Békés Megyei Népújság, 1976. november (31. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-20 / 275. szám

»Halló, halló, figyelem!" Hit mond az iskolarádió a Sebes György Közgazdasági Szakközépiskolában? Szeptember 8: ..Halló, halló, | figyelem! KISZ-bizottságunk kö- • sz.önti az első tanítási napon az iskola tanulóit, tanárait.” Szeptember 17: „Figyelem1 Figyelem! Iskolánk KISZ-esei másodszor is elnyerték a KISZ Központi Bizottság Vörös Ván- dorzászlajat.” Reggelente megszólal az isko­larádió a Sebes György Közgaz­dasági Szakközépiskolában, hogy a diákok időben és gyorsan jussanak információkhoz. Sikerélmény és nem elbizakodottság — Iskolánk 50 éves fennállá­sának ünnepségén kaptuk meg a kitüntetést — tájékoztat Sze- leczki Ida. akit még az év ele­jén választottak a KlSZ-bizott- ság titkárának. — Ami pedig az iskolarádiót illeti, a szülői munkaközösség volt segítségünkre — mondja Zseák Sdndorné, pártösszekötő tanár. A 850 diák örömmel veszi a tájékoztatásnak ezt a formáját — hallottuk, de szívesen olvas­sák az iskolaújságot és a fali­újságot is. Sok kívülálló kérdez, hetné. hogy mire való ez a nagy felhajtás, hiszen máshol jó. ha egy akad ezekből az eszközök­ből. Igen ám. de a Sebes György­ben azt tartják, az agitáció, a i propaganda az ifjúsági munka lelke, és erre nem szabad időt, fáradságot sajnálni. Ök tudják miért. Felsorolni is sok lenne mind­azt. amivel az iskola KISZ-bi- zottsáaa foglalkozik, amelyekre nao mint nap mozgósít. Hankó Zsuzsától tudtuk meg: legfontosabb feladatuknak a ta- nulmánvi munkát tartják. Meg­hirdették a bukásmentes alap­szervezet versenyt. Az elmúlt tanévben 21-en kapták meg a Kiváló Tanuló, KISZ-iag címet. — Pszichológiai, csillagászati, honismereti, művészettörténész, magvar—szovjet barátság', ér. deklődési körök működnek — nróbálja esv s7”szra felsorolni Nagv Piroska. Közben nagyon vigyáz arra, hogy a legfontosab­bat, az ifjú közgazdászt véletle­nül se felejtse ki. Legyen a miénk harmadszor is A diákok a munkában nem maradnak magukra. Mellettük ott vannak a patronáló tanárok. Segítenek, tanácsot adnak. A vörös vándorzászló közös siker, mondják a KISZ-esek. Együtt voltak a nyári és őszi mezőgazdasági munkákban is. A nyári építőtáborokban 650-en vettek részt. Voltak Telekgeren­dáson és Pécsett is központi tá­borban, ahol brigádelsők és má­sodikok lettek. Az őszi munkákról az iskola közössége gyakran idézi fel él­ményeit. Ezek közül a leggyak­rabban emlegetett, hogy az ál­lami gazdaságok, termelőszövet­kezetek. vállalatok elégedettek munkájukkal. Évről évre ugyan­azok a gazdaságok keresik fel őket. A kép azonban még nem tel­jes. A sort szavalóversenyekkel, vetélkedőkkel, társadalmi mun­kákkal. szaktárgyi versenyekkel folytathatnánk. Tavaly a Ki tud többet a Szovjetunióról? vetél­kedőn 3. helyezést értek el. Most úgy készülnek, hogy megnyerjék azt, A legutóbbi területi közgaz­dasági vetélkedőn pedig holtver­senyben elsők lettek. A diákok. KISZ-vezetők. a 15 alapszervezet 600 KISZ-tagja újabb terveket kovácsol. A meg­emelt mércét harmadszor sem akarják leütni, mindannyian egvet akarnak, mindenütt azt hallani: ..Legyen a miénk har­madszor is. véglegesen a vörös vándorzászló!” Eddig egymillió forint Mint minden fiatalban, ben­nük is él a mozgás igénye. — A nulladik órában sport- versenyeket szervezünk, havon­ta egy alkalommal mindenki le­futja a 3000 métert. Sok tanár is velünk tart — mondja Kiss Teréz sportfelelős. A mozgáshoz azonban tér kell. A közgazdasági szakközépisko­lát a közelmúltban új épületek­kel bástyázták körül. Terjesz­kedni tehát nem lehet. A rendel­kezésre álló pálya és tornaterem szűk a 850 diáknak. így máshol kell majd lehetőséget teremteni a sportoláshoz. Ennek megoldásán sokat mun­kálkodnak. A közgazdaságiban ugyanis azt tartják — és ezt a diákok tanáraiktól tanulták —a gondok megoldásán kevés csak elmélkedni. Ezért is láttak hozzá Balatonszárszón iskolaüdülő és sporttelep építéséhez. A fiatalok eddig 1 millió forintot ajánlot­tak fel, és 300 ezer forint társa­dalmi munkát végeztek. Ha ké­szen lesz, minden iskolai tanuló a négy év alatt kétszer juthat el az üdülőbe. * * & November 15: „Fievelem, Fi­gyelem! Vasárnap a Békéscsabai Állami Gazdasag telekgerendási üzemegységében 300-an vettünk ré'-'t a kukorica törésben”. Reggelente van mondanivaló­ja az iskolarádiónak a Sebes Gvürev Közgazdasági Szakkö­zépiskolában. Kepenyes János Átalánydíjas lakáskarbantartás Két évvel ezelőtt a békéscsa- j bai Ingatlankezelő Vállalat ki- j serieti jelleggel egy hibaelhárí- 1 tási csoportot szervezett, amely­nek az volt a feladata, hogy a vállalat kezelésében levő épü­letek karbantartási munkálatait elvegezze. Asztalosok, kőműve­sek. különböző burkoló szak­munkások. azonkívül víz-, gáz- és villanyszerelők voltak a cso­port dolgozói. A kísérlet bevált, s most e8y újabb kezdeménye­zéssel igyekeznek tervszerűbbé tenni a csoport munkáját. A la­kások bérlői olyan szerződést köthetnek az ingatlankezelő vál­lalattal. amelynek értelmében a belső javítási munkákat a hi­baelhárítási csoport dolgozói rö­vid határidőn belül elvégzik. A lakások nagyságától függően ha­vi io—20 forint átalányért a vállalat mindazokat a karban­tartási munkákat elvégzi, ame­lyek eddig a bérlőt terhelték. A tervek szerint a festés, má­zolás és parkettázás kivételével az átalányért minden belső munkálatot az ingatlankezelő végez. Az új szolgáltatás előnyös a bérlők számára is. hiszen fél­évenként külön hívás nélkül megjelennek a lakásban a sze­relők. gyors szükség esetén pe­dig a hiba bejelentése után há­rom napon belül kijavítják a bajt. Az Ingatlankezelő Vállalat is érdekelt a gyors és jó mun­kavégzésben, hiszen az átalány- díjas javítások a jobb munka- szervezés. végsösoron pedig a bérlemények állagának hatáso­sabb megóvását segítik. Egye­lőre csak az állami lakások bér­lői köthetnek átalánydíjas szer­ződést,- de a tervek szerint a jövőben esetleg kibővítik a szol­gáltatást a szövetkezeti és az OTP-lakásokx'a is. Készülődés a Vili. Erkel-diákünn A napokban Gyulán ülésezett 1 az 1977-es EDÜ szervező bízott- | sága. Ott volt Kibédi Varga La- j jós, a KISZ Békés megyei bi­zottságának tjtkára. Török Ká­roly, az MSZMP városi bizotísá- j gától. Dér Lajos, a városi tanács elnökhelyettese, Albel Andor, a KISZ városi bizottságának tit­kára. Döntés született többek között arról, hogy jövőre a diákok se­regszemléjét április 28-tól május 2. között bonyolítják le. így a résztvevők ott lesznek a gyulai május 1 -i felvonuláson. Az elő­ző találkozók tapasztalataiból ! okulva a szervezők most csak | olyan jelentkezőket fogadnak el, ! akik Gyulán maradnak a záró- ünnepségig. Hiszen a találkozó egyik célja az, hogy a fiatalok együtt legyenek az EDÜ-rendez- vénysorozat alatt a városban. Levelet küldött a szervező bi­zottsághoz a budapesti I. István Gimnázium Európa-hírű — szimfonikus zene- és énekkara. Felajánlották, hogy szívesen val. lalnak a megnyitó napján egy egész estét betöltő Erkel-múvek- ből összeállított műsort. Nem született viszont végle­ges döntés arról, hogy a meg­nyitót hol rendezzék meg. A ha­gyomány a várhoz fűződik, az újabb elgondolások szerint szóba ! került az, hogy jövőre az Erkel Művelődési Központ mellett, a I Szabadság szobor előtt kezdőd­ne meg az EDÜ. A KISZ Köz- I ponti Bizottsága, a megyei és a városi tanács ezúttal is jelentős összeggel támogatja a rendez­vény sikerét. Az eddigiektől eltérően új színfoltokkal gazdagodik a jövő évi diákünnepség. „Sportol az EDÜ” jelszóval a szervezők egész napos sportprogramot ik­tattak a műsorba, amelyhez sze_ retnék megnyerni a Rádió „Be­lépés nemcsak tornacipőben”, vagy a Televízió „Mozdulj” sportrovatát. Ezenkívül ugyan­ezen a napon sportfórumot tar­tanának. amelyen a résztvevők és meghívottak véleményt cse­rélnének a diáksport helyzeté­ről. szerepéről. Üjdonságként összehívják azokat az EDÜ- gvőzteseket és helyezetteket, akik az eltelt évek alatt valami­lyen művészi pályán szereztek hírnevet. Ugyancsak újdonság lesz az is. hogy a szereplő együt_ tesek, szólisták a város külön­böző pontjain felállított pódiu­mokon mutatnák be műsoraikat, természetesen zsűrizés után. A tanácskozáson elhatározták azt is. hogy elsőként Gyulán, majd később az EDÜ-n részt vevő is­kolák diákjai megalakítják az önkormányzatot, s ezek a fia­talok a tavaszi szünetben kétna. pos tanácskozáson vennének részt Gyulán. Megalakult az EDÜ titkársá­ga. melynek irányítója ismét Kiss Anikó lett. Béla Ottó jegyzet Virsli műanyagban Nem tudom, mások hogy van­nak vele, de engem határozottan bosszant, ha olyan újítással ta­lálkozom, aminek nem sok gya­korlati értelme van. már ami a közvetlen érdekelteket érinti. A műanyag fóliás virsli esetében például a fogyasztókat. Valaki kitalálta az újítást — bizonyára felvette az érte járó díjat is —, hogy fóliába csomagolják a virslit. Csak a következmények­re nem gondolt: mi lesz, ha a fogyasztó meg is akarja enni — mustárral, vagy tormával, az már mellékes, mert ez esetben az evésen van a hangsúly. A virslifogy asztok tábora bi­zonyára már átesett a krízisen és saját vagy más kárán megtanul­ta, hogyan kell baleset- és bosz- szúságmentesen lefejteni azt a fránya csillogó, de a töltelékhez sokszor nagyon is ragaszkodó fó­liát. Sajnos én még nem tanultam meg, az iskolapénzt pedig jócs­kán megfizettem. Egy alkalom­mal, amikor már sehogysem ment a bontás és késsel akartam felmetszeni a burkot, megvág­tam az ujjam. Annyira fájt. hogy még.a virslievésről is megfeled­keztem. Máskor az egész adag mustárral, tányérral együtt az ölembe pottyant, mert a síkos kis ...jószág” kiesett a kezemből, ami­kor nagy igyekezettel próbáltam megszabadítani a „köpenyétől”. Elvégre bármennyire is haladok a korral, azért még odáig nem jutottam a műanyag szereidé­ben, hogy el'ogadjam táplálko­zási eszköznek. Valahogy a gyomrom még nem fogadja be... Marad tehát a burokfejtés, kés­sel. villával, vagy anélkül, pusz­ta kézzel. Csakhogy ez nem min­dig sikerül, inkább bosszanko­dom. mint eszem, őszintén szól- ' va el is megy az ember étvágya, addigra, mire egy pár virsliről lefejti a fóliát. A háziasszonyi vendéglátás bosszúságairól nem is beszélve, amikor egy két kiló­ról van szó Már-már ott tartok, hogv lemondok kedvenc cseme­gém ről. Közeledik az év vége. ezzel egvütt a szilveszteri vendégjárás. Rettegve gondolok arra. mi lesz a virslivel, hiszen ez egyike a hagyományos ételeknek. Ha, csak... Ha csak nem segít valami újabb újító. Persze azt is e) tud­nám képzelni, hogy ezentúl hasz­nálati utasítást mellékelnek a fóliás virslihez. Jó étvágyat kí­vánva!... Kasnyik Judit Vöröskereszt-titkárok értekezlete A Vöröskereszt gyulai városi­járási vezetősége dr. Horváth Éva elnökletével együttes titká­ri értekezletet tartott Gyulán. A résztvevők megtárgyalták a Vö­röskereszt V. kongresszusának előkészületeit, valamint az alap- szervezeti vezetőségválasztó es a városi-járási küldöttértekezlet előkészítésének tennivalóit. A Vöröskereszt vezetősége előtt álló feladatokról Őz Fe­renc megyei, Sziaeti Zoltánná városi és ifjú Nórák Mátyás tar­tott előadást. Isniertették: az alapszervezeti vezetőségválasztó taggyűléseket 1977. március 1- iol május 15-ig kell lebonyolí­tani. A városi-járási küldöttér­tekezleteket iúnius 30-ig rende­zik meg. A Vöröskereszt előtt ál­ló főbb célkitűzések között sze­rénél a szervezeti munka to­vábbfejlesztése. az önkéntes vér. adómozgalom szélesítése, vala­mint az ifid vöröske-esztes cso­portok munkájának fellendítése. Munkásművelődés Nagyszénáson Könyvek, kiállítások, színházbérlet = Tyereskova brigád Vállalat: Békéscsabai Szőrme- és Kézműipar Telephely: Nagyszénás Létszám: 111 Éves terv: 20 millió forint Várható teljesítés: 23 millió forint Termék:.nyersbőr divatkabá­tok szőrmével és táblaszórme Minőség: kiváló Versenymozgalom: 5 szociális- j ta brigád 66 taggal Tyereskova Szocialista Brigád: nyolc nő. Szűcsszabászok. Átlag i életkoruk negyven év. A legutób- | bi közművelődési vetélkedőn a j helyiipari vállalatok brigádjai közül az elsők, s a megyei szak­maközi versenyen a harmadikok lettek. Most már a következő ve­télkedőre készülnék. Belekóstoltak — A mi brigádunk nem régi, 1974-ben alakult. Jártunk mozi­ba, egy-egy könyvet is elolvas­tunk és aztan megbeszéltük egy­más közt. De ezt még nagyon ke­vésnek éreztük ahhoz, hogy ver­senyezni merjünk. Aztán a szak- szervezet biztatott bennünket, s be is nevezett három brigád a telepről, köztük mi is — mond­ja Molnár Lajosné brigádvezelö. — Nem azt mondom, hogy nem volt néha kedvünk könyvet olvasni, vagy filmet, színházai nézni, de hát az más volt. Es a zene, Mozart, Bartók és Kodály. Nem voltunk mi a komoly zené­hez szokva, amikor mi jártunk iskolába, énekórákon ilyeneket még nem tanultunk. Otthon? Hát hogy lett volna nekem pél­dául alkalmam rá. mikor tizen­három évesen már kint dolgoz.- tam a földeken. És aztán is csak a munka, a munka — folytatja Helbert Józsejné. — Az igazi tanulás mégis ne­ked ment a legjobban — veszi át a szót Szénádéi Györgyné. — , Tudja — fordul felém —. ő ké­szült föl a ni un ka védelemből az pedig nagvon nehéz volt, mert szinte kívülről kellett tudni. Ne­ki kifogástalanul ment. Igaz. ; hogy mée a főzés közben is a ke- zében volt a könvv. A zenét ide- bent. munka közben is lehetett hallgatni, mert a kultúrbázialg felvették magnóra a lemezeket I és ideadták. Így aztán nemcsak a brigád, de az egész műhely hal­lotta. Evés közben jön meg az étvágy — Egy ilyen kis üzemben szin­te családias a légkör — mondja Mórocz Tiborné művezető. — De ez a verseny még jobban össze­hozott bennünket. Könyvtárba iratkoztak, ők is kíváncsiak let­tek azokra a könyvekre, ame­lyekből a többiek készültek, sőt izgalmasan vitatkoztak róla. Az­tán meg együtt izgultunk és örül­tünk. De a község is büszke volt a brigád sikerére. Itt rendezték meg a könyvkiállítást a vállalat­nál és irodalmi műsort is adtak a dolgozók tiszteletére. Az mór nem is meglepő, hogy a legtöbb könyvet a szocialista brigádok vették, azok közül is éppen Tye- reskováék. — Sorozatokat vettünk, vagy inkább válogatást, hat—hétszáz forintért. Én például azt. ame­lyikben Passuth-könvv is volt. aztán Tolsztoj Háború és békéje, meg a Feltámadás, Thomas Mann tói a József és testvéreit. A Háború és béke nagyon érdekelt, mert azt filmen is láttam. A Feltámadást is. Az Üvöltő sze­lek meg kézről kézre járt. TTgve? — fordul a többiekhez Molnár- né. A széoirodalmat kedveHk leg­jobban. Még minőig nagv olva­sótábora van S^iivá^nak és Rer- kesine’' ép a klasszikusokat is e«vre többen fnr«ntják. * ztán a .'„natprpiőőik a pzó Tmo előnyös holvzetbén vpnrak. bó- rorn sMoház tart e1ÄaHast a knl- tiirhá-bno* a «7pspéi a «"'ülnöki és a Hől-ósoscboi L°°*”tóhh a SZOgoői<*ktn| jói-fav p pjöpvó hp­7P8C-Í P'»£ S, nvokt^n.í SPOoi plistg h-ngáőopk öf S7 ír* h oiú tfpn Ho oov poÓ87 so»-t +Q»"!anok torit ppi-i’- irort vicéik p fó..iöi-ö*- is 1'íoon ó';noV p-> I r-> rJ !ri óll í +•' c*- ;> V,,] VnHqlf lri**ór»rl i »lói •nó. q intoVms?!) Vvjrlcő ont + frs+f Air n + f \ f'óuo; o-C ­c-^rí nj Vnvííl lööi<-»V)V'v«n n 7ca1 naj "MV ívo'irg toloooff mi»-i rl o V i n ioV Vanüifói- pl pnn pV. Vor • pD^o'nyilt Vas0”"1 1 XT A/r.;., "M­mot sem. Vass Márta

Next

/
Thumbnails
Contents