Békés Megyei Népújság, 1976. december (31. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-16 / 297. szám

/ A ME GYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Világ proletárjai egyesüljetek! tSÍPŰJSÁG 1076. DECEMBER 16., CSÜTÖRTÖK Ara: 80 fillér \ XXXI. ÉVFOLYAM, 207. SZÁM M /V: A TEMPÓN JÓ LENNE GYORSÍTANI... (3. oldal) I MIT TESZ A „METESZ”? (4. oldal) ÄNYASÄG miatt TÁVOL (5. oldal) Befejezte munkáját a mezőgazdasági szövetkezetek III. kongresszusa Szerda reggel az Ország ház­ban folytatta munkáját a mező­gazdasági szövetkezetek II t. kongresszusa. Az elnökségben helyet foglalt Losoncit Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Havasi Fe­renc, a Minisztertanács elnökhe­lyettese is. A szerdai napirend a termelő­szövetkezeti mozgalom vezető szervei megválasztásának előké­szítésével kezdődött. Nyílt szava­zással arról döntöttek, hogy ki­ket vegyenek fel a Termelőszö­vetkezetek Országos Tanácsa tagjainak jelölő listájára. Ezután folytatódott az orszá­gos tanács és az ellenőrző bizott­ság beszámolója, a határozatter­vezet, a szövetkezeti jogszabá­lyok módosítására vonatkozó ja­vaslatok, az országos tanács alapszabályának és a területi szövetségek alapszabalymintájá­nak módosítására előterjesztett javaslatok feletti vita. A vitában felszólalt dr. Bo- mány Pál mezőgazdasági ás élel­mezésügyi miniszter is. — A szocializmus építése so­rán végbe ment társadalmi, és gazdasági változások fejlett me-' zőgazdasággal rendelkező ipari j országgá formálták hazánkat — mondotta a miniszter. A mező- gazdasági termelés ipari háttere kiszélesedett és ezzel együtt* a' mezőgazdasági termelés fellen­dült. Mezőgazdaságunk bruttó ter­melési értéke mintegy 50 száza­lékkal nagyobb, mint 15 évvel ez­előtt. a felszabadulás előttinek pedig csaknem kétszerese. Jólle­het a népgazdaság, a fogyasztók I igénye, a külföldi kereslet ennél is nagyobb. A tervteljesítés, illet­ve nemteljesítés szektoronként és ágazatonként is különböző mér­tékű. Az állami gazdaságok szá­mottevően jobb eredményt érnek el, mint az. elmúlt évben és tervüket is várhatóan teljesítik. A termelőszövetkezetekben a múlt évinél valamelyest nagyobb a termelés, de a tervezett növe­kedést nem évik el. A kisgazda­ságokban lényegesen kisebb evedménv várható, mint az el­múlt évben. A szélsőséges, kedvezőtlen idő­járás nem mindenütt vámolta meg a jó munka hasznát. Az aszályos nyár ellenére kenyérga­bona-termésünk kiváló. Ez azt bizonyítja, hogy jó technológiával, korszerű gépek­kel. gondos, hozzáértő munkával, megfelelő fajták termesztésével akkor is el lehet érni jó ered­ményeket, ha az időjárás kedve­zőtlen. A tehenenkénti te.ibozam soha nem nőtt még ilyen jelentős mértékben egv év alatt, mint az idén. Reális közelségbe került, hogy néhány éven. belül országos átlagban meghaladjuk a tehe­nenkénti 3000 literes évi hoza­mot. Az 1977. évi mezőgazdasági tervelőirányzatokat elemezve a miniszter elmondotta, hogv az ál­lami gazdaságok több mint 15 százalékkal kívánják növelni ter­melésükéi. A mezőgazdasági szö­vetkezetekről még nincs összesí­tett adat, de az országosan szá­mított 7-3 százalékos termelés­emelkedés eléréséhez az szüksé­ges, hogy a tsz-ek ezt jelentősen meghaladó előirányzatokkal és azok teljesítésével segítsék. A kisgazdaságok terrnelésénelc fontosságáról szólva a miniszter emlékeztetett arra, hogy a kor­mány a közelmúltban egész sor intézkedést hozott, amellyel a házfáji és kisegítő gazdaságok árutermelését segíti. Végül a miniszter a párt be­vált agrárpolitikájáról szólt, méltatva a munkásosztály egyet- j értő támogatását, s a szövetke- J zeti parasztság eredményeit, új í sikereket ígérő terveit. A szövetkezeti kongresszus [ szerdai ülésén felszólalt Lakos József, a pálfai Egyetértés Tsí elnöke. Hupuczi Ferenc, a Me­zőkovácsházi TÖVÁLL igazgató, ja. Neglécz János, a nyírbogát) \ Rákóczi Tsz főkönyvelője, Samu János, a szentmártoríkátai Kos­suth Tsz elnöke Tóth Béla, a j gvermelyi Petőfi Tsz elnöke. Vhlár László, a n-gybátonyi j Mátra Tsz elnöke, Vida András, J a győri Előre Halászati Tsz el- I nöke. Fülöp Jenőné, a Sármel- I lék-zala\f< ri Tsz kertészeti dől- | gozója. dr. Hentes Zoltán, az őriszentnéteri Egyesült őrség Tsz elnöke és dr. Berezzki ■ László, a rákócziialvi Egyesü't Rákóczi Tsz elnöke. S. Hegedűs László. a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára a népfr-n mozgalom ne. vében köszöntötte a kongresz­szust. A dokumentumok megvita'ása a délutáni órákban ért vétet. A kétnapos vitában 27 kü'döit fej­zeti mozgalom helyzetéről, to­vábbfejlesztésének kérdéseiről. A vitában elhangzottakat Sza­bó István, a TOT elnöke foglal­ta össze. A felszólalásokban is kifejeződött — mondotta —, hogy a szövetkezeti tagság egyet, ért a párt agrárpolitikájával, le­nini elveken alapuló szövetke­zetpolitikájával. A Termelőszö­vetkezetek Országos Tanácsa a javaslatokból adódó teendőket réfzben beépíti saját munka­programjába. s ha szükséges, a Minisztertanács számára előter­jesztést készít egyes kezdemé­nyezések realizálására. E'után a kongresszus egyhan. gű'.ag elfogadta az őrs ágos ta­nács és az ellenőrző bizottság je­lentését, a határozattervezetet, az országos tanács elnökének összefoglalóját, a TOT alapsza­bályának és a területi szövetsé­gek alapszabály-mintájának mó. dosítására előterjesztett javasla­tot, a szövetkezeti jogi szabályo. zás továbbfejlesztésére vonatko zó javaslatokat és irányelveket. Végül a kongresszus 18 TOT- tag megválasztásával kiegészí­tette a Termelőszövetkezetek Or­szágos Tanácsát. (A TÓT 107 tag. ját már a kongresszust előkészí­tő területi küldöttértekezleteken megválasztották). A Termelő- szövetkezetek Országos Tanácsa megtartotta első ülését, amelyen megválasztotta testületi szervei! és tisztségviselőit. A Termelőszö. vetkezetek Országos Tanácsán: k elnökévé ismét Szabó Istvánt, a nádudvari Vörös Csillag Tsz e’- nökét, alelnökké dr. Berta Jenőt a fajszi Kék Duna Tsz elnökét, főtitkárrá dr. Czimbalmos Bélát, főtitkái'helyettessé pedig dr. Nyíri Bélát és Lehoczki Mihályt vá­lasztottak. (MTI) Ma megkezdődik az országgyűlés téli ülésszaka A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a* Alkotmány 22. paragrafusának (2) bekezdése alapján az országgyűlést 1976. de­cember 16. napján (csütörtök) délelőtt 11 órára összehívta. Az ülésszak napirendjén várhatóan a jóvá évi állami költségve­tésről szóló törvényjavaslat szerepel, s előreláthatólag a külügymi­niszter is beszámol a kormány külpolitikai tevékenységéről. (MTI) Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hi­vatala közli: a Minisztertanács szerdán ülést tartott. A Minisztertanács jóváhagyó­lag tudomásul vette a külügy­miniszter beszámolóját "Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának, az Elnöki Tanács tagjának az Oszt­rák Köztársaság szövetségi kan­cellárjának meghívására Auszt­riában tett hivatalos látogatásá­ról. A Minisztertanács jóváhagyó­lag tudomásul vette Aczcl György miniszterelnök-helyettes jelentését a ipagyar—szovjet kormányközi kulturális együtt­működési bizottság soros moszk­vai üléséről. A kormány jóváhaevóla? tudo­másul vette Havasi Ferenc mi­niszterelnök-helyettes jelentését a magvar—román gazdasági együttműködési vesves kormány- bizottság elnökeinek bukaresti találkozójáról, valamint a ma­gyar—bolgár gazdasági és mű­szaki-tudományos együttműkö­dési bizottság elnökeinek buda­pesti tárgyalásáról. A Minisztertanács megtár­gyalta az ipari szövetkezetek VII. kongresszusán elhangzott, kor­mányintézkedést igénylő javas­latokat. és meghatározta az ezek­ből adódó feladatokat, továbbá jóváhagyta az OKISZ alapsza­bályát. A kormány megtárgyalta és elfogadta a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter előter­jesztését a szarvasmarha-te­nyésztés fejlesztéséről hozott kormányhatározatok végrehajtá­sáról, az érdekeltségi rendszer hatékonyságának fokozásáról. A kormány jóváhagyta a szigetközi, a Békéscsaba és környéke, vala­mint a Kalocsa környéki agrár­ipari egyesülések alapító okira­tait. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Hazaérkezett Moszkvából dr. Szekér Gyula A magyar—szovjet gazdasági \ ás műszaki-tudományos együtt­működési kormányközi bizott­ságnak Moszkvában december tette ki véleményét a szövetke «WMMMMMWVWWVWWMM Ki mit tód? megyei döntő Békéscsabán 13—15. között tartott üléséről szerdán dr. Szekér Gyulának, a Minisztertanács elnökhelyettesé­nek, a bizottság magyar tagoza­ta elnökének vezetésével haza­érkezett a magyar küldöttség. A küldöttséget a Ferihegyi re-, pülőtéren Keserű Jánosné köny- nyűipari miniszter fogadta. Ott volt V. J. Pavlov, á Szovjetunió budapesti nagykövete is. (MTf) Kedden este Békéscsabán, a Jókai Színházban rendezték meg az 1*'76. évi Ki mit tud? megyei dön­tőjét. Képünkön a Bckésszcntandrási Háziipari Szövetkezet pávaköre, az egyik továbbjutó. (Képes riportunk az 3. oldalon.) (Veress Erzsi /elvétele) Megyei elnökségi ülés a Hazafias Népfrontnál Dr. Horváth Éva elnökletével december 15-én, tegnap dél­előtt ülést tartott a Hazafias Népfront Békés megyei elnöksé­ge. Az első napirendi pont elő­adója Nyári Sándor, a HNF me­gyei titkára volt. Előterjesztése alapján vitatták meg a VI. nép­frontkongresszus állásfoglalásá­ból adódó mozgalmi feladatokat, majd a HNF és a szövetkezetek együttműködési tapasztalatait értékelték. Erről Szegfű István megyei politikai munkatárs ké­szített írásos beszámolót. Ezt kö­vetően az elnökség jóváhagyta a HNF választott testületéinek jö­vő évi programját, majd beje­lentésekkel ért véget az ülés.

Next

/
Thumbnails
Contents