárgyalt. A korábbinál szervezettebben zajlottak le a taggyűlések, s ez a felkészítés alaposságáról tanúskodott. A fiatalok bátran szóltak a KISZ szervezeti életével kapcsolatos tennivalókról. Az 1976-os évben Békéscsabán és környékén 20 űj alapszervezet alakult, amely a KISZ növekvő vonzerejéi’ől tanúskodik. A bizottság tárgyalt a második taggyűlésekre való felkészülésről is. csabai iskola mandolinzenekara, a tótkomlósi pávakör és citera- zenekar szláv népdalokat és táncokat mutattak be. Elekről a német pávakor énekelt a gyulai bemutatón, a magyar ritmusokra pedig a Balassi együttes táncolt a Regős zenekar kíséretével. Fellépett még a sarkadiak Röpülj páva köre és citerazene- kara, a, gyulai szakmunkástanulók citérásai és Pólyák Attiláné vésztői énekes. A siker legjobb bizonyítéka lesz, ha nyáron a gyulai vár színpadánál rögzítik filmre ezt a műsort, hogy 1978-ban az egész ország megismerje megyénk gazdag népművészetét. Ahány pénztáros — annyi áramkör Az irodagépipari és finom- mechanikai vállalat újdonsága, a Numex elektronikus pénztárgép mintapéldánya a közelmúltban, készült el, a sorozatgyártásra létrehozott műhely felszerelése befejező szakaszába érkezett, s várhatóan májusban megindulhat a nagyüzemi gyártás, erre az évre 500, a további évekre már ennél nagyobb mennyiségű elektronikus pénztárgép előállítását tervezik. Különösen nagyobb áruházakban veszik hasznát, mert a pénztárgépek hagyományos funkcióm kívül például a raktárkészlet állandó nyilvántartására is alkalmas, s jelzi, ha valamely termék kifogyóban van. ' Az egymást váltó pénztárosok számára is előnyös, mert valamennyien külön „áramkörön” dolgoznak, műszakváltáskor nem kell külön elszámolniuk, mert a bevétel bármikor kimutatható. A DÍVSZ felhívása Nemzetközi szolidaritási nap lesz április 4-e Április 4-e: nemzetközi szolidaritási nap a iajüldözés ellen az Egyesült Államokban harcoló fiatalokkal. A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség ebből az alkalomból nyilatkozatot adott ki. amely hangsúlyozza: az USA monopóliumai a fajüldözést mindenkor igyekeztek felhasználni a dolgozók megosztására és elnyomására. A monopóliumok fajüldöző politikája érvényesül az Egyesült Államok határain túl is. Bútorkiállítás Tótkomlóson A Tótkomlós és Vidéke ÁFÉSZ több mint másfél évtizede hozta létre a bútorboltját. Azóta minden évben rendeztek Tótkomlóson bűtorkiállítást. amelyet a környékbeli községekből is sokan felkerestek. Az érdeklődés évről évre nőtt és újabban már Makóról és Hódmezővásárhelyről is járnak a bútorboltba vásárolni. Tavaly több mint 15 millió forint volt a forgalom. Az idén március 23-tól 28-ig tart a hagyományos tavaszi bútorkiállítás, melyet a 2-es számú kuitúrotthonban rendez az ÁFÉSZ. Ez alkalommal kettő és, fél millió forint értékű bútorból válogathatnak az érdeklődők. Holnap: Beethoven-est Gyulán A hónap megyei hangversenyprogramjának soron következő eseménye holnap este következik Gyulán. Az Erkel Művelődési Központban 19 órai kezdettel a Postás Szimfonikus Zenekar ad koncertet, Vasadyt-Ba- logh Lajos vezényletével. A Beethoven-esten közreműködik Kiss Gyula zongoraművész. A műsorban elhangzik a Tahén romjai-nyitány, a c-moll zongoraverseny, végül pedig a II. D- dúr szimfóniát hallhatja a közönség. Harmincezer éves jégpáncél U. M. Whillians természettudós szerint az Antarktisz jégpáncélja 30 000 éve változatlan. Legalábbis a Bird-Station közelében nem észlelhető semmiféle változás. Az amerikai tudós rádiószonda segítségével mintegy 170 kilométer hosszúságban vizsgálta a jégpáncél alakulását. Modellszámítás segítségével kiszámították, milyen mennyiségű hó rakódott le a jégrétegre, s mennyivel csökkent a jégpáncél volumene az olvadás következtében. E számítások eredményéből kiderült, hogy az Antarktisz jégpáncélja mintegy 30 000 év óta észrevehetően nem változott. ■ ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■!■■■■■■■«■■If I■■■«••■■■■■>■•«»■■•■■■■■■■•!••• • ■ Á kis minőségellenőr MA: 1977 MÁRCIUS 13., VASÁRNAP Krisztián napja A Nap kél 6.0? — nyugszik 17.46' órakor A Hold kél 1.48 — nyugszik 11.14 órakor HOLNAP: Felhős idő Várható időjárás ma estig: változóan, időnként erősen felhős idő. Több helyen eső, zápor, egy-két helyen zivatar. Élénk, helyenként erős déli, délnyugati, a Dunántúlon nyugati, északnyugatira forduló szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2—7, legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között. (MTI) 1977. MÁRCIUS 14-, HÉTFŐ Matild napja A Nap kél 6.t>0 — nyugszik 17 48 órakor A Hold kél 2.37 — nyugszik 12.18 órakor Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1852. március 13-án halt meg — 68 éves korában — Georg Möller német építész, , aki jelentős érdemeket szerzett a műemlék- védelem területén is. Moher elméletileg is foglalkozott építészeti kérdésekkel és nagy érdemeket szerzett abban, hogy nemcsak a szakemberek, hanem a társadalom figyelmét is ráirányította a műemlékvédelem fontosságára. Száz évvel ezelőtt. 1877. március 14-én született Debrecenben — és 75 éves kqrában,' 1952-ben halt meg Budapesten — Voinovich Géza irodalomtörténész, kritikus, író. A budapesti egyetemen Gyulai Pál növendékeként szerzett tanári oklevelet. Az,1900-as évek elején sajtó alá rendtezte — húsz kötetben — Eötvös József összes müveit és a kiadáshoz figyelemre méltó Eötvös-életraj- zot is írt. 1911-től csaknem három és fél évtizeden át szerkesztette a Budapesti Szemlét. 1935 és 1949 között a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára volt, 1933-tól két évig kormánybiztosként a Nemzeti Színház igazgatója. Ambrus Zoltánnal együtt szerkesztette a Klasszikus Regénytár című sorozatot, amelynek* bevezető tanulmányai közül többet ő maga írt. Világirodalmi tanulmányait 1921-ben kötetben is megjelentette, Regényírók címmel, s megírta Az angol irodalom történetét, 1926-ban. Rendkívül gondos kiadásban jelentette meg Shakespeare. Petőfi, Arany, Madách és Eötvös műveit; sajtó alá rendezte Arany összes művei kritikai kiadásának I— VT. kötetét is. E művekhez fűzött jegyzetei ma is forrásérté- kűek. Irt regényeket, drámákat, novellákat is, de legjelentősebb tanulmányírói, irodalomtörténészi tevékenysége. * 5 — KÜLGAZDASÁGI KAPCSOLATAINK és az exporttermelés egyéb kérdései címmel Osváth Lajos, a Külkereskedelmi Minisztérium közgazdasági főosztályának vezetője tart előadást március 16-án, szerdán délután 5 órakor a TIT békéscsabai Értelmiségi Klubjában. — LÖVÖLDÖZŐ TYÚK. Ka- pirgálás közben egy földön heverő megtöltött kétcsövű vadászpuska ravaszára lépett egy tyúk az egyik Sarsan környéki észak-olaszországi lanyaház udvarán. A sörétes fegyver elsült és megsebesítette gazdáját, annak feleségét és két kisfiút, akik kisebb sérülésekkel megúszták házi szárnyasuk lövöldözését. — SZIÁMI IKREK. Egy izraeli asszony csütörtök éjjel sziámi ikreknek adott életet.. A gyermekek mellüknél nőttek össze, egy szívük van. ezért életben maradásukra nincs esély, — ÖNGYILKOS SZURKOLÓ. Egy fanatikus futballszurkoló kiugrott egy bogotai kórház negyedik emeleti ablakából és halálra zúzta magát, amikor megtudta, hogy Columbia nemzeti tizeneggyé 6:0-ra kikapott a brazil válogatottól. — AZ URANUS HOLDJAI. Két amerikai csillagász egy időben felfedezte, hogy az Uranus bolygónak mintegy 100 holdja van — közölték pénteken az egyesült államokbeli Perth-ben. — MÉRLEG-MEGÁLLAPÍTÓ részközgyűléseket tart a Gyulai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet. Békéscsabán március 16-án, Sarkadon 17-én. Gyulán pedig 18-án tájékoztatják a tagokat az elmúlt év eredményeiről. — TAPASZTALATCSERE. Békéscsaba. Gyula és Békés városok között létrejött együttműködési megállapodás alapján a három város és környékének termelőszövetkezeti vezetői megbeszélést tartanak március lián. pénteken a békési termelőszövetkezel központjában, ahol kicserélik tapasztalataikat, a növénytermesztésről és a szarvasmarha-tenyésztésről. Felhívás A Belügyminisztérium útlevélosztálya felhívja azoknak a magyar állampolgároknak a figyelmét. akik európai szocialista országokba szóló útlevéllel rendelkeznek, hogy külföldre utazásuk előtt ellenőrizzék útlevelük időbeni érvényességét (az útlevél 4—5. oldalán). Amennyiben annak érvényessége lejárt, utazás előtt gondoskodni kell a meghosszabbításról, abban az esetben is, ha az útlevélben még fel nem használt kiutazási engedély van. A meghosszabbítást útlevélkérő lap benyújtásával kell kérni; magáncélú utazás esetén az állandó lakhely szerinti illetékes rendőrkapitányságon. Az útlevél időbeni érvényességének meghosszabbításáról szolgálati célú utazás esetén az utazást elrendelő szervnek kell gondoskodnia. (MTI) Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor Főszerkesztő-helyettes: Deák Gyula Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba — Pf.: Ili Munkácsy utca 4. szám Telefon: 12-198, 12-935 Kiadja a Béké,. megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba - Pf.- 111 Telefon: 11-021. 11-051 Felelős kiadó Lehoczkv Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a oostahivataloknáJ és a kézbesítőknél Előfizetési dü e-v hónapra 30.— Ft Dürer Nyomda. Békéscsaba Igazgató: Háromszék: Pa] Index: 25 054 ISSN 0133—0055 /. Demény Gyula felvétele