Békés Megyei Népújság, 1976. november (31. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-19 / 274. szám

Még az idén elkészül a szeged—algyői új vasúti híd Vonatpótló autóbuszok két hétig A szeged—békéscsabai vasút­vonal egymilliárd forint értékű korszerűsítési munkáinak fontos része a több mint százéves sze­ged—algyői vasúti híd felújí­tása. Nemrégiben oldották meg az egyik érdekes feladatot: a híd meder feletti szakaszának 82 centiméterrel történő felemelé­sét, hogy ezzel elősegítsék a fo­lyón a hajózást. A nagyszabású rekonstrukció most újabb fontos szakaszához érkezett: megkezdték a régi ár­téri szerkezet elvontatását, hogy Zalatnay Békéscsabán Szerdán este nagy sikerű di­vatbemutatóval egybekötött műsoros rendezvényt láthatott a csabai közönség az ifjúsági és úttörőházban. Közreműködtek: Zalatnay Cini (képünkön), Szűcs Judit, Radványi Barna, Harsá­nyt Gábor. A legnagyobb sikert Szűcs Judit aratta temperamen­tumos előadásmódjával. (Fotó: Martin Gábor) csörlőkkel a helyébe húzhassák az új acélszerkezetet. Először a folyó egyik partjának árterülete fölötti 148 méteres, majd a má­sik oldalon levő 208 méteres hídrészeket cserélik ki. A régi hídszakasz egyik oldalán cölö­pökre húzzák rá az egész hatal­mas vasszerkezetet, majd ugyan­ott szétszedik, eldarabolják. Ugyanakkor a régi híd másik oldalán ugyancsak cölöpökön készen áll az híd, amelyet szin­tén egy darabban, csörlőkkel húzatnák a régi helyére. Mindez nagy műszaki felkészültséget, pontosságot, állandó műszeres ellenőrzést igényel. A nagysza­bású munkát egy hét alatt old­ják meg a szerkezetet készítő Ganz-MÁVAG, illetve a híd­építő vállalat dolgozói. A vasúti forgalom alig két hétig szünetel. Ez idő alatt vasútpótló autóbu­szokkal bonyolítják íe a forgal­mat A hidat még az idén át­adják rendeltetésének. Magtárban a kukorica Az Orosházi Állami Gazda­ságban az őszi mélyszántás 60 százaléka elkészült, hat nagy teljesítményű erőgép, négy K— 700 és két IHC dolgozik a föl­deken. Két műszakban dolgoz­nak a gépek. A kukorica — amely 687 hek­táron 66 mázsás termésátlagot hozott — magtárba került. Ku­koricaszárból eddig 60 vagonnal silóztak be. A 300 hektáros cukorrépa­területről 275 mázsát szedtek fel. A cukorgyárba folyamatos a szállítás. Hibridkukorica-vetőmagot 334 hektáron termesztettek. A 22 mázsás hektáronkénti termés betakarításában a mezőkovács­házi Hunyadi Gimnázium és az orosházi 612. Szakmunkásképző Iskola 150—150 tanulója segí­tett. A tv műsorából: Columbo Ma, november 19-én 20.25 órá­tól ismét Columbo hadnagyot láthatjuk a televízió műsorában, az amerikai filmsorozat „A tü­relmetlen hölgy” című epizódjá­ban. A ma esti történet hősnője nagyon nehezen viseli szabad­sága bármiféle korlátozását. Színes, élménygazdag, szertele­nül változatos életre vágyik, s ehelyett azt kell tapasztalnia, hogy lépten-nyomon beleavat­koznak cselekedeteibe, egyszó­val zavarják az érvényesülésé­ben ... mHWWHWWWWWWWW Fürdetik a szobrot Sokrétű munka » megyeszékhely egyik közterén Fotó: Veress Erzsi az endrődi tanács költségvetési üzemében (Tudósítónktól) Endrőd nagyközség Tanácsá­nak költségvetési üzeme erre az évre 2 millió 750 ezer forint tér. rnelési értéket tervezett, amit eddig időarányosan teljesített. Az üzem feladata minden taná­csi kezelésű középület — óvoda, iskola, napközi, orvosi rendelő, bölcsőde — karbantartása, fel­újítása, emellett azonban közü­leti és lakossági szolgáltatást is végeznek. Jelenleg például két kétszintes lakást építenek, ame­lyeket ebben a hónapban adnak át. Ezenkívül jelentős szerepet vállaltak a November 7 ifjúsá­gi lakótelep építkezésének meg­gyorsítása érdekében. A helyi cipész szövetkezetnél mintegy kétmilUó forintos beru­házást valósítanak meg. Gará­zsokat, szerelőműhelyeket és raktárhelyiségeket építenek itt. Az átadásra jövő év májusában kerül sor. A közelmúltban fog­tak hozzá több száz nagy mé­retű betongyűrű gyártásához. E termékükből épül majd a gyo­mai kenyérgyár zárt csatorna- rendszere. Sztanyik • Károly MA: Felszakadozó 1976. NOVEMBER 19. PÉNTEK Erzsébet napja A Nap kél 6.55 — nyugszik 16.04 órakor A Hold kél 3.51 — nyugszik 15.42 órakor Hetvenöt évvel ezelőtt, 1901. november 19-én született — és 56 éves korában, 1958 februárjában halt meg — Horváth Imre, a munkásmozgalom kiváló harco­sa, volt külügyminiszter. A Budapesti Telefongyár mű­szerészinasaként 15 évesen kap­csolódott be a szocialista mozga­lomba. Kapcsolatba került Kor­vin Ottóék antimilitarista cso­portjával, s együtt dolgozott Sal- lai Imrével. A Tanácsköztársaság idején fegyverrel a kézben véd­te a munkáshatalmat. Az ellen­forradalmárok bebörtönözték, de amikor kiszabadult, ismét be­kapcsolódott a mozgalomba; 1921-ben az Andics Erzsébet és társai ellen indított perben tíz évi börtönbüntetésre ítélték. A következő esztendőben fogoly­csere révén a Szovjetunióba ke­rült, ahol gépészmérnöki okleve­let szerzett, majd illegális párt­munkára hazatért. Újból letar­tóztatták, elítélték, s 1934-től tíz éven át a szegedi Csillag börtön foglya volt. 1944-ben a dachaui táborba deportálták, ahonnan si­került hazatérnie. A felszabadulás után diplomá­ciai pályán dolgozott, s az éllen- forradalmat követően részt vett a párt újjászervezésében, tagja lett az MSZMP Központi Bizott­ságának. Haláláig betöltötte a külügyminiszteri posztot is. * 27 — LAKÁSÉPÍTÉS. Szarvason az elmúlt tervciklusban összesen 891 állami, OTP-, szövetkezeti, illetve családi ház épült. Ez a szám az V. ötéves tervben 1010- re növekedik. A lakások 62 szá­zaléka többszintes lesz. — A LEGGYAKRABBAN elő­forduló szembetegségekről, a vakság elleni küzdelemről tarta­nak orvosi előadást november 19-én, ma 18 órától az egészség- ügyi hgt keretében Dombirato­son. — A HŐSPROGRAMÉRT. A csanádapácai Széchenyi Terme­lőszövetkezetben sokat tesznek a húsprogram megvalósításáért. Ebben a tervidőszakban az anyakoca-állományt 200-za! nö­velik. és évente ötezer hízó­sertést értékesítenek. — NEOTON ÉS KÓCBABÁK. November 26-án este 7 órától a Neoton együttes ad hangversenyt a gyulai Erkel Művelődési Köz­pontban. Közreműködnek: Máté Péter és a Kócbabak. — AZ MHSZ békéscsabai MÁV tartalékos és lövászklubja no­vember 20-án, szombaton 8 órá­tól tartja meg ünnepélyes és nyilvános közgyűlését. — A TÖVISKESI KISZ-KLU­BOT 10 ezer forint értékű társa­dalmi munkával alakította ki a Szeghalmi Állami Gazdaság KISZ-szervezete. Ifiúsági ren- dezvénveket. irodalmi esteket tartanak majd itt. — NÉGYES IKREKNEK adott életet cgv sevillai kórházban a 27 éves Ana Maria Garcia Galan. A néev .kislány egyébként rgy- eev kilogrammos súllyal jött a világra. Ar, orvosok szerint mind az újszülöttek mind az édesany­juk állapota jő. A fia*Mass/ony- nak már van három fia. — BEFEJEZTÉK A KUKORICA BETAKARÍTÁSÁT a nagyszé­nás! Október 6. Termelőszövet­kezetben. A több mint 4100 hek­táron a munkát hét kombájn vé­gezte el. Rolvarratosán történik az őszi mélyszántás is. felhőzet Várható időjárás ma estig: időnként felszakadozó felhőzet, elszórtan kisebb esővel. Mérsé­kelt, napközben megélénkülő északi, északkelti szel. Főként éjszaka és reggel helyenként köd. Várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet: 0—plusz 5, legmagasabb nappali hőmérsék­let: 5—9 fok között. Távolabbi kilátások kedd reg­gelig: felhős, párás idő, az idő­szak második felében csőkkel. Legalacsonyabb hajnali hőmér­séklet 0—plusz 5 fok között, leg­magasabb nappali hőmérséklet 5—10 fok közölt. Jelentős meny- nyiségü (legalább 5 mm) csapa­dék az ország területének 60 százalékán várható, az időszak második felében. (MTI) — A FORD MÜVEK bejelentet­te, hogy műszaki hiba miatt 393 ezer 500 Pinto, Bobcat és Mus­tang II. típusú gépkocsiját felül­vizsgálatra „visszahívja". Teával a dohányzás \ ellen \ Japánban megkezdték • egy Kínából importált kü- j lönleges leaf éle népszerüsí- : lését. Laboratóriumi vizsga- ■ latok ugyanis kiderítették, ; hogy a Kína Jünan tc.rto- f mányában vadon termő tea : levele kiválóan alkalmas • arra, hogy leszoktassa a do- • hangzásról az embereket. A i teát egyébként évszázadok \ óta orvosságként alkalmaz- \ zák Kínában. A kísérletek I azt mutatják, hogy azok. : akik ezt a különleges teát | fogyasztják, erősen kajla- ■ mosatc arra, hogy jeladjál: c. I dohányzást. Ezer ember be- : vonásával próbát tartottak ■ Japánban Megállapították, ■ hogy azok, akik rátértek a f kínai tea rendszeres fo- j gyasztására, s mellesleg el- : határozták, hogy leszoknak ; a dohányzásról, három-tíz [ napon belül feladták a do- \ hány zást. A kisebb akarat- : erővel rendelkezők is felére ; tudták csökkenteni a napi j cigarettaadagjuka.t. A \ gyógyszertárakbaji és a szil- : permarkettekben kapható ■ kínai tea nem olcsó A hat [ darab, egyenként öt gram- \ mos tasakból álló csomag ■ ára 3000 jen. azaz körűibe- ; lül háromszáz forint. — KÉPZÖMÜVÉSZBARÁTOK klubestjét rendeznek november 19-én, ma 18 órától a gyulai Mogyoróssy Könyvtárban. Ez al­kalommal Tizian művészetéről lesz szó. A rendezvényt Koszta Rozália yezeti. BimMSMs. Az MSZMp megyei bizottsága jés a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Envedi G. Sándor vŐ6zerkesztő-hei vettess Deák Gyula Szerkesztőség* 5601 Békéscsaba - Pf.: U1 Telefon: 12-196. 12-03? Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba - Pf. Ili Telefon- 11-021 n-051 Felelős kiadó: Lehoczkv itfihálv Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési fif 1 pgv hónapra 20.- Ft Dürer Nvomda. Békéscsaba Igazgató* Háromszék* Pál Index • •>? 05a

Next

/
Thumbnails
Contents