Békés Megyei Népújság, 1976. december (31. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-16 / 297. szám
? Bravúr az MNK*ban HANGSZÓRÓ Ha elkészítenék a különböző rádióműsorok népszerűségi ranglistáját, alighanem a reggeli zenés tájékoztató műsor vinné el a pálmát. Az emberek nagy részének beidegződött szokása, hogy a reggeli felébredéskor azonnal bekapcsolják a rádiókészüléket, s szinte még félálomban hallgatják az ország-világ eseményeiről érkezett híreket, az időjárásjelentést, a reggeli muzsikát és természetesen a pontos idő jelzését. (Munkába indulás előtt különös lélektani hatása van az időjelzésnek, hiszen hiába ketyeg némely családnál 3-4 óra, mégis valahogy mindenki a rádióban bemondott időjelzésre vár.) Hajnali'fél öttől reggel 8 óráig tart a Jó reggelt című zenés műsor, amely szorosan egybeforrott a mindennapi életünkkel, mégis általában csak félórányi részeket hallgatunk belőle. Kíváncsi voltam, vajon milyen élményt jelent teljes egészében végighallgatni az adást, ezért hajnalok hajnalán álomtól nehezült fejjel bekapcsoltam a rádiót. A Rákóczi-induló akkordjai után megszólalt a készülék: ..Kossuth rádió, Budapest. 1 óra 30 perc. Jó reggelt kívánunk. December 14., kedd van. a mikrofonnál Rácz György Géza. Országszerte mínusz 1—mínusz 8 fokig süllyedt a hőmérő és napközben is hideg marad az idő.” Röviden ismertették a nap legfontosabb hazai és külföldi eseményeit: az Országházban összeül a mezőgazdasági szövetkezetek III. országos kongresszusa; Alekszej Koszigin vezetésével szovjet párt- és állami küldöttség érkezik Lengyelországba az új katowicei acélmű átadására: Carter, megválasztott amerikai elnök minisztereket nevez ki. Egy kis zene után 3/4 5-kor Bán Béla kért szót, aki a tsz- kongresszus jelentőségéről beszélt és később a Falurádióban is erről a témáról hallottunk riJö reggelt portokat. A Reggeli Krónika első • jelentkezése idején — 5 órakor : — a Vietnami Dolgozók Pártja • IV. kongresszusáról és a magyar ■ —szovjet gazdasági és műszaki- I tudományos együttműködési bi- : zottság üléséről hallhattunk be- « számolót. Hazai hír volt. hogy ; befejezte éves tervét a kiemelt: nagyberuházásként épült ózdi ■ dróthengermű, külföldi hírügy- 5 nökségek pedig azt jelentették, | hogy a kőolajexportáló országok í újabb 10 százalékos áremelést : terveznek... Akik a korai ébresztőt is hal- • lottók, lassan már útban voltak : a munkahelyük felé. s a később ; bekapcsolódó hallgatóknak is jó ■ reggelt kívánt a bemondó. Az álom űző zeneszámok szőve- : tébe ágyazva óránként megismé- ■ telték a krónika legfontosabb ■ eseményeit, s közben állandóan • új hírekkel, eseményekkel színe- ■ sítették a beszámolót. Reklám, : müsorajánlat, lapszemle és kör- ; zeti időjárásjelentés tette váltó- ■ zatossá a rádióhallgatás idejét. ■ A „Közlekedésről budapestiek- j nek” című információ volt a : legfrissebb, hiszen a pillanatnyi • helyzetet tükrözve tájékoztatott • a főváros közlekedéséről. 3/4 8- : kor a mikrofon előtt beszélgető : orvosok az iskolás gyerekek táp- ■ lálkozásához adtak tanácsokat. ■ bár ezeket a figyelmeztetések j kissé elkéstek, hiszen addigra a : tanulók zöme már az osztályok- * ban várt a osengőszóra. 8 óra ! előtt még egyszer összefoglalták : a krónikában elhangzott legfon- ■ tosabb eseményeket, majd a j munkatársak nevében is a szer- : kesztő kívánt jó napot, jó mun- : kát minden kedves hallgatónak. ■ A reggeli zenés műsort azt ■ hiszem csak nagyon kevesen : hallgatják végig, nem is olyan j céllal készül az. Bőségesen elég ■ belőle annyi, ami idő a felébre- l déstől a munkába indulásig el- : telik. Ám erre naponta szüksé- ; günk van. (Andódy) j Műsor C Televízió ) BUDAPEST: T. műsor: 9.00 Tv- torna. (Sz.) O.üő Környezetismeret 3. o. 12.05 Filmesztétika. 14.05 Kör. nyezeti&m-eret. 16.15 Pedagógusok loruma. i7.o3 Hírek. 17.15 Telesport I 17.40 Tömegvonzás. 13.10 Az Ország- házból jelentjük... 18.35 Stop. III 19oo Reklám. 19.10 Esti mese. 19.2* Tv-torna. (Sz.) 19.30 Tv-hnadó. 20.W Akik nem tették le a fegyvert I NDK tv-filmsorozat. X. 21 10 Jog! esetek. 21.5o Magyar tudósok. 22.4* Tv-híradó — 3. IX. műsor: 20.01 Északra vándorló lappok. (Sz.) 20.4o Mexikói pillana- tok. n. ‘21.05 Tv. híradó — 2. 21.30 Izvesztyija Kupa jégkorongtorna. (Sz.) BUKAREST: 14.0o Csehszlovákia- j Kanada jégkorongmérkőzés közvetítése Moszkvából. 1-6.20 A volánnal, autóvezetőknek. 16.30 Szocialista országokból. 16.40 Folklór műsor 17.05 Az asszonyokról. 17.40 Tv-egye- tem. 18.20 A legkisebbeknek. 18.30 Tv-híradó. 19.00 Tudomány-technika. i9.::i5 Könnyűzene. 20.00 Vetélkedő 20.50 Dokument uaniilm. 21.40 Tv.híradó. fcás-dalok. 15.10 Részletek Millöcker operettjéből. 15.28 Tudod-e? 16.10 Mindenki iskolája. 16.40 Bolgár László énekel. 17.07 Körmikrofon. 17.30 Liszt Ferenc tantermében. 18.Oi ■Sanzonok Kellér Dezső és Darvas Szilárd verseire. 18.15 Kritikusok fóruma. Í9.35 Szegedi zenei hét. Kb. 21.10 Népdalok, néptáncok. 22.15 Sporthírek. 22.25 Japán a korom- söprés havában. IV. 22.35 Ravel: Tükröződések. 23.00 Könnyűzene éjiéiig. 0.10 Falusi mulatságok minden évszakban. PETŐFI RÁDIÖ: 8.05 Fűvóseszt- rad. 8.20 Japán a koromsöprés havában. Ili. 3.j3 Sláger-múzeum. 9.33 Vissza varázsló. 10.00 A zene hullámhosszán. H.50 Százszorszép Klub. U.OO Nóták. 12.33 Miskolci stúdiónk jelentkezik. 12.55 Sudlik Mária és Szalma Ferenc énekel. 13.25 Édes anyanyelvűnk. 13.3a Szatmári Sza. tyi Sándor dalaiból. 14.00 Válogatott perceink. 17.00 Híres alma materek. 18.G0 Mindenki iskolája 18.33 Hétvégi panoráma. 3 9.55 Slágerlista. 20.33 A 04. 05, 07 jelenti. 21.03 Ope- íeltrészletek. 21.30 Szegedi zenei hét. 22.I5 Kállai Kiás Ernő klariné- tozik. 22.33 Az író szerepében: Garas Dezső. 22.43 A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 23.O5 Operafinálék. BELGRAD: 17.10 Magyar nyelvű tv-napló. 17.45 szézám utca — adás gyermekeknek. 13.13 Szó és betű. 18.45 Népszerű muzsika. 10.15 a I konyha nagy mestereinek kis titkai. 20.O0 Párhuzamosok. 20.50 A szolga — játékfilm. H. műsor; 18.45 Animációs filmek. 19,CO Fiataloknak. 20.09 S. Naslafii- jevic: Marija, a rokon ajándékai. Tv ki rám a (ism.) 21.00 Huszonnégy óra. 21.30 Kör. 22.05 Források — kólSZOLNOKI STÜDIÓ: 17.0o Műsor- ismertetés, hírek. -17.05 Hét köz- 1 ben... Tizenkét ember — tizenkét j hónap — zenés riportműsor. Szerk.: Petri Ferenc. 18.00 Alföldi krónika. | 18.15 Tánczene a szerzők előadása, I ban. 18.23 Hírösszefoglaló. müsui- eiözetes, C Mozi ) tészeti adás. 1" Rádió ) KOSSUTH RADIO: 8.27 Harsan a kürtszó! 8.57 Berlioz-múvek. 10.05 Iskolarádió. I0.3o Rendőri intézkedések nyomában. 10.45 Magyar előadóművészek kamarazene.felvé- teleiből. H.37 A Pickwick Klub. Hl. •>*>20 Szegedi zenei hét. 12.35 Melódiakoktél. Közben: 13.15 A látható V\\az, 14.00 Két szimfonikus költe- j ■íéxLv. 14.38 Summasdaiok — mun- i Békési Bástya: Prémium. Békéscsabai Brigád: fél 4-kor; Szerelmi álmok I—II., fél 8-kor: Kig nagy ember. Békéscsabai Szabadság; 4- ée 6-kor: Péntek .13, 8_kor; Mac- kenna aranya. Békéscsabai Terv; Prémium. Gyulai Erkel: A 22-es csapdája. Gyulai Petőfi: 3és 7-kor: Szerelmeseid románca I—TT. Orosházi Béke: 5-kor: | Derszu Uzala I—II. Orosházi Partizán: fél 4-kor: Nemo kapitány és a víz alatti váróé- fel 6- és fél 3_ 1 kor: A rendőrnő. Szarvasi Táncsics: j A* ötödik pec&et. i Bcs. Előre Spartacus—Ű. Dózsa 2—0 (0—0) Labdarúgó MNK III. csoport, Békéscsaba, 3000 néző. V: Pádár (KÓ6ZÓ, Tóth L.). Előre Sp.: Tóth — Láza, Kerekes, Vágási, Zsöm- börgi — Németh. Csepregi — Ravasz, Magyar. Pogács, Mártái. Megbízott edző: Mészöly Kálmán. Újpesti Dózsa: Kovács — Viczkó. Dunai III., Sarlós, Tóth I J. — Schumann, Kellner — Fekete. Bene, Törőcsik, Nagy L. Edző: Várhidi Pál. Cserék: ’Láza helyett Zielbauer az 58. percben, Törőcsik helyett Stemler a 70. percben, Pogács helyett Lukács a 72. percben. Gollövő: Mártái a 66. percben. Magyar a 82. percben. Szögletarány: 10:6 (7:1) a Békéscsaba javára. A hóval borított nagypályán került sor a mérkőzésre. Három békéscsabai szöglet vezette be a találkozót. Láza volt az első, aki lövésre vállalkozott, labdája azonban elcsúszott a bal kapufa mellett. A 12. percben Törőcsik pontosan adott Nagy L. elét akinek 12 m- es fordulásból leadott lövése csak centiméterekkel kerülte el a jobb felső sarkot. Válaszul először Zsömbörgi, azután Mártái, majd Németh és Magyar adott munkát a Dózsa kapusának. A 25. percben Törőcsik húzott el a jobb oldalon, lövésszerű beadása Kerekesről vágódott le. Élesedett a küzdelem, több, apró szabálytalanság csúszott a játékba. Meglepetésre a vendégek szabálytalankodtak többet. A 39. percben Magyar csatározott az újpesti védőkkel és szorongatott helyzetből Sarlóst találta el lövésével. A 43. percben Naav L. —Törőcsik összjáték után Törőcsik — az ötösön — elvesztette a labdát. Szünet után Fekete átlátszotta Zsömbörgi t, maid kicsalta kamujából Tóthot, de a lövés pillanatában megcsúszott. így a labda az üres kapu mellé gurult. Az 1 ! I 52. percben a Békéscsaba már a 9. szögletét rúghatta. Németh le- gurítását Vágási nagy erővel lőtte a bal alsó sarok felé. Kovács bravúrosan a mezőnybe bokszolta a labdát, öt perc múlva Schumann indításává! Bene mehetett el a jóbbösszekötő helyén. Egy csel után Törőcsikhez játszott, aki Nagy L. elé tálalt. A szélső mintegy öt méterről, óriási helyzetből, nem találta el a kaput. A másik oldalon Kerekes 20 m-es j bombaszabadrúgása szállt el aj léc fölött. Nem sokkal később | Magyar 11 m-rő) emelt fölé. A j 66 nercben vezetést szerzett a Békéscsaba. Törőcsik a felezővonal táján j buktatta Ravaszt és kapott játékvezetői figyelmeztetést. A békéscsabai szabadrúgást Mártái kanta, aki Bogáccsal játszott össze. Pogács visszagurított Mártái elé. aki öt méterről a kapu közepébe bombázott. 1—0. Az újrakezdés után Zsombor - gi a kitörő Törőcsiket vágta fel Tóth kapujától 20 m-re. Az újpesti szabadrúgás után nagy kavarodás támadt a csabai 16-oson I belül. Bene ívelt az üresen haCl gyott kapura, de a gólba tartó ! labdát Németh elcsípte, majd hazaadással tisztázott. A 80. j percben Bene szabadrúgását az I Előre Spartacus, kapuvédője elő- | revetődve — másodszorra — kaparintotta meg a befutó Dózsa- csatárok elöl. Választámadás során Mártái beadásáról — a j kapu szájában — késett le Ra- j vasz. A 82. percben eldőlt a ta- lálkozó sorsa. Szöglethez jutottak a hazaiak. Ravasz ívelte be a labdát a j jobb oldalról. Mártái fejjel i Magyar felé ívelt, aki magasra ugorva, öt méterről — ugyan' csak fellel — továbbított a léc alá. 2—0. Labdajátékokban befejeződtek a középfokú iskolások őszi versenyei A hagyományos diák bajnokságok küzdelmeit labdajátékokban nagy mezőnyökkel rendezték meg megyénkben. A középfokú iskolás kézilabda kupa ós a bajnokság eredményeit már ismertettük. Az alábbiakban a röplabdasok, a labdarúgók et> a kosarasok tornájának eredményeit közöljük. RÖPLABDA Befejeződött a középfokú iskolák megyei kupaverseny-sorozata. A lányoknál a selejtezők után a négyes döntőbe a következő iskolák csapatai jutottak: Sarka di Gimnázium, Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium. Békéscsabai Sebes György Közgazdasági Szakközépiskola és a Békéscsabai Útépítési Szakközépiskola. A közgésék és a vízműsök biztosan 3:0-ra győzték le ellenfeleiket, így a döntőben ők találkoztak. Az összecsapásból a közgazdasági szakközépiskola együttese 3:2 arányban került ki győztesen, így megyei középiskolás bajnokságot nyeltek. A fiúk küzdelméből a Sarka di Gimnázium együttese került ki győztesen, második helyen a Bcs. Útépítési és Fenntartási Szakközép- iskola gárdája végzett.' LABDARÚGÁS A középfokú iskolák labdarugó kupa küzdelmei is lezajlottak. E sportágban is avatlak megyei bajnokot. Ebben az évben, a legered. ményesebb a Bcs. Közgazdasági Szakközépiskola együttese volt. második helyén a Kemény Gábor Gimnázium csapata, míg a harmadik helyen a Bcs. Útépítési és Fenntartási Szakközépiskola gárdája végzett. A Békés megyei szakmunkásképző iskolák labdarúgó-bajnoksagá- , nak őszi végeredménye: 1. Be«. «11. sz. ITSK 7 7 — 49- 2 14 2. Bationyai Mikes Gimn 7 « — 1 37- S 12 j 3. Gyulai «13. sz. ITSK 1 7 3 1 3 1«-15 7 1 4. Oh. M«-. Szakra. 7 2 2 3 13-14 6 1 Békési Mg. Szakm. 7 2 2 3 13-14 € «. Bes. Kémény Gimn. 7 2 1 4 17.17 5 1 7. Oh «12. *fz. ITSK 7 11 5 6-34 3 ! 8 Kétegyházi Mg. Szakm. 7 1 1 S 5-33 3 kosárlabda Békéscsabán, a Kémény Gábor Gimnázium tornatermében játszották le az 1976—77., évi kosárlabda középiskolai kupa döntő mérkőzéséit. A leányok küzdelméből a J i Szarvasi Vajda Peter Gimnázium j együttese került ki győztesen így i ők képviselik megyénk színeit az országos elődöntőn. Ezüstérmesek a Mezöberényi Petőfi Sándor Gimnázium kosárlabdázói lettek. A fiúk összecsapásában a Békési j Szegedi Kiss István Gimnázium együttese került ki győztesen, így helyen a Szarvasi Vajda Péter Gimnázium csapata végzett. A középfokú ifikolak kosárlabda, bajnokságának őszi fordulói is lezajlottak. A leányok csoportjában hat, a fiúk bajnokságába négy együttes nevezett. A bajnokság állása. Leányok: 1. Szarvas 19, 2. Mezőberény 7, 3. '6 Gyula 6, 4. Bcs. Rózsa Ferenc Gimnázium 5, 5. Békési Szegedi Kiss István Gimnázium 3, 6. Szeghalmi Peter András Gimnázium 2 ponttal. 6 Bgcs 1976. DECEMBER 1«. Fiúk. 1. Gyula 4, 2. Békés S, 8. Békéscsaba 2 ponttal. A szeghalmi I együttes eddig még nem játszott | mérkőzést. I Az utolsó percekben közt etett szabadrúgáshoz jutottak a vendégek a békéscsabai 16-oson belül. A hazai védők azonban idejében léptek bele Dunai III. bombájába. A másik oldalon — feltartás miatt — a csabai lilák rúghattak szabadot. A legurított labdát Kerekes — nem sokkal — lőtte fölé. ♦ * * Az Előre Spartacus játékosai nenj tisztelték nagynevű ellenfelüket. A nehéz -talajhoz jól alkalmazkodva, nagy lendülettel kezdtek és az első húsz percben határozott fölényt harcoltak ki. Az őszi bajnok csak később lendült játékba, de meglepetésre, az első félidőben nem sokáig folyt kiegyenlített küzdelem. E játékrész hajrájában a Békéscsaba veszélyeztetett többet! Kovácsnak gyors egymásutánban 8 (!) alkalommal kellett bizonyítania jó formáját. Fordulás után úgy tűnt, a rákapcsoló újpestiek hamar döntésre viszik a dolgot. Gyors (csatáraik kétszer is sakkmatt helyzetet teremtettek Tóth kapuja előtt, de a hazai háló érintetlen maradt és ezután újra az Előre Spartacus következett! A csaba’- együttes tagjai nem ismertek elveszett labdát, nagy akaraterővel küzdöttek, egy pillanatra sem vesztették el higgadtságukat. Dicséretükre szolgáljon. hogy a 66. percben Törö- csik szabálytalankodása után nem, vitatkoztak. Gyorsan elvégezték a javukra megítélt szabadrúgást, és ügyes kombináció végén bevették a nagyszerűen védő Kovács hálóját. Az Előre Spartacus gólja után valódi kupaküzdelem alakult ki gyors, változatos játékkal, szikrázó ösz- szecsapásokkal. Az újpestiek nagy erőfeszítéseket tettek az egyenlítésért, de ez nem sikerült az egyre jobban megszilárduló hazai védők mellett. Az izgalmas hajrá során örömmel tapasztalták a szurkolók, hogy a csabai együttes jobban- bírja erővel, mint nagynevű ellenfele. Az újítani tudó szövetkezetiek rohamai a tizedik csabai szöglet után eredményt hoztak, s Magyar gólja után végérvényesen eldőlt a mérkőzés sorsa. Az Előre Spartacus váratlan, de teljesen megérdemelt győzelmet aratott. Ennek értékéből semmit sem von le az. hogy Rot- hermel, Fazekas. Tóth A. hiányzott a Dózsából. A hazai lila- fehér gárda ugyanis nélkülözni volt kénytelen két válogatottját, Pásztort és Paróczait. Meg kell jegyeznünk, hogy — a nagyválogatottsága óta Békéscsabán először pályára lépő — Törőcsik. levonulásakor tanúsított magatartásával nem szaporította. hanem csökkentette tisztelőinek számát. .. A győztes csapatból Németh, Mártái, Magyar. Ravasz, Vágási, Láza teljesítménye emelkedett ki, míg a Dózsából Kovács. Nagy L., Fekete, Schumann tetszett. (Machalek István) Totó T IP P J E I N K 1. Sz. MTE—Debrecen 1 2. Nagykanizsa —Székesfehérvári MÁV x 2 3. Oroszlány—EVSt 2 4. Ózd—Budafok x 5. Volán—Szekszard 1 6. Hatvan—Nagybátony 1 7. Papp J. SE—K.-barcika 1 x 8. Rudabánya—Nyíregyháza 1 x 9. Borsodi B.—B.-gyarmat 1 x 10. Bologna—Juventus x 2 11. Foggia—Milan x 2 12. Genoa—Lazio x 2 13. Intern.—Napoli 1 Pótmérközések 14. Novara—Lanerossi x 15. Taranto—Monza x 16. S.-bencdctlese—Alalanta x 7