Békés Megyei Népújság, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-21 / 17. szám

Dosztojevszkij összes műveinek új kiadása \ A Szovjetunióban a Tudomá­nyos Akadémia gondozásában 17 kötetben, 200 000 példányban je­lentették meg Dosztojevszkij összes műveit. További 13 kötetben jelentetik meg az író levelezését, beszédeit és kritikáit, amelyeket történel­mi és irodalmi kommentárok kí­sérnek. Dosztojevszkij műveit eddig több ’mint 300 kiadásban jelen­tették meg a Szovjetunióban, s az utóbbi 20 év folyamán mint­egy 20 millió példányt adtak el belőle Az író összes műveinek jelenlegi kiadását egy „Doszto- jevszkij-dokumentumok és ku­tatások” című kötet kiadása kí­séri. Jazzklub alakul Békéscsabán Szombaton Hal szív koncert Rendszeresek immár a jazz- rock zenét játszó Hat szív együttes koncertjei. A békéscsa­bai Tanácsköztársaság úti MÁV- kultúrházban e havi estjüket január 22-én, szombaton este 19 órai kezdettel rendezik. Vendég­ként közreműködik a Ősik Gusz­táv vezette budapesti East- együttes szólógitárosa. Varga Já­nos. A szombati koncert alkalmá­ból kerül sor a békéscsabai jazzklub megalakulására is. Tévéjátékok Jókai, Móricz, Karinthy, Tolsztoj műveiből — A magyar irodalom nagy | klasszikusai, kortárs szerzői egyaránt helyet kapnak^ abban a gazdag programban, amelyet a televízió irodalmi és drámai íószerkesztősége állított össze j az idei esztendőre. Amint' dr. | Váradi György, a főosztály he­lyettes vezetője az MTI tudósí­tójának elmondta, két Jókai-mű adaptációján is dolgoznak. Maár Gyula rendezi a Lőcsei fehér asszony új változatát, míg Haj- dufy Miklós a Szerelem bo­londjait alkalmazza képernyőre. Móricz Zsigmondi Isten hata mögött című kisregényét Dö- mölky János rendezésében lát­hatják majd a nézők, és ugyan­csak bemutatja a televízió Nagy Lajos: A tanivány című mü­vének feldolgozását is. Koszto­lányi: Néró, a véres költő című regényét Szőnyi G. Sándor irá­nyításával háromrészes tv-film kelti életre. Elkészül Karinthy Frigyes már -bemutatott Hőköm színházának második része is. Karácsonyi Benő sajátos lírai humora szólal meg a Különös mátkaság című tv-játékban, amelyet Gaál Albert rendezése­ben vesznek képszalagra. Bemu­tatja a televízió Nagy István romániai magyar írónak né­hány, a 30-as években írt no­velláját is Szegények kenyerén címmel. Természetesen a kortáns ma­gyar írók művei sem hiányoz­nak a műsortervből. Karinthy Ferenc: Hátox'szág című tv-já- téka Csányi Miklós rendezésé­ben az utolsó „Békebeli évek’ hangulatát idézi fel. Dobozy Imre: Tizenhét nap című tv- játéka Közép-Mágyarorszag J egyik kisvárosának felszabadu­lásáról szól, bemutatásával egyébként új lehetőséget keres a televízió közönségkapcsolatának ápolására. A tervek szerint ugyanis a jövőben valamennyi j jelentősebb alkotást még mű­sorra tűzés előtt nyilvánosan is levetítenek. A Dobozy-mü nyit­ja meg a sort, amelyet elsőként a budapesti Szovjet Kultúra és Tudomány Házának vendégei láthatnak. Kapaa Dezső: Haszontalanok című müve — amelyet Várkonyi Gábor rendez — egy idős há­zaspár viszontagságait meséli el, küzdelmüket egy kis szeré­téiért. Zsámbok Tímár György: A 78-us autóbusz útvonala kis kitérővel című műve egy na­gyon is reális^ konfliktust emel ki napjaink valóságából. Mai fiatalok a főhősei annak a tv- játéknak, amelyet Kárpáti György rendez, Gyárfás Miklós: Lángelmék a szigeten című könyvéből. Horváth Tibor a kismberek világát idézi fel . a Holnap is élünk című produk­cióban. Dömölky János újszert^ összeállítással jelentkezik a kép­ernyőn: Témák című háromré­szes műsora egyszerre szólaltat­ja meg a paraszti világ, a mun­kások és az értelmiségiek kép­viselőit. Az egyik rész Galgóczy Erzsébet: A síi-ásó című elbe­szélését kelti életre, a másik Csurka István: A túrógombóc című novelláját. A két film kapcsán egy női szocialista bri­gád tagjai mondják el vélemé­nyüket a látottakról, s közben | akaratlanul is önmagukról, el­képzeléseikről mesélnek. „Tévé- sítésre” vár Somogyi Tóth Sán­dor és. Vámos Miklós egy-egy műve is. (MTI) C Televízió ) BUDA PEST: I. műeor: 8.00 Tv­torna (S-z.). 8.06 Matematika. 3. r. 10.06 Magyar irodalom. 8. o. 12,05 Francia nyelv. II. o. 13.05 Matema­tika. 14.55 Magyar irodalom. 16.45 Hírek. 16.50 iskola-tv. 17.30 A nyelv világa. 13.1« öt perc meteorológia. 18.20 Látókör. VI. 19.06 Reklám. 19.10 Esti mese. 19.20 Tv-toma (Sz). 19.30 Tv-híradó. 20.00 Delta. 20.25 Festet- len arcok (Sz). 21.35 Művészeti Ma­gazin (Sz). 22.35 Tv-híradó — 3. II. műsor: 20.01 Zene. zene. zene. 20.30 Akvárium. 20.40 Tv-híradó — 2. 21.00 Az idő tolvaja. Csehszlovák —NSZK tv-film. 21.35 Az eltűnt hol­landi. III. BUKAREST: 15.00 Iskola-tv. 15.30 Francia nyelvoktatás. 16.20 A leg­kisebbeknek. 18.30 Tv.híradó., 19.15 A „Tora, tora, tora” című ameri­kai-japán film. 21.30 Lírai antoló­gia. 21.45 Tv-híradó. A Román Televízió Szerkesztősége a műeorvóltoztatás 1ogát. fenntartja BELGRAD: 17.10 Magyar nyelvű tv-napló. 17.45 Szórakoztató adáts gyermekeknek. 19.00 Rajzfilm. 19.05 kulturális szemle.- 20.00 Vidám ősz — szórakoztató zenei adás. 20.55 San Francisco utcái — filmsorozat. 21.45 Előtérben. II. műsor: 18.45 Odüsszea 2200 — rajzfilmsorozat. • 19.15 Források — költészeti adás. 20.00 Napirenden a ■kultúra. »1.13 Ná77>.k a 7+nM. ( Rádió ) KOSSUTH RÁDIÓ: 8.27 Szabó- Kom jái: Lenin meghalt — kantáta. 8.35 A földrengések éve. 8.45 Részle­tek Muszorgszkij operájából. 9.31 Óvodások műsora. 10.05 Is'kolarádió 10.35 , Puskin költeményei. 10.40 Klasszikus kórusmuzsika. 11.00 zene­kari muzsika. 12.35 Tánczenei kok­tél. 13.20 Néodaicsokor. 14 00 Két Vi. valdi-concerto. 14 25 ..Nyitnikék”. 15.10 Helsinki polit:kai dal-fesztivál. IV. 16.05 Nem Csáki szalmája. 17 07 Beszélni nehéz. 17.19 Bemutatjuk új felvételeinket. 18.04 Liszt: Magyar fantázia. 19.15 N. Machiavelli: Mand­ragora. 20.35 Muzeális felvételeink-, bői. 21.00 A Dunánál. 21.20 Brahms: d-moll szonáta. 21.44 Láttuk, hal­lottuk... 22.30 Sztravinszkij: Fúvós- szimfóniák. 22.40 Eszmecsere. 23.10 Operarészletek. 0.10 Aradszky László énekel. PETŐFI RÁDIÓ: 8.06 Verbunko­sok, népdalok. 9.10 A Válaszolunk hallgatóinknak különkiadása. 9.3ö Cseh fúvósmuzeika. 10.00 A zene hullámhosszán. 11.50 ..Ha majd ' a szellem napvilága”. 12.00 Zenés já­tékokból. 12.33 Rossi ni-áriák. 12.50 Vlagyimir Iijics L,enin. 13.0-2 Nőkről, nőknek. 13.33 Vedd át a dalt! 14 00 Kettőtől ötig . . . 17.00 Hangszóró. * 18.00 Halló Pozsony! Halló Buda, pest! 18 33 Pianoforte. 18.55 Nóták. 19.45 Magnósok, figyelem! 20.33 Er_ ről jut eszembe ... 22.00 Félóra Bessie Smith-szel. 22.33 Részletek Offenbach operettjéből. 23.10 Szim­fonikus könnyűzene. SZOLNOKI STÚDIÓ: 1700 Műsor­ismertetés, hírek. A Hot Chocolate együttes, öt perce. 17.10 Az újság­író jegyzetfüzetéből. A ceglédi pe­dagógus énekkar felvételeiből. 17.25 Árokparton. Kardos Ernő riportja. Húsz év slágereiből! Modugr.o éne­kel. 18.00 Alföldi krónika. 18.15 Bé­kési népdalok. 18 27 Hírösszefoglaló, lap- és műsorelözetes. Qviozi ) Békési Bástya: fél 4-kor: Lázadás a buszon: fél 6. fél 3-kor: Olcsó regény. Békéscsabai Brigád: fél 4 és fél 6-kor: Fehér Agyar visszatér; fél 8-kor: Ö. maga rettenetes! Bé­késcsabai Szabadság: 4-kor: Tót­ágas. 6 és 8-kor: A szemtanú. Bé­késcsabai Terv: Fekete farkasok üvöltése. Gyulai Erkel: Folytassa, cowboy. Gyulai Petőfi: A négy te«t_ őr. Orosházi Béke: Péntek. 13. Oros, házi Partizán: fél 4 és fél 6-kor: Osceola: fél 8-kor: A szerelem ana­tómiája. Szarvasi Táncsics: Vannak még csodák. Mai tv-ajánlatunk: 20,25: Testetlen arcok Ezzel az összefoglaló címmel két jelenetet láthatnak Natalia Ginzburg olasz írónő tollából, amelyeket Telegdi Polgár 1st- [ ván ültetett át magyarra. Az j első jelenet tulajdonképpen mo- i nodráma. amelyet Almási Éva] játszik. Címe: A paróka. A pa. | róka, amely egy családi perpat- J var eredményeképpen tönkre­ment. De e divatdarab csak esz-1 köz, csak jelkép, egy tönkre- j ment házasságé, amelyről az [ asszony telefonbeszélgetéséből j értesülünk, A férj és a feleség temperamentumos olaszok, akik j mindennapjaikat viharos vészé- I kedések, verekedések es olykor j még viharosabb kibékülések kö­zött élték. De az asszony éle­tében egyszer megjelent a másik | férfi. A Párbeszéd, amelyben egy j házaspár reggeli beszélgetésének J leszünk tanúi, egyetlen nagy j családi ágyban játszódik. E két j ember — Schütz Ha és Szacsvay László játssza a házaspárt — már közelebb áll egymáshoz. Megértik egymás rajongását, szeleimét, fájdalmát, A két jelenet rendelője: Mi­hályit Imre. ELEK és KÖRNYÉKI munkahelyre FELVESZÜNK KŐMŰVES, FESTŐ, VILLANYSZERELŐ szakmunkásokat, és segédmunkásokat Jelentkezni lehet: Építőipari Szövetkezet, Gyula, Nagyváradi út 74,, munkaügy Tanácstagi beszámolók Békéscsabán A 48, számú városi választó- kerületben Zelenyánszki György tanácstag az „A” szociális ott­honban 1977. január 21-én 18— 19 órakor tanácstagi beszámolót tart. Innen-onnan tj REKORD A francia Charlotte Lefaux az európai bűvészek, telepaták és jósok szövetségének döntése szerint új rekordot állított fel. A cigarettás- és gyufásdobozok már megszokott, hagyományos „átvarázsolása” helyett a fran­cia bűvésznő pusztán szellemi erőfeszítéssel elindított egy te- hervonatot és miközben bájosan belemosolygott a filmkamerák lencséibe, a szerelvényt kivezet­te az állomásról. Charlotte dia­dalát cseppet sem csökkenti ve- télytánsainak az a,rosszindulatú kijelentése, hogy a vonat egy­szerűen menetrend szerint indult el az állomásról. ÉRTÉKES LELBTT Egy régi ljalinszki ház padlá­sán megtalálták Rembrandt egyik késői remekművét. A kép, sajnos, súlyosan megrongálódott, a festék teljesen lehullott, a vá­szon szétmállott, a keret egészen elkorhadt. A megfelelő restau- rációs munkálatok elvégzése után a fény és árnyék királya-, nak ez az igazi remekműve el­foglalja megérdemelt díszhelyét a helyi múzeumban. MUNKAALKALOM A Kohászati Aalapanyag-előkészítő Közöm Vállalat, Békéscsaba. Csor- vási úti telephelye i tehergépkocsi- vezetőt (kezdő is lehet, 5 to. Csepel billenős) tehergépkocsira felvesz. apróhirdetések IV rendszámú Wartburg 353-as ós üsző, bikaborjú eladó. Érdeklődni: 14 és 17 óra között. Békéscsaba, Reviczky 21.__________________________ Kétszobás, kertes ház beköltözhe­tően eladó. 2234 Maglód, Dózsa Gy* u. 33. ________________________________ M űszálas pulóverek, ruhák festése, Süvege«, vegytisztító, kelmefestő, Szarvas, Árpád utca. Frajicia mondain és kék king ga­lambok eladók. Kondoros. Szabad­ság u^_80.__ G yula, Bartók u. 7. IV/li. számú lakás eladó. _________________________ Gyulán. Aranyág 8. számú ház 775 négyszögöl kerttel eLadó. Érdeklőd­ni : vasárnaponként. ____________ E gy 6O0_as elektromos forgató tár_ caás keltetőgép eladó. 5700 Gyula. Kerecsényi u. 22. Szász András Tátrán I2d-ös motorhoz alkatrészek eladók. Orosháza, Zrínyi u. 4. Gu­lyásék. Lézer­akupunktúra Az akupunktúra, ez az ősi, de újra divatba jött orvosi kezelés­mód eredetileg a megfelelő pon­tokra irányított tűszúrásokkal történik. Üjabban felismerték, hogy a kívánt hatás elérhető a megfelelő pontokra vezetett apró áramimpulzusokkal is (elektro- akupunktúra). Amióta éppen magyar orvoskutatók vizsgálatai alapján kiderült, hogy a lézersu­garak kedvezően befolyásolják a sebek gyógyulási folyamatát, fel­merült a gondolat, hogy a lézer­sugarat akupunktúrás kezelésre is felhasználják. 1975-ben már tbbb száz ilyen kezelést végez­tek és az év elején egy nyugat­német cég kifejezetten erre a célra alkalmas lézert hozott for­galomba. A készülék kis, 1 mM teljesítményű hélum—neon gáz lézerből áll, amely 632 nm hul­lámhosszúságú fényt bocsát ki folyamatosan vagy pulzáló üzemmódban. A fényt flexibilis üvegszáloptika vezeti a „tű”-ig, amellyel egyúttal mérni lehet a bőr elektromos ellenállását az adott ponton. Ez segítséget nyúit a diagnózishoz és a kezelés ered­ményességének ellenőrzéséhez. A besugárzás időtartama a gépen előzetesen beállítható. Fiatalok, figyelem! A Férfifehérnemű-gyár békéscsabai gyára, valamint orosházi külső üzeme 8 osztályt végzett lányokat női szabó szakmára ipari tanulónak iskoláz be. Tanulmányi idő: 3 év. Juttatások: tanulmányi eredménytől függő ösztöndíj, 1 Ft-os térítés ellenében ebéd. Jelentkezési lapokat a 611. sz. Szakmunkásképző Intézetbe, Békéscsaba, Puskin tér 1., valamint , a 612. »■/. Szakmunkásképzőintézetbe, Orosháza, Vásárhelyi út 7. sz. alá kell beküldeni. Felhívjuk kedves Vendégeink figyelmét, 46% hogy a KAKAS önkiszolgáló éttermünkben előfizetéses étkeztetésre megrendelést felveszünk (elhordásra is). A jelentkezéseket péntek délig fogadjuk el. ÁFÉSZ Kakas önkiszolgáló étterem / *

Next

/
Thumbnails
Contents