Békés Megyei Népújság, 1977. február (32. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-16 / 39. szám

Kétszázhatvan iskolában már az új testnevelési tanterv szerint tanulnak a Az elmúlt év tavaszán szüle­tett kormányhatározatnak meg­felelően a mostani tanévben az ország 260 általános és közép­iskolájában — 800 tanulócso­portban — mar az új testnevelé­si tanterv szerint tanulnak a gyerekek. Az Oktatási Miniszté­rium a szakfelügyelők iskoláit és a pedagógusképzők gyakorló iskoláit kérte fel a tantervek ki­próbálására. Ebbe a munkába a „belépő’ osztályok: az általá­nos iskolák 1., 4. és 5., valamint a középiskolák I. osztályainak | diákjai kapcsolódnak be. Az ed­digi — kedvező — tapasztalato- I kát az Oktatási Minisztérium a | megyei tanácsok testnevelési és sportfőelőadóinak, valamint az általános és középiskolák szak- felügyelőinek kétnaoos tanácsko- | zásán összegezte. Mind a peda-1 gógusok, mind a gyerekek egyet­értésével találkozott, hogy be - kerültek például a kötelező test-1 nevelési anyagba az úgynevezett [ szabadidő-sportok, egyebek kő- ! zött a tollaslabda, az egyéni j gimnasztika, az asztalitenisz, a | turisztika. Mindenekelőtt az a' törekvés indokolta ezt az intéz­kedést, hogy minden gyermek belső szükségletévé váljék a rendszeres mozgás, a testgyakor­lás, később, a felnőtt korban is. Ugyancsak szeptembertől több mint háromezer általános és kö­zépfokú iskolában — miniszté­riumi ajánlásra — teljesítmény- tesztekkel mérik a 10—18 éves fiatalok mozgástulajdonságait, fi­zikai képességeit. A teljesít­ményméréseket a tanév vége fe - [ lé megismétlik, s így reálisan; tükröződik majd, hogy mit fej- J lődtek a tanulók. A tanárok többsége korábban 1 is mérte tanulóinak fizikai fej- i lődését, régi igény volt azonban i egységes próbarendszer kidolgo- j zása. Az Országos Pedagógiai Intézet szakemberei ennél figye- j lembe vették a hazai, valamint a j nemzetközi-gyakorlatot, a lanul-í mányi cél-, feladat-, valamint! követelmény rendszeri és az; is­kolai testnevelés feltételeit. Az országos standardértékeket 20,000 tanuló évi kétszeri felmérése alapján, tehát tudományos igénnyel dolgozták ki. Lényeges előnye a teljesítménytesztnek, hogy próbáihoz nem szükségesek tornatermek, sportlétesítmények, minden iskolában elvégezhetők. 1978-tól az új testnevelési tan- tervek általános bevezetésével egy időben mindenütt kötelezővé válik az egységes teljesítmény­mérés. Intézkedések történtek a test- ;• nevelő tanár hiány enyhítésére is. Mint ismeretes, az iskolákból körülbelül ezer testnevelő tanár j hiányzik. A képző intézmények megnövelt számban vettek fel hallgatókat, szeptemberben pe- dig az ország három gimnáziu­mában, a fakultatív oktatás ke-1 gyerekek rétében elkezdődött a testneve­lési és sportszervezési ismeretek oktatása. A jelentkező III.—IV.- ; es tanulók heti 8 órában felké­szülnek arra, hogy az érettségi, illetve a szakvizsga letétele után. főiskolai továbbtanulás mellett az iskolákban testnevelőként működhessenek. Az eddigi intézkedések jelen­tős mértékben hozzájárulnak ah­hoz, hogy megalapozottan és si­kerrel induljon az idény az ..Ed­zett ifjúságért” új országos sportmozgalom. Labdarúgás A megyei labda i úgo-szakszövet. ség a megyei bajnokságban sze­replő együttesek részére Téli Kupa mérkőzéseket rendez; Az első fordulóra ma kerül sor. A mérkőzések párosítása: Ka­mut—Kétsoprony, 14.00, Andó Sarkad—Oh. Dózsa Tsz, 14,00, Domokos S. Békés—Elek, 14.30, Lenhart. Kevermes—Gádoros, 14.00. Bobcsek. Battonya—Kun- ágota, 14.00, Szeles. *** Ma folytatódnak a Felszaba­dulási Kupa küzdelemsorozatai. Együtteseink a következő páro­sításban lépnek pályára. (Kez­dés egységesen 14.00 órakor.) Szarvasi FSSC—Szabó Lajos SE. Toth L. Gyulai SE—Szentesi Vízmű, Paló. Bcs. TASK—Bcs. Előre Spartacus, Csányi. Nagy­szénás—Törökszentmiklós, Szai- ler. Röplabda Izmirben befejeződött a női röp> | labda bajnokcsapatok Európa Kupa tornájának négyes döntője. A NIM együttese a 3. találkozón 3:0 (9. 5. 12) arányban győzött a Levszki Szpartak Szófia ellen, s ezzel a második ít él y en végzétt . Az első­séget — veréllenül — a Dinamo Moszkva szerezte meg. Sorrend: l. Dinamo Moszkva 3 gy. 2. NIM 2. 3. Traktor Schwerin 1, 4. Devszki Szpartak Szófia ü ponttal. Asztalitenisz % Szerdán a svédországi Varbe rg- bcn a helyi BTK együttese ellen vívja a Statisztika női asztalitenisz­csapata az idei Európa Kupa dön­tőjét. A hatszoros kupagyőztes ma- I gyár együttes hétfőn kelt útra. Magos, Kisházi, Szabó és Oláh utazott a skandináviai mérkőzésre, a végleges csapatot Ormai edző csak a helyszínen jelöli ki. Kaszaperen, Orosházán, n ' I ' I r r m & I ■ Békéscsabán at szarvasig Hírek a A téli hónapok hosszú-hosszú évek óla a teremsportok műve- lőinak nyújtanak elsősorban ver­senyzési lehetőséget. A közel­múltban a szarvasi, mezőkovács­házi, békésszentandrási, oros­házi, békéscsabai versenyekről kaptunk híreket. A különböző osztályú, korcsoportú viadalok- - rol a következőkben számolunk be. AZ OROSH \ZI TSF járási-vá­rosi felnőtt egyéni és páros baj­nokságára, Orosházán. a 3. sz. ál­talános iskola tornatermében került sor. Asztalhoz álltak az orosházi, tótkomiósi. csanádapá- cai és csorvási íiatalok. A baj- ; noki címeket ezúttal is az | OMTK versenyzői döntötték el — egymás között —. érmet csali 1 az orosházi Mikéi oldalán a tótkomiósi Bodrozsánnak sike­rült szereznie a női párosban. A győztesek névsora a követke­ző: Egyéni. Páli Mariann, Bog. j danffy Csaba. Női páros. Rózsa j Erzsébet. Andrékó Csilla. Férfi! páros. Páli Sándor. Czebe Gvu- j la. Vegyespáros. Viski Ákos, Ró- j zsa Erzsébet. A SZARVASI járási termelő-j szövetkezeti spartakiád döntőjét Csabacsűdön bonyolították le — csak férficsapatok számára. A j sorrend. 1. Kondorosi Egyesült, Tsz (Opauszki Gy., Opauszki J., ! Pljesovszki, Kohut. Szenteszki).! 2. Csabacsüdi Lenin Tsz I., 3.! Csabacsűdi Lenin Tsz II., 4. Bé- késszcntandrási lucerna- és ter­ményszárító üzem. KASZAPEREN, a művelődési házban mérkőztek meg a terme­lőszövetkezeti dolgozók, hogy el­döntsék: a kovácsházi járásból melyik együttes jut a megyei ! döntőbe. A négy férficsapat küz- | delméből a kaszaperi Lenin Tsz került ki győztesen, megelőzve j a kunágotai Bercsényi, a me. /.«kovácsházi tJ.j Alkotmány és a dombegyházi Petőfi Termelő­szövetkezet csapatát. A legj,obb' egyéni teljesítményt Vajda Lász- : ló (Kaszaper), Balázs István, 1. Csékei György (Kunágota), Boné : Sándor (Mezőkovácsháza) nyúj_, tóttá. BÉKÉSCSABÁN, a Rózsa Fe­renc Gimnázium tornatermében j rendezték meg a megye 1977. | évi középfokú iskolai asztaiite-, nisz-bajnokságát. Az erőviszonyokat figyelembe véve. a legjobbakat kiemelték, j A fiúk küzdelmében színvona- j las összecsapásokat láthattunk. ! A döntőben Lukács Tibor im­ponáló. biztos játékkal 2—0-ra J nyert Szpisják Ferenc ellen. A lányoknál az orosházi asz­taliteniszezők kiemelkedtek a mezőnyből, háziversenyt vívtak.! A párosoknál a papírforma \ igazolódott. A fiúknál Lukács— Forgács (Elek), a lányoknál And- ! kaucsuklabfia v>\ rékó—Fekete (Orosháza) páros szerezte meg a bajnoki címet. A győzteseknek az érmeket és az emlékplaketteket Faragó Bé­la. a KISB titkára adta át. A középfokú iskolák asztali­tenisz-bajnokságának végered­ménye. Férfiak. Egyéni. 1. Lu­kacs (Eleki Gimn.). 2. Szpisják (Bcs. Vízmű), 3. Páli (Oh. Gimn.), 4. Ipacs (Gyulai Gimn.). Páros. 1. Lukács—Forgács (Ele­ki Gimn.), 2. Ipacs—Béres (Gyu­lai Gimn.). 3. Pali—Plenter (Oh. j Gimn.), 4. Szpisják F.—Szpisiáki T. (Bcs. Vízmű, Bcs. Rózsa Fe-I, renc Gimn.). Nők. Egyéni. 1. Andrékó, 2.: Fekete, 3. Varga (mindhárom Oh. Gimn.), 4. Rusznák (Bcs. RFG). Páros. 1. Andrékó—Feke- J te (Oh. Gimn.), 2. Rusznák—Bur- j ján (Bcs. RFG), 3. Steigerwald j —Szatmári (Bcs. 611. sz. Ipari j Szakm. Int.). A megyei asztalitenisz-szak- | szövetség a Békéscsabai Kon- [ zen-gyárban bonyolította le az, idei év újoncbajnokságát, ame-; lyen ott voltak a békési, békés- j csabai, orosházi fiatalok mellett j a csanádapácai és a kaszaperi j iskolák asztali teniszezői is. Ál küzdelemsorozat kiegyensúlvo- zott volt. ami azt bizonyítja, | hogy lassan-lassan beérik a bé- J késcsabai szakosztályok, (TASK. j Konzervgyár) évek óta tartói szakszerű utánpótlás-nevelő] munkáját. Kellemes meglepetést í okozott a csanádapácaiak jó sze- | replése is. Az 1977. évi Békés megyei j újonc-bajnokság végeredménye, i Fiú. Egyéni. 1. Andódy Tibor j (Bcs. TASK), 2. Mézes János! (Bcs. TASK), 3. Mató István, (Csanádapáca), 4. Farmosi Zsolt (Csanádapáca). Páros. 1. Andó- ! dy—Szosznyák (TASK—Bcs.; Konzerv), 2. Mató—Farmosi, 3.1 Mézes—Valentinyi (TASK), 4. Lehoczki—Gavallér (OMTK).I Leány egyéni. 1. Varga Éva j (Bcs. Konzerv)!, 2. Duna Edit j (Bcs. Konzerv), 3. Szokodi Ág-! nes (OMTK). 4. Fábián Mártái (TASK). Leány páros. 1. Duna—I iágáhól Varga. 2. Szokodi—Miszlai (OMTK). 3. Horváth—Varga (Bé­kési ÁFÉSZ), 4. Drienyovszki— Kovács (Bcs. Konzerv). Vegyes­páros. 1. Szosznyák—Duna. 2. Andódy—Fábián. 3. Szokodi— Gavallér, 4. Mézes—Horváth (TASK, Békési ÁFÉSZ). A Békés megyei Tanács 1. sz Sütőipari Vállalatának szakszer, vezeti bizottsága múlt héten ren­dezte meg — Gajdács György szervezésében — az üzemi dön­tőt. Az első három helyen a kö­vetkezők végeztek: 1. Sziics Mi­hály, 2. Gyemengyi György, 3. Baur János. A békéscsabai Városi Tanács V. B. Testnevelési és Sportfel­ügyelőség.' asztalitenisz-szakszö­vetsége az elmúlt évi alapfokú asztalitenisz-csapatbajnokságot a közelmúltban értékelte, s hirde­tett eredményt. Mint, ismeretes, a bajnokságban a város külön­böző vállalatainak, üzemeinek, intézményeinek dolgozói vettek részt. Örömmel állapíthatjuk meg. hogy az utóbbi évek egyik legsikeresebb, legnagyobb érdek­lődéssel kísért bajnoksága volt, mivel 7 női, 10 férficsapat küz­dött az elsőségért,' a helyezé­sekért. A városi csapatbajnokság végeredménye. Nők. 1. Ingatlan- kezelő Vállalat 10, 2. Híradó­technikai Vállalat 10, 3. Kner Nyomda 9, 4. Dürer Nyomda 7, 5. Volán 4. 6. SZTK 2, 7. Nép­újság 0 ponttal. Férfiak. 1. Megyei Tanács 18, 2. Híradótechnikai Váll. 14, 3. Kner Nyomda 12. 4. Volán 12. 5. Építők 12, 6. Tűzoltók 10, 7. Népújság 6, 8. Pedagógus 4, 9. Ingatlankezelő Váll. 2, 10. 635. sz. ITSK 0 ponttal. Győzelem az Espana ellen A Latin-Amerikában vendég- szereplő magyar labdarúgó-válo­gatott magyar idő szerint hétfő­re virradóra Honduras második legnagyobb városában San Ped. ro Sulában játszott a bajnokcsa-, pat, az Espana ellen. A mérkőzésen a magyár válo­gatott 2—1 (2—l)-es győzelmet aratott. A vezetést Ortega révén a 34. pereljen a hazai együttes szerezte meg. A 39. percben Fa­zekas előbb egyenlített, majd két perccel később megszerezte a győztes gólt is. A magyar labda­rúgó-válogatott eddigi túramér­lege: 2 győzelem, két vereség, hét adott, illetve kapott gól. A legközelebbi mérkőzés feb­ruár 16-án ugyancsak Hond uras­ban lesz. TEKINTSE MEG Békéscsabán a Fegyveres Erők Klubjában FEBR. 17—20-IG ww az alföldi O6*£90 0<3*$*9© Vállalat FURD0SZ0BA­BEMUTATÓJÁT Korszerű, modern fürdőszoba Színes és mintás csempék, hideg padlóburkolók, szanileráruk, csaptelepek Nyitva: 10-18-ig I

Next

/
Thumbnails
Contents