Békés Megyei Népújság, 1977. február (32. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-06 / 31. szám

Közgyűlés az endrődi horgászoknál Nemrégiben a művelődési ház nagytermében tartották évi köz_ gyűlésüket az endrödi horgászok 150 egyesületi tag jelenlétében. Az egyesület elnöke, Fadgyas Mátyás beszámolójában egyebek között hangsúlyozta, hogy sike­res, sportélményekben gazdag időszak volt az 1976-os esztendő. Az endrödi horgászok csaknem 35 mázsa halat fogtak ki a vi­zekből. Javult az ifjú horgászok­kal való foglalkozás is, akik ré­szére rendszeres továbbképzést tartottak. Többen szóltak egyik legnagyobb gondjukról, hogy a ligeti és fűzfás holtágak annyira elszennyeződtek, hogy pusztul­nak a halak és a helyzet javítá­sára sürgős megoldást kell ke­resni. A közgyűlés során az eredményes tevékenységek elis­meréseként hat felnőtt és két if­jú horgász kapott tárgyjutalmat, illetve oklevelet, köztük Szuro- vecz Vendelné, az egyesület egyetlen nőtagja. Ki mit tud? ’77 — KÉSZÜLNEK a szeghalmi 8 tantermes iskola és az ifjúsági ház tervei. A kivitelezéshez ez év közepén látnak hozzá. A két létesítmény mintegy 30 millió forintba kerül. Kik szerepelnek a képernyőn Békés megyéből? Péntek este elkezdődtek a Ki mit tud? elődöntői. A 15 észtén, dős múltra visszatekintő, nagy népszerűségnek örvendő ver­senysorozat fináléját már az ország nyilvánossága is figye­lemmel kísérheti a kőbányai Pa- taky István Művelődési Köz­pontból. Az első elődöntőn egy Békés megyei versenyzőért izgul, hattunk Csapó Béláért, a 23 éves gyomai géplakatosért, aki vas­vári verbunkot táncolt. Béla szép produkciót mutatott be, nagy tapsot kapott, de minimális kü­lönbséggel ellenfele, a szegedi kétszeres aranysarkantyús tán­cos, Szögi Csaba műsorát ítélte jobbnak a zsűri. A további elődöntőkön még a következő Békés, megyei ver­senyzők lépnek a nyilvánosság elé. Február 18-án szerepel a Kolarovszki Mária—Mlinár Pál békéscsabai néptánckettős — méhkeréki táncot mutatnak be, valamint a békésszentandrási Röpülj páva kórus, amely sum- más dalokat énekel. Február 25- én. a negyedik elődöntőben ját­szik a békéscsabai Hat szív A megyei bíróság helybenhagyta az orosházi sírrongálók ügyében hozott ítéletet Az orosházi járásbíróság garázdaság és a síremlékek meg­rongálása miatt Böjti Ferencet Két év és 8 hónap, Nagy Józse­fet két év, Deme Károlyt egy év és 8 hónap szabadságvesztésre ítélte. Ezenkívül kényszerelvonó kezelésre is kötelezte őket. A já­rásbíróság ítélete ellen a vádlottak és védőik enyhítésért felleb­beztek. A megyei bíróság a közelmúltban tárgyalta ügyüket. A fellebbezéseket alaptalanoknak találta és helybenhagyta a járásbí­róság ítéletét. A megyei bíróság rámutatott arra, hogy a halottak iránti kegyeletet semmibe vevő, a síremlékeket megrongáló vád­lottakkal szemben a kiszabott büntetés enyhítésére nincs lehetőség. Az ítélet jogerős. dzsessz-rock együttes, végül az 5. elődöntőn, március 11-én lát­hat juk-hallhatjuk a Dzsuvox ne­vet viselő orosházi zenekart, amely a beat kategóriában in­dult. Valamennyiüknek sok sikert kívánunk! (í.) Megélénkülő szél Várható időjárás ma estig: általában déli, délnyugati, időn­ként kissé megélénkülő szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet plusz 1—mínusz 4, legmagasabb nappali hőmérsék­let általában 3—8 fok között, a tartósan ködös helyeken 0 fok körül. (MTI) — AZ ÉLET ÉS IRODALOM főszerkesztő-helyettesét, Faragó Vilmost és Alföldi Jenő szer­kesztőt látják vendégül a Me­gyei Művelődési Központ irodal­mi körének tagjai február 7-én, csütörtökön este, a békéscsabai ifjúsági és úttörőházban. — ALKOHOLIZMUS ELLENI PROPAGANDA. Kiváló szak­emberek közreműködésével 150 filmvetítéssel illusztrált előadás hangzott el az elmúlt évben Bé­kés megye falvaiban és városai­ban az alkoholizmusról, az al­koholfogyasztás káros hatásá­ról. Vízmű a Mátrában Mátraháza mellett új vízmű épült. Jelenleg a településnek szolgál­tat ivóvizet, később több környező falut is bekapcsolnak a háló­zatba (MTI-fotó — Érczi K. Gyula fel'v. — KS) nyeremények A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint az 5. já­tékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 132 fo­gadó ért el, nyereményük egyen­ként 52 490 forint. A háromtalá- latos szelvények száma 13 510 darab, ezekre egyenként 256 fo­rintot fizetnek. A kéttalálatos szelvények száma 353 138 darab, a nyeremény egyenként 12 fo­rint. Természettudományi előadások A természettudomány legújabb eredményeit ismertető előadás­sorozatot indít a békéscsabai if­júsági és úttörőház és a TIT vá­rosi szervezete. A fizikai, bioló­giai és kémiai témák közt olyan érdekességekről is szó esik, mint például a lézer, az anyag szer­kezete, a szerves kémiai reak­ciók vagy a vegetatív idegrend­szer. Az első előadást Keringési rendszerünk címmel dr. Szöőr Árpád, a debreceni Orvostudo­mányi Egyetem munkatársa tartja február 8-án délután há­romkor az iskolacentrumban. Két asszony az autóbuszon Az idősebb jóval túl van az ötvenen, a fiatalabb alig 30 éves lehet. Mindketten jól öltözöttek, koruknak megfelelően csinosak. A fiatalabb felsó­hajt: — Zsuzsika néni, én már ágy elmennék nyugdíjba! — De hiszen még legalább 25 éved van hátra — néz rá kissé megütközve az idő­sebb. — No, nem azért mondom. Szeretem azt, amit csinálok. Hanem a légkör-.. Zord, szinte elviselhe­tetlen. Ott aligha bír­nám ki nyugdíjig. — Maradj szépen a helyeden. Légkör mindenütt van. Tu­dod, csak hol nincs? __ g — Tyereskováéknál... ott — mutat felfelé, de a fiatal egy kicsit elrévedezik és nem veszi észre a tréfát. Gyanútlanul megkér­dezi: — És van felvétel? — Azt éppen nem tudom, de ha van, elég nehéz lehet be­jutni. — Igen? Hol is? — Hát Tyeresko. váéknál... — Jaj, mindenből tréfát tetszik csinálni — mosolyodik el a fi­atalabb, s egy kis szü­net után még folytat­ja: — De szeretnék Zsuzsika nénivel együtt dolgozni! or mWHWWWWMWVWWWWMWMVWMWWWWWWMWW Hírel<*Hírel<*Hírel< MA: 1977. FEBRUÁR 6., VASÁRNAP Dorottya napja A Nap kél 7.04 — nyugszik 16.53 órakor A Hold kél 19.55 — nyugszik 7.48 órakor HOLNAP: 1977. FEBRUÁR 7., HÉTFŐ Tódor napja A Nap kél 7.03 — nyugszik 16.55 órakor A Hold kél 21.08 — nyugszik 8.17 órakor — JUBILEUM. Hangversennyel ünnepli fennállásának 20. éves évfordulóját a Benkó dixiland, a budapesti Erkel Színházban hétfőn este. A koncertre két ne­ves dzsesszmuzsikus érkezik az Amerikai Egyesült Államokból, Chicagóból és New-Orleansból. A rendezvényen kezdik árusíta­ni az együttes harmadik nagy­lemezét. — A TERMÉSEREDMÉNYEK növelésében jelentős szerepe van a műtrágyának. Megyénk mező- gazdasági nagyüzemei a múlt évben több mint 113 ezer tonna hatóanyagot — nitrogént, fosz­fort. kálisói — vásároltak az AGROKER-től. Hektáronként mintegy 240 kilogramm ható­anyagot használtak fel. Százhatvan évvel ezelőtt, 1817. február 6-án született és 71 éves korában. 1888-ban halt meg Trefort Ágoston művelő­déspolitikus. ismert reformer. Jogi tanulmányokat végzett, majd hosszabb külföldi utazá­sok után elsősorban a bank- és vasútügy, valamint a városfej­lesztés kérdéseivel foglalkozott. 1848-ban földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi államtitkár lett Batthyány Lajos kormányá­ban. Eötvös Józseffel távozott külföldre, majd 1850-től egy év­tizeden át visszavonultan élt csabacsűdi birtokán. 1860-ban visszatért a közéletbe. 1863-ban Eötvös Józseffel együtt meg­alapította a Politikai Hetilap című lapot. A kiegyezés idején a Deák-párt tagja, s i872 szep­temberétől 16 esztendőn át — haláláig — vallás- és közokta­tásügyi miniszter volt az egy­mást követő kormányokban; közben 1876-tól — másfél évig — övé volt a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi tárca is. Számos művelődéspolitikai in­tézkedése különösen a közép- és felsőfokú oktatás fejlesztését szolgálta. Sokat tett a hazai mű­emlékvédelemért és a Zenemű­vészeti Főiskola felállítása érde­kében. — A CSALÁDI ÉLETRE NE­VELÉS, a csecsemőgondozás, a házi betegápolás tanfolyamain, az előző évhez viszonyítva meg­kétszereződött a résztvevők sza­ma. Tavaly megyénkben a Vő- röskereszt-alapszervezetek össze­sen 308 tanfolyamot szerveztek, amelyen hatezren vettek részt — BÖCSŐDEAVATAS. Békés­csabán, a Lencsési úti lakótele­pen befejezték az új bölcsőde építését. Ünnepélyes átadásra február 14-én. délután kerül sor. Száz évvel ezelőtt, 1877. feb­ruár 7-én született Hatvanban — és 41 éves korában, 1918- ban halt meg Budapesten — Mérei Adolf színpadi szerző, rendező és színigazgató. Fiatalon fővárosi tisztviselő volt, majd hírlapiró lett és csak­hamar könnyed versek, kupiék, tarka jelenetek írásával szerzett népszerűséget. Az 1900-as évek elején a Magyar Színház ren­dezője volt, majd a Népszínház- Vígoperához szerződött. A Nép­operának alapításától rendezője és házi fordítója, később a Té­likert és a Kristálypalota mű­sorának irányítója. Tevékeny műfordító is volt. Sorozatosan ültetett át magyar­ra francia és angol vígjátéko­kat, operetteket. Hosszú ideig a bécsi operettiskolának jóformán egyedüli magyar tolmácsolója­ként Lehár, Eysler, Oscar Stra­uss librettóinak jó tollú magyar átültetőjeként dolgozott. Az MSZMP megye) bizottsága és a megyei *anács lapja Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor Főszerkesztő-ht tyettes; Deák Gyula Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba — Pt.: tll Munkácsy utca 4. szám Telefon: 12-196. 12-935 Kiadja a Békéc megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba — Pf. • ill Telefon: 11-021. 11-05) Felelős kiadó Le hoc zkv Mihály Terjeszt) a Magyar Posta Előfizethető a Dostahivatalokná] és a kézbesítőknél Előfizetési díi esv hónapra 20.— Ft Dürer Nyomda. Békéscsaba Igazgató: Háromszéki Pál Index: 25 054 ISSN «133—0055

Next

/
Thumbnails
Contents