Békés Megyei Népújság, 1976. november (31. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-11 / 267. szám
Orosháziak Békésen Vasárnap délelőtt nyitotta meg a békési múzeumban Varga Zol tán. az orosházi járási-városi könyvtár igazgatója a Fiatal Orosházi Festők tárlatát. A kiállított képekről elismeréssel nyilatkoztak a békési művészetbarátok (Fotó: Kazinczy István) Mesejáték a Békés megyei Jókai Színházban Szerdán délután a Békés megyei Jókai Színház gyermek- színháza Schwajda György átdolgozásában mutatta be Frank L. Baum—Tamássy Zdenko: „Öz, a nagy varázsló'’ című zenés mesejátékát, melyet november 26-ig délután 15 órától tekinthetnek meg a csabai gyerekek. A főszerepeket Maday Emőke. Mátyás Jolán. Szerencsi Hugó és Forgács Gábor játsszák. Új igazgató a 611-es számú békéscsabai szakmunkásképző intézet élén Holnap: Tudományos ülés Csongrád, Bács-Kiskun és Békés megye egészségügyi középkádereinek A Békés megyei KÖJÁL,, az Orvosegészségügyi Dolgozók Szakszervezetének megyei bizottsága és az egészségügyi szakdolgozók dél-magyarországi higiénikus szakcsoportja novem. bér 12-én, holnap fél 10 órai kezdettel tudományos ülést tart Békéscsabán, az SZMT-székház. ban. Az ülésen, amelynek elnöke dr. Maurer József, a megyei KÖJÁL igazgató főorvosa, Csongrád, Bács-Kiskun és Békés megye egészségügyi középkáderei vesznek részt. Békés megye egészségügyi szolgálatának helyzetéről, az egészségpolitikai feladatokról, azok végrehajtásáról dr. Samyai Ferenc megyei főorvos tart előadást, majd Varga Cecília közegészségügyi ellenőr a város környéki községek településegészségügyi mutatóiról beszél. A mezőgazdasági jellegű foglal, kozási megbetegedések jellemzőit Fekete Irén közegészségügyi ellenőr ismerteti. Az ülés második felében hangzik el dr. Szászvári Mária laboratóriumi szakorvos, Csa- mangó Vilmos közegészségügyi ellenőr és Tar Mihály járványügyi ellenőr előadása. Megkülönböztetett érdeklődéssel várt témával foglalkozik majd Csa- mangó Vilmos: A növényházbeli zöldségtermesztéssel kapcsolatos közegészségügyi, mun. kaegészségügyi kérdéseket elem. November 8-án, hétfőn ünnepi külsőségek között iktatták be hivatalába hászló Istvánt, a 611- es számú békéscsabai szakmunkásképző intézet új igazgatóját. Az eseményen jelen volt Fekete Jánosné, a párt békéscsabai * városi bizottságának osztályvezetője, dr. Becsey József, a megyei tanács művelődésügyi osztályvezetője, Hajdú Antal, az SZMT tagja, az intézet dolgozói, a kihelyezett tagozatos iskolák vezetői. Dr. Becsey József méltatta László István eddigi tevékenységét és bemutatta őt a jelenlevőknek. László István a kinevezési okmány átvétele után megköszönte az előlegezett bizalmat. Hangsúlyozta- a tantestülettel karöltve azon kíván munkálkodni, hogy magasabb színvonalú legyen a szakmunkásképzés, a jövő munkásainak felkészítése. F(. F. zi. ősibbtie»«a■■■■■■■■«■■■ é November: Egészségnevelési hónap Rendőrségi hírek VEREKEDETT AZ ITALBOLTBAN Az orosházi városi-járási rendőrkapitányság eljárást rendelt el Molnár József 36 éves, Orosháza Gyökeres-tanya 28. szám alatti lakos ellen, garázda módon elkövetett súlyos testi sértés miatt, Molnár József a gyökeres! 10-as számú italboltban minden indok nélkül bántalmazta Bartá János, Orosháza szénte- tornyai lakost, a sértett fejét hajánál fogva a falhoz verte. Bar- ta János nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett, Molnár József ellen az eljárás megindult. KÖZÚTI BALESET KASZAPEREN Az elsöbbségadási-kötelezettség elmulasztása miatt történt november 10-én közúti baleset Kaszaperen. Személygépkocsijával nem adta meg az áthaladási elsőbbséget Imre Gvörgyné 40 éves Nagybánhegyes, Kossuth u. 93. szóm alatti lakos a kiemelt útvonalon haladó tehergépkocsinak, amelyet Farkas József, Szeged, Középfasor 36 B szám alatti lakos vezetett, összeütközés következtében Imre György- né nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett. A két járműben együttesen 43 ezer lórin. kár keletkezett. Az egészségnevelési hónap keretében a Vöröskereszt békéscsabai városi vezetősége, a megyei egészségnevelési csoport, és a megyei KÖJÁL Vöröskereszt- alapszervezete ismeretterjesztő rendezvényt tartott november 8- án, kedden délután a békéscsabai ifjúsági és úttörőházban. A film veti Léssel és kiállítással egybekötött előadás . témája s' íogés testápolás volt. Dr. Gyar- mathy István megyei stomatoló- gus főorvos a fogápolásról, dr. Königh János, a MENCS vezető főorvosa pedig az egészséges életmódról, egészséges életmód- ra-nevelesről beszélt. A rendezvényen fog- és testápolási szereket ihutattak be. Képünkön: fiatal nézők a kiállításon. Fotó; Lányai MA.: 1976. NOVEMBER 11., CSÜTÖRTÖK Márton napja A Nap kél 6.43 — nyugszik 16.13 órakor A Hold kél 19.49 — nyugszik 10.18 órakor Százötven évvel ezelőtt, 1821. november 11-én született — és 60 éves korában, 18tíl-ben halt meg — Fjodor Dosztojevszkij, a nagy orosz író. Orvos családból származott, s előbb hadmérnöknek tanult, de irodalmi érdeklődése már fiatalon felébredt. Azokban az években, amikor a Petrasevszkij- vezette utópista szocialista forradalmi kör tagja volt, születtek meg első nagy, forradalmi demokrata szellemű regényei, a Szegény emberek, a Fehér éjszakák, a Nyetocska Nyezsvano- va; de már ezekben kísért az író fatalizmusra hajló pesszimista látásmódja. 1849-ben bebörtönözték, halálra ítélték, de büntetését száműzetésre változtatták és tíz év múlva szabadult. Börtönélményeit írta meg rendkívül kifejező erővel az Emlékiratok a holtak házából című munkájában. Az 1860-as évek közepétől munkái élesen mutatják írói arculatának és fejlődésének kettősségét. Világnézete egyre reakciósa bbá vált. misztikus istenkeresésbe tévedt: uevana'-kor hősei sorsában megdöbbentő drámai erővel tária fel p szenvedők, a megalázottak lelki életének mélységeit, mutatja meg a társadalmi ellentmondásokat. Világszerte leghíresebb műve a Bűn és bűnhődő^: ebben azt a kérdést veti fel, ioga van-e az erős e^véniségnek arra, bosv egvénPeg, anarchista módon sznlgdito^son térsadatrn’ igazságot. Több! regénye (A Karamazov testvérei?. A f^lkeevelmű, s<-h) is népszerű világszerte, így nálunk is. • — BŐVÍTIK AZ ALFÖLDI TÜ- ZÉP-VÁLLALAT békéscsabai telepet. A tervek szerint a korszerű raktárak építése és a szociális, kulturális célokat szolgáló helyiségek kialakítása mintegy 46 millió forintba kerül. Ezenkívül az anyagmozgatást is gépesítik. — GÉPKOCSINYEREMÉY-BETÉTEK. Az OTP békési fiókjánál 9 millió 700 ezer forint értékű — öt- és tízezer forintos — gépkocsinyeremény-betéíkönwet tartanak nyilván a kamatozó betéteken kívül. » — FIATAL TSZ-TAGOK. A nagyszénási Október 6. Termelőszövetkezetben évről évre több fiatal dolgozik. Sokan szakmai végzettséggel Is rendelkeznek. Jelenleg a termelőszövetkezet 300 szakmunkása közül 167 a 30 éven aluli fiatal dolgozó. — ALKOHOLISTÁK GYÓGYKEZELÉSE. Szeged közelében, Nagyfán működik az alkoholelvonó zárt intézet. A megyei tanács vb egészségügyi osztálya javaslata alapján, az ücvé.szseg indítványára megyénkből eddig 17 alkoholistát utaltak be a zárt intézetbe, ahol szakszerű kezelést kannak, hogy végleg megszabadulnának az esés-cégüket károsító szenvedélyüktől. — A V4TD4 PÉTER PEDAGÓGIAI hetek keretében a szarvasi A'a!da Péter Gimnázium és S»akközéniskolában november 12-ín. Snlnan tí*r*táV a rn»- gyar irodalmi mnnksközösséz rendezvényét „Vaida Péter, az író és tanár” címmel. Az elö- adófc a gimnázium tanulói lesznek. Tovább tart a szép idő Változóan felhős, éjszaka és reggel főként északkeleten ködös idő, számottevő csapadék nélkül. Többfclé megélénkülő, napközben helyenként megerősödő déli szel. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4—9, legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általában II—18 fok között, a tartósan ködös helyeken 10 fok körül. — SOK VEVŐ — NAGY SIKER. Új oldaláról mutatkozott be tegnap a gyulai ÁFÉSZ. Cukrászipari termékekből rendezett kiállítást az 5. sz. ABC-áruházban. Nagy érdeklődés kísérte az ízlésesen készített 50 féle édes csemegefélét. Illich Ferenc, az ÁFÉSZ kereskedelmi főosztály- vezetője elmondta, hogy az ÁFÉSZ cukrászüzeme Gyulán kívül több községbe, sőt Békéscsabára is szállít a bemutatott termékekből. — AUTÖKLUBTAGOK SZÁMÁRA a jövő évre négy túrát szervez a gyulai IBUSZ-iroda. A tervek szerint két autós csoport megy Ungvárra és Munkácsra, egy a jugoszláv tengerpartra, s szintén egy csoport pedig háromhetes szovjet déli kempingtúrát tesz majd. mnmiuni,,,,,,,,, ........... I Egy pillanatra... \ m S Azt olvasom, Angliában ; A garázda szesztestvérek * E Felkerültek egy listára • És szeszt már hiába kérnek. E : : [ ötezer italbolt nekik 5 Most már mindörökre i [zárva... ; ! De nem írták azt, hogy • [hányán ■ • Kerültek fel a listára... : \ [ — HOBBIKIÁLLÍTÁS.A Békéscsabai Baromiiíeldolgozó Vállalat orosházi gyárának Hungavis ifjúsági klubja hobbiklállitást rendezett, amelyen a gyár dolgozóinak kézimunkáit, rajzait, képeit, gyűjteményeit mutatták be. A kiállítás legszebb darabjait a zsűri megjutalmazta. — NYUGDf JASTALÁLKOZO. A békési ÁFÉSZ találkozót rendezett nyugdíjas tagjai számára. Az ünnepségen Ács Imrénét. Hagyó Kovács Lászlót és I.. Szabó Lászlónét nyugdíjba, vonulásuk alkalmából külön köszöntöttek, s oklevéllel tüntették ki. — PINCEKLUBOT TERVEZNEK. A Kettős-Sebes Körösi Vízgazdálkodási Társulat fiataljai számára pinceklub kialakítását tervezik a társulat békési irodája alatti pincében. A klub kialakítása 1977-ben kezdődik, s a célra több, mint 200 ezer forintot tervez. BÉKÉSjMí!S& éLz MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács laola Főszerkesztő: En.vedi G. Öaador Főszer kesztó-hel vettess Deák Gyula Szerkesztőség* 6601 Békéscsaba — Pt.: U1 Telefon: t2-l96. 12-03? Kisdia 9 Béke? megyei Laokiadö Vállalat 5601 Békéscsaba - Pf. Ili Telefon- 11-021 u-051 Felelős kiadó- Lehoczky Mi hál v Terjes/,« a Magyar Posta Előfizethető a oostahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési dü e«rv hónaDra 20.- Ft Dürer Nyomda. Békéscsaba igazgató: Három^zéki Pál Tnőex • •>£