Békés Megyei Népújság, 1976. október (31. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-30 / 257. szám

Sok a sérült a Vasas ellen készülő lila-fehér labdarúgóknál A labdarúgó, NB I. mai mű-1 •ora a következő: FTC—ZTE, Vasas—Bcs, Előre Spartacus, [ Csepel—Videoton, SZEOL—Rá­ba ETO, Diósgyőr—Dunaújváros, Tatabánya—Dorog, Kaposvár— Ü. Dózsa, SBTC—MTK-VM (kez­dés 13.30 órakor), Bp. Honvéd— Haladás VSE (15.30). A BCS. ELŐRE SPARTACUS egy nehéz sorozat első állomá­saként lép pályára ma délután a fővárosban a Vasas ellen. A lila-fehérek azután Győrött, Di­ósgyőrött, Újpesten küzdenek a j bajnoki pontokért és majd csak j november 27-én, a ZTE ellen ját- j szanak iramét hazai környezet­ben. A Fáy utcai találkozó előtt Mészöly Kálmán edző a követ­kezőket mondotta az Előre Spar­tacus szerepléséről és a soron- j levő feladatokról: — Az eddig megszerzett. 13 j pont igazolta előzetes várakozá­sainkat. A hátralevő hat mérkő­zésből — hat pontot szeretnénk szerezni. Ha számításunk bevá­lik. akkor 19 ponttal eredményes : őszi idényt zárhatunk. örvendetes, hogy egyre job-} ban kezd kialakulni a csapat I sajátos stílusa. Elértük azt. hogy ma már egyik ellenfél sem léphet pályára az Előre Soarta- ( eus ellen, a biztos pontszerzés j reményében. Legutóbb a Dorog és a Duna­újváros kapujába sikerült négy- négy gólt rúgniuk a fiúknak, A múlt szombati találkozón szelle­mes. ötletes, lendületes elemeket} is felfedezhettünk a játékban, I ami nem. a véletlen, hanem a lelkiismeretes, kemény gvakor-' Mezőkovacsházán: lás eredménye. Döntőnek tar­tom, hogy most már egyre több­ször alkalmazzák a fiúk a len­dületes szárnyjáték különböző I variációit, ami az eredményes- j ségben is megmutatkozik. — Nehéz sorozat előtt állunk — folytatta az edző. — A Vasas egy forrásban levő, kitűnő já­tékosokból álló együttes. Reáli­san nézve az esélyeket — a Fáy utcában ők az esélyesek, annál j is inkább, mert jelen pillanatban I sérültjeink nagy száma miatt még azt som tudom, hogy mi­lyen összeállítású együttest fo­gok pályára küldeni. Amennyire örvendetes volt a •zegedi J^tNK-mérkőzésen nyúj­tott könnyed játék és az 5—Cl- ás győzelem, annál sajnálato­sabb, hogy Németh orrcsonttö­rést szenvedett, így játéka kér­désessé vált. Ráadásul Pásztor j és Paróczai is sérüléssel bajló­dik. Szereplésük bizonytalan. A Vasas ellen becsületes helytállást | várok a fiúktól. Igyekszünk olyan eredményt elérni, ami a magunk és szurkolóink számára is örömet jelenthet. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy köszönetét, mondjak a csa­pat lelkes szurkolótáborának a mérkőzéseinken tapasztalt sport- ! szerű buzdításért A Vasas ellen a következő ke- j rétből kerül ki a pályára lépő tizenegy: Bugyik. Láza. Kerekes, | Vágási. Zsömbörgi, Zsiros, Pa- ' róerai. Pngáes. Kolesánszkv. Ma- i gvar, Lukács. Tasnádi, Alberti, j Németh, Pásztor Hegedűs Géza Lövészversenv, labdarúgótorna az „Edzett ifjúságért” akció keretében A KISZ mezőkovácsházi já­rási bizottsága néhány nappal ezelőtt két nagyszabású tömeg­sportversenyt rendezett, A já­rás középfokú tanintézetei szá­mára kiírt lövésizviadalra Me­zőhegyesen, a szakmunkáskép­ző intézetben került sor. A hű­vös idő ellenére igen jó ered­mények születtek, különösen kiemelkedett Trajer Zsuzsanna 95 körös teljesítménye. Eredmények. Tanintézetek között: 1. Mezőkovácsházi Gimn., 2. Mezőhegyesi Szak­munkásképző, -3. Battonyai Gimn. Fiúcsapatban a mezőhe- gyesiek, míg a leányoknál a mezőkovácsházi ak végeztek az első helyen. Egyéniben fiúk­nál Mát-marosi Zoltán, leányok, nál Trajer Zsuzsanna lett az első. A verseny lebonyolításához nagy segítséget adott a szak­munkásképző intézet részéről Marosvölgyi Pál és Antal Já­nos. Az ünnepélyes eredmény­hirdetés és a díjak átadása után úgy köszöntek el egymás­tól a részvevők, hogy legköze­lebb a jövő év március 21- én, Battonyán találkoznak! * * * előzve a dombiratosiakat. A férfiaknál a csoportmérkőzések után a kaszaperi Lenin Mgtsz és a battonyai Petőfi Mgtsz fia­taljai jutottak a döntőbe. A mérkőzés 1—1-re végződött, s ezt követően büntetőrúgások következtek. Óriási izgalmak közepette a 11.(1) hét méteres döntött. A battonyai Liszkai hibázott,a kaszaper! Jámbor nem. Így az első helyét a kaszaperiek szerezték meg a battonyaiak és a mezőkovácsházi gimnázium gárdája előtt. A legjobb góllö­vőnek járó különdíjat Pálfi Tünde és Mókus Kálmán kap­ta. r Úszás Hosszútávú verseny Gyulán Az úszó évad első, hosszútávú ver­senyére került sor néhány nappal ezelőtt Gyulán. A viadalon a Buda­pesti Építők, a Váci SE, valamint a Tótkom lósi Spartacus, Gyulai SE, Az „Edzett ifjúságért”- akció ! keretében Mezőkovácsházán kis- ! pályás labdarúgótornát bonyolí- 1 tottak Te a járás KlSZ-alap- szervezetei számára. A lányok­nál a Battonyai Gimnázium végzett az első helyen, meg­A gyulai városi labdarúgó-bajnokság állása 1. Építők 10 8 2 — 31-11 18 2. Harisnyagyár 10 a 2 2 33-19 14 3. Kertészet 10 6 — 4 17-11 12 4. Vízmű 10 \ 4 2 17.16 12 5. Vízügy 10 5 2 3 20-22 12 6. Nyomda 10 5 1 4 l ft-1 ti 11 7. MEZOGEr 10 3 5 2 14-15 11 Sí Fa-Fém 10 4 •> 4 26-21 10 9, Vízgépészet 9 3 3 3 14-1« 9 10 Vendéglátó 9 3 1 5 17-23 7 11. DEGAZ 10 2 2 6 16-29 6 12. KVT !» 2 1 ♦5 19-23 5 13, Vasas l0\ 1 3 6 15-27 5 ML SZÓV. 9 1 2 6 12-21 4 Bcs. Előre Spartacus fiataljai sze­repeltek. Eredmények. Irányok Ifjúságiak: 800 m gyors: 1. Pethes Andrea (Bp. | Építők) 11:43,3, 2. Haris Agnes (Vác) il:4S,5. 800 m gyermek leány gyors: 1. Kovács Agnes (GYSE) 11:14,5, 2. Bende Irén (GYSE) 11:38,4, 3. Fábián Gyöngyi (Bcs. Előre Sp.) 12:09,0, 4. Nyíregyházi Pálma (Tótkomlós) 12:10,2. 800 m delfin leány gyors: 1. Fajó Csilla (Bcs. E. Sp.) 13:40,3, 2, Berkecz. Má­ria (Tótkomlós) 14:57.2, 3. Bosko Regina (Bcs. E. Sp.) 15,15,2, Fiúk. Ifjúságiak. 1500 m gyors: 1. Begeza Péter (GYSE) 19:25,2, 2. Vizkeleti Péter (Vác) 19:50.8, 3. Tö­reki Tamás (GYSE) ^):47,8. 1-500 m gyermek tiú gyors: 1. Székely Miklós (Vác) 20:01,9, 2. -Szeberényi Zsolt (Bcs. Előre Sp.) 20:49,4, 3. Se. ress József (GYSE) 21:20.2, 4. Does János (Bcs. E. Sp.) 21:26,5. 1500 m delfin fiú gyors: 1. Kovács Lászjó (GYSE) 21:42,6, 2. Jeszenszki Attija (GYSE) 22:45,8, 3. Jámbor Zoltán (GYSE) 24:30.8, 4, Lukacs Csaba (Bcs. E. Sp.) 24:53,4. Az NB I-be jutás a tét a Bcs. Vízmű SC—Csömör férfi kézilabda­mérkőzésen 1. Csepel 25 20 — 5 603—466 40 2. Csömör 25 19 1 5 562—Í91 39 3. Bcs. V. 25 16 1 6 559—474 37 4. Ü. Dózsa 25 16 1 6 465—422 37 Tekintettel arra, hogy ebből az osztályból két csapat jut fel az NB I-be, a mór első osztá­lyúnak számító Csepel mellett a másik három együttes közül egy szerezheti meg a jövő évi első osztályban való szereplés jogát. Az Ü, Dózsának több mint 20 gólkülönbséggel kelle­ne győznie Ózd on ahhoz, hogy feljusson. Ez pedig nem való­színű. Az idei NB I B-s férfi kézi­labda-bajnokság kiegyensúlyo­zottságát bizonyítja az a tény, hogy az első osztályba kerülés kérdése csak a ma délutáni, utolsó fordulóban dől el. A ta­bella élén álló négy csapat a következő mérkőzéseket játsz- sza: Bcs. Vízmű SC—Csömöri TSZSK, Nagykanizsa—Csepel, Ózd—Ü. Dózsa. Az NB I B-s tabella hűen mutatja, hogy az élcsoportban levőkre milyen óriási erőpróba hárul a 25. for­dulóban. Velük szemben mit vonultat­hat fel a hazai gárda? A Víz­mű SC 1967-es megalakulása óta évről évre fejlődött. A me­gyei II. osztályú bajnokságból indulva jutott el az NB I kü­szöbére. A bázisszerv — a Bé­kés megyei Víz- és Csatornamű Vállalat — hathatós támogat'á­A Vízmű—Csömör mérkőzé­sen az adott és kapott gólok száma dönti el. melyik csapat | kerül fel az első osztályba. A vendégek gólkülönbsége vala- í mivel jobb, mint a hazai gár­dáé. Ha a találkozó dönteti er nül végződik, a Csömör vissza- j jutott az „ígéret földjére”. A békéscsabai együttesnek legalább négy góllal kell nyer­nie ahhoz, hogy véghez vigye a nagy bravúrt és az NB I-be ke­rüljön ! Feifrik Ferenc, a Vízmű átlö- ilője — akció közben. Rajta is sok múlik — védekezésben és támadásban egyaránt — a mai, sorsdöntő találkozón (Fotó: Lányai László) Van-e erre reális esély? Van. ! és csak a kék-feketéken múlik | az, hogy megszerezzék a négy­gólos győzelmet. Persze, ez nem lesz könnyű! savai ragyogó pályát építettek — nagyszerű játékosokat gyűj­töttek össze. És most — a me­gyeszékhely kézilabdát szerető sportembereinek támogatását A Csömöri TSZSK többször szerepelt már a legmagasabb osztályban. Noha tavaly innen búcsúzni volt kénytelen, nem játszott alárendelt szelepet az első osztályban. Emlékezzünk csak arra, hogy tévémérkőzé­sen legyőzték a magyar bajnok Debreceni Dózsát is. A Pest | környéki csapat rendelkezik az ország legképzettebb beóllóSá- val, Bátovszkival, s erőssége a hihetetlenül nagy lövőerejű Mi. hályi, Tóth-Fekete. élvezik! Biztosra vesszük, az együttes tagjai mindent megtesznek azért, hogy ezen a sorsdöntő mérkőzésen tudásuk legjavát adják, s higgadt, fegyelmezett, mindvégig csupaszív játékkal megszerezzék azt a négygólos győzelmet, amely az NB I-be jutást jelenti számukra! Reméljük, a közönség a csa­pat mellé áll, s sportszerű, lel­kes biztatással segíti győzelem­hez a kék-fekete játékosokat. túHVWMVVW44UW4HW»44VMVUMVWWM4VW WVWVV4 Tovább folytatják a merso- zéssorozatukat a kézilabdás öregfiúk. A múlt héten a szarva­siak viszonozták a békéscsabaiak legutóbbi látogatását. Bcs, Öregfiúk—Szaniasi Öreg­fiúk 11—11 (5—4). Békéscsaba, V: Bárány, A csabai csapat így állt fel: Zentai — Szabó 4, Gi- czey I, 1, Bielik, Balogh. Szécsi 1, Rozsos. Csere: Sidó, Szikora, rtaünai 4. Varga 1, A szarvasi összeállítás: Kugyela J. — Lá­zár, Vesztei’ 1. Nyári 1, Kiss 3, Darida K. 1, Darida P. 1. Cse­re: Nemes 4. Képünkön bemu­tatjuk a szarvasi együttest. Álló sorban, balról: Darida K., Da- rida P., Nemes, Nyári, Lázár. Elöl: Kiss. Kugyela J., Veszter. (Fotó: Kokavecz Katalin) Sportműsor SZOMBAT Cselgáncs. Területi bajnokság. Vidék B-csoport." Békéscsaba, Nagy Sándor laktanya tornater­me. 13.00. Kézilabda. NB I B. Bcs. Víz­mű—Csömöri TSZSK, Szabolcs u. 15.00, NB I B. Nők. Bcs. Előre Sp.—Sabaria, Békéscsaba, 14.00. Kosárlabda. NB III. Nők. Me- zőberény—Szarvasi FSSC, 15.00. Férfiak. Mezőberény—Szarvasi FSSC. 16.30. Labdarúgás. NB I. Vasas—Bcs. Előre Spartacus, Fáy u. 13.30. Tartalékbajnokság: Vasas—Bcs. Előre Sp. 11.30, Németh J. Tollaslabda. V. November T. Kupa, Békéscsaba, KlSZ-vezető- képző tábor tornaterme, 14.00. Atlétika. Kocogódélután Szarvason, az Erzsébet-ligetben. Gyülekezés: 14.00 órakor. Tömegsport Kispályás labda­rúgótorna, 11 szakma válogatott­jának részvételével, az SZMT November 7. Kupájáért, Békés­csaba, Építők-pálya, 8.30. VISÁRNAP Cselgáncs. Területi bajnokság. Vidék B-csoport, Békéscsaba, Nagy Sándor laktanya, 10.00 órától. Kézilabda. Megyei II. osztály. Férfiak. Bélmegyer—Szeghalmi KSE 10.00, Varga II. Dévaványa i—Koros tarcsa, 10.00, Valkovsz- ki. Nők. Kamut—Bcs. Volán 10.00. Varga 111. Bcs. Konzerv— Mezőberény, Cz. Veress. Csorvás —Bcs. Hungavis 10.00, Varga I. Labdarúgás. NB III. (Kezdés egységesen 13.30 órakor). Nagy­szénás—Jánoshalma, Tóth L. Ceglédi VSE—Gyulai SE, Koffer. Szarvasi FSSC—Lehel SC, Dri- gán. Bcs. TASK—Erzsébeti SMTK, Kató. Megyei I. osztály. Békés—Sarkad (Szolnok megyé­ből). Doboz—Honvéd Szaivai, Deák L Endrőd—Tótkomlós, Hajdú I. Mh. MEDOSZ—Oros­házi MTK, Medve. Szeghalom—• Battonya, Stefkovics. Füzesgyar­mat—Mh. Cukorgyár. Bognár T. Kondoros—Gyomai STK, Medo- varszki. Medgyesegyháza, Bcs. MÁV (Csongrád megyéből). Me­gyei II. osztály. Keleti csoport. Kamut—Mezőmegyer, Szabó B. Köröstarcsa—Kétsoprony, Toldi. Geszt—Kertészsziget (Békéscsa­ba városból), Körösladány—Üj - kígyós, Rigó. Gyulavári—Déva­ványa, Sárközi. Mezőberény— Mezőgyán, Bogyó. Elek—Kétegy- háza, Gróza. Nyugati csoport.. Gádoros—Kevermes. Lenhart. Békésszentandrás—Szarvasi Elő­re, Dér S. Csabacsűd—Bcs. Vo­lán. Szák K. M. Mezőkovácsháza —Magyarbánhegyes, Andó. Ku- nágota—Csanádapáca, Szabó F. Oh. Dózsa Tsz—Medgyesben!zás, Krasznai. Csorvás—Bcs. Előre Sp. ifi., Török. Országos ifjúsági és tartalékbajnokság: Szarvasi FSSC—Gyula; SE, tartalék. 8.00. Pataki. Szarvasi FSSC—GYSE ifi. 10.00, Szarvas L. Röplabda. NB II. Nők. MAFC •—Gvomai STK, Műegyetem rkp. 11.30. Dunavarsányi TSZSK— Bcs. Előre Sp., Dunaharaszti, Piac-tér, 14.00. Teke. Nők. NB I. Bcs. MÁV— FTC. Békéscsaba, Bartók u 11.00. Győri Richards—Bcs. Elő­re Spartacus, Győr, 7.30. Tollaslabda. V. November 7. Kupa. Békéscsaba. KÍSZ-vezető- képző tábor tornaterme, 8.30. A hét legjobbjai A megyei I- osztályú labda­rúgó-bajnokság 11. fordulójá­nak válogatottja a következő: Mangu (Mh. MEDOSZ) — Ku- rilla (Endrőd). Gaál (Bcs. MÁV), Füsti (OMTK), Pelyva (Endrőd), Balogh II. (Sarkad), Feuerverker I. (Endrőd) Kert- megi (Mh. MEDOSZ), Béltelu (Gvomai STK), Krivik (Bcs. MÁV), Nemes (Sarkad). B-csapari Hunya (GYSTK) — Pocsai (Mh. MEDOSZ). Köteles (Mh. MEDOSZ). Sági (Endrőd), Majoros (Kondoros). Szakálas (Endrőd). Czifra (OMTK). Hor­váth (Medgyesegyháza). Budai (Békés). Tokai (Sarkad), Ba- kucz (Sza.lvai SE). A lorduló játékvezetője: An- dő (Battonya—Füzesgyarmat).

Next

/
Thumbnails
Contents