Békés Megyei Népújság, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-28 / 229. szám
BÚTORT VEGYENEK! — BE MILYEN VAN ELADÓ? Ar. idén júniusban, júliusban | megyénk néhány fogyasztási szövetkezete, de az állami kereskedelem is olcsóbban, különböző kedvezményes akciók keretében árusította a bútorokat. Nemrégiben Szarvason, a lakberendezési áruházban az egyik vevő kifakadt; — Csak állandóan hitegetik az embert... Nos, úgy véljük, a kék dolog között ellentmondás lappang. Joggal kérdezheti bárki: van bútor — még sincs? Árnkapetolát A Békés és Vidéke AFÍ&Z évente 30—32 millió forint értékű bútort értékesít. Mi történt az elmúlt években a bútoriparban, a kereskedelemben? Nagy László áruforgalmi főosztályvezető válaszol: — A könnyűipari rekonstrukción belül befejeződött ennek j az iparágnak js a korszerűsít«- j se, s lényegében megszűnt a j bútorhiány. A gyárak azon- | ban választékban, minőség- J ben, árban nem ttudnak vagy nem akarnak versenyezni egymással, fejlesztéseiket nem mindig a fogyasztói igények szerint alakítják. — Miért nincs elég gyermekbe! tor? — Tulajdonképpen van, esa>k tapasztalataink szerint az a bökkenő, hogy ezeknek egy részét — különösen a Lehel típust — hétvégi házakba, nyaralókba veszik meg. Ez nem is lenne baj, de ha meggondoljuk, hogy az állam 40 százalékos kedvezményt ad minden egyes garnitúrára, már más a helyzet. A szövetkezet bútorraktárában Durkó István boltvezetővel beszélgetünk. ö mondja; — A közeljövőben mi is rendezünk egy kiárusítást. Erre azért van szükség, mert időközben bizonyos bútorokból megnőtt a raktárkészlet. A Fény garnitúra pl. tavaly slágernek számított, az idén pedig nem kell senkinek. Éveken át nem lehetett kapni egy normális széket az üzletekben, most pedig itt J porosodnak a raktárban. Mi tör- I tént? Az, hogy több gyár ráállt a készítésére, holott egy folyamatosan termelő üzem is elég lenne, — Látom, sok az ülő- és a fekvőbútor is, — Igen. Sajnos, a gyárak csak a saját érdekeikkel törődnek. Ha j elegendő szekrénysort, szobabe- ; rendezést akarok kapni, meg : kell vennem az általa felaján- i lőtt kárpitozott bútort is. Mi ez, ha nem árukapcsolás? — Szívesen megbontja a gar- ívtúrákat? — őszinte leszek; nem. Mert a vevő általában azokat a darabokat válogatja ki belőle, amit egyébként nem lehet kapni. A „bóvli” meg a nyakamon marad. Aíí ember a boltvezetőt hallgatva már-már arra is hajlamos, hogy igazat adjon neki. Egyszerűen azon oknál fogva, miszerint a bútorgyárak évek óta képtelenek a fogyasztók szóló bú- i torigényeit kielégíteni. Ismét * főosztályvezetője a saói — Van előrelépés ezen a területen is, hiszen a Csongrádon székelő Tisza Bútoripari Vállalat szép és tetszetős szóló bútorokat gyárt, ennek ellenére csak elvétve lehet kapni könyves- és kombinált szekrényt, ágyneműtartót, asztalt, virágállványt két- és háromajtós szekrényt. Az az igazság, hogy a bú- I torgyárak még nem érdekeltek a kisbútorgyártásban. A Mező- beién vi Faipari Szövetkezet be- j jelentette, hogy 1977-től. beszünteti az egyébként közkedvelt kisbútorok készítését. Mi van a vagonban? Bútorgyárainkban, a kormány rendeletére 1976. január 1-től minden egyes bútort első, második vagy nem szabványoknak minősülő osztályba kellett sorolni. Megtörtént ez? — kérdezzük Felföldi György boltve- 7.e tő-helyettes tői. Békéscsabán, az Univerzál Kiskereskedelmi Vállalat Szarvasi úti bútorrak- tárában. — Eddig nagyon jók a benyomásaink. A hibákat, az árat a bútorok hátlapján feltüntetik a [ gyárak. De ez még nem minden, j Nagy fordulatra van szükség a szállításban is. Érdemes bele- j nézni egy-egv Nagykanizsáról, Mátészalkáról vagy Budapestről | érkező vagonba. Legutóbb a BUBIV-tól kaptunk tíz gyermekgarnitúrát, amelyből nyolc törött, sérült volt. Ezt egyrészt a korszerűtlen csomagolással, másrészt a vasút nemtörődömségével lehet magyarázni. Persze vannak még tennivalók a kereskedelemben is, ami a bútorok raktározását, forgalmazását illeti. A városiasodé Szeghalmon például a bútorboltnak kinevezett helyiségben jóindulattal hat, nyolc lakószobát lehet bemutatni. Kónya György boltvezető-helyettes szerint kilenc helyen van raktáruk. Akad olyan vevő, aki inkább átmegy Dévaványára bútort vásárolni, mintsem nyakába vegye a községet. A megye- székhelyen pedig évek óta nincs bemutatóterem. Jobb együttműködött A trogiri óratorony, melyet 1417-ben épített Niccoló Florentine velencei mester út mellett itt-otl újra felbukkannak a római kövek, kápolnamaradványok, hogy mégis a történelmet idézzék, és önkéntelenül Is segítsenek a páratlan emlékhely megőrzéseben. így mégis csak magunkkal visszük S Salona délután megismert tör- ; ténetét, a holnapba. (Vege.) Két?, szöveg: : Fámán István í Az összegzés nem könnyű feladat, hiszen a gondok rendkívül összetettek. Egy biztos, a vásárló joggal elvárja, hogy a nem kevés pénzért válogathasson, s a bútor tartós, praktikus legyen, annál is inkább, mivel a népgazdaság százmilliókat áldozott a bútoripar rekonstrukciójára. De azt is látni kell, hogy a felszín alatt mélyebb, gazdasági okok is meghúzódnak. A korszerű gyárak nagy széli, ában termelnek, s ez bizonyos fokig magával hozza a termékek egyformaságát. És ebben az iparágban is sok nő dolgozik, akik a szalagokon az ülő- és a fekvőbútorokat gyártják, s végsősoron őket sem lehet elküldeni. A mezőberényi szövetkezet is feltehetően azért nem szándékozik kisbútorokat készíteni, mert az exportra gyártott stílbútorok nagyobb /haszonnal kecsegtetnek. Aztán itt van az alapanyagot adó faipar korszerűtlensége. a bútorszövetek szegényes választéka. Mindent egybevetve úgy is fogalmazhatunk, hogy a rekonstrukció nem ért teljesen véget. A jövőben szelektívebb gyártmányfejlesztésre, ésszerű szakosodásra, a tervezés és a műszaki fejlesztés fokozottabb kooperációjára, a bútorgyártásban érdekelt' vállalatok, szervezetek jobb együttműködésére, lelkiismeretesebb csomagolásra, szállításra van szükség. Ha ez mind megvalósul, akkor még kevesebbet bosszankodik majd a vevő. az eladó és a népgazdaság is jól jár. Seres Sándor 5 BÉtíS HUmjszW 1976. SZEPTEMBER 38. Dl ét alatt Csaknem 47 millió forint a város környéki településeken A békéscsabai Városi Tanács ebben a tervidőszakban is ar- ; ra törekszik, hogy fejlessze a hozzátartozó város környéki településeket. A cél az, hogy csökkenjen a. város és a községek között a különbség és tovább javuljon a lakosság élet- és munkakörülménye, öt év alatt í csaknem 47 millió forintot köl- í fenek községfejlesztésre, ennek j 65 százalékát közművelődési, 19 j százalékát pedig kommunális j feladatok megoldására fordít- j jak, Mezöberényben 77 OTP-la- i kás, Köröstarcsán orvosi lakó-1 ház épül. Ezenkívül e két településen ötmillió forintért bővítik az ivóvízhálózatot. A herényiek kultúrházzal és egy nyolc, tantermes általános iskolával gazdagodnak. A gyermekintézmények bővítésére Köröstarcsán, Gerlén kerül sor, Kétsopronyban pedig új óvodát építenek. Az egészségügy területén hárommillió forintos beruházás valósul meg. Telekgerendáson egészségházat, Köröstarcsán fogorvosi rendelőt hoznak létre, Mezőberényben a tisztasági fürdőt korszerűsítik. Helyes pedagógia Tisztelem a tanár úr módszerét. Testnevelést tanít az egyik nagyobb vidéki iskolában, s az első szeptemberi tornaórán azzal a mondattal vezeti be a gyerekeket a tornaterembe: ,,Ez veszélyes üzem”. Nem riaszt a tanár — csupán figyelmeztet. Sorra, rendre elmagyarázza a virgonc kisfiúknak, kislányoknak, miért kell óvatosnak lenniük, bizonyos gyakorlatokat tanári segítséggel végezni olyan remek helyen is, mint a szépen felszerelt tornaterem. A balesetekről is szól ilyenkor a tanár — nem félelem- keltés, vagy az ügyesség fékezése céljából. Másért. Az óvatosság, a körültekintés a pedagógia elve; az, hogy értelmes óvatossággal, biztonságra törekedve, akadályozzon meg egy fájdalmas ficamot, hetekre komoly bajt okozó törést; hogy általános legyen az elővigyázatosság, és ő felelősséggel végezhesse a gyerekek körében a munkáját. Az Állami Biztosító és a Pedagógusok Szakszervezetének jó néhány szakembere a megmondhatója, mennyire nem felesleges akadékoskodás az ilyen óvatosság; „jobb félni, mint — elkésve — megijedni!” Sok ugyanis a gyermek- baleset, tanévkezdéskor, és sajnos később is. Az iskolák sokhelyütt betopos udvarai, a tornatermek, a kövezett folyosók, megannyi kisebb és nagyobb baleseti veszély forrásai. Gyermekek százait kell törésekkel és ficamokkal, zú- zódásokkal kezelni. Egy-egy meggondolatlan játék, vagy — ez is előfordul — a kellő pedagógiai figyelem hiánya miatt. A gyerek mozgásigénye rendkívül nagy. Veszély- érzete, óvatossága viszont — életkori sajátosság ez — még nem elegendő. Vigyázni kell rá, figyelmeztetni és fékezni, még akkor is, ha ellenszenves tiltásnak érzi a tanári szót. Más gond, de itt kell róla szólnunk: a gyermekek közlekedési baleseteinek sokasodása. Nem lehet erről eleget szólni — és nem lehet elégszer utalni a felnőttek felelősségére. Kezdjük mindjárt a kerékpárral. Szokványos közlekedési eszköz iskolások körében, ezrével akadnak ki- sebb-nagyobb gyerekek, akik ezzel az egyszerű, könnyen kezelhető járművel rövidítik meg az iskolához vezető utat. Az országút azonban súlyos veszélyek forrása. Betakarítás idején sarat hord a betonra a traktor, a dömper, a vágtató személygépkocsik, megrakott teherautók járnak mindenütt. Az ingadozó gyermekjárműveken sokszor hiányos a világítás, bizonytalan a pedálozás, netán még utast is visz a kisdiák. Szülők gondja, autósok felelőssége: lehetőleg veszélytelenebb útviszonyokra vezetni a gyerekeket, illetve fokozott körültekintéssel autózni, motorozni. S mivel a tanév átível a télbe, talán nem korai a szánkózás, a korcsolyázás néhány — számtalan gyermekbalesetet okozó — veszedelmére is felhívni a figyelmet. Minden jó törekvés arra buzdít: teremtsünk az iskolák udvarán korcsoly ázási lehetőséget! Pvoppant egyszerű módszerek kínálkoznak erre. Ne vándoroljanak majd a diákok csapatostól a tavakhoz, halastavakhoz, félig befagyott bányagödrökhöz. Igen sok ki- sebb-nagyobb település mellett ma is kerítetlenek, őrizetlenek a vízzel teli bányatavak, halastavak, sőt még a tűzoltómedencék is. Minden esztendőben szedik a gyer- .mekáldozatokat, szörnyű csapást zúdítva a szülőkre. Pedig nem elkerülhetetlen sorscsapás a gyermekbaleset, a közlekedési és más gyermektragédia. Mindegyiket el lehet kerülni — ha a mainál sokkal nagyobb a szülői, a pedagógusi és általános társadalmi felelősségérzet. Nem a tiltó táblák szaporítására gondolunk, hanem arra, hogy a legforgalmasabb kereszteződéseknél legyen úttörő, vagy KISZ közlekedési irányító, netán önkéntes rendőr; hogy minden szülő érezzen felelősséget a gyermek szórakozásáért, sportjáért, szabad idejének ellenőrzött eltöltéséért és az iskola is tegyen meg minden óvintézkedést. Közösek a tennivalóink. A legdrágább kincsről — gyermekeink életéről, testi épségéről kell gondoskodnunk. Váikonyi Margit
