Békés Megyei Népújság, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-07 / 5. szám

Tortacsodúk ifjú mesterei Az Ecseri úti vendéglátóipari szakközép és szakmunkásképző is­kolában cukrász szakkört alakítottak a tanulók. Foglalkozásaikon a gyakorlati fogásokat tanulják, kitűnő mesterek irányításával. A szakkör tagjai ezeken a különórákon tortakölteményeket és olyan süteményeket készítenek, amelyek már komoly szakmai felkészült­séget igényelnek (MTl-fotó Várkonyi Péter felvétele — KS) JHm este bemutató a színházban Óh, azok a régi szép házasságok — Zenés játék, két részben „Milyen erkölcsösek is voltak a régi házasságok, nem úgy mint ! manapság!” így emlékeznek so- [ kan az idősebbek közül. Való­ban, milyenek is voltak a csalá­di fészkek az 1920-as, 30-as években ? Szatirikus, mulattató választ kapunk kérdésünkre, sok, zenével ma este 7 órakor a Jókai Színház bemutató előadá­sán. Courtelaine. Heltai Jenő. Gábor Andor, Molnár Ferenc. G. M. Barry egvfelvonásosait fűzte csokorba Csorna Sándor drama­turg, az előadás rendezője pe­dig Seregi László Jászai-díjas, mint vendég. A férjek, feleségek csapatá­ban: Bicskev Károly Jászai-dí­jas. Bánky Gábor, Gálfy László. Körösztös István, Szerencsi Hu­gó, Cseresnyés Rózsa. Felkai Eszter. Fodor Zsóka. Máhr Ág­nes. Mátyás Jolán, Szentirmay Éva Jászai-díjas és az örök har­madik szerepében. Zsolnay Jú­lia és ifj. Tatár Endre. A dísz­leteket Csinádv István .Jászai- díjas. mint vendég, a jelmeze­ket Fekete Mária tervezte. Balatoni újdonságok A Balaton partvidékén az ide­genforgalom szolgálatába kíván­ják állítani a partvidék úgyne­vezett második vona'át. Máris népszerű a Csopak kö­zelében létrehozott autós pihe­nő és az erdei tornapálya Mintegy 3 mi'lió forintos költ­séggel autós pihenőt alakítottak ki a balatongyöröki szépkiiátó- nál is. Balatonföldváron máris megkezdődött az autós pihenő kiképzésé, ahol kilátót is emel­nek. Zamárdiban több száz hek­táros erdőt állítanak a turizmus szolgálatába. Fonvódon és Bala- tonbogláron is oarleerdei pihe­nőket hoznak létre. A Balatoni Intéző Bizottság javaslatára felmérik a balaton­füredi Tamás-hegy természeti értékeit, s az itteni karsztbokor erdőt kívánják ..felruházni" na­gyobb idegentorgalmi vonzerő­vel. « * * Paksi kirándulóközpont Hazánk első atomerőművének felépítésével, a Duna-parti nagy­község fejlesztési törekvéseivel összhangban van az az igény, hogy vonzóvá tegyék a leendő várost, szép természeti környe­zetben, kulturált körülmények között tölthessék szabad idejü­ket az itt élő és ide látogató era. berek. A Baranya—Tolna me­gyei hatáskörre! működő pécsi erdőrendezőség pedig egész év­ben látogatható kirándulóköz- oontnak alkalmas helyet „derí­tett” fel a folyótól kissé távo­labb. de az épülő új paksi ne­gyedből sétálva is elérhető két- három kilométer távolságra. A cseresnyési résznek nevezett te­rületen 200 hektárt jelöltek ki. ahol nagyon szép fiatal fenyő- és lomberdő áll. Kinőtte könyvtárát Meznknvácsháza Egyre több az első osztályos, kevés a tanterem — 40 ezer kötetet olvasnak évente a járási könyvtárban A napokban ülésezett Mezőko-i vácsházán a nagyközségi tanács' végrehajtó bizottsága. Meghall- J gatták Födi János tanácselnök j beszámolóját az elmúlt év vb- határozatainak végrehajtásáról, megtárgyalták a nagyközség ál- j lategészségügyi helyzetét dr. Rejtő György körzeti állatorvos j jelentése alapján. A tárgyalás j napirendjén két nagyon lénye­ges, a közoktatással, közművelő- I déssel foglalkozó téma szerepelt. I Merényi József iskolaigazgató a tankötelezettségi törvény [ végrehajtása kapcsán ismer­tette a nagyközség jelenlegi eredményeit, gondjait. A köz­ség valamennyi tanköteles tanulójának beiskolázása eb­ben a tanévben is megtörténi Arra törekedett minden pedagó­gus, hogy indokolatlanul egyet­len tanulót se mentsenek fel az iskolába járás alól. Az iskola- érettségi vizsgálatokhoz pszi­chológus, gyermekszakorvos hiá­nyában a védőnők és a szülői munkaközösségek segítségére is szükség' van. A vb-ülés határozatban foglalt állást amellett, hogy az igazolat­lan iskolai mulasztások ellen küzdeni kell. Egyre több az el­ső osztályos gyermek, ezért a tantermi gondokon a remélhető-! en jövőre felépülő nyolctanter­mes iskola csupán enyhíthet. A 2-cs számú általános isko­la szakos ellátottsága nem ki­elégítő, a megfelelő színvonalú | oktatást csak az, 1-cs számú is­kola szaktanárainak segítségé­vel tudják biztosítani. | Száz százalékon felüli az óvo­dai férőhelyek betöltése, nem I tudnak felvenni minden iskolába | menő gyermeket. Ezek részére iskolaelőkészítő tanfolyamokat szerveznek a pedagógusok. Szűkös körülmények ellenére | megyénk legjobban dolgozó könyvtárai közé tartozik a me- j zőkovácsházi nagyközségi és já- i rási könyvtár. 1977. évi munka- J tervét ismertette a vb-ülésen | Balogh György könyvtárigazga- ! tó. Ezerhatszáz beiskolázott ol­vasóra számítanak az új év­ben, de közművelődési ren­dezvényeik. munkáink hatása túllép a könyvtár falain. Az iskolák, ifjúsági szervezetek részére kiállításokat készítenek politikai, társadalmi ünnepekre, j A tanácsi híradóban esemény-; naptárt jelentettek meg a fon- i Új autóbuszokkal gazdagodott a város, melyek ünnepélyes át­adására január 3-án% hétfőn délelőtt került sor. A Szabadság téren felsorakozott öt darab 200- as Ikarus autóbuszokat ünnepé­lyes szavak kíséretében adták át a városnak, a forgalomnak. Ezek a korszerű berendezések­kel, rádióval, mikrofonnal, hangszóróval ellátott jármüvek sokat enyhítenek Orosháza köz­lekedési gondjain. Közülük ket­tő a városi forgalom lebonyolí­tásában vesz részt, egy helykö­zi, kettő pedik • különjárati, il­letve iskolabuszként szerepel. E kulturált közlekedést szolgáló járműveken kívül, melyek együttes értéke nyolcmillió fo­rintot tesz ki. a napokban ér­kezik nieg egy csuklós autó­busz, amely Rákóczitelep— tosabb helyi, társadalmi, gazda­sági változásokról. Felkeresik, lefényképezik a köztulajdonban levő művészeti alkotásokat .a já­rás területén, ismertető album­ban helyezik el ezeket, a mű­vészeti nevelés szolgálatára. Segítik a Mindenki iskolájá­hoz kapcsolódni kívánók ta­nulását, a szocialista brigádok eredményes felkészülését a megyei közművelődési vetél­kedőre. Irodalmi, könyvünnepi rendez­vényekkel várják a község la- kosait. A szabadszombatos alsó­tagozatos iskolások részére ve­títéseket, mesedélelőttöket ren­deznek. Orosháza—Üveggyár útszakasz eddigi zsúfolt közlekedését eny­híti. Az autóbuszok átvétele, meg­tekintése után próbaúton vettek részt a vendégek, akiknek be­mutatták a december elején át­adott, 38.1 millió forintos költ­séggel épült új Volán-telepet. A minden igényt kielégítő, új berendezéssel, szociális létesít­ménnyel ellátott üzemegység­hez több mint ötszáz dolgozó tartozik. Helyben történik a jár­művek javítása, tisztítása. A lé. tesítmény mintegy 6—700 ezer forintos alkatrészraktára, a kü­lönböző műhelyek, a- hatalmas szerelőcsarnok — melyben nyolc-tíz autóbuszt készíthetnek elő az útra egyszerre — segíti a gyors, biztonságos közleke­dést. Üj autóbuszok Oroshá zun A mi él elmiszer-gazdaságunk ZÖLDSÉGTERMESZTÉS. Csu- | pán két adatra hivatkozunk, , hogy kellően érzékelhessük, há­nyadán ,is áll Békésben a zöld- j sjígtermesztés A 100 hektárra jutó zöldségfelvásárlás országo­san 179 mázsa, ugyanez a szám megyénkben 212. Nyilván ezzel áll összefüggésben az a tény, hogy a konzervgyár 1970-hez vi­szonyítva 31 százalékkal növel- | hette a főzelékkonzerv termeié- ( sét. a gyümölcs konzerválása és mélyhntése ugyanebben az ’do­bén 2,4-szeresére növekedhetett. Sok erőfeszítés következmé- nve ez. Ez az esztendő a tartó- i sítóipar számára rosszul kezdő- I dött. A tavaszi szárazsás 4* a nyári aszály idején gondolni j sem mertünk arra. hogy a Bé­késcsabai Konzervgyár . tervét zöld«éqnövénvekből 98 százalék, ra. komnótból nediq maidnemn 1*0' százalékra teliesíti. A hűtő­ház igén veit lrelégítn gazdasá­gok is remekeltek. A viszonv­ros«^ pllörtóa'p vol r-lic/áö. áöaz«u fpir<»ié ívelő fejlődési sza­kaszába lépett. KONDOROSON az Egyesült Tsz új rekordot állított fel a paradicsomtermesztésben. Hek­táronként 600 mázsa feletti ho­zamot értek el. Az idei tavaszon azt mondták ebben a tsz-ben örülnek, ha 3.00—312 mázsa pa­radicsom terem hektáronként, j akkor az fedezi a termés költsé­geit. Újkígyóson a hűtőházi cél­ra alkalmas sárgarépa termesz­tését kezdték el igen biztató si­kerrel. Lehetne több szövetke­zet nevét felsorolni, melyek csatlakozták a zöldségtermesz­tési programhoz; kemény, ön­tudatos munkával könnyítettek | az ország ellátási gondián, a J külkereskedelem révén pedig j erősítették a népgazdaság pénz­ügyi helyzetét. Valahogy így I kellene ezt tennünk a jövőben is. A megye zöldségtermesztése jó irányba fejlődik. A tenden­cia jól érezhető, csupán a fej­lesztés üteme a lehetőségekhez mérten nem kielégítő. A megye élelmiszergazdasága a jelenlegi eredmények többszörösére lenne képes, kellene is az áru. A me- legeljárással tartósí lőtt termé­kek piaca hosszú távra biztosí­tott. A Szovjetunióval kötött kormányközi megállapodás erre biztosíték. Ilyen áruért kiszol­gálnak bennünket olyan gépek­kel, eszközökkel, anyagokkal, melyek nélkül az iparban és a mezőgazdaságban nem képzel­hető el a termelés. A mélyhű­tött termékek iránt Észak- és Nyugat-Európa érdeklődik. A I piros húsú gyümölcs, a zsenge I zöldborsó, a zöldbab, a karfiol, a kockázott sárgarépa, paszter-! nák, zeller ma már „kemény” valuta. Az idén új vásárlók je­lentkeztek a csabai hűtőházban. A tárgyalásokat ezzel kezdték: Mindent megveszünk, mi van eladó? A HÁZTÁJIBAN, a kisterme­lőknél előállított paprika, para­dicsom, retek, saláta, karalábé, karfiol és kelkáposzta igen drá­gán jut piacra. Valahogyan még mindig nem tudunk kereskedni. De nem javul, vagy csak alig érezhető az együttműködés a termelő, a felvásárló és a fel­dolgozó,' értékesítő vállalatok között. Ez legalább 15 éves gond.! Az előbbrelépés útja a tenne- I lói érdekeltség jobb biztosítása j lenne, és az érdekeltek jó együttműködése. Márton Pál, a hűlőház igazgatója jó lokálpat­rióta módjára fogalmazta a kö­vetkezőt: A békéscsabai mun­kásembernek nem lehet mind­egy. hogy a zöldség nyersén, egyenesen a szántóföldről vagy feldolgozva kerül exportra. Ez. utóbbi esetben csak a hűtőház­ban több száz ember, főként nő I jut rendszeres munkához, kere- í .sethez. A nők foglalkoztatásával javul a családok havi pénzbevé­tele. életszínvonala, kiteljesül a párt politikája, fejlődik a vá­ros. de a népgazdaság is jól jár, mert a feldolgozott termékért többet kap. mint a nyers áruért. Tehát alapvetően közös érdek­ről van szó a hűtőház és a kon­zervgyár esetében egyaráná Ilyen oldalról kellene megköze­líteni ezt a sokakat foglalkozta­tó zöldségügyet, A mezögazdasagnak minden termelő ágazata jelentős. De ma már csak búzából vagy csak ku­koricából megélni — a szakoso­dás ellenére — nem lehet. Az 55 mázsa hektáronkénti búza alig jelent, 17—18 ezer forintnál több bruttó bevételt. Igaz. ebből a tisz­ta 10 ezer forint körüli. De va­jon mennyi a tiszta bevétel egy hektár pritamin paprikán 100 ezer forint árbevétel esetén? Vagy a hektáronként 500 mázsa sárgarépán? Nyilván több, mint a búzán, ezért is terjed ezek termesztése. A zöldpaprika, a paradicsom és a többi zöldség­féle is hasonló módon juttatja bevételhez azokat a termelőket, akik jól szervezik p munkát Ezeket a bevételeket nem sza, baóna helvenként annvira lebe­csülni. mint tapasztaljuk. KONCENTRÁCIÓ Az utóbbi években igen jelentős terület- és eszközkoncentráció ment végbe a megye mezőgazdaságában. Az állami gazdaságok területe átla­gosan eléri a 9 ezer. a tsz-eké pedig a 4 ezer hektárt. A kon­centráció kedvező eredménye­ket hozott. Fejlődött a gazdál­kodás színvonala, felgyorsult a termelésnövekedés üteme. A IV. ötéves tervben 16 százalékos feilődésre számoltunk, s a rossz időjárási és vízgazdálkodási kö­rülmények között 30 százalékon felüli eredményt értünk el. Erre az időszakra esik a ter­melési rendszer kibontakozása is. Országosan Békés megye me­zőgazdaságában termel a legtöbb tsz és állami gazdaság valami­lyen rendszerben. A kukorica 80 százalékát ilyen magas fokú szer­vezettségben állítják elő. A nagy termelési rendszerek mel­lett (LKR, KITE) több kisebb is meghonosodott, sőt a megye gazdaságaiból is elindult egy-két összefogás. A növénytermesztés technikai feltételei javultak. Nagy telje­sítményű traktorokból másfél ezer. kombájnból félezer, pótko­csiból több mint háromezer szol­gálja a termelés céljait. Az állattenyésztésben is meg­figyelhető ez a folyamat. A megyében üzemelő hatvan sza­kosított állattenyésztő-telep — az ország megyéi közül ezekből is nálunk van a legtöbb — azt tanúsítja, hogy 1971—75 között egy merőben új, a régihez egyál­talán nem, hasonlítható terme­lési körülmény teremtődött. MEGYÉNKRE?! alakult meg a második agráripari egyesülés, benne az állami és a szövetke­zeti eszközök fonódnak össze egy-egy sajátos és feltétlen szük­séges termelési, cél anyagi alap­jainak bővítésére. A termelés és a hatékonyság javulásában el­ért eredményekhez jelentősen hozzájárult, hogy a mezőgazda­ságban dolgozók csaknem egyne­gyede. az élelmiszeriparban dol­gozóknak pedig 34 százaléka szakmunkás. A felsőfokú vég­zettségű szakemberek száma 1966-hoz képest megháromszoro­zódott. A vezetők 44 százaléka egyetemi, főiskolai kénesítéssel rendelkezik. Ez a fejlődés hatal­mas. de mé« mindig a reális igé­nyek alatt áll. Dupsi Károly 5 Bints moreit 1977. JANUÁR 7.

Next

/
Thumbnails
Contents