Békés Megyei Népújság, 1976. november (31. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-17 / 272. szám

Sikeres fórum Nagyszénáson A nagyszénása népfrontbizott­ság és az OTP helyi fiókja no­vember 12-én este sikeres fóru­mot rendezett Nagyszénáson. A rendezvényen mintegy 200-an vettek részt, s számos kérdést tették fel a meghívott szakértők­nek. A kérdések községpolitikai, Parton a vitorlás hajók Balatonfüneden az elmúlt na­pokban partra emelték az utolsó vitorlás hajókat is. A SZOT nagy méretű vitorlás hajóit eme­lőberendezésekkel rakták part­ra. Balatonfüreden, Keszthelyen, Balatonalmádiban, Siófokon és * Balatonföldváron mintegy ezer vitorlás hajót tárolnak fedél alatt. Mindenütt megkezdték a hajók felújítását, karbantartá­sát a Hazafias Népfrontot érintő és OTP-témákkal foglalkoztak. Ezek közül néhány érdekesebb: „Mikor folytatják Nagyszéná­son a társasházlakás-építést, mi­vel erre az ott élő új házasok­nak nagy szükségük van?"; „Mikor épül KISZ-lakás Nagy­szénáson?”; „Mit kíván tenni a Hazafias Népfront vezetősége a takarékosság' további, szélesebb körű elterjesztésének érdeké­ben?”. Ezenkívül még mintegy 20 ha. sonló kérdés hangzott el, ame­lyekre Kaczkó Mihály tanácsel­nök, Frák János, a HNF elnöke, Demcsák Dániel OTP-fiókveze- tő, valamint az OTP megyei igazgatóságának képviselői vá­laszoltak. 1 A rendezvény végén Szabó Árpád, a HNF nagyszénási tit­kára megállapította, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel he­lyes lenne hasonló fórumokat szervezni más —a község lakos­ságát érintő — témákról is. Jubilál a telefondoktor Éppen öt éve, 1971. november 17-én szólalt meg először Bé­késcsabán a telefondoktor, és hamar népszerű lett. A város Raktártűz a sertéstelepen Tegnap, november 16-án tűz keletkezett az örménykúti Fel- szabadulás Tsz sertéstelepének takarmányraktárában. A tüzet az elektromos vezeték sérült szigetelése miatt bekövetkezett rövidzárlat okozta: a fémolva­déktól meggyulladtak a közel­ben tárolt éghető anyagok, majd * a tűz átterjedt az épületre is. A felelősség és a jelentős kár pon­tos megállapítására vizsgálatot indítottak. lakói megkedvelték az okos ta­nácsokat adó „gépdoktort”. Bé­késcsaba volt az első város Bu­dapest után, ahol bevezették ezt a szolgáltatást. Az első előadás a fogápolás­ról szólt, mert a telefondoktor a fogászati hónap alkalmából je- - lentkezett. Később témák soka­ságát dolgozta fel a Megyei Egészségnevelési Csoport és is­mertette meg az érdeklődőkkel. A MENCS szalagtára — mert magnóról beszél a „doktor” — ma már több száz szalagból áll és az egészségvédelem, egész­ségnevelés széles körét öleli fel. Természetesen a jubileumi na­pon, ma is hívható a telefon- doktor a 12-941-es telefonszá­mon. Szerdán reggel nyolctól kilencig a férjeknek ad taná­csot: „Hogyan bánjak felesé­gemmel?”. (■«■■■■■•••■■■■■■■■•■■■••■•••••■•••»■■•■■••«a»*. KRESZ-vetélkedő Jól sikerült KREtíZ-vetélkedőt rendezett a békéscsabai 611. sz. szakmunkásképző intézetben az autószerelő szakmai munkaközösség kerékpárosok és segédmotorosok számára. A versenyző diákok teszt-lapokat töltöttek ki, bizonyítva, hogy jól ismerik a közlekedési szabályokat, majd ügvességi gyakorlatokat végeztek. A segédmoto­rosok közül Szegedi Pál harmadéves autószerelő lett ai. első és mellette a legjobban szerepéit még Bussy Zoltán, Bánfi László és Domokos Zoltán. A kerékpáros-versenyzők közül Tóth László sze­repelt p legeredményesebbem. Képünkön: az első helyezett Szeméi Pál verseny közben . Fotó: Budiczki A tv műsorából: A szürkezakós r es a mama Palotai Boris: A szürkezakós és a mama c. tévé játékát láthatjuk november 17-én, ma este 8 órá­tól a televízió műsorában. A főszerepeket Dayka Margit és Kállai 'Ferenc játssza. Képün­kön Dayka Margit és Kiss Ma­ri a tévéjáték egyik jelenetében Közlekedési balesetek Mráz Mihály 28 éves kondoro. si lakos kerékpárral közlekedve Kondoroson egy útkeresztező­désben nem adta meg az átha­ladási elsőbbséget egy motorke­rékpárosnak, s összeütköztek. Mráz Mihály a baleset követ­keztében súlyos, de nem életve­szélyes sérülést szenvedett * * * Szintén az áthaladási elsőbb­ség meg nem adása miatt tör­tént baleset Orosházán, ahol Túri .János 35 éves helybeli la­kos motorkerékpárral közleke­dett szabálytalanul, s egy autó­busznak ütközött. Sérülése sú­lyos nem életveszélyes. Utasa, a 24 éves Berecz István köny- nyebb sérülést szenvedett. * * * Csábi Dezső 27 éves békési lakos szabálytalanul vezetne személygépkocsiját Békésen, s elütötte Lipcsei Imre 68 éves helybeli lakost, aki szabályosan kerékpározott. Csábi Dezső a baleset után segítségnyújtás nél­kül továbbhajtott, s csak más­nap jelentkezett a rendőrségen, ahol őrizetbe vették. 'A kerék­páros sérülése súlyos, de nem életveszélyes. * * * November 13-án Békéscsabán, a Szarvasi és a Berényi út ke­reszteződésében Pluhár János 18 éves helybeli lakos személy- gépkocsival nem megfelelő se­bességgel közlekedett; s a kije­lölt gva'osátkelőhelyen elütötte Prin Ild;kó 23 éves és Kovács János 29 éves békéscsabai lako­sokat. Prin Ildikó súlyos, nem életveszélyes sérülést szenve­dett. Kovács János pedig köny- nyebben sérült meg. * 4- * Ittasan kerékpározott a Szeg­halom és Vésztő közötti útszaka­szon Farkas Sándor 61 éves szeg. halmi lakos. Nekiütközött egy személygépkocsinak, s a baleset következtében könnyebben megsérült. MA; 1976. NOVEMBER 17., SZERDA Hortenzia napja A Nap kél 6.52 — nyugszik 16.06 órakor A Hold kél 1.19 — nyugszik 13.37 órakor Harminc évvel ezelőtt, 1946. november 17-én halt meg — 67 éves korában — Ádám Lajos sebészprofesszor. Tergenyén született, 1879-ben, s orvosi oklevelét 1904-ben Bu­dapesten szerezte. Orvosi pályá­ja kezdetén Hültl Hümér tanár mellett volt alorvos, majd 1912- től tanársegéd a budapesti I. számú sebészeti klinikán. 1916- foan a zsigerek sebészetének ma­gántanára lett, majd néhány év múlva kórházi főorvossá nevez­ték ki. 1926-tól a sebészet pro­fesszoraként működött a buda­pesti egyetemen, s ő vezette a III. számú sebészeti klinikát. A felszabadulást követően, 1946-tól a II. számú sebészeti klinika igazgatója volt, 1946—47- ben az Orvostudományi Egye­tem rektora. Nevéhez fűződik a helyi érzéstelenítés hazai el­terjesztése. Több mint száz tu­dományos közleményben ismer­tette tapasztalatait, amelyeket számtalan műtéttel kapcsolatban szerzett. Legjelentősebb a sipo­lyokra. a tetanusra, az érzéste­lenítésre vonatkozó tudományos eredménye, valamint az epe- és a végbélsebészet területén kifej­tett munkássága. Vezetőségi tag­ja volt a Nemzetközi Sebész Társaságnak; fontosabb munkái: A rák kérdéséről; Az élet meg­becsülése. — BEFEJEZTÉK AZ ŐSZI MUNKÁKAT a Szeghalmi Ál­lami Gazdaságban. E hét elejé­től a környéken levő állami gaz­daságok és termelőszövetkezetek területeire mennek a szeghalmi­ak, hogy mindenütt időben el­végezzék az őszi betakarítást. — SZOCIALISTA BRIGÁDOK vezetői, szakszervezti bizalmiak és gazdasági vezetők tartottak tanácskozást a Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat 1. számú gyáregységében a na­pokban, Békéscsabán. A mint­egy 100 jelenlevő az üzemi és szakszervezeti demokrácia kér­déseiről beszélgetett, valamint a jövő évi termelési feladatok­ról esett szó. unnmiMWHiiimaaMaiminaiiiaiii \ Egy pillanatra... ■ ■ Külön rekorderek közül • Biztos az viszi a pálmát• jj Tizennégy felé hasítja jj Bárkinek egy hajaszalát. » ■ S Amerikai rekord ez, ; Bár főnököm oda menne! ; Szörszálhasogatásból ő • Egész biztos győztes lenne! i — O — ■ jiaaaMHinatain«M«iaaaaaa*aaaaaaaaaaa — ÉRTÉKES PÉNZÉRMÉKKEL gyarapodott a miskolci Herman Ottó Múzeum numizmatikai gyűjteménye. Egy hét alatt két helyről, Bódváról és Bükkáb- rányból került a múzeumba több mint 350 pénzérméből álló lelet. Mindkét lelet vízvezeték- cső-fektetéskor került a napvi­lágra. — TÁRSADALMI MUNKÁBAN fedett lőállást építettek Déva- ványán az M’HSZ-Iőtérre. Ek­kor és az MHSZ-székház udva­rán létesített céllövőpavilon el­készítésekor 300 óra társadalmi munkát végeztek az önkéntes segítők. Felszakadozó felhőzet Várható időjárás ma estig: Felszakadozó felhőzet, már csak elszórtan gyenge esők. A Dunántúlon élénk északi, észak- nyugati szél. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet ál­talában 1—6 fok között, néhány gyengén felhős, szélvédett he­lyen gyenge fagy. Legmagasabb nappali hőmérséklet: 7—12 fok között. (MTI) — KISFILMBK JAPÁNRÓL, November 17-én, ma este 7 órá­tól Japán címmel filmestet ren­deznek Békéscsabán, a TIT ér­telmiségi klubjában. A műsoron négy film szerepel, amelyek a nők életével, a turisztikával, a virágokkal, illetve a sporttal fog­lalkoznak. — A VOLÁN 8-as számú Válla­lat 40 dolgozója tanul jelenleg a békéscsabai Kemény Gábor Szakközépiskolában. A vállalat és a középiskola kapcsolatát, együttműködését szocialista , szerződésben rögzítették. S Karácsony és újév j — inkább j börtönben ■ A japán rendőrség letar- ; tóztatott egy negyvenhat \ éves, büntetett előéletű fér. j fit, aki a járókelők szeme : láttára felgyújtott egy hir- ; detőtáblát. Oszava Gentaro ■ letartóztatása után kijelen- 3 tette: a törvénybe ütköző í cselekedetet azért követte ■ el, hogy börtönben tölthes- * se a karácsonyt és az új- i évet. Korábban egy tér- : mészhangyák irtásával j foglalkozó vállalatnál dől- ; gozott, de megunta a mun- : kát és felmondta állását. ; Azóta minden megtakart- ■ tott pénzét elköltötte és ! most itt állt a közelgő év : véae előtt — egy fillér nél- ; kül... — JAPÁN LEGIDŐSEBB POL­GÁRA, Kavamoto asszony há­rom hónappal 113. születésnap­ja előtt, kedden meghalt. Csa­ládjának tagjai elmondták, hogy a nagy kort megért asszony élete végén naponta négy liter tejet ivott. — A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI főiskolai tangazdaság hibridku­korica-üzemének 50 millió fo­rintos rekonstrukciója a befeje­ző szakaszához érkezett. A fel­újított gyárat az új idényben több mint 500 vagon fémzárolt kukorica-vetőmag hagyja el. Nemcsak a dél-alföldi tájkörzet gazdaságait látják el szaporító­anyaggal, hanem szállítanak Csehszlovákiába, Lengyelország­ba, a Szovjetunióba, valamint tőkés országokba is. Az MSZMP megyei bizottsága és a megve> tanács laoia Főszerkesztő: Envedi G. Sándor Föszerkesztő-heiveuesj Deák Gyula Szerkesztőséé• S«»! Békéscsaba - Pt.: ui * Telefon: 12-199. 12-03? Kiadla a Békés megyei Lankiadő Vállalat S60i Békéscsaba - Pt. IU Telelőn 11-021 11-051 Felelős kla-őó tehoczkv Mihály Terjeszti a Masvai Posta Előfizethető a oosta hivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési dlt egy ' hónamra 20.- Ft Dürer Nvomda Békéscsaba tgazeató- Háromszéki Pál Tnder * os »5* c

Next

/
Thumbnails
Contents