Békés Megyei Népújság, 1977. február (32. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-13 / 37. szám
i „Szólj hozzám apám...” A lexikon szűkszavú, csak a szürke tényeket közli: „Apja, aki béres volt, elesett a világháború első napjaiban " Az élmény, az árvaság szívet, szorító élménye és az élet keserűsége viszont egy életre kézen fogta, eljegyezte Darvas Józsefet. Most lenne 65 éves. Születésének évfordulójára emlékezve régi dokumentumok között lanoz- gatok. Tizennyolc éves korában, még Dumitrás' Józsefként a kiskunfélegyházi tanítóképző intézet növendéke. Ekkor még Ady hatása alatt szabadverseket ír, de szinte tudatosan készül az írói pályára. Ezek azok az esztendők, amikor egyre többször merül föl édesapja elképzelt arca, amikor egyre többet foglalkoztatja az az apa, akire tulajdonképpen nem is emlékszik, akit végső soron nem is ismer. Egy, tizennyolcadik születésnapján, 1930. február 19-én keltezett levelében ezt írja: „Édesapám meghalt a háborúban és én nem is ismertem. Emléke így nem facsarhat könnyet a szememből, csak a kezem és a szivem szorul össze, amikor édesanyámat sírni látom. Árván nevelkedtem és így már korán megtanultam, mit is jelend ez a szó: „Elet’’.’’ Ekkor írja, s küldi el Életem... című versprózáját Dévánszky Erzsébet szarvasi prepa-lányhoz. Ez a kis írás megidézi az apa alakját, de egyúttal saját életét és vágyait fogalmazza meg. Születésnapjára emlékezve érdemes elgondolkodni e sorok fölött. * „Szólt hozzám apám halk hangon., búsan. Szólt hozzám holtan egy kiélt élet. Sápadt volt nagyon. A ré- genragyogó szemek kihunyDarvas Józse tak. mint pásztortüzek az őszi éjtszakán. Megfagyott ajkai fehéren mozdultak és beszélt... beszélt a regen- holt... Mondjátok: — Álmodtál. Álomszárnyakon jártál kisgyerekvirágos múltadban és egy régi mese csengett vissza beléd. Elnémultak a Most zúgó jajharangjai és a Rég csilingelő csengői kacagtak feléd. Álmodtál... Mondom: — Nem volt álom! Lelkem itt volt az örök Jelenben és apám szavai egy hosszú útról vágtak visz- sza belém és egy jövőt, az enyémet zúgták... Nem álmodtam, mert az álom elröppen, amint jön a csillogó tarka ébredés, ez pedig itt van a telkemen, szeretnék alóla szabadulni, mert visz- szafáj belém... Jött apám felém. Megismertem, pedig — még soha nem láttam. Jött halkan és vele jött egy darab Múlt, ágy egyszerű, dísztelen, szürke Múlt és én mégis úgy megkívántam, de nem mertem kérni... Szólt apám: — Mesélek. Mesélek szé- penfolyót. arany mesét, igazat. Terítsd ki nagyvágyó szűz lelked és én aranyra- mosom. És te kacagva éledsz bele mesémbe, pedig az szomorú, de olyan igaz és örök... Gyere! Mesélek. .. Es folyt a mesearany fehér zuhataga. Lelkem arannyá tisztult fehér áradatában. A távol függönyén áttört egy suaár és felém nevetett egy Elet, az enyém, a mindenvagy oké. Es a me-, se folyt... : — Nagyszemű, nagyálmú gyerek volt. A szemeken a t pr ózaverse gazdagság fénye ragyogott ki. Gazdag volt, mert álmai gazdaggá tették, életébe hajszolták az egész vert világot. övé volt minden, érte halt a kacagó tavasz bronz nyárba, és a pazarló ősz érte szelidült fehér téllé. Övé volt a virág-terhes, a nagyterhű mező, a csillagvirágos mennypázsit, s a dalok neki nyíltak, virágoztak, hogy beléjük lehelje lelke illatát. Lelkében valami nagy, örökújravágyás virága bontogatta szárnyait. Virág volt minden, virágzott minden. Azután tobzódni kezdett élte tavaszán. Á.lmait, szép szárnyas álmait kacagva, ajándékozó lélekkel eregette az életlángok fölé. Azok lehulltak feketén, holtan és élete virágos mezőjét csúf, fekete pernyék lepték be lassan, csöndesen. Fogytak az álmok, egyre fogytak, pusztultak a fekete terítő alatt, csak egy virág, az új- ravágyás virága élt tovább, sínylődött magtalan. Nagyravágyó lelke hiába kereste önmagát, nem találta sehol, jajgatott egyedül, panaszosan, keresőn. Nagy világrengető akarásai alázatos, kicsi tényékké törpül- tek. Sokszor már állj-t akart kiáltani ennek a nagy zuhanásnak, de nem volt ereje, nem mert és sietve fúrta be magát a jövő holnapok léha tömegébe: keresett valamit, valami nagyot, igazat, valami újat, újat... örök újravágyása beletágult a határtalan Semmibe és ő csak ment álomszegényen, dideregve, hangtalan. Keresett... Keresett valamit újraszomjasan, lázasan futott a mindenek Fata Morganája után, mint tikkadt vándor az élettelen, kopár sivatagon. Keresett egy hangot, hogy visszhang lehessen és szavai az élet- falakról kopogva hulljanak vissza az Űrbe. . . Lassan jött és puhán, csendesen körülfogta szívét egy édes szerelem, mint száraz kórót az őszi ökörnyál. Szerelme tiszta volt és fehér, mint az első hullott hó és lassan simafehérré tette az álompernyés életmezőt. Nyugodt, boldog volt élete, mint egy havas téli táj, szeretett volna örökké úgy élni. Így, szeretőn. szeretve, hang nélkül, csöndesen. És ebbe a szerelmes boldogságba nyílt bele- az új- ravágyás virága, mert ez az édes szerelem olyan agyonszeretett, olyan ezerszerátélt volt már, hogy ajkán nem fakasztott új dalt. Öt pedig vágta a vágy, űzte az örökúj felé. Tisztafehér hószerelmét beszennyezték a vágyak. Jöttek a sohasemélt csókos, jazzos éjtszakák és jöttek a soha meg nem énekelt új dalok és hószerelme egyre olvadt... A múlt napok fehér emléke még vissza-visszafájt belé, de neki menni kellett: hívták. És hószerelme egyre olvadt. .. olvadt... Fel-felcsuklott leikéből a panasz: — Nem én akartam így... Es fúrta tovább sötét alagútját az Örökúj felé... Elhallgatott apám és szavai még egyre hulltak belém. Nem volt álom. mert az elröpül, amint jön a csillogó, tarka ébredés, ez a valóság pedig most is itt ül a telkemen. Elment apám, vele ment az az egyszerű szürke Múlt és én vágyva nyújtottam utána kezemet, de kérni nem mertem... Kkfháza, 1930. I. 26* Közzétette: Tandi Lajos Csillagra néző Fazekas Lajos Mélyenalvó fáradtak ágya az éj, csillagra néző lélek-magánya, mikor esőcseppeknél nehezebb csend ül az ablak előtti fákra. — Hányszor törték nyugalmam ablakát! S nem hajigáltam öklöm az égre, ujjaim pengéit se nyújtottam barbár dühvei magam védelmére. — Villanásokra tört csillag. Emlék: kövét olvasztó gyújtogatások. — Nem költözhet csak emlékeibe az, ki égő otthonokat látott! — S ők, akikkel bimbószájú gyermek pihen most szerelmük ágya mellett, megkeseredett mesék igazát szövik álmukban: a történelmet. Sóhajtó zajt küld valahonnan egy gép szüntelen; a rendező ember — ki számba veszi sorsát, dolgait — hirt ad nekem e gép-üzenettel: A munka örök. S amíg hallgatom, mozdul óriás gépdaru váza. — Beidegződés: hajnali trapp — ki a fény alá, ki a sokaságba. Torlódnak Hajnal Gábor Osszeszorított száj mögött torlódnak a szavak emlékek húznak el a csönd lidércege alatt mély álmomban is felnyögök a viz rólam szakad szólni? csak visszhangzik a csönd füstízű köd alatt. Össze szorított száj mögött torlódnak a szavak. Páka György Virágok Várkonyi Janos rajza A Hadak Útja Ady Endre Vörös jelek a Hadak Utján: Hunniában valami készül, Rongyos hadak, roppant hadak Seregeinek vígan, vitézül. Máma Tűz-ország Magyarország, Fagyott testét tt láng befutja, Csoda esett. Földre esett, Benépesült-a Hadak Útja. Százezernyi parittyás Dávid Készül bízón, dalolva, rátok: Ejh, jó urak, dicső urak, Ilyen gyávák a Góliátok? E roppant nép nem Csaba népe, Melyről legenda szólott nektek. Más nép e nép, ez csak: a Nép, A fölkelt Nép. S úgy-e, remegtek? Dobban a Föld, s piros virágos, Nagy kedvvel a Napot köszöntjük. Es láng-folyó, szent láng-folyó Minden utca, ha mi elöntjük. üj hadsereg a Hadak Utján, Üj legenda, új harcos ének: Ez a jövő, a kész Jövő S pirkadása a magyar Égnek. Ez az ezer évig nyomorgók Százszor lesújtott, bús csapatja, De az erő, a friss Erő S vigságát a nagy Elet ad)a. Agyú, gyilok, úri bitangság Nem fog a mi dús ereinken: Ha meghalunk, hát meghalunk S ha meghalunk, meghalt itt minden. Mi vagyunk: Jövő és Igazság, , Engesztelés és nagy Ítélet, Es mi vagyunk, csak mi vagyunk Jó Sors, ha kell, s ha nem kell: Vegzet. Minden mienk, csak a tűrés nem S nincs hatalom, amely megingat, Es hangosan, nagy-hangosan Idézzük meg hóhérainkat. Ez az ország a mi országunk. Itt most már a mi kezünk épít, Tobzódtatok, tobzódtatok, Éppen elég volt ezer évig. * Hír és dal ma riongva vág szét Városfalak közt, falvan, pusztán: Itt van a nép, megjött a Nép Vihar-irammal, Hadak Utján. Itt van a nép, trónt ülni fog most Ezer évig férge a rögnek, Ítél a nép ítélni fog S ezerszer jaj a bűnösöknek.
