Békés Megyei Népújság, 1976. október (31. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-22 / 250. szám
Országos íelnőtt ökölvívó-bajnokság '76 [ ———— R. Nagy Zoltán (Gyulai SE) ezüstérmes — Bohus Pál, Szálkái Sándor (Békési SZSE) a harmadik helyen végzett Az iy?e. évi országos felnőtt ökolvívó-bajnokság küzdelmeit a fnúlt hét végén rendezték meg a fővárosban. Az előcsatá- rozások során jól szerepelt R. Nagy Zoltán (Gyulai SE). Szál- 1 kai Sándor, Bohus Pál (Békési | SEJM TE), az élversenyzők között is megállta helyét. A középsú- l.yúak versenyében Szálkái, a Bp. Honvéd színeiben öklöző, a Békés megyei Bollával és Götzel, az Ú. Dózsa verseny, zőjével került szembe és végül j bronzérmes lett! A íélnehéz- súlyű Bohus Pál Kissel (Bp. Honvéd) és Jakabbal (Ú. Dó- t zsa) csapott össze. A Békési | S2.MTE válogatott versenyzője a három—negyedik helyen zár- ; ta a magyar bajnokságot. R. Nagy Zoltán pehelysúly- | ban szerepelt, — s nagyszerűen j megállta helyét Jerzsabek (Steinmetz SE) és Rácsai I. (Debreceni Dózsa) ellen. A döntőbe került, ahol ellenfele a kétszeres Európa-bajnok Badari Tibor volt. Itt a gyulai fiúnak meg kellett hajolnia a nagyobb tudás előtt. Badari a második menetben kiütötte ellenfelét, ezzel aranyérmet, R. Nagy Zoltán pedig ezüstérmet szerzett. Az egyesületek közötti pontversenyt a Bp. Honvéd nyerte, a Gyulai SE az előkelő hatodik J helyet szerezte meg. R. Nagy Zoltánnak, Bohus j Pálnak, Szálkái Sándornak, ed- / zőiknek, Fábián Jánosnak, Bel- j leli Lajosnak, ezúton gratulá- i lünk becsületes helytállásokért. a versenyzők jó felkészü- , léséért! Súlyemelő Ifjúsági Barátság Verseny Nyolc szocialista ország fia-1 faijainak részvételével rendezték meg a szolnoki sportcsarnokban a súlyemelő Ifjúsági Barátság Versenyt. A szovjet és bolgár aranyéremszerzők közé csak egy csehszlovák 18 éven aluli fiatalnak sikerült beékelődnie. A magyar csapat egyetlen bronzérmét Glückmann — lepkesúlyban — szerezte. A csapatversenyt a Szovjetunió nyerte Bulgária, az NDK és Magyarország előtt. A magyar B-csapat tagjaként dobogóra lépett a pehelysúlyú Boda Zoltán, a Bcs. Előre Spartacus versenyzője is, aki nem okozott csalódást. Szakításban mindhárom gyakorlatát kitűnően teljesítette és 100 kg-ot ért el. Lökésben a 122,5 kg-os kez- döfogást biztosan „hozta”. A 127,5 kg kilökésével — lökésben — bronzérmet, összetettben (222,5). az ötödik helyet szerezhette volna meg, ha az A-csa- patban szerepel. Sorok közt A magyar B-válogatott legjobb eredményét érte el Zoli nagyon szép versenyzésével. Ha felkészülésében különböző zavaró kürölmények nem játszanak közre és a versenyen egyéni legjobbját hozza, IBV-bronz- érmes! — jegyezte meg klubedzője, Beregszászi Pál. Teke Az NB in-as iérfi csapatbajnokság eredményei: Makó—Mezőberé_ nyi Textil 6:2 (2574—2457). a Mezö- berény legjobb dobói; Karczag 430, Bimbo 414. Mb. Textil—Sz. Postás 7:1 (2555—2442). Az Mb. Textil legjobb dobói; Karczag 440, Szigeti 456, Pázsit 431, Bimbó 420, Kajtos 4ai. Kiskunhalas—Szentes 6:2 *(2541—2339). HMSE—Kecskeméti ZIM 6:2 (2417—2369). Kecskeméti Építők— Makó 2:6 (234i—2430). Gyulai Lendül let—Gyulai SE 3:5 ( 2526—2529). A Lendület legjobb doboi: Gál 452, Csonka 425, Czinkóczy 422, ill. Oláh 441, Herbály 445, Strifler 429. Bat- tonyai SZSE—B. ÁFÉSZ 3:5 (2617— 2620). A BSZSE legjobb dobói; Túrj 450, Gyömbér 442, Szilágyi 436. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA Kupaeredmények Négy magyar labdarúgó-csapat lépett szerdán pályára a nemzetközi kupafordulók keretében. Együtteseink a következő eredményeket érték el. A BEK-ért: Ferencváros—Dinamó Dresden 1—0 (1—0). Budapest, Üllői u. 30 000 néző. V: Dudin. G: Onhausz. Sárga lap: Kotte. A KF.K-ért: MTK-VM—Dynamo Tbiliszi 4—1 (1—0). Tbiliszi, 100 000 néző. V: Ghita. G: Takács 2, Siklósi, Kiss, ill. Ma- i csaidze. Az UEFA Kupáért: Innsbruck— j Videoton 1—1 (0—0). Innsbruck.' 8 000 néző. V: Favre. G: Stering, I ill. Czeczeli. Sárga lap: Garam- völgyi. Sahtyor Donyeck—Bp. Honvéd 3—0 (2—0). Donyeck, 10 000 néző. V: Jursa. G: Sevijuk, Szta- ruhin, Vaszin. Kállai 3enő emlékverseny Békésen Békésen rendezték meg a városi és város Környéki úttörőcsapatok sportolói részére labdarúgásban, kézilabdában ós atlétikában a Kállai Jenő-emlétkversenyl. Az egyes számokban népes mezőnyök álltak rajthoz. A vándonserleget — amelyet az összetett verseny győztesének ajánlott -tel a városi sportíel- ügyelőség, a Békési 3. sz. Általános Iskola úttörői nyerték. Az emlékverseny részletes eredményei: Fiúk: íGő m síkfutás. 1. Kovács (Békési 3. sz. isk.), 2. Varga (Békési 3. sz. isk.). 3. Boda (Békési 2. sz. isk.). 1000 m síkfutás. 1. Benkő (Kamut), 2. Háló (Murony), 3. Balogh (Kamut), Távolugrás. 1. Andor (Békési 3. sz. isk.), 2. Labanca (Békési 1. sz, isk.), 3. Kovács (Békési 3. sz. isk.). Magasugrás. 1. Józsa (Kamut), 2. Szaolvasva A Dunántúli Napló október lS-i, hétfői számának a sportoldalon „Testkultúraszalon nyílik Pécsett?” címmel olvastuk az alábbiakat, s mivel több, mint érdekesnek találtuk a rövid írást, olvasóink elé tárjuk. „Az embernek szüksége van a mozgásra. Felismerték ezt a Délbudai Fodrász Szövetkezet vezetői. Fiataloknak, idősebbeknek, férfiaknak, nőknek megnyitották az ország első testkultúraszalonját. Szakmai oktatók irányításával sportszereken, bioszaunában, kondicionáló kerékpáron edzhe- tik testüket, javíthatják kondíciójukat az odalátogatók. A szövetkezet vezetői elmondották, hogy néhány évvel ezelőtt egy párizsi kozmetikai kongresszuson hangzott el, nemcsak az arcápolás a fontos, hanem a különböző testrészek fejlesztése is. Ezért hozták leírj testkultúraszalonjukat, hozzávetőlegesen 400 000 forintos költséggel. — Bennünket is érdekel a dolog — mondotta Bárdost László, a Pécsi Fodrászipari Szövetkezet elnöke. Kíváncsiak vagyunk, hogyan valósították ezt meg a Dél-budai Fodrász Szövetkezetben. Ezért hamarosan meglátogatjuk a szövetkezetei. mi is foglalkozunk a kérdéssel. Első lépésben a Szliven Áruház mellett épülő új fodrászüzletünkben a kozmetika mellett testápolásául is kívánunk foglalkozni.”' 1. HMSE 19 14 — 5 98:54 28 2. Mezőberény 19 12 1 6 95:37 25 3. Kecsk. ZIM 19 12 — 7 83:69 24 4. Sz. Postás 19 10 — 9 87:65 20 5. Gy. Lendület 19 10 — 9 89:73 20 6. Makói SVSE 18 10 — 8 77 :€7 20 7. Kiskunhalas I* 9 1 9 74:78 19 8. Gyulai SE 19 9 — 10 74:78 18 9. Batt. SZSE 19 9 — 10 71:81 18 10. B. ÁFÉSZ 18 9 — 9 70:74 18 11. Szentes 19 4 — 15 51:101 8 12. Kcesk. Építők 19 4 — 15 45:107 8 í Röplabda • Kecskeméti Építők—Bcs. Elö■ re Spartacus 3:0 (7, 10, 13). ! Kecskemét. V: Kiss. Előre Sp.: [ RATTA1NÉ, MELIS, Varga, ! MOKOS, Lipcsei, Lipták. Csere: S Konczos, Juhász, Barcs. Lila- S uszki. Edző: Búzássy Bela. A ■ kedvezőtlen időjárás miatt a ; találkozót teremben játszották. • A rossz világítás bizonytalanná ! tette a lila-fehérek játékát. ■ Bcs. Előre Spartacus—Tokodi ; Építők 3:1 (15, —8, 9, 15), To- : kod, üveggyári palya. V: Va- ; szil. Előre Sp.: flATTAINÉ, I MELIS, Varga, Mokos, Lipcsei, • LIPTÁK. Csere: Konczos. Ju• húsz, Barcs, Litauszki. Edző: : Búzássy Béla. Hatalmas küzde■ lemben, színvonalas mérkőzé- | sen győzte le otthonában a bé- ! késcsabai csapat az élmezöny• hoz tartozó Tokod együtteset. Az ; Előre Spartacus játékosainak jő 5 erőnlétét bizonyítja, hogy a két■ napos erős fizikai igenybevételt í jól bírták a lányok bados (Békési 1. sz. isk.), 3. Háló (Murony). Kielabdahajítás. iA Labanca (Békési 1. sz. isk.), 2. Andor (Békési 3. sz. isk.), 3. Fodor (Muronyi 3. sz. isk.). Súlylökés. 1. Szabados (Békési 1. sz. isk.), 2. Kozma (Békési 3. sz. isk.), 3. Hég-ely (Béketsi 3. ez. isk.). 4x100 m váltó. 1. Békési 3. sz. isk., 2. Békési 2. sz. iök., 3. Békési 1. sz. isk. Labdarúgás. l. Békési l. sz. isk., 2. Békési 3. sz. ú>k, 3- Miurony. Leányok. íoo m síkfutás. 1. Vetési (Békési 3. sz. isk.), 2. Kiszel (Békési 2. sz. isk.), 3. Dombi (Kamut). 500 m síkfutás, l. Fodor (Békési 3. sz. isk.), 2. Kozma (Békési 2. sz. isk.), 3. Szűcs (Tarhos). Távolugrás. 1. Kiszel (Békési 2. sz. isk.), 2. Zsibói (Békési 3. sz. isk.), 3. Varga (Kamut). Magasugrás. 1. Viczián (Kamut), 2. SzaLacsi (Békési 2. sz. isk.), 3. Szabó (Kamut). Kisfabdahajítás, l. Tóth (Békési 2. sz. isk.), 2. Gilik: (Kamut), 3. Szabados (Békési 3. sz. isk.). Súly lökés. 1. Alexa (Békési 1. sz. isk.), 2. Gilik (Kamut), 3. Gál (Kamut). 4x100 m váltó. 1. Békési 3. sz. isk., 2. Békési 2. sz. isk., 3. Békési 1. sz. isk. Kézilabda. 1. Kamut, 2. Békési 1. sz. isk., 3. Békési 2. sz. isk. Atlétikai csapatversenyben fiúknál első a Békééi 3. sz. isk. 44, 2. Bárkáéi 1. sz. isk. 42. 3. Kamuti ált. isk. 30 ponttal. Leányok. 1. Békési 3. sz. isk. 56, 2. Kamuti ált. isk. 46, 3. Békési 2. sz. isk. 44 ponttal. Összetett pontversenyben: 1. Békési 3. sz. isk. 197. 2. Békési 1. sz. isk. 178. 3. Békési 2. sz. isk. 167, I 4. Kamuti ált. isk. 163. 5. Muronyi ) ált. isk. 104, 6. Tarhosi alt. isk. 41 I ponttal. (F. I.) Mezei futás, fejelőbajnokság kötélmászás Sportnapok az Orosházi Üveggyárban Nagyszabású tömegsport-vetélkedőt. rendezett a műit hét végén — két napon át — az Orosházi Üveggyár szb sportbizottsága. Az első versenynapon az üveggyár dolgozói lövészversenyen vettek részt, asztaliteniszeztek és a sakktábla mellé ültek. Kilenc csapat részvételével pedig lezajlottak a kispályás labdarúgótorna selejtezői. Más- j nap mezei futással kezdődtek a' versenyek, majd az atlétikai ügyességi számok következtek. I Ezt követően befejeződött a női I és férfi kispályás focitorna. Jól sikerült a lányok, asszo-1 nyok részére szervezett ügyességi csapatvetélkedő is, ahol a résztvevők a lelkes szurkolók harsány biztatása mellett küzdöttek a helyezésekért. Heves küzdelmet hozott a férfi fejelc- bainokság, de a lányok ereiét is próbára tette a kötélmászás. Kosárlabda Szarvasi FSSC—Mezőtúri Főiskola 92:77 (10:11). NB III, férfi, Mezőtúr. V: dr. Frizi, Patai. Szarvas; Barta 18, Szabó 9, Czmege 12, Varga 41, Fekete. Csere: Pusztai 10, Kántor 2, Tóth. Edző: Szirony Pál. Fokozatosan vette át az irányítást a tartalékos Szarvas. Szarvasi FSSC I.—Kecskeméti Műszaki E’őiskola 59:51 (81:32). NB III, hői. Kecskemét. V: Bácsfai, Falut. Szarvas: Lelkes 12, Frankó 17, Tóth 10. Borgulya 6, Hantos 6. Csere: Rátni 5, VajgeT 2, Dombóvári, Béni, Pusztai. Edző: Szurony Pál. A kéményén jáiszó kecskemétiek elleni harcmodort fordulás után találták meg a vendégek. Kecskeméti Műszaki Főiskola —Szarvasi FSSC 96:90 (83:83, 37:48). NB III, férfi Kecskemét, V: Bácsfai, Faldt. Szarvas: Bakos 14, Varga 26, Szabó 17, j Vida 17. Tihanyi 4. Csere: Pusz- j tai 4. Earta 3. Czinege 2. Kán- I tor 3, Tóth. Edző: Szirony Pál. | Változatos küzdelem. Az elején a Szarvas 16 ponttal vezetett, majd a kecskemétiek irányítót- | tak. A hosszabbításban a hazai- j aknak jött ki jobban a lépés. Békési ÁFÉSZ—Mb. Spartacus 78:69 (31:40). NB III,/ férfi, j Mezőberény. V: Horváth, Hor- ; váthné. Kemény küzdelem. A szünet után feljavuló békésiek [ megérdemelten nyertek. Békési ÁFÉSZ—Szegedi Élelmiszer Főisk. 112:59 (52:22). Békés, 50 néző. V: Csuta. ÁFÉSZ: Lipcsei 23, Knyihár 14, dr. Papy 12, Pocsai 12, Püski 12. Csere: Korcsok 10, Fazekas 10, Csarnai 9. Domokos 8, Zima 2. Edző: Békési Mihály. A vendég szegediek nem tudtak komoly ellenállást kifejteni a hazai csapattal szemben. Atlétika A Szeghalmi Járási Sportfel- ügyelöség és az atlétikai szak- szövetség közösen rendezte meg Szeghalmon. a MEDOSZ-pá- lyán általános iskolások részére az őszi atlétikai pályabajnokságot. A járási vetélkedőn tíz iskola együttese vett részt. A leányok és fiúk 12 számban mérték össze tudásukat. Az időjárás is kedvezett az atlétapalántáknak'' — a lányoknál 259- en, a fiúknál 305-en álltak rajthoz. A viadalon a lányoknál legeredményesebben a körösladá- nyi általános iskola szerepelt, nyplc első helyezést ért el. Őket a Szeghalmi 1. sz. Általános Iskola követi három első helye- zássel. A fiúknál szintén a kö- rösladányiak voltak a legeredményesebbek — szintén nyolc alkalommal állhatták a dobogó legmagasabb fokára, őket a füzesgyarmatiak követik két aranyéremmel. A sportnap kitűnő időben és jó hangulatban zajlott le az üveggyári munkásszállás mellett levő sporttelepen. A győztesek értékes díjazásban részesültek. Az pedig, hogy mennyire igénylik a rendszeres mozgást és mennyire szeretnek sportolni az üveggyáriak, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy közel 300 résztvevője volt a kétnapos sportvetélkedőnek. Fekete krónika A Békés megyei Labdarúgó Szakszövetség 1. sz. fegyelmi bizottsága legutóbbi ülésén Sánta Lajosi (Békési Spartacus) három soron következő bajnoki mérkőzéstől eltiltotta. A 3. sz. fegyelmi bizottság az alábbi határozatokat hozta. Román András és E. Kiss László (Kevermesi TSZSK) két-két. Héjas András (Gádorosi TSZSK) három hónapra mindennemű labdarúgó tevékenységtől, üveges János (Gádorosi TSZSK) négy soron következő mérkőzéstől, Vajda Ferenc (Magyarbán- hegyes) hat hónapra mindennemű labdarúgó tevékenységtől eltiltva. Kispályás labdarúgó kupát rendezett a Békési VTSF. amelyen 12 férficsapat vett reszt. A csoportmérkőzések lezajlása után a következő sorrend alakult ki. A-esoporl: 1. ÁFÉSZ, 2. Haladás, 3. Lendület, 4. Brazil, 5. Derbi. 6. Vaáás. B-csapat: 1. DÉMÁSZ, 2. Flamengó, 3. Start, 4. Tarhos, 5. KEVIÉP, 6. Újváros. A Felszabadulási Kupáért az ÁFÉSZ, Flamengó, DÉMÁSZ, Haladás csapatai körmérkőzést játszanak, október 23-tól. A Felszabadulási Kupáért a csoportok 1—2., valamint 3—1. helyezettjei vívnak körmérkőzést a békési sporttelepen, október 23-tól. Az utolsó íordu- lóra és a díjkiosztóra november 6-án 15.30 órakor kerül sor. Dombegyház—Pusztaföldvár 3—0 (1—0). Pusztaföldvár. 60 néző, körzeti bajnoki. V: Hári. Dombegyház; Stúber — Fóris, Kocsó, Balázs, Drágán. Bóka, Boda, Talpai, Báli, Perényi, Fábián. Pusztaföldvár; Gál — Zsurka I., Sárközi II., Nádasdi, Takács, Sárközi I., Zsurka II., Gulácsi I., Szabó, Gulácsi II., Nagy. G: Talpai 2, Báli, Jók: Fóris, Kocsó, Drágán, Bali, ill. Gál, Zsurka I., Sárközi II. A* ifjúsági mérkőzésen: Pusztaföldvár—Dombegyház 4—1 (2—1). (Dévai Géza) Gyulai amatőrfotós sikere Szombathelyen A minap nyitották meg Szombathelyen a kultúr- és sporlpa- lotaban az orvos-egészségügyi dolgozók országoá fotókiállítását. Ezen szép sikerrel szerepelt Puy László, a gyulai kórház III- as belosztályónak vegyésztechnikusa: nyolc színes felvételét első helyezéssel, az azzal járó 1000 forinttal díjazták. A zsűri külön kiemelte ót képből álló sorát, amely a kismamát ábrázolja a vajúdástól a szülésig. A megnyitó és tárlatvezetés után a szombathelyi kórház tanácstermében a kórház vezetősége fogadást adott a díjazott fotósok tiszteletére. 5 197«. OKTÓBER 22.